Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám
1908-09-13 / 74. szám
Békéscsaba, 1008 szept. 13 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 — A közigazgatási gyakornok: nem állandó alkalmazott. Andrássy belügyminiszter rendeleiet intézett tegnap Békósmegye alispánjához, amelyben kijelenti, hogy a közigazgatási gyakornokoknak nem adható fizetési előleg, mert nem állandó alkalmazottak — A füzesgyarmati pályaudvar. Füzesgyarmat község nemrég arra kérte a kereskedelmi minisztert, hogy a felső állomáson még egy vágánypárt építtessen. A forgalom ugyanis jelentékenyen megnagyobbodott s ez eddigi sínpárokon a kocsikat elhelyezni nem tudják. A miniszter leiratilag értesítette tegnapelőtt a megyét, hogy a kívánságot megfontolás tárgyává teszi s ha a körülmények indokoltnak mondják, teljesíteni is fogja azt. — A tombola jövedelme. A csabai nőegjiet elnöksége hálás köszönetét fejezi ki a rendező bizottság buzgó tagjainak, a jegyeket árusított hölgyeknek szives fáradozásukért és mindazoknak, akik kegyes hozzájárulásukkal előmozdították a második tombola-estólynek sikerét, melynek tiszta bevétele 192 kor. 14 fillér. Részletes számadása a következő számban fog megjelenni. — Öcsöd község kérelme. Öcsöd község nemrég azt kérte a kereskedelemügyi minisztertől, hogy a községtől a vasútig terjedő útszakaszt ne makadám-, hanem kockakővel burkoltassa. Ugyanekkor kérte azt is, hogy a kőut 27a méter helyett 3 vagy 4 méter szélességű legyén. A törvényhatóság párto'ólag terjesztette föl a kérelmet, de -a miniszter mindazonáltal nem teljesiti azt. Elhatározását leiratilag tudatta a vármegyével. — Megtámadott képviselő. Ily címen lapunk csütörtöki számában megírtuk, hogy L iker Pál csabai kisgazda egy szóváltás hevében rátámadt K. S c h r i ffert József gyulai országgyűlési képviselőre s a közbelépő S z i r b i k Bálint dr. árvaszéki jegyzőt botyjával meg is ütötte. Most arról értesülünk, hogy Liker nem a képviselővel, hanem G a 1 ó Liptak Jánossal dulakodott ós Schriffert csak akkor akart közbelépni, amikor azt hitte, hogy Szirbiket, a vejét, bántalmazzák. — Békésmegye közerkölcsisége. Most érkezett meg vármegyénk alispánjához a debreceni csendőrkerületi parancsnokságnak azon átirata, mely a Békósmegye területén mult hóban történt bűnesetekről számol be. E kimutatás szerint aug. hó folyamán 121 bűneset történt Bókósmegyében. Ezek között 51 lopás, 26 testisértés és 11 gyújtogatás volt. A tettesek miuden egyes esetben kinyomoztattak. — Az élet küzdelmei. Fölösleges magyarázgatni, hogy az élet küzdelmeiben milyen nagy szerepet játszik a jó egészség. És hogy az élet küzdelmeire alkalmas férfiakat és a családanyákat neveljünk, szükséges, hogy gyermekeinket ugy ápoljuk, hogy azok minél erőteljesebbek legyenek. A gyermek egészséges fejlődésének legkonó'kabb ellensége a vérszegénység, a sápkór, az emésztés hiánya, amelyek útjában állanak a csontok ós a szervezet megerősödésének. Amely szülő az ilyen bajokban szenvedő gyermeket gyökeresen ki nem gyógyítja, az bűnt követ el gyermeke és a társadalom ellen. Ezért kell, hogy minden háztartásban legyen készletben aFerromang a n i n, amely mint vas- és mangánt tartalmazó szer a vérképződést utólérhetetlen kedvező hatással mozdítja elő. A gyermek, amely ferromanganint szed, erős, szívós, az élet küzdelmeire alkalmas férfiúvá vagy anyává válik. Dr. F. L. tanár