Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-09-20 / 76. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 76-ik szám. Vasárnap, szeptember 20 BEKESM KÖZLÖNY POLITIKAI LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELtOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EI5fizetni bármikor lehet éuncavedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr, LÁNG FRIGYES Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Közművelődési láz. Békéscsaba, szeptember 19. A nemzet jólétének alapja minden­kor állampolgárainak műveltsége volt és lesz, mert mig a vagyont elemi csapások, közgazdasági megrázkódta­tások semmivé tehetik, addig az egyéni műveltség oly tőke, mely egyedül a testi, vagy lelki elmúlással pusztul el és ilyen megsemmisüléséig mindenkor alapját képezi a vagyonosodásnak és az ezzel járó gazdasági jólétnek. Örömmel kell ezért üdvözölnünk azt a fellelkesülést, melyet vármegyénk­ben a közművelődés előmozdítására az utóbbi időben tapasztalunk, de egyszersmind aggály fog el, hogy a kitört láz ismét csak annak a társa­dalmi bajnak előjele, mely az arra hivatott erők szétforgácsol ódásában és személyes törekvések érvényesülé­sében szokott nyilvánulni és az üdvös cél elérésére megindult mozgalmak eredmény nélküli elalvásával szoktak végződni. Hogy aggályunk indokolt, bizo­nyítják a tények. Jó ideje annak, hogy néhány lel­kes ember kezdeményezésére megala­kult a „Békésmegyei Közművelődési Egyesület", mely azután évek hosszú során át minden szervezet nélkül ten­gődött, ugy hogy létezéséről tagjai is csak azért birtak tudomással, mert tagsági dijaikat bekivánták. De hogy az egyesület vármegyénk területén minő üdvös tevékenységet fejtett ki, arról senki sem tud megemlékezni. A közművelődés terjesztésére irá­nyuló törekvésnek egy ujabb fellob­banása volt a DMKE. békésmegyei fiókjának megalakulása, mely részben személyes okokból, részben a szék­helyül alkalmas községek közötti fél— tékenykedésből, részben pedig az arra hivatott tényezők meg nem indokolt rideg magatartásából kifolyólag a meg­alakulás pillanatától kezdve már a szétesés folyamatában van, s mai szervezetlenségében a „Békésmegyei Közművelődési Egyesület" működé­sével elért eredményeknél nagyobb reményekre nem jogosit. Megalakult végre vármegyénk szer­vezetében a közművelődési bizottság, mely a hatóságok igénybevételével szándékozik ugyanazokat az üdvös célokat szolgálni, melyek a hasonló törekvésű egyesületek feladatát ké­pezik. Hogy ez az ujabb alakulás mily eredményeket fog elérni, az a jövő kérdése, de hogy a társadalmi moz­galmak hatósági vezetés mellett sikerre vezetnek-e, az több mint kérdéses. De nem az a célunk, hogy nemes törekvések elé bármily irányban is akadályokat gördítsünk, hanem, hogy a remélt eredményeknek legkedvezőbb esélyeivel foglalkozzunk. Bármily szervezetben kívánjuk is a közművelődést előmozdítani, annál kedvezőbb eredményt érhetünk el, minél nagyobb tőkével rendelkezünk e célra. A közművelődési bizottság nem rendelkezhet más tőkével, mint amit a vármegye céljaira juttat, mert a közigazgatási szervnek egyéb jöve­delmi forrásai nincsenek. Ezzel szem­ben a közművelődési egyletek jöve­delmi forrásait képezik, a vármegye által közművelődési célra szánt össze­geken kivül, a tagsági dijak, a kiesz­közölhető állami támogatás, a pénz­táraik javára rendezhető különböző társadalmi összejövetelek jövedelmei és egyesek adományai. Kétségtelen tehát, hogy az egyleti szervezkedés, nagyobb tőkeerejének lehetőségével, feltétlenül előnyösebb alakulás a köz­művelődés terjesztésére; bár e mellett a közművelődési bizottság, mint ellen­őrző és irányító szerv, szintén meg­találja a maga feladatát és működési körét. Amidőn igy erőt vett rajtunk a közművelődési láz, ne essünk bele a régi betegségbe és ne engedjük