Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-19 / 93. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 93-ik szám. Csütörtök, november 19. SHEGrT mtsá EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. szarau ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EiiSfizetni bármikor lehet évnegyedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel Ihelyben fizetendő. NYILTIÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Függetlenségi program. Békéscsaba, november 18. Kossuth Ferenc, a függetlenségi párt vezére, hétfőn érte meg hatvanhetedik születése napját. Pártjának küldöttsége minden évben megjelenik nála ezen a napon, hogy üdvözölje: Az Idei tisztelgésnek azonban különös jelentőséget, politikai jelentőséget ád az a beszéd, melylyel az ősz Thaly Kálmán üdvözlő szavaira válaszolt. Ezen a beszéden ott borong az elmúlás szomorú melankóliája. Ugy hat az emberre, mintha a nagybeteg és végét közeledni érező vezér politikai végrendelete volna. Valósággal megmutatja a most már alkotásokra, pozitív munkára hivatott függetlenségi pártnak azt az utat, melyen a jövőben haladnia kell, ha el akarja érni minden magyar legszentebb ideálját, az önálló, független Magyarországot. Első fontos mozzanata a beszédnek az, ahol magyarázza a föladatot, mely a függetlenségi pártra most háramlik, mikor mint parlamenti többségnek immár nem könnyű feladata, hogy elveit hirdesse, hanem az a sokkal nehezebb, hogy a politikai alkotás a tényleges kormányzás terén az országot elvei megvalósulása felé vezesse, számolva minden nehézséggel, lehetőségekkel és lehetetlenségekkel. Másik feltűnő momentuma a beszédnek az, ahol Kossuth kilátásba helyezi a szövetkezett pártoknak még szorosabb viszonyba lépését. Ez részben természetes következménye az eddigi együttműködésnek, részben szükséges föltétele a további sikeres munkálkodásnak. A vezér e szorosabb viszonyt nem nevezi sem koalíciónak, sem fúziónak, de ugy látszik, elengedhetetlen alakulásnak tartja, hogy a függetlenségi párt elvei megvalósulhassanak. A harmadik kijelentése azonban legfontosabb a párt jövendő programjára nézve. Szerencsés körülménynek mondja nevezetesen a vezér azt, hogy a párt programmja egy politikai és egy gazdasági részből áll. Amannak vannak elvi nehézségei és akadályai, emennek pedig nincsenek. Ezek megvalósításához, vagyis a külön vámterület és a külön bank megvalósításához, tántoríthatatlanul ragaszkodik a párt és ragaszkodnia is kell. Kifejezést adott itt Kossuth abbeli reményének is, hogy a többi pártokat megnyerheti a gondolatnak, minthogy ezek magatartását nem elvi, hanem csak opportunitási szempontok határozzák meg e kérdésekben. A beteg vezér e kijelentései bizonyára megerősítik álláspontjukban még azokat a függetlenségi politikusokat is, akiket eddig inkább a jelszavak vezéreltek és bizonyos fokú lelkiismeretfurdalást éreztek akkor, mikor a bal párt és a régi szabadéi vüpárt töredékei elvfeladással, mameluksággal vádolták meg a nagy függetlenségi pártot. A jelszavak korszaka már lejárt. Az eddigi, mindenesetre minden magyar ember lelkét hevitő politikai ideák megvalósításán nem szólamokkal, oppozicióval, állandó tüntetésekkel kell ma dolgozni, hanem komoly akarattal és megfeszített munkával. A XX-ik században mindenütt, minden téren nagy gazdasági harcok és átalakulások várhatók s ebben a küzdelemben nevetségesekké, valóságos operett-alakokká válnak azok, akik körülteremtettézett frázisok bömbölésében látják a hazafiságot, vagy az államfogházakban látják azt a Golgotát, ahová a nemzet nagyhangú „vértanúi"nak okvetlenül be kell kerülniök, ha hazafias lelkiismeretüket meg akarják kissé nyugtatni. Kossuth Ferenc nagyon helyesen terelte a függetlenségi programot a gazdasági politika terére. Ezen a téren lehet csak a mai viszonyok