Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-07-05 / 54. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 54-ik szám. Vasárnap, julius 5. BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EüOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EISfiietni bármikor lebet évneayedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKEL? BÉLA Laptulajdonos: SZIHELSZK7 JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 1 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Nyári gondok. Békéscsaba, julius 4. Kiveszett az emberekből a megelégedés és ezzel a boldogság is. Nincsen olyan ember, aki ne elégedetlenkednék és ne szidná a sorsát. Akár tisztviselővel, akár iparossal, akár ke reskedővel, akár gazdával, akár munkással hoz össze a sors, mindenik csak panaszkodik, elégedetlenkedik. A sorssal való elégedetlenség még a levegőben is benne van. És csodálatos ám a világ: mindenki másban keresi boldogtalanságának okát, senki sem elég őszinte ahhoz, hogy belássa, hogy az általánosan elharapódzott bizalmatlanság az oka annak, hogy a tisztviselő, az iparos, a kereskedő, a gazda, meg a munkás olyképpen elégedetlenek, hogy az okozta és okozza a drágaságot és az keseríti meg az egyén, a család és a társadalom életét, hogy ma mindenki halálos ellenséget lát mindenkiben, akivel csak valaminőképpen érintkeznie kell. Soha olyan igaz nem volt ez a mondás, mint ma : Homo hominis lupus. Itt van már az aratás ideje. Valamikor réges-régen (olyan régen volt, hogy ma már csak költeményekben olvashatunk róla), ilyenkor a gazda és cselédje (ez a szó akkor megtiszteltetés volt, azt jelentette; családtag) vállatvetve és kezet fogva dolgoztak az élet betakarításán. Ma csupa huza-vona, veszekedés és szlrájk az aratás. A gazda igyekszik a sok kárba vesző időt megtakarítani a munkásokon, a munkás pedig azon van, hogy mentől többet fizessen és mentől kevesebbet dolgozzék. És vájjon miért? Mert a gazda azt tarlja, hogy a munkás csak azért van a világon, hogy őt kizsarolja, tönkre tegye, a munkásság pedig megesküszik reá, hogy a gazda az ő zsírján s a rajta megtakarított filléreken akar, meggazdagodni. És a napokban újra megszaporodott egygyel azoknak a tényezőknek a száma, amelyek a gazda és a munkás között levő ellenséges hangulat tüzét szítják. Drágább a szesz. Értsük meg jól. Nemcsak a bor, nemcsak a sör, nemcsak a pezsgő, nemcsak a pálinka drágább, hanem maga a szesz, a tiszta alkohol is. Az, aki maga issza a pálinkát, segíthet magán : kevesebbet iszik. De mit csináljon a gazda ! A napszámbéren kivül ma már minden munkás bizonyos mennnyiségü pálinkát is követel (éppen úgy, mint a mosónő) és ebből a követelésből a drágaság miatt egy cseppet sem hajlandó engedni. Nem segíthet ezen a gazda semmiképpen sem. Meg kell adni a császárnak, ami a császáré, de a pálinkás gyomornak is, ami a pálinkás gyomoré. Mert hát vájjon nem haragudnék-e a gazda, ha viszont tőle elvennék a mindennapi dohányt, a feleségétől meg a mindennapi kávét. Pedig hát elvégre, hogy alkohollal, vagy nikotinnal, avagy éppen kokeinnal mérgezi magát az ember, az mindegy. Miért ne tenné ! ? Hiszen az a mienk, amit elfüstölünk, meg eliszunk. Más oldalról kell ezt a kényelmes kérdést megközeliteni és a megoldás felé gördíteni. Nagy és országos érdek kapcsolódik annak a napszám-pálinkának a csökkentéséhez, vagy teljes megtagadásához. Csak az a szesz nem árt, amit nem ittunk meg, vagy leghelyesebben, amit nem láttunk. Ami már bennünk van, az pusztít, ha nem is rögtön, bennünket, de utódainkat bizonyosan megrongálja. Mese az, hogy a pálinka fokozza a munkakedvet. Ez a hit csak pszichikai csalódáson alapszik. A túlfűtött gép nem dolgozik többet, mint a rendesen fűtött gép, egykettőre baja esik és rendszertelenül zakatol tovább. Az alkoholtól megmérgezett ember is nagy zajjal fog a munkához, hanem aztán egyszerre Ielappan a szusz benne és figyelmetlenül és rendszertelenül dolgozik. Ahol feszült figyelmet, sok óvatosságot és teljes lelki jelenlétet kíván a munka, oda alkoholista embert nem engednek. A gyárakban a gépektől elütött emberek a legtöbb esetben (sőt néha mind) alkoholisták. A gazda ilyeténképpen duplán károsodik. Egyrészt kiadja a sok pénzt, másrészt csökkenti vele a