Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-08-09 / 64. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 64-ik szám. Vasárnap, augusztus 9. BEKESME6 KÖZLÖNY POLITIKAI LAP eiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltOPIZBTÉSI DM : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éunegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: SZÉKEL? BÉLA Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Vámháboru. Békéscsaba, augusztus 8. Ausztria és Magyarország között kihatásaira nézve rendkívüli fontos gazdasági harc folyik. A harcot Ausztria izente meg és erre válaszolt Magyarország azzal a retorzióval, amely viszont Ausztria kereskedő világában keltett nagy elkeseredést. A harc azzal indult meg, hogy Ausztria meggátolta Magyarország mezőgazdasági kivitelét a nyugat felé, mire Magyarország Ausztria elől zárta el a balkáni piacokat. Mindkét állam a tranzitó-forgalom tarifáját emelte fel s ezzel igyekezett a másik, a testvérállam gazdasági romlását elősegíteni. Magyarországot mindenesetre kellemetlenül és károsan érinti az osztrák kormány intézkedése, mert nyugateurópai kivitelünk, földrajzi fekvésünk miatt is, másfelé nem bonyolítható le. Viszont Ausztriában is óriási károkat okoz a tranzitó-forgalom megdrágítása és ezzel a balkáni piacok elzárása, amit bizonyít az, hogy Ausztriában már eddig is ideges kapkodással keresnek eszközöket és módokat arra, hogy Magyarország elkerülésével jussanak az osztrák kivileli árúk a Balkánra s egyáltalán keletre. A bonyodalomra az uj kiegyezési törvény 10. §-ában keresték az alapot Ausztriában. Ez a szakasz ugyanis szabad kezet enged mindkét államnak arra, hogy a vasúti tarifájában olyan változást tegyen, amilyet akar. Erre támaszkodva az osztrák kormány junius 30-án s felmondta egy hónapra a tranzitó-forgalomra nézve Magyarországgal kötött szerződését. Az uj tarifa julius 1-én életbe is lépett, ugy, hogy kiviteli áruinkat a nyugat felé már az uj szállítási árak mellett kezelték. Csak természetes, hogy Magyarország ezzel szemben nem is válaszolhatott mással, minthogy szintén felmondta a szerződést és a magyar államvasutakon az Ausztriából jövő és : a Balkánra irányított árukra uj tarifákat | léptetett életbe. Igaz, hogy az uj tarifa j általánosságban csak 1909. január 1-én léphet életbe, de sok irányban már most is érezhető az intézkedéseknek hatása. Ugy, hogy az osztrák árúk egy igen nagy része 25—30 százalék emelkedésű magasabb tarifa szerint fizetnek szállítást Az osztrák kormány s a kereskedővilág minden módon arra törekszik, hogy a tarifaemelkedés hátását ellensúlyozza. Az érdekelt körök ugyanis oly irányban igyekeznek pressziót gyakorolni az osztrák vasúttársaságokra, hogy ezek legalább az osztrák határokig szállítsák olcsóbban a kiviteli árukat, vagyis, hogy a belföldi forgalom olcsóbbá tételével nyerjék meg a beállott tarifális különbséget. Ezt azonban elérni nem tudják, mert az osztrák vasutak ezzel olyan veszteséget szenvednének, hogy a kívánság teljesítése előre is kizárt dolognak tekinthető. Második mód arra, hogy Magyarországtarifaemelését ne érezzék, osztrák vélemények szerint az volna, hogy az osztrák árukat a Dunán szállítsák le. Ez azonban két okból nem válik be. Egyik ok az, hogy az árukat is csak Belgrádig lehetne szállítani, a másik és fontosabb pedig az, hogy a szállítás a vizi úton rendkívül lassú volna, ami ismét kiszámíthatatlan károkat okozna. A harmadik megoldás szerint Trieszten át fogják lebonyolítani a kiviteli kereskedelmet. Ennek a tervnek azonban az áll útjában, hogy a Trieszten át való szállítással az áruk csak Albániáig jutnának el. Végül sokat beszélnek az idzkaui vonal megnyitásáról. Vagyis az osztrák árukat ugyanazon a vonalon szállítanák, amelyet most Németország használ a kelettel való forgalma egy részének lebonyolítására. Ez a vonal Szilézián, Galícián át Magyarország északi határai felett vezetne el. Mindezek a találgatások arra engednek következtetni, hogy nagy baj van odaát a magyar államvasutak tarifa-politikája miatt, de egyszersmind arra is mutatnak, hogy a háború tartós lesz, mert különben inkább a régi szerződés felujitasában, mint