erőn­ket szétforgácsolódni, hanem első és főtörekvésünk legyen, hogy a külön­külön tehetetleneknek bizonyult köz­művelődési egyesületeket és azoknak tagjait minden személyes tekintelek félretételével egyesítsük egy erős, egy­séges szervezetté, hogy az a vármegye közigazgatási szervezetével karöltve, ne egyéni törekvések kielégítését, ha­nem egyedül a közös, közérdekű célt lankadatlanul és eredményesen szol­gálja. Nem a féltékenykedés és tit­kolódzás, hanem az egy célra törek­vők tömörülése adja meg az erőt az igazán eredményes munkához, amely­ben részt venni akár tisztekként, akár közkatonákként, mindnyájunknak egy­aránt szent kötelességünk. Ha egy ; erős, egységes közművelődési egyesü­let a közigazgatási hatóságok támo­gatásával kezébe veszi közművelődé­sünk ügyét, rövid idő alatt, aránylag szerény eszközökkel is, oly eredményt érhet el, amely áldásos következmé­nyeiben egész vármegyénk társadalmi életét föllenditi és a gazdasági jólét legbiztosabb alapjait örök időkre meg­veti. Reméljük, hogy a Békésmegyei Közművelődési Egyesület legközelebb megtartandó közgyűlése nemcsak fel­fogja rázni ezt a tetszhalottat tehetet i lenségéből, de módot fog találni arra is, hogy az aggóniában levő DMKE. békésmegyei fiókjával összeolvadjon, hogy annak országos szervezetében rejlő erejét a maga javára biztosítsa és vármegyénk előnyére fordítsa. Az egy célra törekvő három szervezet összeolvadása volna közművelődésünk előmozdításának legnagyobb bizto­sitéka. Dr. L—g. Á városok akciója és a megyeszékhely. Októberben kongresszus lesz. A gyulai tisztviselők és a polgármesterek egyesülete. Két érdekes megkeresés érkezett tegnapelőtt Gyula városához. Ezeknek a megkereséseknek egyike a polgár­mesterek országos kongressusáról szól. Olvasóink bizonyára visszaemlékez­nek még azokra a gyűlésekre, melyek a rendezett tanácsú városok polgármes­terei által tartattak s melyekre főtárgyul a városok helyzetén való javítás lehető­ségeinek megbeszélése volt. Ez a kér­dés oly mólyenjárónak tetszik a polgár­mesterek előtt is, hogy gyülésezósüket gyülósezós követi. Fővárosi laptársaink azt írták, hogy szeptember 20-ikán a belügyminiszté­riumban gyűlnek össze a polgármeste­rek s itt fognak ankétezni. Ez a híradás nem felel meg a valóságnak. De tény az, hogy a polgármesterek október 26-án újból gyűlésre jönnek össze. Ezt a gyű­lést is Budapesten tartják meg s részt­vesz azon Gyula város polgármestere is. Az ezen gyűlés rendjén elhangzó fel­szólalások alkalmas anyagot nyújtanak majd a törvényalkotóknak is, akik fi­gyelembe vehetik majd azt, hogy a ren­dezett tanácsú városok legilletékesebb tényezői miképp gondolják elkészíten­dőnek a városokról szóló uj törvényt. Békésmegyei Közlöny tárcája. OV <r Pelona. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Fehér Jenő Cox báró, a király első udvarmes­tere egy kora tavaszi napon kihallga­tásra jelentkezett Zsófia királynénál. Mi­alatt a főkomornyik bejelentette, a báró idegesen járt föl s alá a művészi re­lifekkel gazdagon ékesített süppedékes szőnyegen. Sovány, magas szál ember volt. A haja őszbecsavarodott már, de simára borotvált fiatalos arca és élén­ken villogó szemei meghazudtolták a korát. Egyébként tipikus alakja az udva­roncnak. Fölfelé alázatos és simulékony, lefelé dölyfös és kegyetlen E pillanat­ban fölötte izgatottnak látszik. Olykor megáll, valamit morog maga elé és a kezével élénken gesztikulál. I — Meg kell mondanom — dörmögi, i — meg kell mondanom. Igaz, hogy , kissé veszedelmes a dolog, de kockázat [ nélkül nincs hasznom ... De hogy is ' kezdjem el . . . Hm! . . . Igen . . . A báró a homlokára nyomta mu­tató-ujját, majd ördögi mosoly ült az ar­cára : — Hátha! . . . Furc3a lenne . . . Ki tudja! A főkomornyik visszajött,és mély meghajlással jelentette, hogy Őfelsége, a királyné