munkaerőt. Segiteni ezen a bajon csak ugy lehet, ha bucsut mondunk az alkoholnak. Nem kell sajnálni azt a kis rózsaszínű fátyolt, amellyel az alkohol csalogatja hiveit. El kell dobni és helyette előszedni a régi bizalmat és bátorságot. Járjanak elől jó példával a gazdák. Mutassák meg, hogy ők maguk is haladni akarnak egy kicsit a korral. Mondjanak le az alkoholról (de a borról, sörről és pálinkáról) is! Alkossanak szövetségeket és terjesszék a maguk és a munkások körében is az alkoholméreg helyes ismeretét. Mert ha csak megtagadják a napszámpálinkát, nem érnek vele célt, legfeljebb sztrájkot provokálnak. Mert hiszen akkor ezt is zsugoriságnak, nyuzásnak híresztelik majd a munkások. Ha ellenben okosan fognak a doí loghoz, akkor, ha nem is mindent, de valamit bizonyosan felmenthetnek. Gazda. Ev. egyházmegyei közgyűlés. Körlelkészi jelentések. — Halad a magyarosodás. — A szentetornyai határkérdés. A békési ev. egyházmegye julius hó 1-én tartotta meg közgyűlését Tótkomlóson, Veres József esperes és H a v i á r Dániel egyházmegyei felügyelő elnöklete mellett. A kiküldöttek teljes számban gyülekeztek- a sok zaklatásban hányatott község kebelébe, hol szívélyes vendéglátásban volt részük. Előző napon, junius 30-án, az iskolaszék tartott ü ésf, melyen mindenekelőtt a körlelkészi jelentés olvastatott fel és tárgyaltatott. Elsőül M e n d ö 1 Lajos, a szarvas-kondorosi iskolakör körlelkésze olvasta fel tartalmas jelentését, melyből örömmel értesült az iskolaszék ezen iskolakör tanügyének dicséretes állapotáról. A szarvasi kültelki iskolakör körlelkésze: Rédei Károly, pusztaföldvári lelkész, igen szép jelentéséből szintén örömmel értesül az iskolaszék azon örvendetes tényről, hogy a szarvasi tanyák lakosságának iskolás növendékei a magyar nyelvben kiváló előmenetelt tanúsítottak ; a szülők örömmel látják gyermekeik ezen előmenetelét, a növendékek pedig versenyeznek egymással az eredmény tökéletesbitése érdekében. Dicséretére válik ez a tanítóknak, kik a külterületen ily módon buzgólkodnak. A tótkomlósi körben Okályi Adolf körlelkész, orosházai lelkész, teljesítette a dékánusi tisztet. Az eredmény ezen kör iskoláiban is több tekintetben dicséretes, de fogyatkozások is vannak, minek oka különösen Tótkomlóson az a sokszor kifogásolt eljárás, hogy a növendékeket nem a tanulásbani előmenetel, de koruk szerint veszik fel a magasabb osztályokba, minek eredméBékésmegyei Közlöny tarcaja. Visszajöttem .. . Én ittam a Halál poharábúl, Egy őszi éjen, csöndesen, magátúl. Lassú veréssel megállott a szívem. Szemem tükrén rút, vérvörös, vad árnyék Szilaj, kavargó haláltáncot járt még. Aztán megsimult halványan, szeliden. Aztán sötét lett. jó volt így pihenni, Érezve, hogy már nem jön semmi, semmi. A szenvedés hogy elmarad mögöttem... Akkor jajongva, sirva rámborultak, Halott szívemre könnyek, csókok hulltak S én kárhozottan, búsau — visszajöttem. 1 Nll. | Királygyakorlat. - A ,,Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Szán József. Megkezdődtek a királygyakorlatok. öt napig nem hallatszik sem dobpergés, sem trombitaharsogás. Mikor újra hallatszik, akkor már azt hirdetik, hogy vége a gyakorlatnak, hogy kitelt három esztendeje az öreg katonának. Katona van mindenfelé, ameddig csak ellát a szem. Az országút szürke pora magasra felszáll a levegőbe, ott sürü felhővé verődik össze s igy kiséri, el nem hagyja fáradságos utján a katonát. Lovasság, tüzérség, gyalogság csendben, rendben követi egymást. Egyiket | a másiktól alig lehet megkülönböztetni. Nem ismernél rá a testvéredre sem, j annyi a por rajta. A nap már nyugovóban. Elfáradt hosszú útjában: nemsokára pihenőre tér. Hogyne volna fáradt a katona, aki régen útban volt már akkor, mikor felkelt, talán akkor sem pihenhet még le, amikor leáldozott! Éhség kínozza, szomjúság gyötri. Nem látott ma még egy falatot sem és ennivalója sincs. A kulacsok régen kiürültek. Az egész hadtest kulacsaiból se lehetne egy kortynyit összetöltögetni. Markotányos, vagy pék sem igen keveredik közibük és megbánja, ha balsorsa közibük vitte: kenyerét, kiflijét és egyéb élelmi - szerét ugy széjjel hordják, hogy sirva nézhet utána. Négy-öt katona alkudozni kezdett vele. A többiek ezalatt felvágják a kenyeret, kiflis-zsákokat