Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-12 / 91. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 91-ik szám. Csütörtök, november 12. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 8 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet éonegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTI ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Kezdődik a harc. Békéscsaba, november 11. Előre sejtettük mi már, hogy An­drássy választói reform-javaslata nem fog simán keresztül menni. A mi ősi magyar betegségünk: a viszálykodás, egymás meg nem értése, át fogja venni uralmát ismét és azok a pártok, me­lyek éveken keresztül, áthatva a nem­zet nagy és vitális érdekeitől, külön elveik fentartása mellett is úgyszólván egygyé forrtak: a választási törvény­javaslat vitájában esetleg mint ellen­ségek fognak egymással szemben ál­lani. Megbomlik az oly áldásos egyet­értés, mely korszakos intézményeket teremtett Magyarországon pár év alatt ugy társadalmi, mint politikai téren. És kilátásunk van arra, hogy a válasz­tási törvény kapcsán olyan politikai alakulások állanak elő, amilyenekre eddig senki sem számított. Mi ennek az okát abban a nagy titkolódzásban találjuk, amelylyel An­drássy beburkolta a reformtervezetet. Ha annak idején nyíltan, tartózkodás nélkül kilép vele a nyilvánosság elé, megindultak volna ugyan a szenve­delmes viták sajtóban, klubbokban és utcán egyaránt, de legalább elérte volna azt, hogy mikor parlamenti tárgyalásra kerül a sor: a szenvedélyek viharai már régen elcsitultak volna és nyugodt koponyákkal jobban megt udta volna értetni álláspontját, melyről nyilván­való, hogy egy nemzete érdekeiért mindent áldozni kész, nagy koncepciójú államférfiú akarata és magyar lelke nyilvánul meg benne. De egyes részleteket még most is titokzatos homály borit. Tág tere nyilik tehát a képzelődésnek. Növeli a poli­tikusok gyanakodását még az a kö­rülmény is, hogy mikor a mult pén­teken Andrássy az alkotmánypárt előtt fejtegette álláspontját, az elnöklő Széli Kálmán szigorú titoktartásra intette a tagokat. Hasonló történt kedden este a függetlenségi pártkörben is. De, talán néhány ujságiró-képviselő in­diszkréciója folytán, mégis nyilvános­ságra került, hogy Andrássy egyes nyilatkozatai nagy izgatmat keltettek a függetlenségi párt egy frakciójánál. Ez a frakció már féltékenykedik különösen a kerületek beosztására vonatkozó javas­latnál. Batthyány Tivadar gróf izga­tottan kérdezte, hogy a kerületek be­osztásánál meghallgatják-e a függet­lenségi párt vezérférfiait ? Mire An­drássy következőképpen felelt: — A kerületekről szóló tervezetet, még mielőtt az első javaslatom a Ház elintézné, a 48-as párt vezetői elé ter­jesztem. Ha azonban olyan intézkedé­seket fognak kérni, melyeket én nem fogadhatok el, lehetséges, hogy az egész választóreform elesik. A szava­zati jogról és a kerületekről szóló ja­vaslatok csak junktimban lesznek szankcionálva. Ha a kerületi beosztá­sok javaslata megbukik, megbukik a választójogi tervezet is. Tehát itt van már mindjárt egy nagy ütközőpont, a kerületek beosztása. Megeshetik ugyan, hogy Andrássynak ide vonatkozó javaslata ki fogja elégí­teni a függetlenségi pártot, de meg­történhetik az is, hogy nem. Sőt ez, tekintettel Szentiványi Árpádnak és tár­sainak vehemens kifakadásaira, inkább valószínű. Ha már most ezt Andrássy fenti nyilatkozatával összevetjük, nem nehéz kitalálnunk, hogy politikai téren veszedelmes konstellációk állhatnak elő a legközelebbi jövőben. Aggódással tekinthetünk tehát a Ház mostani ülésszaka elé. A harcra való kilátások minden jel szerint meg­vannak. S igy nem kívánhatunk mást a magyarok Istenétől, mint azt, illesse meg államférfiaink lelkét, hogy a sze­mélyes és pártügyeket helyezzék alá a nemzet nagy érdekeinek. Nincs pénz vidéki egyetemekre. — Fővárosi tudósítónktól. — A képviselőház pénzügyi bizottsága letárgyalta a közoktatásügyi költségve­tést, de e úttal elmaradtak az évek óta megszokott fölszólalások, amelyek vidéki egyetemek létesítését s általán a felsőbb iskoláztatás decentralizálását sürgetik. Maga Apponyi Albert gróf sem ismé­telte meg azt a tavalyi ígéretét, hogy legalább öt uj egyetemet és egy mű­egyetemet szándékozik felállítani a fő­iskoláért versengő városokban. Ellen­ben