igy nyilatkozik: Súlyos betegségek, nehéz szülések, elvetélósek, agyi és nemi ideggyengeságesetekben, vérveszteségek, műtétek utáni üdülési időszakban kiváló gyógyító erővel bír a Ferromanganin. Egy üveg ára 3 kor. 50 fillér. Vásárlásnál ügyeljünk a „Ferromanganin" névre és a „Leányfej" védjegyre s utasítsunk vissza minden más hasonló nevü készítményt. Kapható minden gyógytárban, de biztosan Török József gyógyszertárában Budapest, Király-utca 12. ós Andrass.y-ut 26. Kapható Békéscsabán a „Fehórhattyu" gyógyszertárban. — A korházigazgatj tolvaja. Berkes Sándor dr. megyei közkórházi igazgató, régebben észrevette, hogy kigyósi-uti szénáskertjében hívatlan vendég jár. j Eleintén /csak kisebb-nagyobb széna- \ mennyiség tünt el, de e hót elején már I egyszerre három szekér szénának is ' nyoma veszett. Az igazgató jelentést tett j a tolvajlásról a rendőrségnek, amely kiderítette, hogy a lopást Berkes kocsisa : Seben András követte el, aki eladó *atta a szénát. Seben most a törvényszék előtt fog felelni cselekedetóért. — Oknélküli tüzlárma. Pénteken este nagy riadalmat okozott Csabán az a hír, hogy a dobozmegyeri dűlőkben lángban áll minden takarmány. Az esti sötétséget csakugyan tüzpirosság világította be s a toronyőr is tüzet jelzett — telefonon. A tüzőrség hamarosan kiszállott a helyszínére s konstatálta, hogy a magántulajdont semmi veszély nem fenyegeti, mert csak téglát égetnek a dobozmegyeri részeken. — Köszönetnyilvánítás. A folyó iskolai évre szóló beiratások alkalmával a csabai Rudolf főgimnázium alumneuma javára Wagner Ferenc 15 koronát ós Gremsperger József (Csorvás) 10 koronát adományozott. A nemeslelkü adakozóknak az intézet nevében hálás köszönetet mond B a b i c h Pál, főgiinn. eforus. — Csaba egészségügye. Az elmúlt -hó napban az egészségügyi viszonyok igen kedvezők voltak. A halottak száma 7-tel volt kevesebb, a szülöttek száma 33-mal több. A legtöbb halálozás bólhurut és tüdőgüinőkór. Hasihagymáz megbetegedései nagyon csökkentek, s haláleset csak egy esetben fordult elő. Más heveny ragályos betegségek nem fordultak elő. A szaporulat e hóban 83. Született összesen 177 ; fiu 90, leány 87. Ezek közt volt halvaszületett 2, törvénytelen 1, ikrek 1 esetben. Házasult 11 pár. Meghalt összesen 94; férfi 47, nő 47. Korra nézve : Halvaszületett 2, 1 évig 28, 1 -5-ig 23, 5—10-ig —, 10—20-ig 9, 20—30 ig 6, 30-40-ig 1, 40-50-ig 7, 50—60-ig —, 60 -70-ig 3, 70-80-ig 12, 80 -90-ig 2, 90-100-ig 1. Kórnemeket tekintve: Agyguta 2, agyhártyalobb 3, aggkorivégetgyengülés 10, bélhurut 35, csontgümőkór 1, fejrák 1, gyermekaszály, gyomorrák 1, görvélykór 2, halvaszületett 2, hasihagymáz 1, hashártyalob 3, rángógörcs 6, szerviszivbaj 4, szívszélhűdés 1, tüdőgümőkór 11, tüdőlob 3, veleszületett gyengeség 6, vizbefu 11. Orvostörvényszéki ós orvosrendőri boncolás nem volt, orvosrendőri hullavizsgálat 1 esetben fordult elő. Nem volt orvosolva 7 éven aluli 3, 7 éven felül 4. — Pofonok a szívességért. Nagy verekedés volt Gyulán tegnapelőtt a Kossuth-téren. Csík Mátyás eladta szekeréből a lovakat s megbízta Demeter Pál gyulai lakost, hogy lovaival vonassa haza kocsiját. Demeter, aki egy kissé pityókos volt, be is fogott s ugy megostorozta lovait, hogy azok őrült vágtatással ragadták el a szekeret, amely izzé-porrá tört. A lovakat megfékezték és Csik nagy dühében fölkapta a szekér egyik