Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-04-19 / 32. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908. április 10. vezetének egészséges működését, mint éppen Csabán. A csabai tanárok, tanitók s a többi szellemi kapacitások, kik tekintélyes csoportját alakítják a csabai intelligens ; társadalomnak, sokat tehetnének a társadalom béke és egyetértés érdekében, ha egy kis áldozattal megvalósítanák a szabad-lyceumot. Itt csak azt jegyezzük meg, hogy Csabán már négy év eíőtt két télen át is tartattak szabad-lyceumi előadások s bár az előadók tudásuk legjavát ismertették, éppen a csabai munkásviszonyok miatt és itt elsősorban az iparit értjük, az áldásos intézmény gyökeret vetni nem tudott. Akadály, néhézség, ha valami ujat létesít az ember, mindig bőven akad. Jómagam is sok ellenvetéssel és bizalmatiansággal találkoztam, mikor a szabad-jyceum létesítését indítványoztam. És jegyezzük meg, hogy gyakran maga a nép küzd az ellen, ami egyenesen az ő boldogulására irányul. A kulturember tevékenysége ós erkölcsi ereje azonban éppen abban nyilvánul legfenségesebben, hogy előítéleteket legyőzve, tudatlan és irigy gáncsoskodókkal bátran szembe szállva, csüggedetlen kitartással küzd a kitűzött célért, az emberiség javát szolgáló nemes eszmékért. Az az igazi emberbarát, aki nemcsak akkor tud szépet s nagyot mivelni, mikor ezeren dörgik a fejére, hogy: éljen ! hanem aki akkor is mások javáért fáradozik, amikor a hálátlan tömeg feléje zúgja a pereat! szót. Békósmegyei intelligens polgártársak, mutassátok meg, hogy a közművelődés és a társadalmi élet fejlesztése komoly célotok s komoly eszközök igénybevételével szivesen fáradoztok érte. Valósítsátok meg, ahol lehet, a szabad-lyceumot s legyen működésieken annyi áldás és siker, mint amennyi nemes lelkesedés szivetekben ! Krcsmárik Endre, képezdei tanár, lyceumi titkár. Visszavándorló békésmegyeiek. Embercsoportok az állomáson. Beszélgetés a visszavándorlókkal. Most, hogy megindult Amerikából a nagy visszavándorlás, érdekes képeket mutatnak a békósmegyei pályaudvarok is. A csabai állomáson csütörtökön délután harminc emberből álló csoport érkezett meg régi otthonába. Azok az emberek, akik sorsukkal elégedetlenek voltak, vagy pedig meg akartak gazdagodni, azok engedtek a csábitásnak és Amerikába vándoroltak. Sok külföldi, meg amerikai ember pusztán abból él, hogy fényes, káprázatos ígéretekkel csábítja a népet Amerikába ; a gyárakba, vagy gazdasági telepekre. Az igéret természetesen csak ígéretnek marad s mikor kiértek már az elbolonditott emberek, már késő volt megbánni a dolj got. Útiköltségük se volt már, hogy hazajöhessenek. Ilyenkor aztán megdolgoztatták a kivándorlókat. Ő pedig dolgozott, húzta az igát csak azért, hogy a mindennapi kenyeret megkeresse. Meggazdagodni azonban csak igen kevés tudott. Alig akad tízezer kivándorló közül egy, aki pénzt gyűjt magának. Az is betege lesz a munkának. De ma már Amerikában is szünetel a munka. A kivándorlók tömegesen térnek vissza régi hazájukba. Csütörtökön harminc békésmegyei ember is visszaérkezett. Alighogy megállott a budapesti vonat, több sáppadt képű ember, asszony és gyermek szállt ki egynehány kocsiból a csabai állomáson. Jórészt csabaiak és doboziak voltak. Mindannyian egy csoportba verődtek és amint kiléptek az állomás kapuján, valami különös meghatottság látszott rajtuk. Volt olyan, aki könnyes szemmel tekintett a jól ismert állomás kopottas falaira. Az utasok, akiknek a fnrcsa csoport feltűnt, érdeklődve állották őket körül s miután megtudták, hogy Amerikából jöttek, megindult a kérdezősködések árja — Nem érdemes kimenni oda, mondotta az egyik dobozi visszavándorló. Maradjon itthon mindenki. Még nyomorogni is jobb, mint Amerikában. A gyárakat bezárták és százezren maradtak munkanélkül. Nem is birtunk volna hazajönni, ha az államtól segélyt nem kapunk! . . . Azután elbúcsúztak egymástól a sáppadt, szürkés arcú emberek s mindenki a saját családjához tért azzal