Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-15 / 92. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY talán mellékkérdéssel felfüszerezve. i E kérdések közül a legtöbb egészen fölösleges. Mit tartozik például a munkaadóra az, hogy a munkása szokott-e bort inni és mennyit? Ez mindenkinek a legegyénibb ügye, melyhez a munkaadóknak semmi közük sincsen. A munkaadó csak addig tartozik törődni munkásaival, mig azok a műhelyben foglalkoznak. Hogy a záróra után mit csinálnak, ahhoz nekik semmi közük. Ugyanazért ajánlja azt is, hogy a munkásbiztositó-pénztárak ügykezelése egyszerüsittessék. Ez már anyagi szempontból is kívánatos, mert egyszerűbb ügykezelés kevesebb munkaerőt emészt fel. A pénztárak jelenlegi célját kevesebb munkaerővel is el lehet érni. Sőt az egyszerűbb ügykezelés talán formális tekintetben is előnyösebb volna. Meggyorsítaná nevezetesen a hivatalos eljárásokat s nem történhetnének meg olyan esetek, hogy a beteg munkás a neki járó segélyt sokszor hónapok múlva kapja meg, amikor már a betegséget el is felejtette. A kongresszus élénk helyesléssel kísérte a korszerű beszédet és határozatilag kimondotta, hogy a munkásbetegsegé yző- és biztosító-pénztárak reformálását szükségesnek tartja.' Ha pedig az össziparosság kívánja ezt, akkor a miniszter sem zárkózhatik el a kívánalom teljesítése elől. Igy reményünk van rá, hogy a közel jövőben lényeges módosításokon fognak a betegsególyző-pénztárak keresztül menni. A kongresszusnak tulajdonképpeni főtárgya különben az ipartörvény revíziója volt. A szövetség már hónapok óta gyűjti az ipartestületeknek az ipartörvény-tervezetre vonatkozó észrevételeit. Az ország minden részéből beérkezett kritikai anyagot feldolgoztatta és szakszerűen csoportosította, hogy igy az érdekeltek egyrészt könnyebben áttekinthessék, másrészt pedig alaposan tájékozódjanak a minden oldalról felmerült kívánságok és kifogások tekintetében. A szövetség ilymódon valóban komoly alapot teremtett az iparosok érdekeinek számbavételére, amit Kossuth és Szterényi már nem egyszer kifejezésre is juttatott. A nagy mozgalomnak meg volt az az eredménye, hogy az ipartörvény-tervezetet Szterényi visszavonta ós mint a kongresszushoz írott nyilt levelében mondja, más alapon, az iparosok kívánalmainak megfelelően csinálja meg az uj törvénytervezetet. A kongresszuson Békósmegyéből megjelentek : K u n Mihály az orosházai, H e n c z Antal a békési, Wagner József és Horváth Mihály a csabai ipartestület képviseletében. A megyei közkórház működése. Jelentés az 1907-ik évről. A gyulai közkórháznak most jelent meg beszámolója az 1907. óvi működéséről, melyet dr. B e r k e s Sándor igazgató-főorvos szerkesztett. A terjedelmes, 192 oldalú kötetben nagyon tanulságos és érdekes adatok találhatók. A mult év korszakos jelentőségű volt a kórház történetében. Az előző év végén rendszeresített kórboncnok főorvosi állás ugyanis betöltetett s az intézett tudományos műtőmunkálkodását szolgáló dr. Feldmann Ignácot, a budapesti egyetem volt tanársegédét nevezte ki a vármegye főispánja ; ugyancsak a mult évben kezdődtek meg a tárgyalások a kórház kibővítése ügyében is. Az intézet pótolhatatlan veszteségére azonban Raisz Gedeon miniszteri tanácsos elhalálozott s a kibővítés ügye azóta nagyon rosszul áll a belügyminisztériumban. A kibővítés által pedig a kórház hozzá