Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-12-23 / 103. szám

402 BÉKÉSMEGYEI KÖZI ONT zetőség kereken kijelentette, hogy már a jövő évi ujoncjavaslatnál kérni fogja a létszámemelést. Huszonkétezer emberre van szüksége az ármádiának ; ebből hétezernek különféle jogcimen hajlandók szolgálati kedvezményeket adni. Az uj legénységet az ágyúkhoz és ütegekhez osztanák be. Mindig csak a tüzérség. Ez emészt fel legtöbb milliót. Igaz is, hogy a modern harcászatban a tüzérségnek van legfontosabb szerepe. Az összes államok erre fordítanak a legnagyobb gondot, mert tudják, hogy jól felszerelt tüzérségen fordul meg mindig a hadmüveletek eredménye. Jó tüzérség, megnyert csata. Ezért sürgeti folyton a hadvezetőség a létszámemelést. A létszámemelést, amelybe már annyi kormány bicskája tört bele : a külügyi helyzetre való tekintettel követeli Schönaich ós az ő koronás főnöke. Ezenkívül még a következő javaslatokkal szándékozik előállani a hadügyi kormány: 1. Az uj véderőtörvény a kétéves szolgálat alapján, 2. a katonai büntető perrendtartás, 3. a katonai nyugdíjtörvény a kétéves szolgálat alapján, 4. az altisztek alkalmazásáról szóló javaslat és 5. a lóállitási törvény, — R4gen vajúdó kérdések ezek, amelyek évtizedek óta várják a megoldást. A létszámemelésnek azonban feltételei is vannak, amelyeket a parlamentnek jogában áll kitűzni. Egyesek már tudják is az úgynevezett „nemzeti" engedményeket. Hir szerint ezek az engedmények az ezrednyelvre vonatkoznak. Magyarul fogják vezetni a számvivő-könyveket és magyarul oktatják a legénységet, de csak olyan ezredeknél, amelyek megértik ezt a nyelvet. Ezenkívül a magyar ezredek zászlóit nemzeti szinü szalaggal látják el^ s a kétfejű sas helyett a legfőbb hadúr nevének kezdőbetűi jönnek mindenhova. Nem valami óriási horderejű engedmények, de mégis haladást jelentenének. De hagyjuk a katonaságot, ne haladjunk a vakációs politika' áramlattal. Hiszen más is történt a politikában. A méltóságos és kegyelmes főrendek üléseztek és szokásuk szerint egy ülésen ledaráltak minden szőnyegen levő javaslatot. Elfogadtak, megszavaztak mindent. Miért ne tennék? A méltóságos főrendek udvarias bácsik, akik nem akarnak rossz karácsonyi ünnepeket csinálni a kormánynak. Igy is van rendén. A kormány hallgat eleget az ellenzéki képviselőktől. Felfér neki tehát egy kis üde, csöndes levegő. A kormánypolitika bírálata. A bizalmatlanság iinditvány. A keddi megyegyűlésen hatalmas, a személyes Ízléstelenségektől eltekintve tartalmas beszédek hangzottak el az általános, titkos és egyenlő választói jog és a plurális választói törvényjavaslat mellett, kifejezve egyúttal a kormány iránti bizalmat, vagy bizalmatlanságot is. A politikus patikus, T á b i t Mihály által benyújtott indítvány éppen csak azt eredményezte, hogy a balpártiak és szociállsták által rendezni szokott tiltakozó népgyűlés most a megyeháza termébe helyezkedett át ós a dörgedelmes szónoklatokat az oh nép! helyett a tekintetes megyebizottsági tagok hallgatták. Az egyes szónokok a tárgyilagosj ság keretét igen sok esetben áthágva, személyeskedést folytattak. S i m o n k a György dr. pedig pláne felekezeti sértegetéseivel jogos felháborodást idézett elő, ugy hogy bocsánatot kellett kérnie a közgyűléstől. A közgyűlés Veres József, Szeberényi Zs. Lajos érvekben igen gazdag, Simonka és Áchim L. András temperamentumos beszédeit nagy figyelemmel hallgatta s csak akkor lett türelmetlen, mikor a személyeskedésekben való felszólalásoknak nem akart vége szakadni Áchim L. András névszerinti szavazást kért s mert már a déli harangszó hallható volt, a bízott sági tagoknak csak kis része szavazott. Igy is 58-an az indítvány feletti napirendre térés mellett szavaztak, mig a bizalmatlanság kifejezését 32-en óhajtották volna. Daimel Sándor dr. főjegyző olvasta fel T á b i t Mihály általunk már közölt