a hittel, hogy idehaza még a nyomor is jobb, mint kincset keresni Amerikában. Rabló vándorcigányok. Két tanyát fosztottak ki. A füzesgyarmatiak ijedelme A magyar Alföld veszedelmes vándorai, a sátoros cigányok, újból tömegesen lepték el Békésvármegyét. Ez a terület — ugy látszik — nagyon is Ínyükre van a derék fekete fiuknak, akik tépett rongyokba burkoltan, lesoványodott, leaszott testtel járják Golgotájukat. A magyar pusztáknak eme tönkre tehesse és hogy ez a kérdés örök időn át darázsfészeknek tekintessék, arait megbolygatni nem tanácsos és nem szabad ? Addig, amíg ez állapot fennáll, mig ezt a mi kormányaink eltűrik, mig a börzét meg nem rendszabályozzák, lehetnek a mi terméskilátásaink akármilyen rózsásak, teremhet a mi földünk kétszeresen, fáradhatunk mi gazdák más vállalkozóval szemben kétszer annyit, reszkírozhatunk tízszeresen, adózhatunk duplán, addig a mi helyzetünk nem javul, maradunk a régiben. Legfeljebb annyit változnak a viszonyaink, hogy egyikünk alól elől, másikunk alól utóbb rántják ki a gyékényt, mert ma mindenkinek megvan adva a mód arra, hogy helyzetén javíthasson. A napszámos ma nem dolgozik csak még egyszer olyan napibérért, mint pár évvel ezelőtt, a hivatalnok minden vonalon fizetésemelést kér és kap, az iparos még egyszer olyan áron dolgozik, a kereskedő ezekhez mérten adja áruját, a gyár, ha nem nyeri meg busás költségeit, leszállítja vagy beszünteti az üzemet. Csak a gazda nem mehet azzal a piacra, hogy ennyivel drágábban termesztem, ennyivel drágábban adom a terményemet. Neki adnia kell, ahogy azt a börzén diktálják. Mind ez miért ? Mert látják, hogy van még türelmünk a megmaradt bőr végső lenyuzását engedni. Ha majd elérkezettnek látjuk az időt feljajdulni ez ellen, követelni a börzespekulációk elfajulásának megszüntetését, ha nem választunk országgyűlési képviselőt csak azon feltétel alatt, hogy követelni fogja a kormánytól az egész képviselőház — mind egy ember — a gyors és erélyes, de gyökeres törvényhozását, akkor kilátásaink lehetnek az esetleges jó termést megbízható számitások alapján kedvezően kihasználva, a világkonjuncturákat tisztességes áron értékesíteni, de addig ennek elkövetkezését hiába várjuk. A mi Messiásunk csak igy támadhat fel. r—n. 1 "• ~ " " "" ~ i A szabad-lyceum terjedésa Békésvármegyében. A közművelődés emelése a társadalmi ellentétek kiegyenlítését nagyban elősegíti születési kiváltságok, rang, vagyon, helyzet stb. Az egységes társadalmat külön sectákra darabolják s az — Mondja csak, Gerebenics uram, miért kiáltá ily módon: „Tetszés!" „Zajos derültség!" „Taps!"? — Hm! — nyujtá ki hosszú, vékony nyakát az elnök ur. — Az csak azt mutati, hogy nem vagyok elmaradva a világtól. Az urak is igy szokták odafönn . . . Bizonyítja ezt a „ Budapest-' is . . . kinéztem belőle régen. . . — S mondókája közben önérzetesen megütögeté mellén a mutató-ujjával az ezüstpitykés dolmányt. II. Azt tudja minden errevaló ember, hogy Göndöcs pátert első alkalommal az asszonyok tették meg követnek. Hogy ez nem ment valami simán, az magától értetődik. Volt sztrájk, kenyerezés, fenyegetés !... aztán nagyobb nyomaték kedvéért az öreg ur is megeresztette a zsilipeket. Ivott, evett a magyar mindazt, mi jó és drága. Még az inasok is bőr-szivart pélpáztak három hétig.. Óriási többséggel győzött a „szent-ügy". Mikor aztán az első ciklus letelt, a szent atya páholjnban.jérezte magát; komoly ellenjelöltről szó sem lehetett s ezért úgy okoskodott, hogy kár volna kiszellőztetni a pincét, meg a ládafiát. Ehhez mérte a programm-beszédjét is, melynek csattanójaként kijelentette, hogy vállalja a jelöltséget, bár az nagy teher ... a haza, a közügy s a hívekért még erre az áldozatra is kész, de csak azzal a kikötéssel, ha ez a mostani választás tiszta választás lesz . . . Igy kívánja ezt az igazság, meg a tisztesség is. . . . Nem borért, pénzért, nem eszemiszomért, de önmagáért kell kiválasztani a haza sorsát intéző embereket! ... ; Tagadhatlan, hogy