Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-03-29 / 26. szám

12 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908. márc. 29. hán. A társadalom tevékeny, de mindenhez értő tagjainak ezen fiaskói eszünkbe juttatják ezt a közmondást, hogy hiába hosszú a szarka farka, még sé bir el mindent. A közös-konyhák kudarcaiból le kellett szürnünk azt a tapasztalatot, hogy az ügyhöz nem értő emberek akarhatnak sokat is, nemest is, jót is, de sohasem tekintik elsőrendű kérdésnek, hogy vájjon az, amit akarnak, reális alapon keresztül vihető-e, megfelelő-e s alkalmas eszköze-e azon módozatnak, melylyel az életfentartás könynyitésén kell munkálkodnunk ? Százezer forintos örökséget elkölthet mindenki. De szomorú dolog, ha ennek árán csupán néhány téves eszme jut tapasztalati osztályrészéül a tékozló örökösnek. Az egyes iparágak épp ugy, mint a tudományos képzettség bizonyos szakai járatosságot igényelnek ; ámde az orvos is hiába cseréli föl bonckését a taglóval, épp olyan fajankó marad, mint az egy napos hentesinas. A közös-konyháknál is az volt a baj, hogy ahhoz nem értő emberek gründolták azokat s a Csabán felállítani szándékolt husmészárszék is azért kerülne csődbe, mert avatatlan és szakszerűen számítani nem tudó emberek hangoztatják szükségességét. Az orvosi tudomány a legfenségesebb emberi hivatások egyike és az ki a tudomány eme szakát van hivatva művelni, miért nem foglalkozik például a tuberkulózis, a rák elleni szérum, avagy a nagyothallás sikeres gyógyításának eszközeivel, melylyel bizonyára százezreket kereshetne és miért csapong olyan terekre, amelyeken járatlan ? Ha az orvos azt akarja, hogy emlékét késő századok áldják, ugy hagyjon fel a községi mészárszék eszméjéhez hasonló inreális gondolatokkal és fordítsa inkább tudását, erejét az emberiség szenvedéseinek enyhítésére. Azok, akik a hatósági mészárszék felállítását sürgetik, magasnak találják a mészárszék ezidőszerinti húsárait. Azt mondják, hogy az élő marha ára lényegesen leesett s ezzel nem áll arányban a húsárak magassága. Hit akik ilyet állítanak, nem értenek a kérdéshez. Az élő állat kilója 28—30 krajcár között váltakozik. De ki számit a pro ponálók közül azzal, hogy a levágás után minden állat súlyából 40 —50% veszendőbe megy s ki számit azzal, hogy a bőr is lényegesen olcsobb lett, ami lehetetlenné teszi, hogy a régi viszonyok szerint értékesítsük azt ? A fenniaradó 50—55%-nyi husmennyiségből kell fizetnie a mészárosnak összes állampolgári terheit s fedeznie mindazon kiadásokat, melyek az üzletí'entartással járnak. Tessék megnézni a „Köztelek" cimü újságot, amely havonkint pontos kimutatásokat közöl a húsárakról s tessék meggyőződést szerezni, hogy Magyarországon Békéscsabán legolcsób a hus, ami a csabai mészárosok között tapasztalható nagy versenynek tudható be. — Ugyancsak az oktalan versenynek következménye az is, hogy öreg, becsületes mészárosok, kik évtizedek óta álltak a csabai piacon, pusztultak el az utóbbi évek eme őrült versenye következtében. Az a körülmény pedig, hogy a csabei mészárosok egyrószének van egy kis szerzett vagyona, ne tévesszen meg senkit, mert azt ők nem a huskiméréssel, hanem hosszú évek keserves fáradalmai közepette, egyéb foglalkozással kuporgatták össze. Azt mondhatná valaki, hogy