roncsát, amelylyel kegyetlenül elverte Demetert. Demeter most a kórházban fekszik. Csik ellen súlyos testisértés címén megindították az eljárást. — Budapestre felrániulóknak a „Magyar-Otthon,, elsőrangú pensio, a legtöbb kényelmet nyújtja. Olcsó, csendes ós kényelmes lakás ós jó magyar konyha. Főherceg Sándor-utca á hármas-bizottság ülésa. Fedeztetési mén-állomások Békésmegyében. Leszállították a mének számát. A napokban ülésezett az a hármasbizottság, amely évről-évre megállapítja, hogy a lótenyésztés szempontjából oly jelentős szerepet játszó fedeztetési állomások hol jelöltessenek ki. Gazdaközönségünket bizonyára érdekelni fogja az, hogy a hármas-bizottság több helyütt leszállította a mén-állományt s egy uj állományt is létesített. E bizottság Békéscsabára 7 mént jelölt ki az 1909. évre. Egyet elvont az eddigi állományból, mert ugy találta, hogy az eddigi állományt nem használta ki kellőképpen. Gyula város szintén 7 mént kapott. Kötelességéül tette azonban a városnak a bizottság, hogy a mének elhelyezhetősége érdekében megfelelő istállót építtessen ós oly mellékhelyiségeket, amely lakhelyül is szolgálhatna egy esetleg nős, magasabb rangú altisztnek. Kondoros, Békésszentandrás, Doboz, Gyulavári községek 2—2 mént kaptak. Öcsödön uj állomást létesített a bizottság. Erre az uj állomásra ideiglenesen szintén csak 2 mént osztanak be. Ha azonban a tapasztalat azt igazolná, hogy több ménre volna szükség, akkor a következő évben emelni fogják a létszámot. Szarvas fedeztetési állomása 15 ménnel marad fenn. Az eddigiek kicserélését nem látja szükségesnek a bizottság, de tervbe vette, hogy az esetben, ha a parancsnokság fiatal méneket kap, kicserélik az eddigi állományt. Köröstarcsa, Kétegyháza, Körösladány ós Mezöberény az 1909.évre 3—3 mént kapnak. Orosházán 9, Békésen pedig 10 drb mén marad meg. Békéstől 1 lovat elvontak. Újkígyós fedeztetési" állomására 4 mént jelöltek ki. Négy mént kapott a jövő évre Szeghalom és Endrőd község is. Gyulavári község aziránt folyamodott, hogy a mének ellátására szolgáló takarmányt ne kelljen ingyen szállítania. A bizottság nem találta teljesíthetőnek ezt a "kérelmet, mert a község csak azon feltétellel kapott fedezeti állomást, ha ingyen szállítja a takarmányt. Vésztő 5, Gyoma 7 mént kapott. Hozzájárult a bizottság ahhoz, hogy Kétegyháza az idegenektől 1 korona, j Szarvas 3 korona, Kondoros 2 korona, Orosháza pedig szintén 2 korona pótdijat szedhessen. Végül a köztenyésztésre szánt s magántulajdont képező mének vizsgálatára a következő időpontokat és helyeket tűzték ki: November 16 Gyula, 17 Békéscsaba, 18 Bókós, 19 Mezöberény, 20 Gyoma, 21 Szeghalom, 23 Szarvas és 24 Orosháza. Az öszi fürdőzés Magyarországon. Külföldön a fürdőzők ós gyógyulók érdehében nevezetes szerepet játszik az utósaison, amikor a kisebb pénzű társadalmi osztály is, a tisztviselők, katonák ós kisbirtokosok kiélvezi a fürdőzés gyönyörét és betegségéhez gyógyulást keres az utóidónyben. Nálunk ez másként van, aminek főoka vagy az éghajlati viszonyokban, vagy pedig a magyar főrdők sajátságos berendezkedésében keresendő. A szép szeptemberi napok még alkalmasabbak a gyógyulást keresőnek az egészség ápolására, mint a kánikulai hőség; az idegekre nézve pedig egyenesen nyereség a csendes és megritkult fürdőközönség, mert ilyenkor az egészséges nyugalomban jobban meg is tarthatók az orvosok által előirt kúrák. A magyar embert azonban mindenre előbb reá kell szoktatni, hogy az őt környékező előnyöket észrevegye ós fel is használja. 