jutna egy 200 ágyas uj sebészeti osztályhoz, egy 50 ágyas, a tüdővészes betegek elhelyezésére szolgáló osztályhoz, egy 24 ágyas a fertőző betegeknek való osztályhoz, egy szennyvizderitő telephez és egy ravatalozóhoz. E kellékek megszerzése által a gyulai kórház egyike lenne a vidék legmodernebbül berendezett intézeteinek. A kibővítés nem is kóshetik már soká, mert a megye érdekei is megkívánják. Ha hir szerint rosszul is áll az ügy odafönt, a vármegye vezetőinek módot és alkalmat kell találniok arra, hogy a minisztériumot a kórház felé hajlítsák. A jelentésből a következő érdekesebb adatokkal ismertetjük meg olvasóinkat : A kórház 1907. óvi zárszámadása 24,268 kor. megtakarítást tüntet föl, melyből az irodai alkalmazottak 20%, a kapusok, szolgák stb. 10% drágasági pótlékot kaptak. A sebészeti osztály nagy forgalma miatt, mely elsősorban Kaczvinszky János dr. főorvos nagy tudásának és országos hírének köszönhető, a kórházi bizottság tavaly az ott alkalmazott alés segódorvosokon kivül egy napi 2 korona fizetéssel ós első osztályú teljes ellátással javadalmazott gyakornoki állást szervezett. Ennek azonban kevés hasznát látta a kórház, mert a gyakornoki állásokra nagyon ritkán akad jelentkező a legfiatalabb orvosgeneráció tagjai közül. A kórházban a mult év folyamán 2968 nő- ós 2331 főrfi beteget, összesen tehát 5299 beteget ápoltak. Ezek közül meggyógyult 2442. azaz 46 százalék, javult 1626, tehát 30 százalék, gyógyui lattan maradt 321, meghalt 271 és ápo! lásban maradt 639. Az ápoltak közül | békósmegyei volt 3082, más törvónyha| tósági 22Ő6. Az ápolási napok száma 242.180, I melyet elosztva a betegek számával, 1 betegre átlag 45 ápolási nap esik. A betegek élelmezése 128,966 koronát emésztett fel, mely összegből 1 betegre 24-33 korona élelmezési kiadás esik. 1 Az intézetben szükségelt összes mult óvi kiadás 419,528 kor. 18 fillér. Ez öszszeget elosztva a betegek számával, kitűnik, hogy 1 betag ápolása átlag 79 kor. 17 fillérbe került. A hónapok közül legtöbb beteg márciusban, legkevesebb pedig októberben volt. Ez természetes is. Kora tavaszszal történik legtöbb megbetegedési eset, mert az átmeneti időkben mindig hajlandóbb az ember a betegségre, mint máskor. A megye községeiből Gyula szo'gáltaíott legtöbb beteget, 998 at a kórháznak. Csaba csak 157 beteggel szerepel a sorban, aminek oka mindenek fölött az, hogy van önálló kórháza is. Foglalkozás szerint nézve az ápoltakat, feltűnő, hogy az intelligensebb elem nagyon csekély számmal van képviselve. Többnyire a cselédek és más szegény emberek sorából kerül ki a beteganyag. Ez abból magyarázható, hogy az intelligensebb elem otthon is megtudja adni betegeinek a kellő ápolást s a kórházat csak nagyon súlyos, vagy járványos betegségek alkalmával veszi igényi e. Az egyes osztályok között legnagyobb forgalma volt a sebészeti osztálynak, amennyiben 2608 beteget kezelt; a belgyógyászati osztályon 1690 beteg részesült ápolásban. A kórházi személyzet ós a betegek élelmezése 160,528 kor. 65 fillért emésztett föl. A jelentés végén az egyes osztályok vezeíő-főorvosainak külön jelentései olvoshatók. Mindegyik jelentésen végig vonul a kórház szűk volta s a személyzet elégtelensége miatti panasz, melyek gyökeres orvoslását a közérdek is követeli. Tarthatatlan állapot például az is, hogy megkétszereződött betegforgalom