minden egyéb másban keresnék a baj orvosságát. Mindkét államra pedig egyformán fontos és kívánatos, hogy Ausztria érthetetlen gazdasági politikája miatt kitört gazdasági háború mielőtt véget érjen. Közgyűlés Csabán. A község ipart — pártol. Hússzék és állami faraktár. Csaba képviselőtestületének pénteki rendkívüli közgyűlése álmos hangulatban indult sa városatyák sem voltak valami nagy számban jelen, pedig napirendre volt tűzve az oly sokszor megvitatott községi husmészárszék, kenyérsütőde és faraktár felállítása. A közgyűlés elég gyorsan átesett a fontos kérdésen és oly határozatot hozott, hogy a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt. Nem állit, illetve nem kísérletez husmészárszékkel, hanem csak akkor állit husszóket, ha a mészárosok, kiket ujabb értekezletre hív össze az elöljáróság, a húsárakat méltányosan le nem szállita nák. A kenyérsütőde kérdését elejtettek, a tűzifa olcsóbb beszerezhetése céljából megkeresik a földmivelésügyi minisztert, állítana az állami erdőkből, a község által ingyen adott területen faraktárt. Ez a kérdés kedvet fakasztott a felszólalásra s ugyancsak hosszú vitát váltott ki a csabai Rosenthal-gőzmalom ama kérelme, hogy az elszállítandó őrleményekre a község ezután is az eddigi vámdijkedvezményben részesítse. A tanács javaslata az volt, hogy a gőzmalom a waggononkint megállapított 6 korona díjtétel helyett 2 kor. 10 fillért fizessen, eddig 1 kor. 40 fillért fizetett. A közgyűlés egy része ugy érvelt, hogy a nagyiparnak nem kell kedvezményt adni, fizesse a teljes vámdijat. A többség azonban átérezte, hogy mily horderővel bír, különösen a mezőgazdaságra egy export-malom, a tanács javaslatát fogadta el. Elutasította ily irányú kérelmét a gőztéglagyárnak s a volt mübutorgyár leendő uj tulajdonosának igazán nagyigényű községi segély iránti kérelmet. A szegény rendőrlegónységnek jól eshetett, hogy a közgyűlés egyhangúlag és elismeréssel méltányolta ama kérelmüket, hogy fizetésük napi minimuma legalább két korona legyen. A fizetés javítást visszamenőleg augusztus 1-től folyósította. A közgyűlésről tudósításunk a következő : Tudomásul vette a közgyűlés, hogy a Böszörményi Róza által Csabán felállított s a község által segélyezett polgári leányiskolának a nyilvánossági jelleget megadta. Csabai illetőségűnek mondotta ki Markos Imre sikonyi gyermeket, továbbá Biró Pétert és 3 gyermekét, bár ezek Gyulán születtek, de apjuk 19C3. évig mint kertész Gerendáson lakott és adót fizetett. A központi mértékhitelesítő hivatal Békésmegyei Közlöny tarcája. Nyári éj. Ráborult az éj a földre, Felgyúltak a csillagok. Harmat nem hull, nincs madár-dal, Ébren is csak én vagyok. Körülöttem minden csendes, Megható e néma csend . . . Nyüzsgő élet nyomdokában Ily kihaltság mit jelent ? S tán az a sok, ezer csillag Végnélküli menny alatt; Rég porrá lett ember-agyból: Egy-egy fényes gondolat /? Vagy azokból mennylakóknak Égi üdve int felénk, Kik e földön hitveszitve Boldogságra nem lelénk? ! Óh néma éj, te magasztos! Példaképed fellelem: Bölcső-létünk tudatlanság, Csalfa álom, kis valóság; S éltünk vége — sejtelem . . . Fáczay Mihály. Hajdan és most. Irta: Halmy Gyula. - A ,,Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Első rész: Hajdan. A mérhetetlen hegyek óriási csúcsa pedig vala a kakasiábon forgó vár. Ijesztő mélységek felett forog vala, ragyogásával elvakítva azt a vakmerő, istent kisértő ifjút, a ki sokáig sóvárogva nézi a messze sötétlő völgyből a havas ormokat, ahol a jámbor pápa hite szerint a dráku lakozik s apró fekete csemetéivel görgeti a kősziklákat a szakadékokhoz merészkedő bátor emberek felé, szétfreccsentvén a kíváncsiak agyvelejét a borzadályos meredékeken. Lilith, a dráku bűbájos leánya, estenden szétterité aranyfátyolát a sziklacsúcsok felett s ráülvén a legmagasabb, hátborzongatóan meredek kőszikla tetejére, betakaródzván a lenge estélyi fellegekbe, ezüsthúrú hárfáján őrjítőén csábos énekét kíséri. A táj pedig felvevé, magába szívá vala, a távozó nap égő tányérja lebukván nyugaton a hegy mögé, a keleti hegység ormán, a bűbájos Lilith hátamögött, előtolván halvány ábrázatát a hold, csalárdul