bizalmatlansági és a plurális választói törvényjavaslat elleni állásfoglalást nyilvánító indítványát. Az indítványt a paraszt- és balpártiak helyesléssel kisérték, azonban többszörösen hangzott fel a helyeslés, mikor a főjegyző az indítványra vonatkozólag, az állandó választmány következő határozatát olvasta: Békésvármegye törvényhatósági bizottsága az 1905. évi december havában tartott rendes közgyűlésén Nagyvárad és Komárom városok törvényhatósági bizottságainak köriratai kapcsán az általános, titkos választói jog mellett foglalt állást. A törvényhatósági bizottság ezen álláspontjához most is ragaszkodik, miből folyólag kijelenti, hogy a törvényhatósághoz beterjesztett s többes szavazati jogon alapuló választói törvényjavaslatot, mint amely törvényhatóság 'elvi álláspontjának nem felel meg, nem ért egyet. Mindennek dacára a kormánynyal szemben való bizalmatlanságot indokolatlannak tartja, mert a jelenlegi kormány az általános, egyenkénti titkos választói jogon alapuló törvényalkotása iránt kötelezettséget nem vállalt, igy ennek megszegéséről szó se lehet, mert továbbá a beterjesztett törvényjavaslat szerint a választói jog — bár konnektóriumokat — szintén általánosítottnak s a jelenlegi állapotokkal szemben igen nagymérvű előhaladás mutatkozik, mert a kormánynak az a törekvése, mely a beterjesztett törvényjavaslat megalkotásánál vezette, nevezetesen, hogy az ország nemzeti jellege megóvassék s a magyar jog szupremációja a jövőben is biztositassék, mint feltétlenül hazafias, csak elismerést érdemel és megfelel a törvényhatóság azon feltétel egyikének, amelyhez annak idején fentebb hivatkozott álláspontját kötötte s végül, mert a beterjesztett, előreláthetólag eszközlendő mélyreható módosítások lehetővé fogják tenni, hogy aránylag rövid időn belül a nemzeti eszme sérelme nélkül a választási törvény s a törvényhatóság által is helyesnek elismert elvi alapon alkottassák meg. D ő r y főispán, meg a közgyűlés nagy része azt hitte, hogy a dolog simán fog menni s rögtön egyszerű határozathozással döntenek, midőn az álló bizottsági tagok sorából előlépett T áb i t Mihály, hogy indítványát megindokolja. Az indítványozónál sokkal jobban óhajtotta ezt megcselekedni dr. S im o n k a György. Azzal kezdte beszédét, hogy elfogadná az állandó választmány határozatát, ha az igaz és őszinte lenne. De nem egyenes, a magyar természetéhez nem való. Legyünk őszinték és nem lutheránusok — Eláll! Ki vele 1 Vonja vissza! Ne sértegessen ! Kérjen bocsánatot! — zúgott végig indulattal a termen. Dőry főispán - A szónokot figyelmezteti, hogy éppen olyan kérdésnél, mely az általános jogok megadását involválja, felekezetet ne sértegessen. (Helyeslés.) Simonka: Nem akart sóríeni, a szó akarata nélkül csúszott ki és bocsánatot kér. Nem mondhatja indokolatlannak a benyújtott indítványt, mikor ez a kormány, sőt a függetlenségi többség is azt Ígérte és hangoztatta, hogy csak jusson kormányra, megvalósítja az egyenlő, titkos, általános választói jogot. A p'urális választói jog nem. jelent előhaladást. A többes szavazattal a kormány csak számtani szemfényvesztést inaugurál. Az összes iskolákat kellene államosítani s egynéhmy évtized után megszűnne a nemzeti kérdés, de ehhez nem mer a kormány nyúlni. Ha egyenlő a teher, legyen egyenlő a jog is s mert nem akarja a kiváltságos osztály erősítését, nem viseltetik bizalommal a kormány iránt, a plurális választói jogot pedig elvetendőnek tartja, mert a jelenleginél roszszabb helyzetet teremt. Áchim L. András szokott ós sokszor hallott frázisával: „A szenvedő népért kész odaadni utolsó csepp vérét" s igy küzd a kormány és a választói jog ellen, melylyel a kormány a szocialista agitátoroknak nagy szolgálatot tett, mert a jogfosztott népet az ő táborukba terelte. Még jó lenne az a plurális választói törvény, ha az analfabétáknak néhány évet, legalább tizet, engedélyezne