éljeneztek is az atyafiak, de a túlnyomó résznek fennakadt a szeme. A főkortes abban az időben Gerebenics Antal vala, a becsületes csizmadiacéhnek érdemekben deresedő fejű elnöke, kinek ott vala a háza a Corvin-utca közepe | táján. Gerebenics uram a kaptafák ütögeté- ' különféle érdekcsoportok ellentétes törekvései folytonos összeütközéseket teremtenek s a harmónikus együttmunkálkodást zavarják. A tudomány, a műveltség azonban hatalmas szellemi erő, mely a széthúzó társadalomban egységesebb életet tud teremteni éppen az által, hogy a tudományok közkincscsé vált ismeretei mintegy állandó szellemi közösségben tartják a polgárokat. És a szellemileg fejlettebb ember könnyebben tul te3zi magát minden emberi tökéletlenségen s jobban meg tudja érteni ama magasztos eszményeket, melyek a társadalmi élet egységes voltának biztosítását célozzák. A mindinkább terjedő szabad-lyceumok a fent vázolt értelemben felette fontos kultur-szociális jelentőséggel bírnak s a tapasztalat fényesen igazolja azt, hogy eme intézmény á legfontosabb közművelődési és társadalmi tényezők egyikévé lett Nemes büszkeséggel szemlélhetjük azt is, hogy ez az internationális jellegű intézmény Békésvármegyében igen hálás talajra talált, amit fényesen igazol az orosházi és a szarvasi szabad-lyceum sikeres működése. Ez a jelenség azonban örvendetes bizonyságát adja annak is, hogy a békósmegyei iparos és földmíves elem hatalmas kulturerőt rejt magában, amely kulturerőnek óletrekeltóse a magyar nemzet erkölcsi ós anyagi boldogulását jelentékenyen befolyásolhatná. De azért korántsem mondhatjuk, hogy a szabad-lyceum országszerte valami nagy elterjedésnek örvendene. Mindennap alakulnak anyagi kockázattal járó, ephemer életet élő intézmények s a szabad-lyceum, bár létesítése nem annyira anyagi, mint erkölcsi erőt kíván, mégis meglehetősen ismeretlen országszerte. Az intézmény meghonosítása tulajdonkópen a paedagógusok feladata volna, de részint a tanítással járó nagy . elfoglaltság, részint a tanfórfiaknak eme intézmény iránt tanúsított bizalmatlansága, párosulva némi közönnyel, okozzák azt, hogy a szabad-lyceum felette lassan terjed. És maga a társadalom is annyi sokféle irányban folytat áldatlan, meddő harcokat politikai vagy utópisztikus jellegű szociális kérdések körül, hogy e miatt f gyeimen kivül hagyja épen azokat az eszközöket ós módokat, melyek gyakorlati tekintetben legcélravezetőbbek volnának. 1 Lehetetlen elvitatni a szabad-lyceum égetően szükséges voltát pl. olyan helyen mint Csaba. Békósvármegye eme rohamosan fejlődő, szép jövőjű városának közgazdasági ós kulturális fejlődését még inkább elősegítenék a rendezettebb társadalmi viszonyok. Nem igen van-e a megyének több oly helyisége, hol annyi éles ellentót, annyi széthúzó törekvés akadályozná a társadalom szersén kivül egy kis korlátolt italmérésselis fog- I lalkozott, ami szintén meglehetősen hajtott | a konyhára; különösen, ha tekintetbe veszszük az akkori sűrű követválasztásokat, mikor is az elnök ur tágas műhelyében hányták-vetették meg az ügyeket Az italt a jelölt adta, illetve az ő kontójára mérte Gerebenics bátyánk; hogy ilyenkor a krétája duplán fogott, annak sem az iszapoló-gyár volt az oka. Ennek köszönhette aztán azt, hogy négy-öt választás hozott egy takaros házat, egy kis szőlőt, s tekintélyen felül (póttagnak tették a képviselőtestületben) meg más egyebeket is . . A progamm-beszéd után Gerebenics bátyánk volt az első, ki illendően bekopogtatott a parochiára s ott, mint főkortes hez illik, rigmusos beszédben köszönté fel a szent atyát, mely szavazásnak ez vala a csattanója: — ... Szivemből, lelkemből beszélt a nagyságos ur . . . Különösen az a vesztegetés ... Ez az, mit én is elítélek . . . Itt egy kissé elmerengett, elgondolko- ' zott az elnök úr. Majd hirtelen felcsapta a hangját: — De nagyságos uram ! Ha nem lesz eszem-iszom, mi lesz a kapocs ? Mert kapocs kell, különben ugy elszéled ez a nép, hogy a mézes-mázos szavú, aranyszájú