ugyanakkor elhangzott W e k e r 1 e Sándor miniszterelnök ós Széli Kál­mán ajkáról a figyelmeztetés, hogy to­vábbi expanzív kiadásokba nem lehet belebocsátkozni ós hogy hagyja abba a társadalom az állam áldozatkészségére alapított szociális törekvéseit. Méltán keltheti fel a kíváncsiságot az a kérdés, hogy ezek után mi történik az egyetemi oktatás reformja körül. Az érdekelt városok vagyont gyűjtöttek halomra, hatalmas alapítványokat kezel­nek és türelmetlenül várják az évtize­dek óta húzódó döntést. Kormánykö­rökben kérdezősködtünk, hogyan fog­ják föl a kérdést s főleg mi az oka an­nak, hogy most nem került szóba az egyetemek ügye ? A válasz, amelyet kap­tunk s amely bizonyára nagy feltűnést fog kelteni, a következő : — A mai politikai helyzet talán minden eddiginél alkalmatlanabb arra, hogy az egyetemek dolgát elővegyük. Minden időt és minden energiát a vá­lasztójogi reform foglal le, amely a ta­vasztól kezdve egészen az országgyűlés föloszlatásáig izgalmas anyagot szolgál­tat a napi politikának. Magától értető­dik, hogy a kormány ilyen nehéz vi­szonyok között nem nyúlhat bele az egyetemi probléma darázsfészkébe, hi­szen itt egész nagy vidékek érdekeltsé­géről van szó. Érzékenységeket föl­idézni, kisebb-nagyobb boszuságot vagy duzzogást okozni pedig nem lehet célja a kormánynak. — Talán sokkal komolyabb a kér­dés pénzügyi része. Nem titok, hogy az állami költségelőirányzat elérte azt a határt, amelyen tul a financiális egyen­súly megrázkódtatása nélkül költekezni alig lehet. Már most igaz ugyan, hogy a városok közül néhányan százezrekkel rendelkeznek az egyetem céljaira, de másfelől az is bizonyos, hogy ez a pénz kevés, nagyon kevés, tehát az állam hozzájárulását kellene erősen igénybe venni. A pénzügyi bizottságban törtónt kijelentések után józanul alig lehet hinni, hogy a következő évek alatt sorra ke­rüljön az egyetemi oktatás decentrali­zációja. Egyelőre tehát itt fenekük meg ez a nagy kulturföladat Nincs pénz, nincs pénz! Bár ezek szerint a kormány a mos­tani országgyűlés elé nem fogja beter­jeszteni a vidéki egyetemek felállításáról szóló törvényjavaslatot, a többségi pár­tokban mégis meg van a szándék, hogy ezt a kérdést a parlamentben szóváte­szik. Először az indemnitási vitában csak érinteni fogják a fölszólaló képviselők, azután a költségvetés során egész légiója jelentkezik majd az érdekelt városok és vidékek követeinek. Most bizonyos ak­tualitást adott az ügynek dr. Takács Menyhért jászói prépost hirlapi cikke, amelyről sokat beszéltek a pártkörökben is. Általán jó benyomást keltett a főpap érdekes fejtegetése és az a terve, hogy három állami, egy katholikus, egy refor­mátus egyetemet — két-két fakultással — és két műegyetemet kell szervezni. Egyetemi városokul a legsűrűbben Sze­gedet, Kassát, Pozsonyt, Debrecent, Pé­cset, műegyetemi székhelyekül Temes­várt, Aradot, Nagyváradot emlegetik. A nagy mérkőzés napja azonban teljesen bizonytalan. Addig tovább foly­hatnak az előcsatározások. Békésmegyei Közlöny tárcája. Őszidőben. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Bessenyei. Hej, most puszta igazán a puszta! A tapsifüles nyul nem is tudná hol meg­húzni magát, ha az őszi ugaron egy kis barázda nem akadna. De hát akad, bár ez sem nyugalomra való. Mikor az ura­sági tarlón kieresztik az agár-falkát, hát akkor nincs már a szegény nyúlnak pihenése. f A régi betyár-nóta azt mondja, hogy: „Lehullott a nyárfa-levél, hová lesz a szegénylegény!..." De hát hová lesz a nyul? Terítékre kerül! Bizony, a régi magyar világban, mikor még nem osztották fel a sok já­rást, az agarászó uri társaság három­négy rakásra valót is vitt haza a nyi­resböl. A Dunántul különösen nevezetes volt a Bakony- ós Papod-hegy vidéke a nyulászatairól. Ide jártak Somogyból és Zalából is az urak hajtásra. Hej, milyen világ is volt akkor! Az Ányosok, Hun­károk és egyéb Veszprém vármegyei notabilitások unokái még most is regél­hetnek róla. Különösen hires volt nyul, őz és szarvas bőségéről az akkori püspöki és káptalani erdő, de a szentgáli neme­sek negyvenezer holdas parcelláján sem lehetett áthajtani, hogy nyul ne került volna a kocsikerék elébe. A szentgáliak azonban nemes emberek voltak. Mátyás király udvari vadászai ezért, ha kellett, ha nem, irtották a nemes vadat.