és a jövő alakulásai közepette a párt elveit sikerrel megvalósítani. A program politikai részével várhatunk még, mert nem függ tőle a nemzet létérdeke, de a gazdasági részt, az önálló vámterületet és bankot, meg kell valósitanunk minél előbb. Ebben a törekvésben nem szabad egy politikai tényezőt sem párt vagy opportunitási szempontoknak vezérelniök, mert jövendő nemzeti boldogulásunk és haladásunk függ tőle. E kérdésben áttörhetlen falanksszá kell válnia az egész nemzetnek! A kivándorlási kormánybiztos bukása. — Külön fővárosi tudósítónktól. — A belügyminisztériumnak szenzációja van. Nyilvánosságra eddigelé nem került, a hivatalos lap foglalja le magának ezt az érdekességet is. Néhány nap múlva jelenik meg a „Budapesti Közlöny-ben a hir, hogy ő Felsége fölmenti L é v a y Lajos bárót a kivándorlási kormánybiztosság teendői alól és mint miniszteri osztálytanácsost nyugalomba helyezi. Ez a nyugdíjazás egészen váratlanul történt, bár azokat, akik a belügyminisztérium dolgaiba be vannak avatva, egyáltalán nem lepi meg a dolog. Lévay Lajos báró évek hosszú sora óta foglalkozik a kivándorlás elsőrendűen nemzeti fontosságú ügyével. Az ide vonatkozó törvényhozásnak és a külfölddel való tárgyalásoknak ő volt a főrészese, sokszor kezdeményezője. Széli Kálmán belügyministersége alatt ő ütötte nyélbe a Cunard Line-n&l kötött szerződést, amely csak Tisza István kormányzása idején lett törvénynyé. Az Andrássy-féle kivándorlási törvényjavaslatot azonban az ő közbenjötte nélkül csinálták. Most tárgyalta le a javaslatot a képviselőház és Lévay Lajos báró semmiképpen se tudta a javaslat uj intézkedéseit az ő álláspontjával összeegyeztetni . Ezt a felfogását nem titkolta. Más okok is közrejátszottak, hogy ráunt hivatalára és a belügyminiszterhez intézett kérvényében hivatkozott arra, hogy az uj kivándorlási törvény hatálya alatt nem kiván szolgálni. A belügyminiszter nem fogadta el a lemondást. Néhány hét múlva hivatalos leiratban arról értesítették Lévay bárót, hogy a csacai kivándorlási kirendeltség élére állítják. Csaca a határszélen fekvő városka, ahol alkalmas házak hijján a határrendőrséget se lehetett elhelyezni. A törvény Csacáról beszél ugyan, de a határrendőrség a tűrhetőbb Zsolnán kapott hajlékot. Lévay bárót, aki dúsgazdag ember, rendkívül elkedvetlenítette ez a degradálás és most másodszor nyújtotta be lemondását. Andrássy ezt már elfogadta. Mikor a kivándorlási kormánybiztos bucsu-kihallgatáson jelent meg a belügyminiszternél, Andrássy igy szólt: — Nagyon sajnálom, báró ur, hogy igy történt, de joggal kívánhatom meg azoktól, akik ebben a minisztériumban dolgoznak, hogy velem egy állásponton legyenek. Lévay Lajos báró fölmentését és nyugdíjazását már a legközelebbi napokban jelenti a hivatalos lap. Maga a kivándorlási kormánybiztos se titkolja Békésmegyei Közlöny tareája. • » MH I K

, rr eso. Irta: Pallos Árpád. késmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — ors, eme lelketlen színjátszó, medvében olyan lehetetlen s lyzeteket teremt, amelyből kiutat találni a szerencsétlen 3nek szinte lehetetlenség. Amiig egy fényes sugár bevilágít za a helyzetet, akkor már renső, a tragédia befejezést nyert jny, — melyet ilyen esetekben ófedél helyettesit — legördül. . . . Kezdődik az előadás . . . * Kovách Gergely, de genera Taksony, mikor kitüntetéssel letette az érettségit, bevonult a 7-es huszárokhoz, hogy mint önkéntes, eleget tegyen katonái kötelezettségének. A családi tanács, no mert a nemes, nemzetes és vitézlő Kovách-familiában ilyen is volt, ugy határozott, hogy a Gergely fiúból, mivelhogy iskoláit eddig is kitűnő eredménynyel végezte, diplomata legyen. A mód hozzá megvolt s a kamarási méltóság már születésénél fogva is megillette őt. A pálya, mit Gergelynek szántak, fényes volt s a családi horoscopok