Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-03-12 / 21. szám

BEKESM EGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908 márc. 15. Most készült el a vasút rault évi mérlege, amely 30—40.000 koronányi differenciát mutat föl. Ugyanez a mérleg konstatálja, hogy a részvénytársaságnak mintegy 900.000 korona fedezetlen adós­sága van. A gyulavidéki vasút mintegy 800 000 korona alaptőkével lett részvénytársa­sággá s az adósságok fedezésére mint­egy 900.000 korona értékű, ujabban kibocsájtandó részvényre volna szük­ség. Kétségbeejtő helyzetében az igaz­gatóság az arad-csanádi egyesült vas­utaknak ajánlotta föl a vállalatot, de az arad-csanádi vasutigazgatóság azt vála­szolta, hogy az átvétel nem képe érdekét a társaságnak. Erre az igazga­tóság az államhoz fordult és amint budapesti tudósítónk értesiti szerkesz­tőségünket, ezúttal nem is sikertelenül, mert az állam nem engedheti meg, hogy egy már működésben álló vasút tönkre menjen. Fényes elégtétel ez a tény dr. F á b r y Sándornak, a vasutigazgató­ság volt elnökének, aki már 1906. év tavaszán kifejtette az igazgatóság előtt, hogy egy olyan vasút, amely teljes épí­tési költségét nem fedezte részvények­kel és nem követte azt a takarókossá­got, amelyet követni kell — nem birja ki üzemét. Ugyanekkor azt is ajánlotta Fábry, hogy emeljék föl az alaptőket, vagy^pedig adják át a vasutat az államnak. Ezen egészséges, helyes, szakavatott­ságra valló okoskodást követőleg egy­két szűk látókörű egyén azzal gyanú­sította meg Fábryt, hogy a vasutat át akarja játszani az arad Csanádiaknak. És ime, a következmények neki adtak igazat. Még azon állításában is, hogy az arad-csanádi vasút egyáltalán nem reflektál és nem reflektált a gyula­vidéki helyiérdekű vasútra. ÚJDONSÁGOK. Március 15. Békésmegyében. A szabadság, testvériség és egyenlő­ség mai ünnepén Békésvármegye társa­dalmának minden tagja találkozni fog egymással a hazafias érzetekben. Mult számunkban már említést tettünk a pol­gárok és egyes körök ünnepeiről. A tanintézetek közül Békéscsaba felsőbb leányiskolájában tegnap délelőtt már lefolyt az ünnep. D onner Lajos igazgató magas szárnyalású beszéd ke­retében emlékezett meg március 15-nek jelentőségéről. O r m a y Aranka és Rosenzweig Teréz alkalmi költe­ményeket szavaltak. Az énekkar pedig I r s a Ferenc vezetése mellett hazafias dalokat énekelt. A csabai ág. ev. kis­templomban Székely András segéd­lelkész ünnepi istentiszteletet tart, amely délelőtt 9 órakor veszi kezdetét. Délután a márciusi bizottság Kos­suth-ünnepe lesz a szobor előtt. Ez al­kalommal ugy a bizottság, mint a Rudolf-főgimnázium ifjúsága megkoszo­rúzza a szobrot. A márciusi bizottság­nak ünnepén megjelennek az összes körök és egyesületek is. A kereskedő ifjak és magántisztviselők egyesületé­nek elnöksége lapunk utján is kéri a tagokat, hogy délután két órakor jelen­jenek meg az egyesület helyiségében. A Rudolf-főgimnáziumban délután 3 órakor kezdődik az ünnepély. Az izraelita iskolának hozzánk be­küldött jelentése szerint ebben a tan­intézetben d. e. 9 órakor kezdődik ar ünnepély. Az ünnepi beszédet K r i e n e z Jenő igazgató-tanító tartja. A csabai állami elemi iskola növen­dékei tegnap ünnepelték meg máicius 15-ikét. A növendékek alkalmi szavala­tokkal és költeményekkel működtek közre abban az ünnepben, melyet a hazafias szellemben oktató tanítói kar rendezett. — Időjárás. Az országos központi időjelző ál­állomás jelentése szerint mára hűvös idő várható, helyenként csapadékkal. — Dőry főispán Béc3bsn. Békésmegye főispánja szerdán délután Bécsbe utazott, ahol másnap Őfelsége előtt jelent meg. Ez alkalommal főispáni kineveztetését köszönte meg Döry. A főitpán Bécsből még aznap visszautazott Budapestre, ahol Andrássy Gyula belügyminisz­terrel találkozott. — Birókínevezések és előléptetések. A király G ü n t h e r Antal igazságügy­miniszter előterjesztésére Bulla Antal, K u r c z Antal és dr. Madarász Kál­mán gyulai kir. törvényszéki bírákat, továbbá Kiss Kálmán békéscsabai, dr. Török Bálint és Lipoczky Ist­ván békési, dr. Nagy Kálmán gyulai járásbirákat aVÍI-ik fizetésosztályba ne­vezte ki. A békésmegyeiek előtt ismerős birák közül ugyanezen fizetési rang­osztályba neveztettek ki még dr. S z e­gedy Lajos és Nizsalovszky Endre nagyváradi, B á 1 d i Aurél csík­szeredai, Mattiassy Alajos fiumei törvényszéki birák is Kinevezte továbbá a király D u r k ó Gábor orosházai, G á 1 István, Illyés Alajos, S c h a­b a t k a Mihály szarvasi, Domokos Isstván ós Jankovich Tihamér bé­késcsabai és N a g y Antal békési járás­bírósági albirókat járásbirókká, dr K o n­r á d Ernő gyu'ai alügyószt pedig ügyószszó. — Eskütétel a megyén. A nemrég ki­nevezett főispáni titkár, ifj. Nóvák Kamii, hétfőn délelőtt tette le az esküt Dőry Pál főispán előtt. Nóvák Kamiit még Fábry Sándor dr., volt főispán, tb. szolgabírónak nevezte ki. Ezen állá­sától azonban most fölmentették. A főis­páni titkár kedden kezdte meg műkö­dését. — Sír-koszorúzás Csabán. A hires, de gyászos emlékezetű segesvári csa­tának egyik halálosan megsebesült hon­védje, Fábry Pál nyugszik a csabai temetőnek egyik elhagyott, dudvával benőtt sírhelyén. Fábryt a segesvári csatáról megsebesültön hozták Csabára, ahol belehalt sebeibe. Erről a sírról ke­vesen tudtak. Most aztán egy hazafias érzelmű polgártársunk, H il 1 ó Mátyás, gyűjtést indított azon célból, hogy Fábry sírját megkoszorúzzák s olyan szép ösz­szeg folyt be, hogy egy impozáns ko­szorút lehetett csináltatni. Akik jelen kívánnak lenni a koszorúzásnál, azok ma d. u. 2órára jelenjenek meg a községháza olőit Innen fog a menet elindulni. — Hymen. Botyánszky János, a Békéscsaba-városi Takarékpénztár r. t. pónztárnoka eljegyezte mathovicsi P i u k o v i c h Jolánkát, néhai matho­vicsi Piukovich Géza hajóskapitány ós neje Luxeder Irén leányát. G a 11 i Gyula, csabai adóügyi jegyző leányát: R ó z s i k á t, ma jegyzi el Gerstner Rezső zólyomi államvasuli mérnök. -- Elhunyt községi jegyző. Mezőberény község tisztikarának egyik derék, régi tagja, M u c s i Mihály hagyatékügyi jegyző hosszas szenvedés után elhalá­j lozott. Az elhunyt jegyző több, mint • tizenöt esztendeig szolgálta a községi ! érdekeket s most 58 esztendős volt. i Mucsi Mihályt tegnap temették el álta­lános és nagy részvét kíséretében. Rai l vatalára a község koszorút helyezett s a tisztikar testületileg jelent meg a te­metésén. — Közgyűlés. A csabai izr. Chewra­Kadischa Szent-Egylet szerdán dél­után tartotta P 1 e s c h M. I. elnöklete alatt évi közgyűlését a tagok nem nagy érdeklődése mellett A közgyűlés örven­detesen vette tudomásul a Scheiber Márton egyleti titkár által felolvasott évi jelentésből a tagok szaporodását s hogy az elhunyt Schreyer József emlékét megörökítendő, a család 500 koronát, Schwartz Jónás családja az elhunyt édesanya emlékére 200 koronát, L e r n e r Jakab fia emlékére 50 koro­nát adományoztak az egylet humánus céljaira. Bevétel volt: bekebelezésből 736 korona, emlék-imákból 500 korona, összes bevétele 10380 korona volt. Te­kintélyes összeget osztott ki az egylet: havi segélyekre 884 koronát, rendkívüli segélyekre 1095 koronát, szegényeknek gyógyszerre 802 koronát, temetkezési segélyre 358 koronát, összesen 5411 ko­ronát. Schwartz Gábor azt indítvá­nyozta, hogy a közönség nagyobb ér­deklődése és így az adományozás fel­keltésére az egylet évi jelentését a tagok nyomtatásban kapják meg. Közgyűlés után R o s e n t h a 1 kántor az elhunyt egyleti tagok lelki üdvéért a templom­ban szép imát mondott. — A békósmegyei munkásszervezetek ós a miniszter. Akik néha-néha figyelem­mel voltak a bókésmegyei munkás" szervezetek és szövetségek, vagy az úgynevezett helyi-csoportok működé­sére, azok tudják azt, hogy a rendes tagdijakon kivül mi mindenféle cimen kell még bizonyos összegeket fizetniök a tagoknak. A belügyminiszter leirt most Ambrus alispánhoz s azt ren­deli el, hogy azon egylet-alakulásokat és bejelentéseket, melyek a rendes tag­dijakon kivül más befizetésekre is kö­telezik a tagokat — nem kell tu­domásul venni. —- Besorozták a katonákat. Békés­csabán csütörtökön és pénteken soroz­ták be azoknak a deli legényeknek az utódait, akik sorozási időkben teletorok­kal dalolták el a zsindelyezés alatt lévő kaszárnyának mélabús dallamát. Beh megváltozott ma cz a kép! . . . Egy­néhány száz nyurga legény szívogatta illatos pipáját a községház előtt, bent pedig azt konstatálta a sorozó-bizoLtság, hogy alig akad katonának való legény. Ötszáznál több állitásköteles közül csak 144 et soroztak be. A bizottság polgári elnöke A m bjr u s alispán volt.'.j — Egy közköltségen fentartott ut. Mintegy két esztendő óta kisérti már az érdekelt községeket az a kérdés, hogy a Bucsatelep—ecsegi útnak fen­tartásáról mely községeknek kell gon­doskodniok. A közigazgatási bíróság most döntött ebben a kérdésben s dön­tése szerint Bókésmegyének 20, Szol­nokvármegyének 14, a v a 11 á s a 1 a p­n a k 40, Füzesgyarmatnak 22, Springer Mária uradalmának pedig 2 százalékkal kell a fentartási költségekhez járulniok. — Az erzsébathelyiek panasza. Az I Erzsébethelyen és a pályaudvar tájékán lakó békéscsabai polgárok régóta pa­naszkodnak már azon, hogy mióta a a vasúti átjáró-hidat épitik, csak nehéz­ségek árán juthatnak az állomáshoz. A kisvasút sinein keresztül nem me­hetnek s ha az állomást akarják meg­közelíteni, ugy az ártézi-kut melletti útra kell átjönniök. Ezekre az anomá­liákra való tekintettel a lakosság legkö­zelebb beadványt intéz a községhez, amelyben azt fogja kérni, hogy a köz­raktártól a Kakas-szállóig egy gyalog­járót építtessen. — Felfüggesztett postamester. Rend­kívül sok baja volt már S a r k a d i N. dobozi postamesternek a közönséggel. Nemrég megtörtént az a botrányos do­log is, hogy a postamestert tettleg is bántalmazták. Ilyen újból és újból meg­ismétlést nyerő visszásságokra való fi­gyelemmel a nagyváradi postaigazgató­ság felfüggesztette állásától Sarkadit és megindította ellene a vizsgálatot. — Uj takarékpénztári épület A Békés­megyei Takarékpénztár uj épületének munkálatait megkezdették már. Az épület rendkívül ízléses és csinos lesz. Akik a terveket ismerik, ugy nyilatkoznak, hogy ez lesz a legszebb épület Gyulán. A ter­veket különben S z á n t a i Lajos aradi műépítész készítette. — Fejlődő község Vármegyénk köz­ségei egytől-egyig az örvendetes fejlő­dés utján haladnak. L9gutóbb Mező­berény község tesz tanúságot aaról, hogy lépést tud tartani a haladó korral. A képviselő-testület nemrég elhatározta, hogy a község 14 utcáját betonjárdával látja el. Az erre vonatkozó hirdetmény már megjelent s a munkálatokat a nyár folyamán meg is kezdik. — Uj vetőmag-vizsgáló állomás. Békés­vármegye eleddig a debreceni vetőmag­vizsgáló állomásnak a kerületébe tarto­zott. Ezt az állomást azonban meg­szüntette most a miniszter s a debreceni kerület vidékeit is a kassai vetőmag­vizsgáló állomáshoz osztotta be. A jö vőben tehát ne a már megszűnt deb­receni állomáshoz, hanem a kassaihoz forduljanak gazdáink kívánságaikkal. — Felemelik a katonalovak árát. Békés­megye Gazdasági Egylete megkereste annak idején a törvényhatóságot, hogy a katonai lovak árának magasabb ösz­szegben való megállapítása érdekében intézzen felterjesztést a honvédelmi mi­niszterhez. A Gazdasági Egylet éppen a gazdák részéről érkező sok panasz nyomása alatt indította meg ezt az üd­vös akciót. Vármegyénk megyebizott­sága készséggel eleget tett a megkere­sésnek s felterjesztésére most érkezett meg a válasz, amelyben kijelenti a mi­niszter, hogy a kívánságra tekintettel lesz s az árakat a hadügyminiszterrel egyetértőleg fel fogja emelni. — Bajban van a közös-konyha. A gyulai közös-konyhában nem gyártják többé azokat az olcsó adagokat, amelyeknek másfél hónapi előáliitása 3000 korona deficitbe került. Elsejétől kezdődően árván maradtak tehát a közös-konybás gyomrok, de azért még mindig sok gondot ad ez az áldástalan intézmény. Ezúttal a felszámoló-bizottságnak fő a feje, mert a visszamaradt élelmi szere­ket még beszerzési áron sem tudják eladni. így aztán folyó hó 22-én nyi'­vános árverésre kerülnek e ciolgok. — A bika szarván. P a u 1 i k Mihály békéscsabai lakos, 67 éves, lakás és fog- J lalkozás nélküli egyén, azért, hogy leg­alább lakása és ennivalója legyen, ki­ment W e i s z Mihály gerendási tanyá­jára, hogy ott a gazdaság körül segéd­kezzen. Weisz Mihály azután egypár szarvasmarha felügyeletével bizta meg Paulikot. A szarvasmarhák között volt egy jámbor 5 éves bika is, amey Pauli j kot már a mult évről is isme'te, mert akkor is ő vigyázott özekre az állatokra. A bika szelíd" volt, hívásra is oda jött az öreg Paulikhoz. Meghagyta magát simogatni és nem bántott soha senkit. Történt azonban, hogy egy fiatal üsző sehogy sem akart Paulik parancsainak engedelmeskedni. Az öregnek elfogyott a türelme szép szóval inteni a rakon­cátlan üszőt, s hozzá hajította a füty­kösét. Az engedetlen tehén nem reni­tenskedett tovább, de a bika nagyon feldühödött azon, hogy a tehén nagy­ságát ennyire megsértette a goromba Paulik ; nekirugaszkodott, félszarvával levegőbe hajította az öreget, azután meg alaposan megtaposta- Csak az elő­siető cselédség mentette meg a biztos haláltól — de így is eszméletlenül vit­ték be a kórházba, ahol ápolás alá vet­ték. Állapota reménytelen, mert súlyos belső sérüléseket szenvedett. — Munkásház bizottsági ülés. Várme­gyénk törvényhatósági közgyűlése köz­tudomásszerint egy bizottságot küldött ki a Békésmegyében felépítés előtt álló munkásházak kérdésének elintézésére. Ez a bizottság csütörtökön ülést tartott s tudomásul vette azokat a terveket, melyeket e tárgyban az államépitészeti hivatal dolgozott ki. E tervek