hát akkor miért olcsóbb Vésztőn a hus, ahonnan köztudomás szerint 46—48 krajcárért szállítják azt a csabai tisztviselőknek ! ? Hát kérem tisztelettel, nem épp ily őlcsón mérték annak idején Pozsony szomszédságában is a hust? Az a hus olcsó is volt, jó is volt, csak az volt a baj, hogy rövidesen 13 ember esett tőle lépfenébe ... Ki kezeskedik arról, hogy az a vésztői hus nem e beteg állat húsa ? Valamelyik gazdának elhull, vagy elakar hullani a marhája. Leütteti s eladja a húsát a mészárosnak vagy kofaasszonynak, akik máshelyütt adnak tul azon. Ilyen hust pedig árusíthatnak potom-árért, de egészséges állat húsát nem. Mert meg kell jegyeznem, hogy az állati húsról, vagy még az állat életében, vagy rögtön az állat leölése után végrehajtott boncolás alapján állapitható csak meg, hogy az egészséges és nem lépfenés, avagy egyéb betegségben elhullott állat husa. Mondják, hogy a község kiküldöttei pompásnak találták a budapesti husmészárszéket. (Ugyan, ugyan!) Az a mészárszék nem lehet a nálunk felállítani szándékoltnak a mintája, mert ott s mert abban beteg állatoknak párolt hu • sát árusitják. A mi mészárszékünknek csak Bécsben van egy elődje, az úgynevezett „Bécsi nagymészárosság"-ban. De ez az egy előd is egy és egynegyed évi működése után három és félmillió korona veszteséggel zárta le mérlegét, mert az alkalmazottak nem értették az üzletvezetést s mert alighogy megnyílt felemelkedett a marha ára ós megdrágult a hus. Vájjon ki kezeskedik arról, hogy az esetben, ha a csabai mészárszék felállíttatnék, haszon lesz-e a működés eredménye s kezeskednek-e a kiküldöttek, hogy a polgárság és a község pénze nem vész-e el egy hasznavehetetlennek, irreálisnak bizonyult vállalatban? Egyedül a mószárosság az a foglalkozás, amely nem vásárolhatja hitelre áruját. Itt készpénzzel kell fizetni élő árut. A mészáros ellenben igen sokszor ezrekre menő hust hitelez s ki van téve annak, hogy követelésének ínég a felét sem tudja behajtani. A hatósági husmészárszéket csak azok sürgethetik, akiknek nyomós okuk van arra, hogy vásárlási előnyökben részesüljenek. De ha történetesen igy áll a dolog, szabad-e anyagi garancia nélkül beleverni a községi vagyont egy ilyen vállalatba, amely — a bécsiek illusztrálása szerint is — csak veszteséggel zárulhatna le? Békéscsabának nincsen olyan közönsége, amely a hatósági mészárszéknek fennállását biztosítani képes volna a maga húsfogyasztásával. A paraszt ember csak ünnepnapokon eszik hust. Az intelligencia pedig oda megy, ahol a legelőnyösebben szolgálják ki. S mert a hatósági mészárszék sem adhatja olcsóbban a hust, mint a mészárosok, vájjon ki néz itt biztos veszteség elé ? Mert semmiképp sem szabad felednünk azon körülményt, hogy az a mészáros, ki évtizedeken keresztül kifejtett szorgalmas munkásságával kitanulta a husbeszerzés ós elárusitás minden árnyós fényoldalát, az bizonyára jobban fogja ismerni az előnyős bevásárlási forrásokat, mint a községi mészárszékben alkalmazott ama hivatalnok, aki tulajdonképpen nem is a maga, hanem másoknak, a község lakosságánek pénzével megy majd ki a beszerzési piacra. Egy mészáros. Cseh árúk Békésmegyében „Gesetzlich geschützt!. .." Magyarosodó cukorkák. Északtól Délig végigzúgott Magyarországon a jelszó, hogy pártolni kell a