'Örömmel halljuk, hogy Fólix-fürdőn még mindig mozgalmas élet folyik és az odasereglett mintegy 250 család nemcsak a legbizalmasabb együttlétben tölti napjait, hanem csodás gyógyhatású forrásokat használva, a legnagyobb gyógyeredmónyeket érik el. Fólóx fürdőn mindenki megtalálja azt, a mit keres: a hivatalnok ós kisgazda kényelmes ós olcsó lakást, a beteg gyógyító erőt és jó konyhát, az egészséges és szórakozni vágyó minden elképzelhető uri passiójának eleget tehet. Az idegesek és nyugalomra vágyókat a verőfényes Őszi park, az órákig terjedő sétányok, balzsamos levegő ós sejtelmes erdőzúgás hívogatja. A gyomorbajosok hatásos forrásvizet ós orvosi felügyelet alatt álló konyhát találnak, szóval a mit a természet ós az ügyes vállalkozás a szenvedő emberiség számára nyújthat, minden együtt van Félix-fündőn, ahonnan nem hiányzik még testet és lelket vidító jó magyar muzsika sem, mert Komzsik mester Purcsi bandáját az egész őszre szerződtette, hogy minél sikeresebben kimuzsikálhassák rheumások, köszvényesek ós egyéb szenvedők csontjaiból a'fájdalinakat. Aki tehát nem akarja bevárni a téli kúrát, annak lesz alkalma, hogy egy kellemes utófürdőzést élvezhessen végig Fólix-fürdőn. Tarkaságok. A hus csak megvolna . . . Egy csabai uriháznál vacsorához készültek. A háziasszony két kiló borjúhúsra adott pénzt a szakácsnénak. Ez azonban kétszer akarta megkapni a hus árát s azért ijedt arccal rohant le a nagyságához s újságolta, hogy a macska megette a hust. Hallja ezt a jelentést a nagyságos ur. Gyanús lévén előtte a dolog, kiadta a parancsot, hogy hozzák elő a macskát. Kevés hajsza után meg is került a cirmos. A leleményes ur összeköti a macskát, ráteszi egy mérlegre s megméri, hát éppen két kilót nyom. Ránéz ekkor a paprikavörösre vált arcú szakácsnéra: — A hus eszerint csak megvolna, de hol van most már a macska ? . . . Kamatszámítás. Egyik takarékpénztárunkba beállít egy békési magyar s erős hangon fejezi ki ama méltatlankodását, mert neki több kamatot számítottak, mint amennyit kellett volna. Az egyik tisztviselő utána számítja s megmagyarázza neki, hogy 6%-os kamatot fizet. Ha nem hiszi, hát számítsa utána. A magyar nagy hangon válaszol: ' — Igen, én ki fogom számítani, mert tudom ám I . . . A tisztviselőt meglepte, hogy ez az egyszerű ember tud kamatot számítani ; meg is kérdezte, hogy hát hol tanulta ezt ? Mire a magyar büszke hangon vágta ki: — Hol ? Hát honnan tudnám máshonnan, mint a fizikából . . . Természetes, hogy ilyenformán nem kételkedett senki a magyar számtani tudományában . . . Az automata. A csabai állomáson nagy csodálkozással nézi egy gyomai rendőr az ott felállított automatát. Kegyetlenül töri a fejét, hogy a csudába működik is az ? ... Ha beledobnak abba a szekrénybe egy hatost, kiesik egy darab cukor. Meglátja ezt egy keresztül utazó pesti „jaosz". Oda megy a rendőrhöz s beszédbe ereszkedik vele. A szóbeszéd során megkérdezi a rendőrt: — Tudja-e, rendőr ur, hogy melyik a legpontosabb ós legolcsóbb autóm tti ? — ??? — Hát tudja meg, hogy a tulajdon rendőrföbiztosi hivataluk . . . — Miért? — Azért, mert ha oda bedobnak egy követ, azonnal kijön belőle egy — rendőr. Tanügy. * Gazdasági ismétlő iskola. M i k 1 e r Sándor