az írás és olvasás megtanulására, akkor a szocialisták is elfogadnák. Felhívja a jelenlevő három országgyűlési képviselőt, jelentsók ki becsületszavukra, nem-e hirdették, mint függetlenségi képviselők, az általános, titkos, egyenlő, közsógenkónti választójognak megalkotását ? Az indítvány elfogadását ajánlja. Szeberényi Lajos: Az állandó választmány határozatában elnagyolta a kérdést. A titkos, általános választói jog megadásának hive, mert nem óhajt még nagyobb válaszfalat emelni, hanem mindenkinek egyforma jogot kell adni. A választói jogot a becsületességhez kötné, mert aki becsületes, az jó hazafi is. B i k á d i Antal csupán személyeskedő felszólalása után Veres József beszélt. Őt igen meglepte, hogy Bikády semmi jót sem tételez föl arról a kormányról, melynek felajánlkozott képviselőül. (Zajos derültség.) A kormány nem tett ígéretet, hogy a titkos és egyenlő választói jogot alkotja meg. Nem mondja, hogy a plurális teljesen kielégítő, de a tárgyalás folyamán megejtendő módosításokkal azzá lesz. A magyar szupremációra nagyon veszélyes az általános jog megadása, ha a nemzetiségiek arrogálását tekintjük, kik állam akarnak lenni az államban, — vagy pedig a szociálistákat nézzük, kik azt hirdetik, hogy se hazát, se vallást nem ismernek. A lelkiismeretes embernek ugyancsak meg kell gondolnia, ilyet hallva, hogy kívánja az általános, egyenlő választójogot, mert ha azt megalkotjuk, ugy a magyarság szupremációja oda s azzal elvész Magyarország is. — No, nó, — szól közbe Szeberényi Zs. Lajos. Veres József: Szeberényi talán nem sajnálná annyira, mint ón. Szeberényi Zs. Lajos személyes kérdésben felszólalván, azt mondja, hogy nemcsak Verest, de minden embert magamagánál jobb hazafinak tart, azonban hazafiságát nem használta jövedelem-szerzésül. Majd Simonka ós Bikády állottak fel újra, hogy a vonatindulásig beszéljenek s igy az indítványnak többséget biztosítsanak, de hiábavaló volt fáradságuk, mert az állandó-választmány javaslata: a napirendretérós, győzött. Az ipar megbízható legyen. Utóbbi időben a társadalom, de meg a kormány maga is, sokai fáradozik az ipar megteremtésén. Nálunk ez majd benyújtandó váltójuk Fülöp Márton igazgató ur elbírálásában értékesithetővó válik. Ám e szép reményeknek útjába vágott egy hangverseny. Marci barátom hogy, hogy nem, fölolvasást tartott mindnyájunk meglepetésére. S a hangversenyen belekóstolva a siker gyönyörébe, nagyon is sok szabad idejét most már a múzsa szolgálatába szegődtette. S a múzsa igen sokszor látogatta meg ihletett barátomat. A rendes sarokasztal a kávéházban irodalmi központ lön, hol az irodalmi sarjuhajtások meghallgatásra találtak. A vége a dolognak az lett, hogy mindnyájunk biztatására Marci egyik költői szülöttét beküldötte egyik napilapnak. Szivdobogva vártuk a lap másnapi számát Mindannyian megvoltunk győződve arról, hogy Marci müvét üdvriadallal fogadja a szerkesztőség, őt magát pedig azonnal legalább is a Kisfaludy-Társaság azon tagságával kínálják meg, melyet a hirtelen felbukkanó tüneményes írói tehetségeknek tartanak fenn már oly régen. Ám várakozásunkban alaposan csalatkoztunk. A lap röviden, de annál velősebben azt üzente, hogy miután tárcaírókkal szerződéses viszonyban áll, kik a lapot a szükséges irodalmi termékekkel ellátják, idegenek e fajta cikkeit nem használhatják. — Sebaj, oda se neki, — vigasztaltuk Marcit. — Ez tisztára véletlen. Ha a lapnak nem volna szerződése az Írókkal, ugy bizonyára örömujjongással fogadta volna müvedet. Igy más lapnál kell próbálkoznu/uk. No igen, próbálkoznunk, mert Marci ügyét valamennyien magunkévá tettük. Még aznap beküldötte egy általunk felülmúlhatatlannak vélt munkáját egy más lapnak. Ez a lap csupán kedden küld szerkesztői üzeneteket. Hogy miért éppen kedden, azt nem tudnók megmondani. Nyilván, hogy a szegény írók türelmét a végsőig feszítsék. Vagy