dacára is annyi az ápoló és kezelőszemélyzet, mint a kórház alapításakor, 5 óv előtt. Ezen a helyzeten mielőbb változtatni kell, mert kellő mennyiségű személyzet hiányában a kórház képtelen 3 agasztos hivatásának eredményesen megfelelni. A szeghalmi „zug"-iskola kérdéséhez. A folyó iskolai év elején egy fiatal tanárjelölt a felsőbb tanügyi hatóság tudtával, beleegyezésével előkészítő tanfolyamot nyitott Szeghalmon, polgári ós gimnáziumi tanulók számára. A tiz-tizenkét ezer lakost számláló Szeghalmon valóban olyan nyomorúságos iskolai viszonyok vannak, hogy semmi néven nevezendő középiskolája nincs s igy az érdekelt szülők kapvakaptak az alkalmon s gyermekeiket elég szép számmal bizták a kitűnő működési bizonyítványokkal rendelkező nevelőre. Nosza megindult eire a feljelentés özöne bizonyos tanférfiak részéről s tele óbégatták a felsőbb tanügyi hatóság fülét, hogy igy meg amúgy, szörnyű sérelem esett a tanügyön: zugiskola van Szeghalmon. A vármegye — sajnos — megindult a feljelentéseken s mikor az ügyet a közigazgatási bizottságban legelőször letárgyalta, utasította a szeghalmi járás főszolgabíróját, hogy az ügyet vizsgálja meg s vizsgálata eredményéről tegyen jelentést. Megtörtént a hivatalos vizsgálat és a főszolgabíró — hiven az igazsághoz — az ügyben semmi törvénybe ütközőt nem talált. Nem nyugodtak azonban a feljelentők. Ujabb és ujabb árulkodásra a napokban bejött maga a kir. tanfelügyelő ; megvizsgálta az ügyet, sőt még azon szoba köbtartalmát is kiszámíttatta, hová a magántanulók leckefelmondásra s a magyarázat meghallgatására megjelenni szoktak, hogy mennyi köbcentiméter levegő jut egy-egy magántanulóra s azon meggőződésre jutott, hogy ez bizony zugiskola. (Haj, ha lett volna még egy kis ideje a kir. tanfelügyelő úrnak" s meglátogathatta volna a ref. elemi népiskolákat is, hol itt-ott 120—130 gyermek szorong egy tanteremben : bizony megdöbbentőbb adatokat szerezhetett volna arról, hogy hát az ilyen iskolákban hány köbcentiméter levegő jut a tanulókra s a tanítókra?) Igy is lett előterjesztve a legközelebbi közigazgatási bizottság elé, ahol elébbvaló és fontosabb ügyhöz méltó hatalmas vita fejlődött ki az úgynevezett szeghalmi zugiskola felett s határoztatott, hogy behatóbban kell tanulmányozni a kórdóst, mielőtt bezáratását a vármegye kimondaná. Bezáratását? Hát kérem alásan, mi, érdekelt szülők, velünk együtt a szeghalmi járás főszolgabirája is és a közigazgatási bizottság számos tiszteletreméltó tagja, azon véleményen vagyunk, hogy az a zugiskolának elkeresztelt szoba nem iskola, és ha nem iskola, zugiskola egyáltalában nem lehet s igy bezárathatására hiányzik a törvényes alap. Legjellemzőbb az egész ügyben az — s ezt nem győzöm a közigazgatási bizottsági tag urak becses figyelmébe eléggé ajánlani — hogy a feljelentő éppen az, ki a mult iskolai évben valóban egy kis zugot (éléskamráját) rendezett be 10—12 magántanuló számára s ott készítette őket elő. Ha az nem volt zugiskola, akkor ez sem az. No dehát tavaly nem akadt besúgó. Utóvégre is, bármit határoz a vármegye a jövő hónapban ebben az ügyben, a szülők azon jogát, hog£ gyermekeit hol, hogyan és kivel készíttetik elő valamelyik középiskola akármelyik osztályára, senki nem. koríátozhatja. Egy érdekelt szülő. hagy rajta. Szűz fénye hamar megtörik, egészen lekopik s hasonlatos lesz azokhoz a