- Ki is pusztult egyelőre nyúltól a szentgáli erdő. Talán ebbe az időbe — a hetvenes évek közepébe — esett, hogy a szent­gáli kuriálisok meghívták vadászatra Késmárky Józsefet, az akkori veszprémi királyi törvényszéki elnököt. Kicsi, ala­csony, sőt púpos ember volt az öreg, hanem kitűnő lövő. Mindhiába! Annyira ki volt már akkor irtva a szentgáli pagony nyúltól, hogy két napig nem került semmi te­i ritékre. Ekkor gondolt a szentgáli biró ' nagyot és merészet. A káptalani erdő zárt terület volt. Oda a méltóságos káptalani helynökség tudtán kivül pus­kás ember nem tehette be a lábát. De mindegy. Nemes Antal szentgáli biró Késmárky József törvényszéki elnökkel egyetemben bevezette az egész uri tár­saságot a káptalani „tilalmasba". Ott volt Eötvös Károly is, aki akkortájban királyi ügyész volt Veszprémvármegyé­ben. Csaholtak a vizslák, ropogtak a puskák s hullt a tapsifüles halomszámra. Ekkor történt, hogy az egyik hajtó, Joó János odaszólt a törvényszéki el­nökhöz : — Nagyságos uram, szüntesse be a tüzelést! — Miért? . . . — Mert gyün a káptalan erdőcsősze s észreveszi, hogy a tilosban orvva­dászkodunk. Erre a leleplezésre szegény boldo­gult Késmárky József törvényszéki elnök ledobva a puskáját, kocsira ült s meg sem állt Veszprémig. Már minthogy ő, a törvényszéki elnök — orvvadász! .. . Hanem Eötvös Károlyt mindez nem hozta ki hidegvéréből. Ő tovább is vigan puskázott a „papokéból';. Igy \ beszélte el nekem ezt az öreg Ács Ká- j roly, aki valamikor levéltáros volt ott- 1 hon, a vármegyében. . . . Igy őszi idő, levélhullás, pa­gonyjárás idején egyéb is eszembe jut a Bakonyból. Ahol most a nagy haj­máskóri tüzértelep van, akkor juhlegelő volt. Fölötte ott koronázta a Balaton­mellékét a nagy, szép erdő. Csupa cser, százados fák, melyek kiomlottak fejsze­csapás nélkül. Alattuk ezerféle virág s a szamóca is ott hozta szép kékes-ham­vas gyümölcsét. Ó, szépek voltak azok a szamóca-szüretek, tudom, a mai nem­zedék nem éri már mását. Fehér János ur, a püspöki tiszttartó két nap előtt kiküldte a falu asszony-népét földieper­szedésre. Ezek le is szedték az izlete3 gyümölcsöt s szép falevelekre elhelyez­ték egy-egy bokor alá. Ott találtuk mi már készen a szamóca-csemegét, sőt meg is cukrozva, egy-egy bokor alján jóféle csopaki borral töltött buteliák társaságában. De hát nem erről akarok most szólni, mikor csengő leány- ós asszony­kacagástól volt hangos az erdő s az őz és szarvas-csorda iramló lépésben me­nekült a kökónyesi patak zsombókos partjáról. Egyszer csak négyen mentünk ki i vadászni. Én, a gyerekember, a plóbá- I nos, az ispán, meg Johán, az erdész. Ez a Johán ugy szakadt ránk a hatva- I nas zsandárvilágból. Nagy, vörös, himlő- i helyes cseh ember volt, de azután ma­gyárrá lett. Azzá változtatta a Bakony [ lehellete s a Balatonnak néha ide is el­hangzó morajlása. A reggeli nagy vadászat után le­pihentünk a patak partján, a hegynek lankás oldalában. Hátunk mögött ott volt a nagy sziklafal, melyet talán történelem előtti emberek karcoltak be csodás hiero­glifekkel. Johán, az erdész, hanyatt fe­küdt s talán hallgatta valami madár éne­két, amit az csicsergett élettársának: Csiri, édes párom . . . Csiri, kis fiacskám . . . Árnyazzon be a lomb. Altasson az orkán . . . Azután maga is elszunnyadt, két nagy karját kitárva, mint valami földön fekvő kereszt. Ekkor a tanítónak valami esett az agyába. Addig keresgélt a pa­tak partján, mig a zöld zsombékok kö­zött rátalált két vizityuk-tojásra. Ekkor ezeket föltörve, beleöntötte a Johán két nyitott tenyerébe. Miután pediglen ki­szedte a jáger fiókjából az éles tölté­seket, elkezdte annak az orrát vadcsa­!án levelével csiklandozni. A Johán fel­riadt, két tojásos tenyerével odakapott az arcához és jól bemaszatolta. Harsány kacagás lett erre. A tanitó ur futott, de az erdész nem vette tréfára a dolgot. Felkapta puskáját, utána lőtt: Dirr! Durr! A tanitó tette magát, mintha el­találták volna. Lebukott az avarra. Ekkor a többiek rákiáltottak az erdészre: — Gyilkos ! Gyilkos ! Agyonlőtte ! A sziklás hegyoldal, a fak mind visszhangozták : — Gyilkos! Gyilkos! A Johán most kapott csak észhez. Fájdalmas kiáltás hörgött ki a melléből: — Megöltem annyi neveletlen gyer­meknek az apját!

Next

/
Thumbnails
Contents