Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-29 / 96. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZI ONT Gyula közrendészeti Volt, de nincs ! Gyula képviselőtestülete igen furcsán viselkedik mostanában. Gyakran jön önönmagával ellenkezésbe. Egyik gyűlésen hozott határozaiát a másikon megsemmisíteni olyan könnyű neki, mint egy zongoraművésznek elbillentyüzni a „Boci, boci tarká"-t. Legkülönösebb azonban Gyula város közrendészeti szabályrendeletével szemben követett eljárása. Gyulán ugyanis, mint a legtöbb vidéki magyar városban úgyszólván a megszokás alapján állott a közrend egészen a legújabb időkig. Ki-ki ugy és oda építkezett, ahogy és ahova akart. A felkapott forgalmasabb terek mindegyike piac volt. A búzát nem a törvényes méter mérték szerint adták ós vettók, hanem csakúgy szemmórtékre, csomó szerint. Ezen abnormis állapoton akart segíteni a vármegye közigazgatási bizottsága, mikor uiasitotta Gyula városát, hogy alkosson közrendészeti szabályrendeletet. A közgyűlés akkor bizottságot küldött ki erre a célra, mely bizottság hónapokig tartó munkával és nagy fáradtsággal összegyűjtötte a szükséges anyagot, azt fel is dolgozta is elkészítette a szabályrendeletet. A munka olyan körültekintéssel készült, annyira tökéletes volt, hogy a közigazgatási bizottság is jóváhagyta, csupán néhány lényegtelen módosítást akart rajta eszközöltetni. A közigazgatási bizottságnak a közrendészeti szabályrendelettel kapcsolatos leiratát a legutóbbi viharos és hosszú közgyűlés tárgyalta. A városatyákat taian a költségvetés vitája tüzelte fel, csak nagyon harcias hangulatban voltak. Ok mindenáron szembe akartak szállani a felsöbbséggel. Ennek a hangulatnak lehet tulajdonítani azt, hogy az a képviselőtestület, amely annak előtte bizottságot küldölt ki a közrendószeti szabályrendelet elkészítésére és annak fáradságos munkálatait el is fogadta: most néhány lényegtelen módosítás miatt sutba dobta az egészet. — Nem kell nekünk szabályrendelet! — Csak parancsolni tudnak, mást nem! — hangzottak a bölcsebbnól-bölcsebb mondások. „ Ilyenformán aztán vége lett a közrendészeti szabályrendeletnek. Az egész nagy, részletekre is kiterjedő szabályrendeletből csak egyetlenegy paragrafust tartott meg a közgyűlés. Meg pedig azt, amelyik elrendeli, hogy ezután a piacon méter-mérték szerint lehet csak adnivenni a búzát és nem csomó szerint. Tilos ezenkívül a vásárlóknak az eladókat lakásukon, vagy az utcán megállítani, velők alkudozni s ezzel a gabonapiacra való szállítását megakadályozni. Gyula tehát mégis vezet. Neki van az első egy paragrafusos közrendészeti szabályrendelete Magyarországon. Az Achira-Májer pör. Országos botránya dagad. - Kihallgatják a darabont-vezéreket. Az Áchim L. András által Májer Jenő ellen indított rágalmazási pörben csütörtökön délután volt a második tárgyalás a csabai kir. járásbíróságnál. A tárgyaláson Áchim L. András főmagánvádlót dr. Herczog Henrik ügyvéd képviselte, mert Áchim akkornap Budapesten járt. Uj irányba terelte az egész ügyet az a körülmény, hogy Kiss Kálmán járásbiró, a vádló képviselőjének minden ellenkezése és érvelése dacára, megengedte Májer Jenőnek a bizonyítást, aki az Írásbeli bizonyítékok mellett kérte Fejérváry Géza bárónak, Kristóffy Józsefnek, Kaffka Lászlónak és Boros B. Mihálynak tanukként leendő kihallgatását. Ezzel ez a rendkívül érdekes pör elhagyta Csaba szűk határait és országos figyelemre tarthat számot. E pör kimenetelétől függ ugyanis Áchim L. Andrásnak, mint politikusnak, exisztenciája De nemcsak az övé, hanem a paraszt-párté is Mert ha Májer vádjai beigazolást nyernek és nyilvánvalóvá lesz az, hogy Áchim nemcsak hogy pénzt kapott a darabontoktól ós a radikális párttól, de még hozzá a kapott összegeket saját céljaira is fordította : politikailag hullává válik. Megszűnik hivalkodó