szegény, elnyűtt emberekhez, akik kérges tenyerükben leggyakrabban forgatják. A dolgos, sohasem pihenő, piszkos, fakó krajcár a pénzek proletárja. Csak akkor értékes, hogyha sokadmagával van együtt. Ha század, ezred, tízezred-magával áll össze. De magára hagyatva, számba sem vett semmi. Egy krajcár. Mit lehet csinálni egy krajcarral ? Különösen ha az ember éhes, már itt az idő, amikor ebédelni szokott s hiába kutatja át zsebeit. A kis, piszkos, jelentéktelen pénzdarabnak nem akad társa. Lemondó keserűséggel forgattam a kis pénzt az ujjaim között és sóhajtottam nagy szomorúan : — Csak egy krajcár ! Erre pedig, mily csodálatos! ime berzenkedni kezdett kezemben a kis pénz ; berzenkedett és megszólalt: ;— Ne méltóztassék ilyen büszkén és lenézően nyilatkozni úraságodnak ! Különösen akkor, amidőn nélkülem mivel sem lenne gazdagabb, mint a templom egere! Uraságod is abba a tévedésbe esik, mint a legtöbb igen tisztelt embertársa, a pénzt csak akkor becsüli meg, hogyha elég sok arra, hogy imponáljon neki. És elfelejti, hogy a krajcár bármilyen kicsi, mégis csak érték ós pénz, csak ugy, mint a forint, a tizes, százas bankó. Minden nagy pénz nekünk, kicsi krajcároknak köszönheti azt, hogy ha megbecsülik. Ne olyan hetvenkedve hát, tisztelt uraságod! Ha testvéreimet nem szórta volna az elmúlt éjszaka olyan pazarlóan szanaszét, most volna ebédje és nem nézné éhkoppal a delelő napot. Már ismertem valakit, aki igen megjárta amiatt, hogy lenézte a krajcárt. Ennek az esetéből tanulhatna igen tisztelt uraságod. Igen is! Az ebédről már lemondtam. Más dolgom nem volt. Kérleltem hát a krajcárt, hogy ne haragudjék s hízelkedve biztattam, mondaná el az esetet, amely számomra olyan tanulságos. Nehezen tudtam engedékenységre birni a kis pénzt, mert nagyon ki volt fejlődve benne a proletár-önérzet. De végül belátta, hogy nem vagyok gőgös, rossz fiu, csak egy kicsit könnyelmű s éppen most ebéd hiányában elkeseredett és végül is elmondta az esetet, íme a történet: — Volt egyszer egy ur, aki minden érdem nélkül sok pénzhez jutott. Vannak ilyen szerencsések, mert a pénz a maga vonzalmában nagyon szeszélyes. Talán még szeszélyesebb, mint a szép asszonyok, akik gyakran kinevetik azt, aki hiven küzd érettük s a, után a legelső jött-ment csavargó karjaiba dobják magukat. A pénz is igy tesz. Csaknem szabályszerüteg elkerüli azokat, akik verejtékező, munkás fáradozással küzdenek érte. Egyesekhez pedig minden különösebb ok és érdem nélkül ragaszkodik. Vannak családok, amelyekben évszázadok óta apáról fiúra öröklődik az inakat, megfeszítő, erős próbára tevő munka s a munkával együtt a szegénység. És vannak családok, amelyek ősi nemzedékeken keresztül máig tótlen, jólétben élnek. A szóban forgó szerencsés ur az utóbbi fajta családból származott. A szerencsés urnák előbb meghalt a papája, maradt utána egy csomó pénz. Meghalt a nagypapája, maradt azután is egy csomó pénz. Azután meghalt még egy pár nagybácsi, nagynéni, mind pénzt hagyott a szerencsés úrra, aki fiatalon, életerősen állt a világban, hogy gondtalanul élvezze a töméntelen vagyont. A szerencsés ur születésétől fogva nem csinált semmit sem. A sok biztos pénz reményében felesleges volt, hogy egészségét rongálja valamivel. Urnák nevelődött, mert van-e nagyobb ur, mint az, akinek annyi pénze van, hogy dolgoznia sem muszáj ? És amint a sok