szép jövendőt jósoltak a valóban tehetséges ifjúnak. # Már szeptember végén nagy készülődések jelezték, hogy a Kovách-familiában, a megye ezen első gentri-familiájában, nagy eseményeknek néznek elébe. Már hogyne, hiszen a család szemefénye, az egyetlen, a majoreszkó készült el kerek egy esztendőre a háztól. Az egész nemesi kúria C3ak ugy visszhangzott a nagy dübörgéstől, amint a ládákat csomagolták, melyekben a liatal önkéntes háztartását szállították. Hosszú búcsúzkodás, móg nagyobb lakoma előzte meg távozását s ugy látszott, mintha a válás egy öröklétnek szólott volna, oly nehezen ment az elkészülődés. A fiatal Kováchnak gyöngyélete volt huszáréknál. Az igaz, hogy mintaszerű katona volt s noha neki volt a legtöbb zsebpénze összes önkéntestársai között, mégsem ő volt az, kinek dorbézolásáról legtöbbet beszélt a fáma. Felebbvalói valósággal imádták az ennivalóan csinos s minden tekintetben kiváló fiut. Ezredese valósággal bálványozta s folyton csak azt hajtogatta: — Ejnye, beh jó huszártiszt lenne ebből a sneidig kölyökLől: Az bizonyos, hogy ugy az exercirplacon, mint a reitschulban a legügyesebb volt, mert senki oly stramm nem masírozott, sem pedig ugy nem ülte a lovat, mint ő, még a fiatalabb tiszteket sem kivéve. Az iskolában pedig ő volt a legkiválóbb mindenben. A brigadéros inspiciált. Már a lovardában fe'tünt neki a gyönyörűen lovagló fiu. Meg is kérdezte a „Schulkommandánst", hogy ki az a szőke fiu azon az almásszürkén. A derék kapitány elégülten mosolygott deresedő bajuszába, mig kimodta: — Az a Kovách Gergely. — Gratulálok, kapitány ur. Azt a fiut szépen megtanították lovagolni. Kreutzdonnenvetter! A lovaglás után exercirozás volt. A brigadéros csóválta a fejét. A kapitány aggódva kérdezte, hogy j talán valami nem tetszik neki ? — Dehogy nem tetszik. Éppen az a baj, hogy nagyon is tetszik. Az a szőke fiu ... hogy is hívják ... az jó lovas ... — Kovách Gergely. — Igen, az a Kovách Gergely. Hiszen az ugy masírozik, mint egy kisisten. Kreutzdonnerwetter! Ennek is vége volt. Az önkéntesek felsiettek az iskolába. Következett az examinálás. Huh, beh drukkoltak a fiuk. Mert hát katonáéknál nem divik az a jó szokás, hogy a tanár urak szólítgatják elő i a nebulókat, persze azokat, akikkel tün- j tetní akarnak. Itt a brigadéros szólítja I fel az önkénteseket. Aki pedig nem tud, annak azután befűtöttek. Jön a kaszárnya-áristom. A brigadéros belépett. Halotti csönd borult az egész iskolára. Elővette okuláréját, kezébe a Sitzlistát, amely megmutatta, hogy ki melyik helyen ül, majd megszólalt; — Kovách Gergely lépjen elő. Meglátom, vájjon itt a tanteremben épp ugy megállja-e a helyét, mint künn a lovardában, avagy a gyakorlótéren. Kovách Gergely előlépett. Az egész osztályon a megkönnyebbülés moraja zajlott keresztül. Jól tudták, hogy Gergely pajtás megállja helyét. Csakugyan, mégis állta. Ugy felelt, mint a karikacsapás. A marcona, de jóságos képű brigadéros szokás szerint beszédet tartott, melyben az önkénteseket további szorgalmas munkára buzdította, majd pedig távozni készült. — Igaz, Kovách Gergely, jöjjön velem az ezredirodába, — szólt még menőfélben a brigadéros. Az ezredirodában, az összes tisztek jelenlétében, a brigadéros elébe ment Kovách Gergelynek. — Kedves barátom, engedje meg, hogy megszorítsam a kezét. Ilyen önkéntes, ki ennyire megfelelt volna minden követelménynek, még nem került szemeim elé, pedig :iár harminc esztendeje viselem a császár kabátját. Mondja, kedves barátom, nem érezne hajlandóságot a katona-élethez ? Az ilyen tisztek becsületére válnak a hadseregnek, de még a monarchiának is. Kovách Gergely elpirult a fényes kitüntetésre, majd pedig bátran megmondta, hogy biz' ő nem idegenkedik az uniformistól. Még aznap levelet irt édesapjának. Megírta az esetet, ugy, ahogy történt