Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-06-18 / 49. szám

XXXV-ik évfolyam. 49-ik szám. Csütörtök, junius 18 BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön ElrOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. EISfizetni bármikor lehet éunegyedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELT BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYlLTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Rövidlátás. Békéscsaba, junius 17. Azt az alapelvet, hogy az államokat csakis a gazdasági jólét, nagyság és függetlenség teheti hatalmasakká, nem kell bizonyítgatnunk, még kevésbbé kell azt a világtörténelemből vett példákkal megvilágítanunk. Minthogy azonban hazánkban, fájdalom, még mindig igen sokan vannak, éppen az irányadó és társadalomfentartó osztályok körében, akik a gazdasági kérdésekkel, főképpen az ipar és kereskedelem érdekeivel, még inkább azonban az érdekek képviselőivel, legalább is félvállról, kicsinyléssel szeretnek elbánni, legyen szabad rámutatnunk Nagy-Britanniának és a német birodalomnak szemünk előtt folyó versengésére, nem uj hódításokért, nem uj területek megszerzéseért, hanem egyesegyedül a világ kereskedéseért és iparáért. Hasonlóképpen a többi nagy vagy kis állam is ma csak ritkán keresi területének nagyobbitását pusztán politikai hatalmi körének kibővítése végett. Mindig csak az a cél, hogy iparának és kereskedelmének nyisson meg uj tereket az érvényesülésre, hogy ily módon fokozza az egész államnak és abban minden egyes lakosának gazdagságát és jólétét. A magyar állam is, amelynek földrajzi fekvése, főképpen a tengerpartok nagy hiánya egészen sajátszerű gazdasági hivatást és rendeltetést juttat, mintha valahára tudatára jönne a fent fejtegetett elemi tételeknek. Az úgynevezett sandzsák-vasut kiépítése, amelyet a közös külügyminiszter gazdasági érdekeinkből tart mellőzhetetlen nek, mintha végre-valahára az eddiginél egészségesebb politikai felfogásra vallana. Persze, hogy sikerül-e majd legalább részben jóvá tenni ezzel a vasúttal azokat a megbocsájthatatlan gazdaságpolitikai bűnöket, amelyeket külügyünk vezetői és velük együtt az illetékes magyar államférfiak Bosznia és Hercegovina megszállása óta elkövettek, vájjon sikerül-e majd legalább részben visszahódítani, amit könnyelműen elszalasztottunk és másoknak juttattunk; vájjon a Balkán-félsziget most az lesz-e reánk nézve gazdasági szempontból, amivé földrajzi fekvésünknél fogva oly könnyen lehetett volna : azt persze immár alig remélhetjük. És ma csak arra kell törekednünk, hogy kiváló termékekkel és mintaszerű üzletkezeléssel sikeresen versenyezhessünk azokkal a külföldi iparosokkal és kereskedőkkel, akik jobban ismerve fel a kínálkozó fényes alkalmat, nem riadnak vissza semmiféle áldozattól, hogy aránytalanul nagyobb távolságokból szerezzék meg maguknak azt, amit a szomszéd jóformán észre sem vett, vagy könnyelműen elhanyagolt. Az, hogy vezető politikusaink nagy részéből hiányzik az igazi, minden irányban egyaránt körültekintő, káros egyoldalúságtól ment gazdasági érzés, csak sajátos társadalmi viszonyaink természetes eredménye. Amit már anynyiszor felpanaszoltunk, az ipar és kereskedelem lebecsülése irányadó társadalmi köreink részéről, az, fájdalom, még mindig panasznak tárgya, amely az utolsó években nemcsak nem enyhült, hanem erős tápot kapott abból az érthetetlenül fokozódó ipar- és kereskedelemellenes hangulatból, amelylyel lépten-nyomon találkozunk nyilvános életünk minden mezején és amely legújabban a szesziparral szemben készülő intézkedésekben, a közelmúltban s malomiparral szemben követett bánásmódban, állandóan pedig fogyasztási szövetkezeteknek egyenesen törvényellenes támogatásában nyilvánul I m

eg legpregnánsabban, egyéb társadalmi tünetekről nem is szólva. Mintha el volnánk zárva a többi világtól, amely mindent megtesz nemcsak iparának és kereskedelmének fejlesztésére, hanem arra is, hogy iparosai és kereskedői, mint gazgaságilag megbecsülhetetlen társadalmi tényező, a társadalmi és állami 'életben azt a domináló állást foglalják el, amely az általuk képviselt eszméknek óriási horderejénél fogva, de értékes egyéniségüknél fogva is őket olyannyira megilleti. Nálunk még mindig, sőt jobban, mint valaha, egyoldalú agrárius politikát üz az állam és társadalom, megfeledkezve arról, hogy csak az összes gazdasági tényezők igazi harmóniája és együttműködése virágoztathatja fel az államot. Az ev. reí. püspökjelölés és a békésbánáti lelkészek. Dombi Lajo3 püspökjelölt. Ma délelőtt nevezetes gyűlés fog lefolyni a hódmezővásárhelyi ev. ref. egyház tanácstermében. Ez a gyűlés nem kisebb mozzanatát szolgálja'a hitéletnek, mint a püspökválasztás ügyét, mert most dül el, hogy kiket jelöl erre a kiváló jelentőségű állásra a lelkészi kar. Természetes, hogy mint minden nevezetes választás előtt, ugy most is tucatszámra teremnek az önjelöltek. Ezen a téren sincs hiba nélküli ember s a tetszelgés és hiúság ilyenkor sok jelentéktelen szereplőt tol az előtérbe. De természetes folyománya az ügyeknek az is, hogy ezek az önjelöltek kevés vizet zavarnak s egyáltalán nem oly kimagasló individumok, hogy komoly alakban és formában bárki is emlitést tenne felőlük. A jelölő gyűlés 11 órakor veszi majd kezdetét s az ez idő szerinti hangulat a következők jelölését sejteti: 1. B a 11 h a z á r Dezső hajdúböszörményi esperes-lelkész; 2. D i c s ő f i József debreceni lelkész, egyházkerületi főjegyző; 3. Erős Lajos debreceni theologiai tanár s végül 4. Dávidházi János lelkészesperes jelöltetését. E jelöltek között azonban egy sincs olyan, aki igazán a közhangulat jelöltje volna. Balthazár Dezsőt a szociálista érzelmű papok támogatják s épp ezért egy tekintélyes ellentáborral találja magát szemközt, amely különös hibájául rójja föl Balthazárnak azt, hogy a szociálisták eszközéül dobja magát s agitál mindaz ellen, ami a mai társadalmi rendnek zavartalan folyását és menetét biztosítja. Egyéni okok miatt helyezkedik szembe a lelkészek egy része Dicsőfivel, Erőssel és Dávidházival is, aki pedig mint legidősebb esperes, joggal tarthat igényt a jelölésre. A mi egyházmegyénk — a békésbánáti egyházmegye — egyikét sem pártolja a fentebb emiitett jelölteknek. Ennek az egyházmegyének több lelkésze értekezletet tartott a napokban Gyulán s elhatározták, hogy a lelölés kérdésében D o m b y Lajos gyulai esperes-lelkész mellett foglalnak állást. Domby Lajos jelölését különben az a körülmény támogatja, hogy Dombynak, mint a legnagyobb egyházmegye esperesének, kiváló járatossága és gyakorlata van az egyházi közigazgatás ágazataiban. Irodalmi munkálkodása is számottevő s az egyházi életben kifejtett eredménydús törekvései is méltóvá teszik őt a jelölésre. Domby 1902 óta esperese ennek az egyházmegyének. Pártját növeli ós erősiti az a köztudat, hogy 8—10 év múlva nyugalomba vonul. Domby most 56 esztendős és munkaerejének legjavában él. Békésmegyei Közlöny tárcája. Tavaly volt. Tavaly volt, ősszel. A verandán, Mely a tengerre nézett, Szép, ifja, sápadt nő pihent mint Egy szomorú igézet. Fehér vánkossal feje alján, Ott láttam őt naponta, Amint nehéz, fekete sálját Fázósan összevonta. Az idén üres a veranda, Az ajtók mind lezárva, Hová lett? kérdezem a tengert, S választ mormol rája. Fehér Jenő. Katona-becsület— A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Prém József. Gombás Tamás harminc évig gyártotta a téglát. Szegényen kezdte, akár valami vályogvető cigány. Maga is dolgozott a két kezével, mely bizony keztyüt sohse ismert. És segített neki az élete párja, aki a házi teendőket, meg az üzleti levelezést végezte, mert Gombás uram irtózott a betűktől. Egy nap aztán — Isten csodája — jó agyagbányára találtak a cselényesi határban. Meg volt írva a csillagokban, hogy Gombásék vagyonos emberek legyenek. De amint a pénze megszaporodott, azonnal párologni kezdett a házaspár esze. Abban a határszéli magyar városban is, mint mindenütt, a jómódú kisasszonyok ideálja: a huszár-atilla. Már a honvéduniformis a szerényebb álmok közé tartozik A gyalogos tiszt ruhája meg éppenséggel a végszükséget allegorizálja. Csakhamar Gombás Tamásról is ekkép szólt az Ítélet: — Bezzeg nem adja már másnak a lányát, mint katonatisztnek. Még ezelőtt öt esztendővel megelégedet volna valami jóravaló könyvelővel, akire később a téglagyárat hagyhatja: ma már huszárfőhadnagyról ábrándozik az egész család! Még az okos Gombásné is ugy találta, hogy az ő Klárikája seramikép se maradhat hátra. Hisz felső iskolát végzett ; a tennisz-pályán dijakat nyert, aztán műkedvelő hangversenyt adott; a bálban hol igazi, hol vice királynő szokott lenni, — szóval a modern igényeket betöltő menyecskének fog beválni. Még lóra is ülhet és vadászhat az urával. Kit várhat az ilyen leány, ha tisztet nem ? És Gombásné folyton kereste Winkler ezredesné társaságát, aki pedig lenézte őt s kárörömmel emlegette, bár a téglagyár sok jövedelmét elkártyázná valami pazarló lovastiszt, ha ugyan fognak ilyen vőt. Klárika naponta hallotta anyja bölcs oktatásait: — Ne merj másra gondolni, mint huszárra. Nekem mocsártaposó gyalogos ugy sem kell I A múltkor is túlságos sokat beszéltél azzal a vadászhadnaggyal. Mit akarsz vele ? Már a szürke uniformisát sem nézhetem. De itt van Hammerklopf Ernő főhadnagy. Ez aztán a fess huszártiszt! Igaz, hogy német, de annál műveltebb ... Hozzá mégy, ha megkér ? Klárika elnevette magát. — Ha megkér ? De hát ha nem kér meg! Az anyja nem vette észre, hogy a leány olyan képet vágott, mintha fázna ettől a Hammerklopftól. Szerette ő is az uniformist, de csak azért, mert unokabátyja, a daliás, jószivü Gombás Pista is ilyenben feszitett. Igaz, hogy nem volt főhadnagy, de még hadnagy sem, hanem szegény önkéntes. De Klárika szerette a derék fiut. Együtt nőttek fel és a leány sohase gondólt másra, csak őreá. — A tiéd leszek, Pista! Megvárom, mig leszolgálod a hatonaévet, megvárom mig hivatalodba lépsz. Ne aggódj, nem tántorít el senki tőled! Igy vigasztalta ifjúkori pajtását, valahányszor látta, hogy anyja hidegen fogadja a kedves rokont. Gombás Pista, a szegénynek maradt család-ág ivadéka minden lehetett, csak katona nem. Gyűlölte a fegyelmet, a folytonos szalutálást, a szabad vélemény megtagadását, az uniformissal járó összes rabszolgaságot. Volt is már sok baja az önkéntesi év alatt, és alig győzte várni, hogy ismét szabad ember legyen. Egy nap Gombás Tamásné rászóit a leányára: — Most már vége legyen annak a komédiának Pistával! Hammerklopf főhadnagy féltékeny rá és ő miatt nem akar nyilatkozni. Bosszantja, hogy a tacskó útjában áll. De hisz nemsokára úgyis tiszta lesz a levegő ! Klárika nem tudta, mire vélje ezeket a banális, burkolt szavakat De még este betoppant Pista ! — Szent Isten ! Klárika ! el kell mennem ! Becitáltak a nagy hadgyakorlatra. El kell utaznom Pécsre és csak hat hét múlva térek vissza! A leány sirva fakadt. — Hat hétig ne lássalak ? És naponta lássam itt körülöttem Hammerklopfot ? Mert tudd meg, ő itt marad. A kaszárnyában kért inspekciót és itt lesz egész nyáron ! Ugy félek, hogy a mig te távol vagy, a szüleim addig fognék gyötörni, a mig ki fogják csikarják tőlem az igent. De én akkor sem leszek a felesége. Mert én csak téged szeretlek. De menj el. Keress valami ürügyet, hogy itthon maradhass te is. A leány rimánkodásának nem birt ellentállni, Pista törte az eszét, mint bújhatna ki a katonai parancs alól, amely Pécsre szólítja. Végre el tudta hitetni az ezredorvossal, hogy rosszul van, s mikor az ezred távozott, ő még hátra maradt. — Ha többet nem, egy-két napot nyerek s ez is nagy boldogság rám nézve! Amióta Hammerklopf olyan sűrűn járt Gombásékhoz, mint a hogyan a vőlegényjelöltek szoktak, a szorongó önkéntes jól megfigyelte az időt, mikor mehet el ő is Klárikához anélkül, hogy veszedelmes vetélytársával ott ne találkoznék. Eleinte sűrűn voltak együtt az önkéntes és a főhadnagy. Egy kis barátságféle is kifejlődött köztük, mert Hammerklopf csak az unokabátyát, a Gombás-fiut látta benne. Eszébe se jutott, hogy ez a fiatalember neki útjába állhatna és azt még kevésbé hihette, hogy Pista jobban beférkőzött Klárika szivébe, mint ő. Annál inkáb feltűnt a főhadnagynak, hogy a ház rokona hirtelen elmaradt. Mert Pista egy kis idő óta csak a kert palánkján át beszélt a leánynyal és csak