szerint egy-egy épület 1200-1300 koronába kerülne. Egyben megállapította a bizott­ság a szerződések szövegét is. — Köszönet. A csabai Izraelita Nő­egylet elnöksége ez uton is köszönetet mond Francsek István gőzfürdő­tulajdonosnak, az egylet szegényeinek kiosztott 28 darab ingyen fürdőjegyért. R e i s z Hermanné, pénztárosnő. — A reuma uj gyógymódja. Csabán, a „Fehér Bárány"-vendéglőben néhány napon át R i t y k ó Viktor egy általa feltalált készüléket mutat be és tart elő­adást a reumának természetes módon való gyógyításáról. Ritykó állítólag igen sokszor meglepő eredményt ért el ter­mészetes gyógymódjával ugy, hogy most már nemcsak a biztos hatású reumát ­üző találmányát árusítja, hanem az uta­sításait magában foglaló, legközelebb megjelenő s átala irt könyvre is előfize­téseket gyűjt. — Becsületügy a „Zöldfa" előtt. K r á t k i Pál csabai 22 éves legény panaszt tett a rendőrségen, hogy pár nappal ezelőtt, vagy tizenöt előtte ismeretlen legény megtámadta a „Zöldfa"-korcsma előtt fütykös bottal leütötte, agyba-íőb e verte, ugy, hogy még egészségi álla­pota helyre nem állt, hét napig nyomta sérülései következtében az ágyat. A rend­őrség részéről bevezetett nyomozás az­után megállapította azt, hogy Krátki Pál testi épségében Gábriel János, R a d á k György és Tóth Pál csabai legények tettek kárt. Este 9 órakor történt a dolog, mint ahogy a tettesek bevallották, a szerencsétlenül járt Krátki véletlenül oda cseppent abba a társa­ságba, ahol haragosai voltak. Gábriel János ugy vágta képen Krátkit, hogy az elbukott, majd pedig futásban kereste az üdvösségét, de Rarlák és Tóth utói­érték s fütykösükkel a Fried-féle korcsma előtt alaposan helyben hagyták. Ai ügy­nek a bíróság előtt lesz folytatása. — Neurasthénia és hysteria. Alig ta­lálunk ma tudományos vagy szépiro­dalmi könyvet, melyben e fogalmakkal hysteria és neurasthónira ne találkoz­nánk. Neurasthénia ós hysteria az em­beri nem két kinzó ostora. A neuras­thénia megtöri a férfi életkedvét, meg­bénítja testbin és lélekben, a modern, különösen fővárosban élő, a korral haladó férfinek úgyszólván tragikus sorsa. A hysteria pedig ezerfóle válfajá­ban, a könnyüvérü, ideges világi hölgy­től, az idegbeteg teremtmények borzal­mas tömegéig, torzkópó változtatja a női ideált. A neurasthénia és hysteria fejlődésében, mely már gyermekkorban kezdődik, a vérszegénység játsza a fő­szerepet. Ez a vérnek olyan állapota, melyben a vö'ös vérsejtek a rendes ' százalékarányon alul állanak. Egy szer, mely a vérszegénység ellen jó, gyó­gyítja egyúttal a neurasthéniát és his­tóriát ós minden szervezeti zavart, mely ezekkel összefügg. Ilyen készítményt rendelnek minden olyan testi bántalom ellen is, melyek megkeserítik az életet, joggal ismerhetjük el tehát olyan beteg­ségek elleni specifikumnak, mely beteg­ségek mélyen behatolnak a családok boldogságába, az egyének életerejébe, a modern élet bonyolódott gépezetébe. Ilyen jelentőségteljes készítményt a tu­domány a Ferromanganin-ban talált, mely ezer ós ezer esetben kitűnően bevált és üvegje csekély 3 kor. 50 fill. kapható lévén, azt bárki könnyen meg­szerezheti. Vásárlásnál ügyeljünk a Fer­romanganin névre és a — leányfej — védjegyre. Ferromanganin kapható min­den gyógyszertárban, de biztosan Török József gyógyszertárában, Budapest, VI. Király-utca 12. Kapható Békéscsabán: Rákóczy gyógyszertárában ós a Drogé­riában.

Next

/
Thumbnails
Contents