magyar ipart. A közvélemény hajlandónak is mutatkozott erre, de a vásárlók mindig csak az olcsóbb árút keresték garasaik ellenében. A kezdet első lépéseinél tartó magyar ipar pedig olcsóság tekintetében nem tarthatott s nem tarthat lépést az osztrák iparral. Igy aztán, mig nemzeti felbuzdulásainkat a takarókossági vágy szorította határok közé, beözönlött — csak ugy, mint ezelőtt — a sok osztrák áru. A cseh gyárak pedig cukorkáik sokaságával árasztották el az országot. Nemrég egy fómnyelü, tetszetős zsebkés vásárolt egyik olvasónk. A zsebkést oldalán Kossuth Lajos alakját örötette meg a gyár. A nagy államférfi szónoki pózban áll az emelvényen s az alatta megrögzített irás ezeket a szavakat adja, szájába: „Pártoljuk a hazai ipart!" Ámde a német agyvelő megfelejtkezett arról, hogy németül is értünk s a kivitelt védő bejelentést alig látható bevéséssel igy adja vásárlóinak értésére közvetlenül Kossuth Lajos emelvénye alatt: „Oesetzlichgeschützt..." Ugyebár, ezek után hiába mondják és erősitik az újkori Satyrok, hogy a magvar nem legény a talpán a saját hazájában ?! Mi amondók vagyunk, hogy csak — Te nem tudod micsoda kastélyról van szó. Ha világos lenne, láthatnád az ablakon keresztül az ormát. Fent van a hegyen . . . Borzalmas szerpentin-ut vezet hozzá. A régi időben azt mondták az ilyen kastélyra, hogy megközelíthetetlen. Megengedem, hogy a tatárjárás idején megbecsülhetetlen szolgálatokat tett, de én meguntam benne az életemet, a feleségemet, a gyermekemet s fóleg meguntam a Lina nénit. — Hát az ki ? — A maleficium. Hozzá tartozik a kastélyhoz, éppúgy, mint a rézkakas. Egyébként az apósom testvérhúga. Az apósom azóta tábornok lett s a huga, a Lina, néni bennem most nem lát egyebet, mint tartalékos hadnagyot. Olyan katonai fegyelem alatt állót . . . — Értem. Elemér folytatta : Lina néni tele van bogarakkal. E bogarak között a legidomtalanabb a romantika. — Micsoda? — Ismétlem, a romantika. Lina néni, hogy képletesen szóljak, Walter Scott emlőin nevelkedett. Kastély, felvonóhíd, vizárok, bástya nélkül nem tudja elképzelni az életet. E miatt kell nekem ebben az átkozott kastélyban lakni immáron hat év óta. Ahelyett, hogy a saját pusztámon, Gyertyámoson laknám ... De hiába, Lina néni ellen nem kezdhetek semmit. Valóságos katonai juriszdikciót, nem: terrorizmust gyakorol . . . Amellett, értsd meg, nem rossz lélek, imádja gyermekeimet, tanítja őket angolra, olaszra, noha maga sem tud jól . . . Csak a zsarnoki hajlamai rettenetesek . . . Tudod, nem vagyok poltron, gyáva ember, de Lina nénivel szemben mindig az a barátságtalan érzés fog el, mely regruta koromban gyötrött, mikor rapporton voltam ... És ez a rapport parancsában van . . . Csak éppen most volt tizenegy napi szünet. — Miképpen? — Ugy, hogy az örökösödési ügyben két napot kellett Cegléden töltenem. Gyorsan végeztem és kiszálltam Budapesten . . . Nem tudom, mi történt .. . Az aszfalton, a kirakatok sugárzó fényében, a nyüzsgő néptömegben elfogott a szabadság utáni vágy ... Valami roham, mely atavisztikusan csapott belém, arra késztetett, hogy korhelykedjem, mint hajdan, legény koromban. S barátom, ez a roham tizenegy napig tartott. Találkoztam néhány cimborával és csináltuk a dolgot . . . Valami szőke bajor leány . . . tudd meg, hogy én gondolatban sem csaltam meg soha a feleségemet . . . Soha! — Csak most. — No igen, természetesen, csak gondolatban . . . Az, azt hiszem, nem esik súlyos beszámítás alá, nem is ez a fő. — Hát mi ? — Az, hogy tizenegy napig nem adtam magamról életjelt. Percről-percre halasztottam, de abban a kábaságban, melyet a korhelység létrehoz, nem volt semmi akaraterőm. Á mámor elzsibbasztott, az álmatlanság leszerelt. Folyton cigarettáztam. Tudod, hogy nagyon . . . — Tudom. — És most itt állok . . . Nem a bűnt sajnálom, hanem a következményeket rettegem. Pusztuljak el, ha nem igaz, de a vasúton elszunnyadtam s Lina néniről álmodtam ... Rajtam lovagolt s minden percben belém döfte a sarkantyúját . . . Még most is érzem a fájdalmat itt a vékonyomnál . . . — Majd elmúlik, — vigasztaltam. — Nem is az aggaszt, hanem az, hogy mivel mentsem magam a tizenegy napi hallgatásért? Itt valami nagy, grandiózus hazugságra van szükség. Olyanra, aminő még nem volt. És ebben a tekintetben reád számitok, egyedül te reád. — Köszönöm, bizalmad végtelenül megtisztelő. Az ördögbe ! Éppen ón termeljem a világ legnagyobb hazugságát ? — Tedd meg, barátom! Összetett kézzel könyörgött. Elkezdtem gondolkozni . . . Elemér állhatatosan biztatott: — Szorítsd meg az eszedet! Szorítottam. Negyedóra alatt sikerült egy nagyobbszabásu szélhámosságot kieszelni. — Azt fogjuk mondani, — adtam I elé — hogy mi ketten egy amerikai I párbaj végzetes következményeit aka| dályoztuk meg . . . Azt az embert, ki a lovagiatlan mérkőzésben a fekete golyót húzta, tiz napig hajszoltuk a bihari erdőkben, hogy visszaadjuk családjának és az emberiségnek . . . Mikor éppen az utolsó részletet beszéltük meg, az ajtó megnyílt s az állomásfőnök két hölgyet vezetett be. Egy idősebbet és egy fiatalabbat . . . Az idősebbik Lina néni volt, a fiatalabbik Elemér felesége . . . Ölelkezés, csókolódzás, bemutatkozás . . . Lina néni ragadta meg a szót. — Felmegyünk Pestre .. . Sürgős ügyünk van. Éiemér maga velünk jön... — Nagyon szívesen . . . — És most mondja el, hol volt tizenegy napig ? — parancsolta Lina néni harsány vezónyhangon. Elemér nagy élénkséggel s nem közönséges színező erővel mondta el az amerikai párbajról szóló koholmányt . . . Mikor elvégezte, felesége kiment, hogy a podgyászok felől intézkedjék . . . Mikor egyedül maradtunk hárman, Lina néni végig mustrált szigorú tekintetével. Aztán igy szólt: — Ez a hazugság kissé ostoba, de elég regényesen hangzott... Jól van ... — De Lina néni . . . — Abtreten! Mindenről jelentést kaptam . . . Érti? Mindenről ... De nem baj . . . Két évben egyszer szabad ... Az én uram minden évben kétszer csinálta . . Az ön számaránya kedvezőbb ... Megjegyzem, az asszony nem tud semmit . . . Nem is fogja megtudni . . . Még fiatal, még nem jött meg a filozófiája . . . Pszt! . . . Jön . . . Elemér! Abtreten . . . Váltsa meg a jegyeket! a rossz indulat terjeszthet róla ilyen rágalmakat. Mert a magyar nemcsak befelé tud érvényt szerezni a nyelvének, hanem a szomszéd országok népére is rákényszeríti nyelvét. Fényesen dokumentálja ezt egy gyulai fűszerkereskedő cukorka-készlete. A gyulai piacra cseh cukrot importálnak egyesek és magyar gyártmányként hozzák forgalomba azt. Ezúttal egy gyulai kereskedésből kiszolgált édes