kir. tanfelügyelő megkereste Szarvas község elöljáróságát a gazdasági ismétlő-iskola létesítése iránt Az elöljárósága megkeresést javaslattétel céljából áttette a községi iskolaszékhez. * Beiratás. A csabai községi kereskedő-tanonciskolába a beiratás folyó hó 13-án^ vasárnap, délután 2-4-ig lesz megtartva. Figyelmeztetem a t. főnök urakat, hogy tanoncaikat jelzett időben beírassák, mert a törvény értelmében eljárva, pénzbírsággal lesznek büntetve. Uj tanulók iskolai, születési ós ujraoltási bizonyítványt, mig a már járt tanulók előző évi könyvecskéjüket hozzák magukkal. Beírásnál az I. félévi tandij 5 korona fizetendő. F á b r y Géza, igazgató. * Uj ovodák Szarvason. A szarvasi községi ovodák felügyelő-bizottságának ülésén az igazgató a mult tanévre vonatkozó jelentése kapcsán indítványozta, hogy a közművelődés és magyarosodás szempontjából kívánatos lenne még több ovodának a felállítása, amennyiben a meglevők túlzsúfoltak s vagy 30Ó városbeli gyermek még nem látogatja az ovodákat. A felügyelő-bizottság az indítványt magáévá tette s megkeresi a községi képviselőtestületet, hogy uj ovodák felállításáról szíveskedjék gondoskodni. * Vallástanítás egy községi iskolában. Trnovszky Márton szarvasi községi tanító, hivatkozással azon körülményre, hogy a javadalmi jegyzőkönyve szerint nincs kötelezve az ingyenes vallásoktatásra, intézkedést kért az iskolaszéktől arra nózve, hogy a vallásoktatásért az ág. hitv. egyház részéről megfelelő díjazásban rószesittessók. Az iskolaszék, a mennyiben az 1898. évben a községi tanítók alapfizetésének ezer koronáról ezerkétszáz koronára való emelését azzal kérte, hogy egyéb kötelességek mellett a tanítók külön díjazás nélkül az iskola környékén lakó polgárok apraját ós nagyját vallásoktatásban is részesítsék s a kérelmező tiz éven át ezt kötelességének tudatában végezte, a kérelmet nem teljesítette, illetve a közbenjáró intézkedésre nem vállalkozott. S amenynyiben annak idején bárkinek is a mulasztásából a község nem az iskolaszék javaslatának megfelelően intézkedett volna, felkérte a községi képviselőtestületet, hogy az ügyet vizsgálat tárgyává téve, a kívánalomnak megfelelően esetleg újból intézkedjék. * Igazgatói megbízás. A szarvasi községi iskolaszók Zvarinyi János iskolaszóki elnök indítványára elismerését fejezte ki M o 1 n ár János igazgatónak, a községi iskolák és ovodák érdeke körül kifejtett fáradozásáért s egyhangúlag hozott határozattal három évre újból őt bízta meg az igazgatói teendők vógzósóvel. Mulatság. — A Csabai Szakszervezetek vigalmi bizottsága saját pénztára javára szeptember 19-ón, szombaton este a „Barossvendéglőben" levő saját helyiségükben táncmulatsággal egybekötött kedélyes estélyt rendeznek a következő műsorral: Férjhez menjek-e ? Monológ, irta Ilosvay Hugó> előadja őoldfinger Herrain. — Száraz kenyér. Monológ, irta Benedek Nándor, előadja Purcsi Antal. — Anyám mosni jár, szavalat, irta Csizmadia Sándor, szavalja Kátyán Ilonka. - Az őrült, szavalat, irta Petőfi Sándor, szavalja Tóth Miklós. — A csók, monológ, irta Pásztor Mihály, előadja Kovács Mariska. — Egy baleset, dialóg, irta Gabányi, előadják Sztankó Ilonka és Uhrin Károly. — Pókainé, szavalat, irta Cyulai Pál, szavalja Hoffmann Ferencné. Tót táncmester, magánjelenet, irta üabányi Árpád, előadja Orvos Pál. Kezdete este 8 órakor. Belépti-dij : Személyenkint 40 fillér.