hajlandó őt elfogadni. Azzal előrement és sorjába nyitogatta föl előtte a szárnyas ajtókat. Az ötödik aj­tónál alázatosan oldalt lépett és az udvarmestert bebocsájtván, betette mö­götte aajtót. Zsófia királyné az ablaknál állott és a park taván úszkáló hattyúkat nézte. Magas termetű, karcsú fiatal nő volt, mindössze huszonhárom éves. Mikor a báró belépett, megfordult. Az arca szabályosan szép volt. Hi­deg és parancsoló, ha komoly, szelid é3 megnyerő, ha vidám. Sötétkék sze­meiből a hatalom tudata sugárzott. Hó­fehér homlokát sötét barna hajkoszoru j övezte. — Nos, kedves báró, mi jót hozott ? j — kérdezte az ajtónál görnyedező fő- 1 udvarmestertől. i — A hála hozott ide, amelyet Fel­séged legmagasabb családja iránt érezni soha meg nem szünök. — Es mivel óhajtja kimutatni a há­láját, kedves báró ? A báró közelebb lépett és suttogó hangon mondá: — Azzal, hogy figyelmeztetem Fel­ségedet a veszedelemre, amely fenye­I geti . . . — Veszededelem ? Engem ? — Parancsára, Felség! j . — Beszéljen ! A báró aggodalmasan körültekintett. A királyné elérette a pillantást és meg­nyugtatta : — Nincs közelben senki, bátran szólhat. — A fejemmel játszom, felséges asszo­nyom. Mert a mit elmondandó leszek, mélységes titok még. De én szívesen kockára teszem az életemet is, mert hi­szen amivé lettem, Felséged megdi­csőült atyjának köszönhetem. — Amivé lett, báró, azt boldogult atyámnak köszönheti és amivé lehet, azt nekem fogja köszönhetni. A báró meghajtotta magát. — Öt éve már, — mondá — hogy Felséges urunk hitveséül választotta a legszebb, legjobb... — Ne bókoljon, kedves báró. Tér­jünk a dologra! — Őfelségét, hogy is mondjam . . . Kínosan érinti, hogy . . . hogy a Pelona­ormán még minden csöndes . . . — Ah ! — Boldog lenne ha a hegytetőről százegy ágyúlövés hirdetné . . . Felsé­ged bizonyára ért engem . . . — Oh, nagyon is jól! — Erre ez időszerint, fájdalom, nincs kilátás . . . — A királyné ingerülten közbe­vágott : — Kell, hogy ön mindezt elmondja nekem ? — Ha nem kellene, nem merészelném. — Folytassa! — Őfelsége sokat gondolkozott a dolgon és arra az eredményre jutott, hogy a családi politika érdekében oly házasságot kell kötnie, amely . . . — A király nős ! — A házasság őszen tsé^ének bele­egyezésével felbontható lenne . . . — Ah, ez sok! — És titkos diplomáciai uton már legközelebb kérdést fog intéztetni őszent­ségéhez, vájjon hajlandó lenne-e ezt a házasságot felbontani? A királyné szemei villámokat szórtak. — De hisz ez aljasság! El akar en­gem kergetni, mint az utolsó cselédjét ? Hát lehetséges ez ? Azt hiszi, hogy mással jobban jár ? Neki nem lesz gyer­meke senkitől! Érti! Senkitől! A királyné az izgalomtól kimerülten egy karosszékbe roskadt ós kezeibe te­mette arcát. — Végtelenül boldogtalan vagyok, Felséges asszonyom, hogy ily nagy bá­natot kell okoznom, — mondá Cox báró — de nem szabad elveszteni minden reményt. Néhány percig csönd volt a szo­bában. Olyan Csönd volt ez, amelyben a lelkek beszélnek. És a lelkek meg­értik egymást. Egyszerre fölegyenesedett a királyné s kezével az ajtó felé mutatott. De karja lehanyatlott. — Köszönöm, — mondotta, — kö­szönöm. Hálával tartozom önnek . . . Azon este Cox báró maga ment a palotaőrségre, hogy a felváltást ellen­őrizze. — Ki kerül őrségre ma este tiz órakor a királyné Őfelségének lakosz­tálya elé ? — kérdezte az őrparancsnoktól. Az' őrparancsnok egy fialal, halvány közlegényre mutatott. Cox báró végigmustrálta a tekin­tetével s az ajkát bigygyesztette. Majd körülhordozta szemeit az egész legény­ségen s az ujjával rámutatott egy jól megtermett, piros arcú ifjú katonára, akinek testén pompásan megfeszült az egyenruha. — Tiz órakor te fogsz őrségre menni! — mondá ellent-mondást nem nem tűrő hangom, — értetted? — Excellenciád parancsára!

Next

/
Thumbnails
Contents