ezüst fáty'olába burkolva, szelíddé, ábrándossá téve az imént még ördögi tüzpirosságban csillogó boszorkányt. Igy látá, ilyen szemekkel nézé a pópa ábrándos fia, a deli Vidor, az ő szülötte földjét, csodák hazáját, a szakadékos havasok ormát, midőn az idegen országokban, hosszú esztendőkön át tartott utazgatásából hazaérkezett. Mert ugy tudja meg a világ, hogy az a jámbor Nikuláj fia váltott gyerek volt. Maga a dráku cserélte el még az anyja mellől, amikor megszületett vala, mert hát máskülönben honnan is került volna a pópa paraszt viskójába ilyen halovány arcú, égő, fekete szemű, ábrándozó, semmi parasztmunkára nem való fiu, aki kis korában is hegységei között barangolgatott mindig, mikor pedig felnövekedvén, gyönyörű, lángeszű ifjú rá neveikedék, világossá lön, — hogy a drákuné fia, mert hiszen ki más adhatott volna nékie olyan ördögi tudományt, i amelylyel elkerülte az ősi templomot festegető öreg művészt is ós lázas buzga| lommal festé vala de nem ám a szen| teket, hanem mez nélkül való buja aszszonyi állatokat, kéjes szépségű emberi testeket, ott a messze városban, amelyeket hogy nem szemlátta mustra után festhetett, az bizonyos, mert hát csak nincs talán a föld kerekségén olyan szemérmetlen asszonyi állat, aki ruha nélkül élő ember szeme elé állana. Mikoron pedig a Vidor gyerek már nagyságos úrrá lön,egész nyáron a hegyeket nézé vala és fönt lakozók a rengeteg erdőkben, rémítő sziklacsúcsok alá épített kis kunyhóban, festvén az egész hegységet apróka vásznakra, ami maga is ördöngösség, mert hát hogyan is férhetne el isten tudtával olyan kicsinység vászonra az egész rémitő hegység. Igy gondolkozának Vidor, a deli festő felöl a hegyvidék jámbor lakói. Ő maga pedig élte a világát ott fönt, a magasban, tobzódván a magányosság és a művészet szent gyönyörűségeiben. De bár az egész vidéket ismeré mint a tenyerét, egyetlen csúcs móg dacol vala akarataival. — Ide nem közeledhetik emberi lény, vissza! — harsogá a zúgó erdő, tiltakozva fenyegető vala a fekete fenyves és haragosan csóválá ősz fejét maga az az öreg szirt is. — Pedig meg kell látnom mi van ott, a szédítő magasságban, — gondolá a makacs ifjú és elindul vala az istent kísértő úton dacos önbizakodással, büszkén, akaratosan. És egyszerre ismét tündéri kép tárul szemei elé! Bevette a várat! Csodás könnyűséggel a sziklacsúcs tetején termett, ahol ragyogóan, szemkápráztatóan forgott előtte a kacsalábon forgó vár. Most a bűbájos ének hangzik, a vár megáll, gyönyörű leányzó terem a bámuló ifjú eíé. — Vizért kell mennem, jó ember, gonosz mostohám űz és a sárkánykígyó, mely a hegytetőn álló mélyedésben tanyáz, mind felszítta a gyöngyöző vizet. Oh jöjj, kérjük meg, adjon innom, magam is meghalok a szomjúságtól — mondá az a gonosz Lilith, ártatlan, bűvös szépségű leánynyá varázsolva magát, hogy a szegény ifjút elbolonditva, végre megadhassa vőlegényének, a hétfejű sárkánykigyónak az igért ajándékot: a szenvedélyes tűzben örökké égő férfiszivet. — Ezer örömmel megyek veled, gyönyörű leánykám, mutasd az utat, — rebegi az elámult ifju. — Adj vizet, sárkány, szomjan halok, — mondja a mélység előtt az álnok Lilith. — Ha égő szerelemben vonagló szivet dobsz le barlangomba, lesz viz! — hangzék a dörgő felelet. — íme, vedd szivemet, — kiált fel az elvakított ifju, — jobban lángolót nem találsz széles e világon! A sárkány kinyujtá rettentő karmait a barlangból, kitépé az ifju lángoló szivét ós nyomban reá dübörögve tört elő, fehéren tajtékozva a friss forrásvíz a mélységből, majd habzón zuhant le a völgybe, kígyózva futva a síkságon lefelé. — Itt a viz, igyál! — rebegé elhaló hangon a haldokló fiu, egy csókot, egy utolsót kérek érte csak! — Lilith pedig kinzó, kéjes lassúsággal merité helyhót a vizbe, megnedvesitó üde ajkait, azután lábával megvetően rúgva le a dőre fiút a mélységbe, kacagva dőlt vala a hót'ejü sárkány karjai közé. Az ur azonban mégis megbünteté vala őket, mert a sárkány többé nem szívhatá vissza a vizet, ott marada, a remek Bullea-tót alkotván, amelyből fehéren habzik a patak a mélybe le, a gonosz Lilith pedig csúf, fekete szárnyasegórré változva repked estenden a sötétlő ormok felett.