szerepe a saját pártjában is, melynek tagjait — a vádlott szerint — kijátszotta. A tárgyalást délután 3 órakor nyitotta meg Kiss Kálmán járásbiró. A pör összes eddigi szereplői jelen voltak, Áchim kivételével. Kiss Kálmán járásbiró ismertette röviden a rágalom tényálladókát, mely szerint Áchim L. András nagy összeg pénzt kapott Kristóffytól, Kaffkától, a radikális párttól a paraszt-párt agitácionális céljaira s az összeg nagyrészét magának tartotta meg. Ezt állította ugyanis ez óv október havában Májer Jenő Pollák Arnold, Nóvák György és Tóth Pál tanuk eiőtt. A tanuk kivonulása után Kiss Kálmán járásbiró Májer Jenőhöz fordult: — Bűnösnek érzi-e magát ? Májer: Nem érzem magamat bűnösnek. Én csak bizalmasan közöltem a paraszt-párt vezető férfiaival, hogy Áchim L. András nagyobb összeg pénzt kapott pártcólokra ét, arra, hogy egy részét közöttünk szétossza. Ö azonban ezt nem tette. Pedig Áchim, mint képviselőtestületi és megyebizottsági tag, volt képviselő, a közélet embere, annak is tartja magát és ugy tűnik fel, különösen párthívei előtt, mintha maga volna a megtestesült önzetlenség. Vitális közérdek kívánja, hogy ezt az embert végre kellő világításban lássa a világ Mert aki a közcélra adott segélyt egyenesen a saját boldogulására fordítja, azt politikailag lehetetlenné kell tenni. Ez okból kére n a bizonyítás megengedését és az általam bejelentett tanuk kihallgatását. Olyan ember nem vezethet orránál fogva 30,0C0 tagból álló pártot, aki politikailag nem tiszta. Kiss Kálmán: A vád képviselőjének joga van hozzászólani a vádlott kérelméhez. Herczog dr.: A valódiság bizonyításának elutasítását kérem, mert még az sincs beigazolva, hogy Áchim pénzt kapott volna a radikális párttól. De móg ba kapott is ós elköltötte, ahhoz semmi köze a pörnek. Ezért csak meg; bizói vonhatják felelősségre a Btk. 204. I §-a alapján hűtlen kezelés cimén. Áchim j ellen azonban ilyen feljelentés senki ! részéről sem tétetett. A Májer által emlegetett „közérdek szempontja" csak frázis. Hogy valaki a rábízott pénzt elkölti, ahhoz semmi köze a köznek. Kérem újból a bizonyítás mellőzését. Májer; Téved a főmagánvádló képviselője. A politikában a pénzkezelést ! nem lehet az üzletek vagy hivatalok kaptafájára húzni. Büntetés szempontI jából nem szoktak ott senkit felelősségre ; vonni, mert a pénzkezelés diskrecionális 1 dolog. A köznek pedig igenis van köze az ügyhöz. Mert a közérdek szempontjából nem semleges kérdés az, hogy a közéleti funkciókat végző egyének önzetlenül munkálkodnak-e, vagy nem? Az pedig nyilvánvaló, hogy Áchim minden politikai összeköttetését pénzszerzésit használja fel. Kéri tehát a bizonyítás megengedését, melyet hasonló esetekben minden bíróság meg szokott tenni. A kölcsönös replikázások meghallgatása után járásbiró a következő határozatot hozta: „A bíróság az állított tény valódiságának bizonyítását megengedi és elrendeli, mert a közérdek megóvásának esete forog fenn <• Herczog dr.: Felfolyamodással élei Májer: Mivel a bizonyítási eljárá megengedtetett, mint irásos dokumen tumokat, beterjesztem egyelőre a „Föle népe" cimü budapesti újság egyik cik& és Boros B." Mihály sajátkezű levelé melyben részletesen és pontosan fel var nak sorolva, hogy Áchim kiktől, mikor é milyen összegű pénzt kapott? Ezenkivü kérem a következő tanuk kihallga tását . . . Kiss járásbiró: Mielőtt ezt tudomá sul venném, a vád tanúinak kihallgatásé rendelem el. A tanuk erre sorban előlépnek. Pollák Arnold az általános kérdései után elmondja, hogy 5-6 héttel ezelőt a járásbíróság folyosóján találkozot Májerrel, akinek szemrehányást tetl hogy minek csinál magának is, másnál is kellemetlenséget? Erre Májer el mondta, hogy Áchim már eddig körül belül 300,000 koronát kapott Kristóffytól Kaffkától és a radikális párttól s hogj az elszámolásban neki is fel van tün tetve