talán a szerkesztő vasárnapi szórakozásnak tartja fenn a beérkező kéziratok elolvasását. Alig bírtuk a keddi napot bevárni. Most már holtbizonyosra vettük barátunk diadalát. De hogyisne, mikor azt a tárcáját küldötte be, amelyen még a sarokasztal legkérgesebb szívű tagja is elszontyolodott, oly meghatóan irta meg azt Marci. A keddi szerkesztői üzenet lesújtó hatással volt reánk. — Ha ön azt hiszi, hogy mult századbeli romantikus limonádéjával a mi olvasó közönségünk életét besavanyíthatja, akkor ön egy szörnyű tévedés sajnálatra méltó áldozata. Tetszett volna ötven esztendővel előbb születni, akkor talán lett volna olvasó publikuma a „Szivfutár", vagy a „Postakürt" hasábjain. E szörnyű üzenet rettenetesen feltüzelte asztalunk harciasabb elemeit. Már azon vitatkoztunk: ki verekedjen meg barátunk helyett a lap felelős szerkesztőjével, amidőn én uj ajánlattal próbáltam lecsillapítani a felbőszült kedélyeket. — Próbáljunk meg még egyet. Küldje be Marci egy hosszabb novelláját, például „Az álomlátó" cimüt, egyik hetilaphoz, várjuk meg annak a feleletét s további intézkedéseinket függeszszük fel addigra Az eszme tetszésre talált s a kardok egy hétre ismét visszakerültek hüvelyükbe. A novella beküldetett. Szombat délután majd lehuztuk a főpincért ebelasztingba bujtatott vékony lábairól. — Kérem „A hónapot" ! — Ide adja, nekem ! — Hiszen ez a mult heti, — sivítottuk feléje. — Még nem érkezett meg a mai, — hangzott felénk szomorú válasza. Végre megjött a lap. Mint felbőszült sioux indiánok vad csapatja, ugy vetettük magunkat a hetilapra. Ujjainkkal vágtuk fel, mert nem volt türelmünk késsel felmetszeni. A szerkesztői üzenet ott ragyogott. Egy sorban benne volt barátunk halálos ítélete. — „Az álomlátó" nem közölhető. — Ez lehetetlen ! El sem olvasták, — zúgott fel az egész asztal. — Mi is értünk valamit az irodalomhoz ! — Talán csak nem vagyunk valamennyien trotlik ?! — ezt ón mondtam. Kétségbe voltunk esve a sors igazságtalansága felett, amely ily nagy tehetséget hagy ismeretlenül elpusztulni. Csöndben üldögéltünk, lehorgasztott fejjel, szótlanul, szomorúan. Végre jogász barátunknak felcsillant amúgy is fényes ábrázata. — Heuréka ! Meg van! — kiáltott fel vigan. — Mi az, mi van meg ? — hangzott feléje. — Meg van a recept, amely szerint Marcit jeles íróvá tehetjük. S aztán előadta tervét. Másnap a Dunaparton, nem messze a vasúti összekötő hídtól, egy felöltőt, sétapálcát s kalapot találtak ; ez utóbbiban levelet, mely a rendőrségnek volt címezve. A rendőrségen felbontották a levelet, csak pár sor volt benne : „Mit ér az élet, ha céltalan, ha a tehetséget önző érdekek elnyomják. Mit ér az élet, ha az ideálok utáni törekvésnek útját szegik avatatlan kezek. Marci." A rendőrségen kutatni kezdtek, hogy ki lehet a levél irója. A rendőri sajtóiroda pedig kiadta a kommünikét, hogy ma reggel hajnaltájban egy eddig ismeretlen férfiú, kideríthetetlen okból, a vasúti összekötő hidnál a Dunába vetette magát. Kabátja bélésében F. M. monogramm van behimezve. Mig kalapjában levél volt s itt közölték a levél tartalmát. Még aznap jelentós érkezett a bankból a rendőrséghez, hogy Fülöp Márton hivatalnok nyolcnapi szabadságot kért s hogy azóta eltűnt a fővárosból. Barátai véleménye szerint az öngyilkos nem lehet más, mint ő. Kétségbeesett tettére pedig az vihette, hogy tehetségét az irodalmi körök nem akarták méltányolni. A pénztár különben rendben találtatott. Másnap az összes újságok hozták a hirt, hogy Fülöp Márton tehetséges fiatal iró tragikus véget vetett életének. Afeletti bánatában, hogy — sajnos — elég korán nem ismerték fel tehetségét, a Dunába vetette magát. Az a lap, amely szerződéses viszonyban állt az írókkal, minden szerződése ellenére, tárcarovatában garmond szedésben hozta Marci beküldött tárcacikkét. Csillag alatt pedig a szerkesztő a következő megjegyzését olvashatták: