Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-10-22 / 85. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 85-ik szám. Csütörtök, október 22. POLITIKAI LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön ElsOPIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Ei5fi*etnl bármikor lehet éunegyedenbclül j

s. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Legyünk előrelátóbbak. Békéscsaba, október 21. A kiegyezés utáni évtizedekben, gazdasági életünk rohamos fellendülése idejében sok ezer millió koronát fektettünk építkezésekbe, vasutba s egyéb beruházásokba. Tőkeszegény hazánk ez óriási összegek nagy részét a külföldi tőkepénzeseknek eladott értékpapírok utján szerezte be s ezen adósságok után ma is évenkint mintegy 300 millió korona kamatot fizetünk a külföldnek. Ezenkívül évrőlévre több, mint ezer millió koronával adózunk idegen országoknak s főként Ausztriának az onnan hozzánk behozott gyártmányokért. E hatalmas összegeket a külföldre eladott mezőgazdasági terményeink: gabonánk, állatjaink stb. árából kell fizetnünk. Hosszú időn keresztül csakugyan száz-kétszáz millió koronányival több mezőgazdasági cikket adtunk el a külföldre, mint amennyit onnan behoztunk s igy bevételi többletünkből adósságaink kamatát is fedezni tudtuk. Ujabban azonban ez a helyzet megváltozott. A lakosság számának szaporodása s az életigények, a fényűzés rohamos növekedése folytán egyre több gyártmányt, különösen ruhaneműt, hozunk be külföldről. Hogy ezek árát kifizethessük, nekünk még több mezőgazdasági terményt kellene kivinnünk, de sajnos, nem igy történik, mert alig termelünk többet, mint azelőtt s ennek nagy részét is magunk fogyasztjuk el. S igy aztán az utóbbi időben évenkint száz-százötven millió koronával több pénzt adunk külföldre gyártmányokért, mint amennyit onnan mezőgazdasági terményeinkért kapunk. Ezt a hiányt azután, valamint régi adósságaink kamatát, évenkint tehát 4 -500 millió koronát, ujabb kölcsönnel kell fedeznünk. E szomorú számok azt beszélik, hogy hazánkban nagyon sokan nemcsak egész jövedelmüket elköltik, de tőkéjüket is apasztják. Igy például sok gazda mindegyre ujabb kölcsönt vesz fel, a pénzt pedig ritkán fordítja hasznos befektetésre, hanem többnyire feléli. Ez a dolog valahogy ment addig, mig a földek értéke rohamosan emelkedett s mindenki kapott uj kölcsönt, amiből a régiek kamatára is telt, de ez a gyors emelkedés soká nem tart s gazdáinknak ezentúl a jövedelemből kell megélniök s kamataikat fizetniök. Az erőnket meghaladó költekezés s a nem eléggé jövedelmező gazdálkodás egyre a külföld adósaivá, szolgáivá tesz s a reményét is meghiusítja annak, hogy a gazdasági téren erőssé, önállóvá válva, idővel politikai függetlenségünket kivívhatjuk. Valóságos nemzeti veszedelem előtt állunk, melyet teljes erővel és összetartással még idejében el kell hárítanunk. Ezt pedig csak ugy tehetjük meg s hazánk pénzügyi egyensúlyát csak akkor állithatjuk helyre, ha mindnyájan takarékosabban élünk s kevesebbet költünk oly dolgokra, melyekért a pénz külföldre megy, másfelől ha jobban gazdálkodunk, többet termelünk s a többletet nem éljük fel, hanem külföldre szállítjuk. De a takarékoskodásnál is fontosabb az a feladat, mely elsősorban a magyar gazdák vállaira nehezül s amely abból áll, hogy nemzeti jövedelmünk gyarapítása s a külföldről folyó bevételeink növelése céljából még többet és jobbat kell termelnünk. A tapasztalás igazolja, hogy észszerű gazdálkodással, helyes trágyázással, megfelelő gépek s jobb, nemesitett vetőmag használata mellett a termést meg lehet kétszereztetni, aminthogy Németország, Dánia s több külföldi országnak istentől kevésbé megáldott földjén gondos müvelés mellett katasztrális holdankint 15—20 métermázsa buza termelhető a mi átlagos 8-9 métermázsánk helyett és igy van ez egyébb terményekkel is. A buza ára rendszerint alacsony lévén, nem célszerű a mostaninál több búzát termelnünk, de mert ezt a mennyiséget jobb gazdálkodás mellett felényi földön is elő lehet állítani, búzaföldünk másik felén kapás- és takarmánynövényeket tarthatunk s az egyre jövedelmezőbb, de az Alföldön meglehetősen elhanyagolt állattenyésztéssel is foglalkozhatunk. És nem elég az, ha véres verejték árán megkétszerezzük termékeinket, mert azoknak jó áron való eladásáról is gondoskodni kell. Ezt pedig ugy érjük el, ha értékesítő szövetkezeteket és központokat szervezünk s azok segélyével áruink részére a külföldön állandó, biztos piacot keresünk. Mezőgazdaságunk fejlesztése érdekében földmivelésügyi kormányunk máris igen sokat tett s a legmesszebbmenő áldozatoktól sem riad vissza, de törekvéseit csak akkor fogja siker koronázni s gazdáink helyzete csak akkor fog jobbra fordulni, ha saját érdekükben gazdáink is minden lehetőt megtesznek. Az első és legfőbb teendő pedig az, hogy az egyesülésben rejlő óriási erő kihasználása céljából szervezkedjenek, még pedig a vármegyei gazdasági egylet keretében. Politika és háború. Budapesti levél. október 21. Ritkán volt még olyan mozgalmas élet a mi szépséges Budapestünkön, mint mostanában. Szinte kezdtünk már hencegni és lenézni az öreg Bécset. Lelkünket olyan hangulat fogta el, mintha világvárosban laknánk. Hogy is ne kérem ! Melyik világváros dicsekedhetik azzal, hogy egy hét alatt két királyt látott vendégül; hogy középpontja lett a diplomácziai világot legjobban izgató kérdésnek: a balkáni kérdésnek; hogy két birodalom országgyűlése üljön össze benne ! ? Nem kicsi dolog ám ez. Nekünk, budapestieknek kimondhatatlan önérzet dagasztja a keblünket, mert tudjuk, hogy még mindig rajtunk függ az egész világ szeme. A világ minden országa ideküldte a „szemeit", az újságírókat. A nagy szállodák tele vannak a párisi „Figaro", „Temps", a londoni „Times", „Daily Telegraph", sőt az amerikai ujságfejedelem: a „Newyork Harald" és más nagy lapok tudósítóival, szerkesztőivel, akik izgatottan lesik-várják a pillanatot, melyben kitör a balkáni háború. A háború ... A mozgósítás. Ez izgatja legjobban, ugy hiszem, még önöket, „jó vidókiet"-et is. Legalább nálunk a sétatereken, a kávéházakban, a klubokban nem beszólnek egyébről. Sőt a szendvicsekkel és teákkal megrakott zsúrokon s

3m csevegnek talán másról a hölgyek biborajkai. Mindenkinek vaní nak „egész biztos" értesülései arról, 1 hogy lesz, mint lesz a dolog. Egyik valami nagy hazaárulásról beszól fontos és titkolódzó ábrázattal, amelyről még „nem szabad nyilatkozni", mert vizsgálat folyik. Csak az tény — igy mondja Békésmegyei Közlöny tárcája. Tudom ... Ó hány pillantás simogat végig! Hány mosoly röppen felém ragyogva — Hány hizelgésnek szívom be mérgit! . . . Mondják a lelkem hattyúfehérnek. Könnyes mélységnek szememvilágát, Amelyben titkos, szent lángok égnek. Az ajakamról mosolygást várnak, Hívén, hogy akkor nyugodni hagynak A gyötrő álmok, kisértő árnyak. S a homlokomra csodálva néznek : Keresik rajta — szeretve, szánva — Finom redőit a szenvedésnek. . . . Csak egy tekintet kerül vigyázva Egy sápadt szájat összeharapnak Dühös, vad kínba, emésztő lázba. S én úgy megértem szótlan beszédit! . .. Tudom, hogy a múlt életre támadt 5 a szívén most nagy, nyitott seb vérzik. Nil. Bolondok. Elbeszélés. Irta: Szebenyei József. - A „békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — (Zsuzsi néni, ötven év körüli, de már ráncos arcú asszony. — Az ügyész az Íróasztal előtt ül és figyelmesen hallgatja az öreg asszony beszédét.) Zsuzsi néni: Ugy volt, nagyságos ügyész ur, ahogy mondom, nem volt annak semmi baja a világon, dolgozott ' szegény reggeltől éjfélig, ő kereste meg i azt a kis ennivalót, ami kettőnknek kellett, én már nem birom a mosást, fáj- | nak a lábaim. Aztán mondom, egyszerre csak megharagudott reá a bíró. Nem volt az olyan lány, mint a többi. A nyáron beteg volt, a haja kihullott, hát i csúnya is volt szegény, most is csúnya, mert nem akar megnőni a haja, pedig csak huszonöt éves volt Szent-Istvánkor. De megharagudott rá a biró ur, meg a jegyző is. A papnál is voltam, a tisztelendő ur mindig jó volt hozzánk, de ezt is ránk haragították. Ahogy elmondtam neki a dolgot, hát majdnem kidobott a szobából. Mert ki hallott már olyat, egy épeszű embert bevinni oda a tébolydába. Hát hogy előrül kezdjem, mondom, a biró megharagudott rá. Szép, deli fia volt neki, mindig arra járt haza a mi házunk előtt. Nem nézett be soha, ami igaz, az igaz, de azért tudta az egész falu, hogy a leányomat el akarja venni. Nem is beszélt az ón szegény Julisoni soha másról, csak hogy a biró fia elveszi. Gazdagok nagyon, nekünk csak ez a kis házunk van. De azért tudta mindenki, hogy elveszi. Az apja mégis mást tuszkol rá. Aztán azért haragudott meg a leányomra. Nem mondom, szeretett sétálni estenként, szép danolása is volt, hát ugy mulatott, ahogy tudott. El-eljárt a biróók háza elé danolgatni, mikor sütött a hold, de hát hol az a törvény, ami tiltja a danolást ? Azért még nem bolond az ember, ha danol! Aztán egy reggel kicsalta egy kisbíró a vonathoz, hogy a biró fia, a János akar vele beszélni. Hát örült szegény és kiment. Azóta nem láttam, behozták ide Pestre, kivitték a bolondok házába. Hát ez nem igazság! Éntőlem ellopták a leányomat, hát követelem vissza. Nekem az minden kincsem volt. Hát ha mástól ellopnak valamit, ! azt az embert becsukják. Éntőlem pedig szabad lopni. Ezért jöttem, hogy följe- j lentsem a birót, meg a jegyzőt a tekin- , tetes ügyész urnái, hogy csukassa be j őket, mint tolvajokat, akik ellopják a szegény ember minden kincsét Tegyen igazságot a törvény. Az ügyész: Jól van, néni. Menjen haza szépen, majd kap irást és rendbe lesz a dolga. Zsuzsi néni: Most ebből már látom, hogy az ügyész ur is haragszik az én leányomra. Én tudom. Mert aki azt mondja, hogy menjek haza ós majd kapok irást, az már összetart amazokkal. A törvény emberei mind összefognak, ha az egyik haragszik a leányomra, akkor mind megfojtaná egy kanái vizbe. Pedig az nem bántott soha senkit. Megsürgönyözte ide a biró, hogy eljövök és már itt is feluszitotta rám a törvényt. De én elmegyek a királyig. El én. Nekem adják vissza a lányomat. Nem bolond az! Jobb esze van annak, mint akármelyik fiskálisnak. De dalolni csak szabad. Mutassa meg nekem azt a törvényt, ahol az áll, hogy bolond némber az, aki dalol. Az ügyész: Menjen haza szépen, lelkem és majd utána nézünk a dolognak. Ha nem bolond a lánya, majd kiszabadítjuk. De most már menjen. (Tuszkolja kifelé). Zsuzsi néni: Az ügyvédnél is igy jártam. Csak menjek haza, de ő nem vállalja a pört. Ha a házam rá megy, azt sem bánom, mondok, csak vállalja. De nem vállalta. Összejátszik az is a biróval, a jegyzővel. Hát most megyek, kiíratom az újságba. Ki én. Elmék a királyig. Az én lányom nem bolond. (Zsuzsi néni leér az" utcára. Zavartan néz körül, nem tud eligazodni. Az ajtóban egy bírósági kézbesítőt szólított meg): Zsuzsi néni: Mondaná meg, hol van az, ahol az újságot csinálják ? Tudja kérem, a lányom dolgában. A kézbesítő: Melyik ? Sok van ám ! Zsuzsi néni: Akármelyik. Csak újság legyen. (A kézbesítő megmutatja neki, merre menjen; néhány perc múlva Zsuzsi nénit egyik riporter a másikhoz küldi, végre is a szerkesztőségi szolga szóba áll vele.) Zsuzsi néni: Hogy kit keresek ? Hát tetszik tudni, már ide kellett jönnöm. Az ügyvéd összeesküdött az ügyészszel, meg a bíróval a lányom ellen. Már térdig kopik a lábam a sok járásba, de addig nem nyugszom, amíg Ki nem adják a lányomat. Olyan eszű lány, hogy hozzájárt a fólfalu levelet iratni. Mégis bevitték. Haragszanak ránk, tekintetes ur, rám is, de a lányomra különösen. Ugy volt ez régen is, mindig. Az apámra, aki pedig tüzes, okos ember volt, szintén csak haragudtak. Még apró gyerek voltam, mikor bevitték. Ott is halt meg szegény, a sok gyilkolástól. Ölik ott az embereket. Ezt írja ki a tekintetes ur, mert nekem azt mondták otthon, hogy ide jöjjek, itt igazat adnak a szegény embernek. A szolga : Hozott valami irást ? Zsuzsi néni; írást ? Hoztam. Itt a házasság-levelem, itt az uramról, hogy meghalt. Iszákos ember volt — nyugodjék békében — azért nincs semmink, de ha a házam rámén, akkor is kiszabadítom szegény lányom a bolondok közül. Olyan jó lány, tekintetes ur! A légynek sem vétett soha. Templomjáró lány volt. Én tanítottam imádkozni, mikor apró, kislányka volt, összetettem a kezeit, aztán este mindig imádkozott. Olyan szép volt, a lelkem. Tessék kiirni, hogy meg akarják ott gyilkolni, mint az apámat. A szolga: Jól van néni, majd kiírjuk, csak menjen haza szépen. Zsuzsi néni: Varga Júliának hívják. Engem meg özvegy Varga Lajosnénak. Azt irják ki, hogy milyen derék, okos, jó lány az, egészséges, dolgos. A szolga: Jól van, majd meg lesz, de most már menjen, mert sok itt a dolog. (A telefon csenget, a szolga bemegy a fülkébe, majd kis vártatva kijön.)