pénzt megkapta, hozzá látott, hogy még nagyobb ur legyen. Tele kézzel szórta a pénzt, hogy minden élvet megvásá", roljon, ami megvásárolható s vájjon mi az, amit e föld kerekén csengő pénzértékkel megvenni nem lehet ? A pénz pedig a nagy költekezés dacára sem fogyott. Mert a pénz nyáj-természetű jószág, nem szeret szétforgácsolódva, egyes darabokban vándorolni, hanem odatódul, ahol társakra talál. Igy ólt a szerencsés ur baj és gond nélkül egészen addig, amig meg nem sértett egy krajcárt. A sértés igy történt: Az urnák egy arany kellett, csillogó, értékés szép arany, hogy kifizessen valamit. Zsebébe nyúlt, keresgélt a pénzek között, s az arany helyett kezébe akadt egy zsiros, piszkos, tönkre fogdosott krajcár. — Csak egy krajcár, — mondta boszszusan a szerencsés ur és megvetően eldobta magától. A krajcár haragosan, lármásan pendült egyet a kövezeten; de a szerencsés ur nem törődött vele. — Önök azt hiszik — világosított fel az én mesemondó krajcárom, —hogy a pénz élette'en, holt anyag. Pedig nagyon csalódnak, a pénznek lelke van. Csalárd, lenyügözhetetlen, emberies észszel, béklyóba nem fogható lélek lakik benne, aki gyakran keservesen megcsúfolja önöket anélkül, hogy valamit is sejtenének róla. Ami a szerencsés ur sorsa futásából is mindjárt világos lesz önök előtt. — A krajcár lelke fölforrt a gyalázat miatt, mely érte. A krajcár lelke boszut fogadott. Akivel pedig ez történt, vigyázzon ! mert a pénzben lakozó lélek nagy, hatalmas ós könyörtelen. — A szerencsés úrtól egyszerre futni kezdtek a pénzek. Előbb a krajcárok, aztán a krajcárokat követve a forintok és a százasok is. Nem ugy történt, mint eddig, hogyha a könnyelmű szamár kidobta a pénzt az ajtón, az visszajött az ablakon. Hanem ajtón, ablakon keresztül egyszerre ömlött, áramlott tőle el a pénz. Előbb nem vette észre, mert ha sok ment, sok maradt. De mindig több ment ós kevesebb maradt, amig végül kiürült a ház s az egykor szerencsés szerencsétlen flótás' zsebében nem szégyenkezett több vagyon, mint önnek a soha meg nem evett ebéd előtt: egyetlenegy ütött-kopott, összepiszkolt krajcár. — S mit gondol ön, mi törtónt ezután ? — kérdezte tőlem a mesemondó pénz. — A szegény fiu rémes, idegölő hajszába fogott az egykor megvetett krajcár után. Ha volt krajcár, volt szállás valamelyik pinceoduban, volt olcsó szalonna és kenyér. Ha nem volt krajcár, nem volt sem lakás, sem élelem. Nekünk krajcároknak különben is természetünk, hogy gyorsan tovább gurulunk, most pedig összebeszélve, ráadásul még tervszerüleg elszaladtunk a szegény fiu elől. Őrült hajsza kezdődött a szaladó krajcárok és az éhes ember között. Természetes, hogy az éhes ember nem birta sokáig. Útszélen, szemétdombon halt meg, érti ön ezt? Szemétdombon, az útszélen: igenis! — ezt olyan fenyegetően mondotta a haragos krajcár, hogy megborzongott a hátam tőle és igen megbántam, hogy az imént megsértettem. Illő tisztelettel ós csodálattal néztem rá: milyen kicsi, milyen piszkos ós milyen hatalmas! A mi koponyánk. Irta: Jászai Mari. Azért kisebb-e azzal az „egyharmaddal" a mi asszonyi agyvelőnk, mert a férfiak a teremtésünk óta nem engedték azt használnunk, nehogy mi járjunk tul az ő eszükön, vagy ezt is csak ránk fogják, mert hiszen ők mórecsgóltók és mondhattak annyi unciát, a mennyit a saját érdekükben jónak láttak konstatálni — ámbár nem hiszem,