havi 500 korona. — Ha ezt Májer bebizonyítja — mondta a tanú nevetve — akkor azon nal követelem Áchimtól a pénzemet. Novak György és Tóth Pál hasonld értelmű vallomásokat tesznek, azzal e különbséggel, hogy nekik csak 150—15C korona van havonta elszámolva. — Mikor ezt meghallottuk, — mondotta Tóth Pál,— keményen rátámadtunk Achima, aki csak hüledezett, hogy mit akarunk ? Érdekes volt Varga András tanú kihallgatása. — Én kérem, nem láttam, nem halottam, nem tudok semmit. Azt se tudom miért vagyok itt. Kiss Kálmán járásbiró felvilágosítja az ügyről. — Kicsi ember vagyok ón ilyesmihez, kérem szépen. Nem értek hozzá. i Nem tudok semmit. A tanúkihallgatások befejezte után Májer Jenő a maga részéről a következő | tanuk kihallgatását kérte : Báró Fejérváry ! Oéza, Kristóffy József, Kaffka László és Boros Brindusz Mihály. ' Kiss Kálmán járásbiró nevezett tanuk kihallgatását elrendelte, amit valószínűleg a budapesti V. ker. büutető járásbíróság fog végrehajtani. Végül Májer az idézett tanukhoz intézendő kérdésekről adta meg az útbaigazításokat s ezzel az érdekes tárgyalás befejezést nyert. gatta a maga kis dolgait, melyek muló dicsőséget szereztek neki, élt olyan vígan, olyan derűsen, ahogy harminc éven innen, dús fürtökkel, vas izmokkal, szerelmes lélekkel csak élni lehet egy jónevü fiatal írónak. Az agya tele volt nagy irodalmi müvek tervével, a szive hangulatokkal, a lelke meg az élet szeretetével. S ez a három sehogysem fért meg együtt. Mert hiába határozgatta el nap-nap után, hogy másnaptól kezdve komolyan nekilát valami nagyobb munkának, a vége mindig csak az lett, hogy vagy valami jó mulatság kínálkozott, vagy egyszerűen a bohém hangulata elkergette őt az íróasztal mellől. Igy azután sose tudott semmi jelentősebb, semmi nagyobb dolgot alkotni. Irt a napi termelésre annyit, a mennyiből meg tudott élni és közben felaprózgatta a tehetségét a lapjánál is, ahol ugyancsak írattak vele cikkektől, bírálatoktól kezdve le egészen a hangulatos újdonságokig — mindent Ebben az időben nem lehetett vele okosan beszélni. Pedig akadt volna egykét jó barátja, hanem rájuk sem hallgatott. Hiába álltak azok elő azzal, hogy az életének ugy nincs semmi komoly célja s hogy az igazi dicsőségtől igy egyre távolabb esik, azt felelte nekik, hogy az életnek egyáltalában nincs komoly célja s hogy az igazi dicsőség az, ha meghódíthatunk egy szép nőt; az élet gyönyöre pedig az: egészségesnek lenni és szerelmesnek s megírni tudni egy-egy hangulatos kis dolgot. Én is beszélgettem vele akkoriban efféle témákról. — Eh, az életet nem szabad komolyan venni! Mig az ember fiatal: élvezze ki magát, azután meg számolgassa a napokat, mig a sírhoz ér. Nem lehet itt semmit komolyan venni, hiszen maga az egész élet nem komoly dolog. Vagy komolyan lehet venni azt az arasznyi létet a bölcsőtől a sirig ? Tréfa ez, rossz tréfa ! Azaz csak akkor rossz, ha komolyan vesszük. Egyébiránt jó tréfa. — S az irodalmi dicsőség ? — Frázis! Csak azért érdemes irni, hogy egy pár csinos leány, asszony érdekkel gondoljon reánk. Ha az ember iró, könnyebben jut kalandokhoz. Tudja Isten, a nők még mindig érdeklődnek irántunk, dacára, hogy már annyiszor csalódtak bennünk. Az irói név varázsa még mindig vonz s még mindig berepülnek a pillangók a lángba . . . Ezért érdemes irni. Másrészt ? Miért ? A dicsőségért ? Mi az a dicsőség ? Hogy mi rothadunk a föld alatt ... a föld felett meg áll az ércszobrunk ? Törődöm is én a szobrommal! Eltekintve attól, hogy zseninek nem is születtem, aki örökéletű dolgot tudnók alkotni. Örökélet ? Mi az? Husz, ötven, száz év ? Szép örökélet ? S ezért cserébe dobjam oda ezt a pár évemet amig tényleg élek ? Mint a kotlóstyúk, üljek az alkotások nagy tojásain ? Köszönöm, nem kérek belőle. Maradok kis árvácska, aki azonban jól ól. — De mit nevezel te jó életnek ? — Elsősorban a szabadságot, vagyis azt, hogy az ember ne penészedjék a hivatalban, azután hogy élhessen az ember hangulatainak. Ma kalandra vágyom, kereshessek kalandot; holnap, ha kedvem van hozzá, reggeltől estig bújhassam az erdőt; holnapután heverhessek a napon egész nap, azután meg reggeltől estig rímeket faraghassak ós igy tovább ! Mindig azt cselekedni, ami gyönyörűséget okoz. Ő azt is cselekedte mindig! Mig egyszer azután, negyvenöt éves korában, a tudatára ébredt annak, hogy elhibázta az életét. A mámorban eltöltött évek kimerítették s elérte azt az időt, mikor életfilozófiája cserbenhagyta. Múltjából legfeljebb egy-egy csalfa sugara ragyog rá az áldicsősógnek. S a jövője nyomorult küzdelem lesz a megélhetésért, befogva a szerkesztőségi munka robottjába. Sőt ez már nem is a jövő, de a jelen. S mintha csak a véletlen kísérné az ő gondolatait, rászól a segédszerkesztő : — Mi lesz már azzal a rongyos cikkel ? Megint álmodozol ? Vén hülye! — Szerelmes verset alkot, — mondja köhögve a politikai rovatvezető, aki mint valami felsőbb, magasabb lény, lenézi a poétákat, ezeket a — amint ö szokta nevezni: „érzelmi véglényeket". — Nekem meglegyen az a cikk hétre, mert megyek a színházba s te miattad nem késem le. Elolvasás nélkül pedig nem adhatom le. Jobb is i lenne, öreg, ha elmennél valahová dijnoknak; nem való vagy te már újságÍrónak .. . Hamarosan, lázas izgatottsággal írja meg a cikket (azaz dehogy cikk, valami kiszínezett rendőri hir) s oda adja a segédszerkesztőnek, azután indul kifelé. — Tizre begyere ám! — kiáltja az utána. Nem felel semmit. Hol lesz ő már tiz órára ?! Lenyűgözi lelkét a halál gondolata. Nem akar tovább kínlódni. Az ö életének vége. Neki már nincs itt keresnivalója. Az utcán jóformán azt sem tudta, merre jár. Lökdösték jobbra-balra, rászóltak udvariasan és kevésbé udvariasan, hogy járjon a maga lábán, meg hogy aki részeg, az üljön odahaza s ne támolyogjon az utcán. Pedig dehogy volt részeg. Borzasztóan józan volt. Oh, ez a végtelenül tisztánlátás borzasztó! Mint mikor a legszebb álmunkból valami irtózatos testi fájdalomra ébredünk fel. Bandukolt az utcán, észre sem vette, hogy kijutott a Dunapartra. Ott aztán leődöngött egész a vámház-téri hídig. Végtelen fáradtságot érzett ós vágyott ! a nyugalom után. A végtelen, az örök 1 nyugalom után. Mert innen úgyis mennie kell. Itt már senkinek sincs rá szüksége. Meg sem tud élni. A szerkesztőségből is kidobják. Oda fiatal, friss legények kellenek, vagy élelmes vének, akik üzleteket tudnak csinálni. O se nem friss, se nem élelmes. Ki fogják dobni! A tárcái, a vej-sei sem kellenek már. Nem is csoda! 0 is beismeri, hogy rosszak. Mióta nincs kinek irni, azóta nem tud irni. Maholnap ki se adják a dolgait, nemhogy megfizetnék S annyi fiatal, uj iró van, aki mind jobban, szebben ir, mint ő; aki mind szerelmes, akit mindenütt szeretnek, leányok, asszonyok. Akiknek joguk van élni. Neki joga nincs, oka sincs. Nézi a vizet. Mint valami fónyeshátu óriási fekete hal, ugy vonul tova a méltóságteljesen hullámzó nagy folyó fényes hullámpikkelyeivel, melyeket a két part lámpasora ragyogtat meg. Vissza menjen koldulni a kenyérért, vissza menjen oda, ahol csak gúny, lenézés várja, vissza menjen az életbe, még jobban megvénülni, holott itt egyszerre elérheti a nyugalmat ? Indul a hid felé. Azzal a gondolattal, hogy a közepéről majd beveti magát. Egyszerre csak valaki vállára teszi a kezét. Egy kifestett arcú, vénülő hölgyecske, keresett, ízléstelen ruhában. — Hol jársz erre, Bálintkám ? — s bele kapaszkodik a férfi karjába. — Én ... én Budára indulok, — feleli zavarral. — Én meg onnan jövök. A második felvonásban van jelenésem. Sietek a szinházhoz. Te Bálint, tegnap olvastam egy szép versedet! Olyan szép, szerelmes vers volt. Élveztem ! Bálintka elpirulva mentegetődzik: