Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-07-12 / 56. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 56-ik szám. Vasárnap, julius 12. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELíOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EISHzetni bármikor lehet éunegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Felekezeti kérdések. Békéscsaba, julius 11. A legnyugodtabb viszonyok között élő állam fejlődésében is kinos harcot okozhat a felekezeti kérdések felbolygatása. Mert ezek érintik az emberi érzékenység legkényesebb húrjait. Vigyázatlan kéz hozzá ne nyúljon, mert akaratlanul is veszett zenebonát kelthet. A magyar közéletben pedig mostanában a régi indulatoknak eddig többé-kevésbbé elfojtott tüze

r tör elő az elfogult lelkek mélyéből. És ennek a tűznek a melege nem a meggyőződés teremtő heve, hanem a fanatizmus pusztító lángja, amely ha elharapódzik, feldulással fenyegeti annak a keserves munkának egész eddigi eredményét, megsemmisítheti minden reménységét, amit az utolsó évek súlyos küzdelmei alatt az összes nemzeti érzésű pártok legjobbjainak önuralma, béketűrése és önmegtagadása létrehozott és a közel jövőben elérni akar. Egységes, független, nagy nemzetek is csak megrázó válságok árán heverhetik ki a felekezeti villongások romboló hatásait. A mi szegény, százféle ellentéttől szerte szaggatott hazánkban a teljes felforduláshoz egyéb sem kell most, mint a vallási kérdések háborúsága Bárki legyen is az, aki ezt az égő üszköt közénk dobja, az a magyar nemzetnek a legveszedelmesebb ellensége. Milyen jó dolgunk is van nekünk. Bizonyos, hogy örök békét biztosítottunk mindazokban a kérdésekben, amelyekben eddig folyton elszánt harcokat kellett vivnuk. Semmi kétség, hogy alkotmányunkat ezentúl a veszedelemnek még az árnyéka sem fenyegetheti. Hiszen a katonai kérdések nemzeti megoldása feltétlenül bizonyos. Az önálló bank mint érett gyümölcs hull az ölünkbe. A választási reform nemzeti garanciái vita nélkül biztosítva vannak. Ebben az Eldórádóban minek is tovább az együtt alkotó munka? Elvégeztünk mindent. Learattunk. A termést betakarítottuk. Most már hajrá, mulathatunk. Oyujtsuk fel a csűrt, hogy a tüz világánál agyba-főbe verhessük egymást. Mert megkívánja ezt a katholikus, a protestáns, a zsidó, a függetlenségi, a néppárti, a demokrata, alkotmányés balpárti nemzetiségi és pártonkívüli, szociálista és még hamarjába nem is tudjuk hány felé szakadt magyar társadalom „vallási meggyőződése", lelkiismereti szabadsága", „törvénytisztelete és valamennyi más szintén „legszentebb" érzése. Hogy a józan ész, a higgadt megfontolás, a nemzetnek minden felekezeti érzékenységen és minden pártpolitikai önző számításon felül álló érdeke mást parancsol, mit gondol azzal a fékevesztett gyűlölködés ? A mi nemzeti munkánknak az utja nem vezethet visszafelé. Haladni akarunk, nem visszaesni. Emelkedni és nem sülyedni. Az igazi magyar politika nem szolgálhat semmiféle reakciót. Nem az iskolai liberálizmus tulhajtásai és elfajzásai, hanem a történelmi magyar szabadelvüség megszentelt hagyományai töltik be a mi lelkünket. Az a magyarság és az a szabadelvüség, amely fegyvert adott Bocskay, Bethlen és a Rákócziak kezébe, amelyj nek harcaiban egyszerre hullt a hősök ! vére a vallás és a haza szabadságáért. Az a magyarság és az a szabadelvüség, amely Kossuth Lajosnak honvédeket adott és az 1848-iki törvényeket megteremtette. Csak ez a politika lehet méltó a magyar nemzet múltjához, egyedül ez védheti meg a jövendő viharai ellen. És ezért fog a nemzet érdemük szerint elbánni mindazokkal, akik a felekezeti és faji gyűlölet átkos szenvedélyeit akarják reá zúdítani. Megdrágítják a pénzt. Békésmegyében nincs ok félni. Jámbor olvasó, aki szorgalommal és megadással igazítod dolgaidat: nem nyugszol meg mindig az Isten rendelésében. Zúgolódtál bizton arra a hirre is, hogy a pénznek budapesti királyai a te bőrödre tanácskoztak az elmúlt napokban. Talán az ország gazdasági függetlenségére gyűjtötték a közös erőt? Talán a mezőgazdasági hitel kérdését akarják végre közós erővel megoldani? Nem. A budapesti nagy pénzintézetek kartellt akarnak kötni, hogy megdrágítják a váltóleszámítolásban és az értékpapírokra adott előlegekben a hitelt. Ha gazdag volna az ország népe, bizonyára senki sem törődnék az efféle kísérletekkel. De nálunk a csekély számú gazdagokon kivül hitelre szorul mindenki s ez a kérdés ezelőtt sem volt valami tág ós szabad országút. Titokban készült ez a kartell, amely azt jelenti, hogy most csak egyetlen pénzintézet lesz, melynek a különböző nevü pénzintézetek voltaképpen csupán fiókjai, mert belekergetik esetleg a kartellhe az ország összes pénzintézeteit. A fővárosi nagy pénzintézetek, ha a körtei! sikerül, majd egyformán mérik valamennyien a hitelt, alkudozásnak nincs helye, az egyik méltánytalan drágasága ellen nem kereshetünk orvoslást a másik méltányosságánál. A pénzintézetek azzal indokolják a kartell szükségességét, hogy a folyó banküzlet költségei egyre növekednek, ugy, hogy a szabad verseny mellett pénzbőség idején még csak a kezelési költségeket is alig képesek megkeresni. A reájok bízott igen nagy idegen tőkék gyümölcsöztetése csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetséges és biztos és jövedelmező elhelyezés csak ugy lehető, ha a kölcsön-kamatláb folytonos lefelé licitálásának gátat vetnek, ugy, hogy végeredményben bankkartell tulajdonképpen csak a tökegyiijtő közönség érdeke. A pénzintézeteknek ez az érvelése azonban nem egészen őszinte, őszinte csak akkor volna, ha a kartell folytán elérendő kamatláb-többlettel egyúttal felemelnék a betéti kamtalábat is. Csakhogy éppen megfordítva áll a dolog. A kartell azt eredményezi, hogy a kölcsönkamatláb lehetőleg legmagasabb, a betéti kamatláb pedig lehetőleg a legkisebb legyen és ekként a két kamatláb közötti margó, amely a letéti bankok hasznát adja, mentől nagyobbra növekedjék. Ezért állapittatik meg a leszámítolási és lombard-kamatláb általános minimuma és a betétkamatláb kötelező makszimuma. Kérdés, hogy a közgazdasági érdekekkel egy ilyen bankkartell összeegyeztethető-e ? A hitel mesterséges megdrágulása az iparos és kereskedő termelési, illetve önköltségeit jóval emeli, minthogy jedig ezek a tényezők a szabad versenyt ri nem zárhatják, a magasabb kölcsönkamatot nem hárítják át, vagy ha igen, ugy nem egész összegében háríthatják át a fogyasztókra. Ismét tehát két malomkő közé kerül az ipar és a kereskedelem, mint rendesen. Éppen ezért túlzás nélkül állitható, hogy a produktív közgazdasági osztályok szempontjából ez a bankkartell káros. Ehhez az igazán komoly veszedelemhez hozzászólott az aradi kereskedelmi és iparkamara is, amely rendkívüli közgyűlést tartott s ezen állást foglalt a bankkartell ellen. A közgyűlésen többek között elhatározták, hogy feliratot terjesztenek a kormányhoz s ebben felkérik, hogy gátolja meg a kartell létrejöttét s ha ez nem sikerülne, mondja fel a fővárosi pénzintézeteknél levő betétjeit ós helyezze el vidéki takarékpénztáraknál. E fenyegető veszedelemben minden reménységünk a bókésmegyei erős lábon és biztos alapon álló pénzintézeteinkben van. Biztosra vesszük, hogy az elsők között lesznek, akik minden kartell elleBékésmegyei Közlöny tarcája. Kisértetek óráján. Zörög a halál szekere. Nyihogó vadlovak repítik. Viasz arcokkal van tele. Közeledik. S egy varázsütésre Megfagy bennem a vér. Az ajkam Kéklik. Eljössz a temetésre ? . . . Csendítenek. Három haranggal. Mondják : megpihen szegény odakinn. Kipp! Kopp! Nekivágva az iirnek Nyihogó vadlovak repülnek — S egy viasz-arccal több van a kocsin ... Dal csendül. Rózsaköd lebeg A vak éjben .. . Szikrát szór a patkó, Nyihog, prüszköl, táncol a vádló. . . Vigy' vissza, Halál! Nem megyek Még! Vigy vissza! Nem megyek! . . . Kiss Ferenc. Havranek főhadnagy. Irta : Prém József. — A .,Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — I. A tiszturak már elvégezték az ebédet s vidáman szivaroztak a füstös kantinban. Az elméi Havranek főhadnagy, ki csak törte a magyar szót, kedveskedve próbált szépeket mondani Horváthné asszonynak, a szép kantinosnének. Fiatal özvegy volt a gazdáné, de már nem gyászolta az urát. Különben akkor sem hagyta el jó kedve, amikor még talpig feketében jár. Az olyan okos asszony, mint ő, jól tudja, hogy mit követel az üzlet. Vidám képet, derült szót, jóizü nevetést a jó borhoz, meg a jó ételhez. — Az Isten is korcsmárosnénak teremtette ! Ez a bölcs kijelentés az ezredes ur szájából hangzott el, aki maga is sűrűn megfordult a kantinban egy-egy pohárka szilvóriumra s a mig nézte a pajzán Horváthnét: mindig mohóbban szivta elmadhatatlan Virginiáját. Olyan is volt a menyecske arca, mint a piruló őszi barack, hamvas és bársonyos, amikor nyugodt volt, de aztán pipacs-piros, amikor pörlekedett, vagy valami tolakodást erélyesen elhárított. Mihelyt beszélt, a szemei önkénytelenül mosolyra villantak. És megcsillant két fehér fogsora, szép metszésű, nem éppen vékony, de annál kívánatosabb ajkai közül. S a hangjában olyan üde frisesség vibrált, mint mikor a csodálkozó, vagy meglepett gyerek beszél. , Valami sok műveltség uem szorult bele ebbe a puha formájú, kecses asszonyszemélybe, szókimondó is volt, de minden szava nyomán vidámság támadt s olyan jókat mondott, hogy a tiszt urak nem győzték hallgatni. No már Havranek főhadnagy az ítélet napjáig is elhallgatta volna. Tiszttársai kezdetben csúfolkodtak vele : — Lám, hogy bele vesződött a Havranek ebbe a korcsmárosnéba ? Ugyan mi célja vele ? — Cél ? Hát nem hallották ? A menyecske kukkot sem tud mást, mint az édes hazai nyelvet... — Már az igaz, hogy édesen beszéli! — Nos, ós a Havranek társalgásmódszerével tanul tőle. — Vagy ugy ? Furfangos ez a morva! — Még megérjük, hogy vad magyarrá gyuratja magát. He-he-he ! — S egy nap a Kossuth-nótát huzatja, meg énekli... — Duettben !... Itt a kantinban!... — A Havranek és Horváthnó! Haha-ha ! Csak ugy harsogott a kacaj ós visszhangzott bele a füstös étterem. Ezalatt künn, a söntésben, javában udvarolt a főhadnagy, aki már előbb kisompolyodott a menyecske után. A nevetésre visszatértek a terembe. Havranek már jócskán ivott s most nekibuzdult A legvakmerőbb nyelv-merényletekre vetemedett ós nem törődött vele, mint csetlik-botlik s töri kerékbe a szép magyar szót. Amellett olyan szelíd, becsületes tekintettel nézte Horváthnét, hogy az meg sem haragudott, hanem szívesen nevetgélt minden mondásra, mert mindnkópp fura volt a morva tiszt ur széptevóse. Mintha mégis tetszett volna neki ez a jóindulat. Annál bántóbban kacagtak a hadfiak s az egyik kapitány végre odaszólt Havraneknek;: — Hadd el már, Ottó! Mit bolonditod ezt a becsületes özvegyet ? A figyelmeztetésre Horváthnó megrezzent, a vér felszökött arcába, egész a halántékáig, aztán felkapott néhány asztalkendőt, mintha csupán azért jött j volna be ós kisurrant a söntésbe. Most a tisztek rátámadtak Havranekre, aki nem , győzött védekezni a tréfás incselkedés ellen. — Hát megtanított már szerelmet vallani ? — Eh, léhák és irigyek vagytok! Nemsokára el is hagyta társait a főhadnagy ur. — Hajnalban ki kell rukkolnom! Viszem az újoncaimat. Jó éjt! II. S amikor másnap elmasiroztatta zázslóalját a szép Horváthnó ablakai alatt, édes örömmel szivében gondolt arra az ágyra ott a hálószobában, annak fehér párnáira, amelyeken a menyecske most pihen, tán éppen róla álmodva... Vájjon ugy van-e ? És sóhajtva ment tovább katonáival. Alig győzte várni, hogy dél legyen. És folytatta előtte való napi ingerkedését, udvarlását. Néhány nap múlva már nemcsak délben és vacsora alatt, hanem villásreggelire és uzsonnára is betért a kantinba. S nem telt bele egy hónap, már a lakásában is tisztelgett az özvegynek. Amint ennek híre futott, pedig óvatosan intézte a látogatást: a finnyásabb tisztecskék jónak látták, hogy megbotránkozzanak. — Mi lesz ebből, csak nem akarja feleségül venni Havranek ? — Na hiszen:! — förmedt társaira a gögős Petrovíes hadnagy. — Korcsmárosnéból főhadnagynó ? . , , Lehetetlen í — Lehetetlen! Ezt a visszhangot az egész társaság adta meg. — Hisz előbb le kellene köszönnie rangjáról Havraneknek. — Vagy menjen át a honvédséghez, vagy a landwehrhez ... Ott még az ilyen lehetséges, legalább a társak eltűrik. S a „közösek" e lenéző ítéletét kellő szánalmas mosoly kísérte. — De hátha csak egy kis . . . no igen, egy kis szeretkezés. Ebbe meg az asszonyka nem megy bele ,.. Ismerem. Felsültem nála ... Pedig hát, csak különb legény vagyok, mint Havranek. — És Petrovics hadnagy öntelten nézett körül. — Na! Na ! A Havranek is szép szál legény. Az a fekete szem, a fekete bajusz, a sürü szemöldök ... Van „race" ebben a fickóban. S az asszony viszont szereti. Majdnem mindennap ismétlődött