szent János sem tudja őket összeprédikálni . . .! S midőn elkövetkezett a szent atyától, még az utca-ajtóból is visszakiáltott: -- Kapocs nélkül nem tudom mi lesz! ? Én mosom kezeimet! De volt is foganatja az elnök ur aggályoskodásának. Délutánra már az udvarán [ volt egy tele öt hektós hordó. S a kapocs révén a második cyklusba is bejutott a szent atya. Margit. Ami gyönyört az élet eddig nyújtott, Ehhez a névhez van fűződve mind És a mi gyász, bú, bánat érte lelkem, E név betűiből mind rámtekint. ! Gyönyöröm, gyászom, mindenem e név volt, Pokol, mennyország e névből fakadt, Legforróbb csókja szerelmes ajkamnak, S szemem legforróbb könnye rátapadt. Ha hálát adhatok én Istenemnek, Hogy adott részt a gyönyörből nekem, Hogy boldogok közt legboldogabb voltam, Bűbájos név, neked köszönhetem. De ha átkozom éltem bús folyását, És golgotámra visszagondolok, Ez a név az, melynek minden betűje Vad kárörömmel felém vigyorog. Margit! Csodás név !Átkom, boldogságom, Halálomnak is ez lesz a neve, — Halál-angyalom Margit lesz s mig csókol Halálra fojt majd gyilkos két keze. Vértesy Gyula. A gyermek . . . Irta: Osszián A sárréti faluvégen lakott. Hat iharfa jobbról, hat iharfa balról szegélyezte dominiumát s csupán ez a tizenkét hamis borostyán (mint a hogy nevezni szokta őket) szólt némi változatossággal az unalmas egyhangúságba, mely a világtengely többi oldalairól kiindulólag összefolyt a telek lakosainak életével. Olyan magasztos volt ez a hangulat. Olyan templomi csönd féle, mint mikor közelebb jut lelkünk Istenhez s mikor a gondolatoknak szünös-szüntelen való váltakozásában mindig egy és ugyanazon kiinduló ponthoz térünk vissza, időt szakítván közben arra is, hogy a kezdet és a vég tátongó gödrébe fantasztikus alakokat varázsoljunk és keressük az elsőben azt, mit már a másik rejt titkai között . . . Ilyenforma dolgot végzett Bögöz uram is. Hajlott, deres fejű ember volt. Sok esztendő szánthatta végig becsületes, nyilt homlokát és aki látta, meg is esküdött ' volna rá, hogy tul van a hetvenen. De a I szemei ? — Azok beszédesek voltak. Nem látszott ki belőlük a hetvenedik év őszi ! sugara. Ragyogó, beszédes szempár volt az. Többet mondott, mint amennyire kíváncsi lehetett az ember; többet beszélt, mint a szó Bögöz uram rejtett világából — ha egyáltalán voltak titkai a gazdának. Egyenes léleknek nincs szégyenlős dolga. És ő világéletében egyenes ember volt. Nem bántott senkit, nem szorult soha a máséra, nem is kivánt többet, csak amenynyiből panasz nélkül élni lehessen. És azt rég megszerezte becsületes munkával. Ami szántóföld, ugar, legelő volt, kezdve az alvégtől a felvég határáig, mind az ő tulajdonába ment át. De nem volt arra büszke, sőt nagy gazdagsága mellett megmaradt régi, szőttes ruhájában, amelyet pedig szivesen levet minden újdonsült földesúr. Parolázott a falu szegényebbjeivel is és segélyükre sietett, ha hivták. Hisz kitellett módjából, meg aztán, ha jó emberekre tud szert tenni, hát bizony gyűjt egynéhányat és az sem baj, ha egy-két áldással többet is szerez a házra, vagy mi!? ... Azt a tizenkét hamis borostyánt is ugy szerezte munkájával. Nem lett volna olyan nagy szükség reájuk, de a Pistike kívánta, hogy a ház környékén fa legyen. Pistike pedig nagy ur volt a kúrián. Olyan nagy, hogy a szolganép nem is tett különbséget közte és a trónörökös között. (Ennek is megvan a maga várandósága némi koronák irányában, urfiuknak pedig kétezer hold kövér föld iránt egy tagban, amely ugy önti méhéből az istenáldást, mint a Bibliában is megénekelt Kánaán öntötte egykoron...) Bögöz András magtalan ember volt s csak egyért panaszkodott a sorsra: hogy nem volt gyermeke. Pedig hej, de nagy szükségét érezte annak azon a nagy kúrián ! Reggelenkint, mikor a földekre indultak jószágai, a béres-cselédség kiáltozásaiba hallott vegyülni gyönge gyermekhangokat. Majd panaszos, siró, majd nevető formában s kimondhatatlanul boldognak érezte ma1 gát. Mikor aztán körül nézett, nem látott