s megszedik magukat elemózsiával, hogy még a kapitány ur lovának is jut belőle. A katonaság közeledtére a falvak előtt össze gyülekezik a szegény nép. Férfia, aszszonya, gyereke. Keservesen sir, hangosan jajveszékel valamennyi. Rémület kifejezése ül arcaikra. Miért sirnak, miért jajgatnak ? Hiszen jó barátok, a mi katonáink közelednek feléjük. Nem a muszka, sem a tatár. Igen, csakhogy nem sok különbség i van a muszka és a tatár, meg a katona között. Egyik éppen ugy pusztít, mint a másik. Jaj annak a kukoricásnak, szőlőnek, a hová a katona betette a lábát ... A mit vihar, fagy tűzvész és filoxera el nem emésztett, elpusztítja bizonyosan a katona. Nem lesz ott se szüret, se kukoricatörés. Ezért sir és jajgat a falvak népe. És ezért imádkozik Istenhez, hogy hárítsa el ezt a rettenetes csapást róla. De hiába sir, hiába könyörög. Meg sem hallgatja a katona. Nem azért, mintha meg nem esnék a szive rajta, hanem azért, mert annyira beleélte már magát a háborúskodásba, hogy ha nem akar is, akkor is pusztit keze-lába egyaránt. Nem kegyelmez meg annak a szerencsétlen töknek sem, mely csodák csodájára épen maradt a kukoricásban. Puskatussal esik neki s két-három csapással széjjelveri. Kapitány ur Komorovcsák szigorú parancsot ad ugyan ki, hogy kárt ne tegyenek, mindent kíméljenek. Parancsát meg is tartják egész addig, mig a kapitány ur látja őket, de rögtön megszegik, mihelyt elfordítja róluk a tekintetét. ... Magába mélyedve ül lován Komorovcsák kapitány. Nem néz se jobbra, se balra, csak bámul az előtte kavargó porfelhőbe. Ugyan miről gondolkozik ? Dicsőségről, kitüntetésről álmodozik. Kis szerencsével megszerezhetné most mindakettőt. A gyakorlatokat végignézi a király ő százada ólén, a király szeme láttára megrohanná az ellenséget, hátraszorítaná, megverné. Hogy megverné, az holt bizonyos, hiszen legjobban tudja az egész ezredben a reglamát. A király bizonyosan megdicsérné, kitüntetné és tán soron kivül őrnagygyá is előléptetné. És akkor aztán hogy fújna haragjában őrnagy ur Drupkovics, kinek okvetetlenkedéseit most el kell tűrnie. Egészen beleélte magát ebbe a gondolatokba. Villogó szemmel dörmögte maga elé: — Igen, igen megmutatom, hogy ki vagyok, hogy mit tudok ! — ós mindjárt ki is gondolt egy ravasz csatatervet. Frontban megtámadja századának két szakaszával az ellenséget. A másik két i szakaszszal pedig oldalt támadja és igy kereszttűzbe veszi. Ezt nem birja ki semmiféle ellensége a világnak. Észre se vette, hogy a század e köz- , ben a faluba ért. A főhadnagynak kellett rá figyelmeztetnie. ' Nyomorúságos kis horvát falu. Hathét alacsony, szalmafödeles viskó van. Minden viskóban piszkos, gödrös szoba. Undorral fordul ki belőle, ha bemegy, még a katona is. Nem hálna meg benne a világért sem. Inkább pihen színben, istállóban, vagy az Isten szabad ege alatt. Nem pihent meg benne a kapitány ur Komorovcsák sem. Sátrat veretett magának az udvaron. A sátorba szalmát hintetett, ez volt a pihenő helye. Az önkéntes, legényével, valami kamraféle odúba húzódott meg. Ablakán besétált az éjjeli szél. Ettől azonban mÓT nagyon jól lehet aludni, de nem tudott aludni az egerektől, amik valósággal gyakorlatot rendeztek mellette és alatta a szalmában. A legénység mindennek dacára is nagyon jól aludt. Még arra sem ébredt fel, mikor az egér egész az orra alá szemtelenkedett. Éjfél tájban nagy szél támadt, felkapta és kidobta az utcára a kapitány ur sátrát. Ezt abból gyanította az önkéntes, mert a kapitány ur egyszerre mérgesen kiabálni kezdett, szidta a szelet s azokat a gazembereket, akik a sátrat olyan rosszul tákolták össze, hogy a legelső szélroham összedöntötte. — Hol van az önkéntes ? — kiáltott a naposra. — Annak bizonyosan jó helye van, vezess oda hozzá! A napos elvezette az odúba. Itt legelső dolga az volt a kapitány urnák, hogy elkergette fekvő helyéről az önkéntest s odafeküdt helyére a szalmába. — Jó hely ez, önkénles ? — kérdezte. Az önkéntes felelet helyet hortyogni kezdett s várta a történendőket. Áz egerek csakhamar megkezték cincogásukat, futkározásukat a szalmában. Meghallotta a kapitány ur. Felült fekvőhelyén s megrázta az önkéntest: — Ember, hogy tud maga ugy aludni, hisz itt egerek vannak! Az önkéntes hidegvérrel válaszolt :