szenzációt tálalunk fel olvasóinknak is. E példa jó lesz arra, hogy büszkeséggel magasztaljuk törekvéseinknek sikerét s konstatáljuk hogy reánk való tekintettel még az idegen gyáros is megtanulja a magyar szót. A cseh gyárból származó cukorkák papiros-burkolatán „ötletes" magyar nyelvű közmondások, vagy mi a csodák, vannak. íme egy-két szemelvény közülük: „Szerélmednék már lehullott levéle, Eletem most bűnattal van telle . . ." „Aki vitéz sebeit, ki juhász juhéit veszt számba.', „Ajkid virági szebek, mint rosza libora Es csókjeid édesbek, mint Tokej borr." „Mondják, hogy ősjeink pártos Parthusok voltak se e Nemzet tólöktöl eredne. Ugylátcig ikaz, mert Nemzet még most sem tartja együtt." (Ebben igaza van az ebadta csehnek !) „Szemeid szép ragyokása Iobogé hajnali ajkid mosolygása sok ezer gondot." „Keréljed roszat, szeresd jót, mert ellenkezően mekfogja tót." Nos, tekintetes közvélemény, ezek után büszkén és örömmel ropogtathatod a magyarosodó cseh cukorkát — tulipán-mozgalmad dicsőségére .. . Béke a gyomai egyházban. A sztrájk megszűnt. Dicsérendő fordulat. Megírtuk, hogy a gyomai ág. ev. egyház presbitériumának tagjai azért, mert a két tanitó ellen megindított fegyelmi eljárás az ügy természeténél fogva nem nyerhet olyan gyors befejezést, amint azt ők remélik — megtagadták hivatalos kötelességüknek teljesítését. A gyomai presbitérium tagjainak ezen állásfoglalása élénk eszmecserére adott okot a vármegyében s e páratlanul álló precedens veszedelmesnek tünt föl mindenki előtt. A presbiterek állásfoglalása annál is szokatlanabb volt, mert az egyháztanács embereitől elvárja mindenki azt a tudást ós ismeretet, hogy az esetben, ha kötességeiknek teljesítését indokolatlanul ós sulylyal sem biró okok miatt megtagadják, akkor keresetlenül is fegyelmit kaphatnak, amely nem lesz reájuk nézve kedvező a végeredményben. De érthetetlen volt ez az állásfoglalás azért is, mert az egyház hírneve és belbékéje érdekében még az egyszerű híveknek is meg kell tagadniok önmagukat. Mennyivel inkább feltételezi ezen erényt a közvólemóny épp azokban a tagokban, akik mint az egyház elöljárói ós bizonyos fokban bírái, viselkedésükben példát nyújtanak a híveknek is. Hajts Bálint ág. ev. lelkész mindent megtett, hogy a presbitérium tagjait elfoglalt álláspontjuk megváltoztatására bírja, de közbelépése sikertelennek bizonyult. A tanácstagok abszurdumot állítottak föl azon követelésükben, hogy a két tanítónak ügyét soron kívül elintézze az illetékes fórum és pedig olyképp intézze el, ahogy ezt a presbitérium látja helyénvalónak. Az egyháztanács sztrájkoló tagjai tehát nem kívántak mást, minthogy középkori módszer szerint ítélkezzenek egy olyan vádban, amelynek egyes és összes pontjait a vizsgálat is megsemmisítheti. Ez a hivatalos sablonok kényszere alá vetett kanapé ügy bizony nem volt elegendő ok arra, hogy az egyház tekintélyét egy páratlanul álló elhatározással megcsorbitani igyekezzék az a presbitérium, amelynek munkálkodását eleddig is mintaszerűnek ismertük. Annál örvendetesebb az a hir, amelyről tegnap értesült szerkesztőségünk. Csepregy György esperes és Zsilinszky Endre dr. esperességi felügyelő hétfőn egyházvizsgálat céljából Gyomán tartózkodtak. Ezt az alkalmat felhasználták arra is, hogy a presbi-