Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-09-12 / 72. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 72-ik szám. Csütörtök, szeptember 12. BEEESHEGrIEI EOZLONY POLITIKA.! LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. szaraú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EbOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSíizetni bármikor lehet évnegvedcnbeiül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hird -tési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A politika őszi munkarendje. BékéBCBaba, szeptember 11. Még egy hónap s a parlament újból megkezdi munkálkodását. Nagy és nehéz feladatok várnak most a képviselőházra. Mindenekelőtt a választó-jog kiterjesztésének kérdését kell megoldani, hogy a béke és nyugalom helyreálljon. Ez a kérdés egyebekben sem marad figyelmeztetés nélkül. A szociáldemokrata-párt ugyanis országos munkaszünetet hirdet arra a napra, mikor a magyar parlament megkezdi őszi ülésezéseinek folyamát s igy kívánja demonstrálni azt, hogy a munkásság még visszaemlékezik a kormánynak a választói reform tárgyalása tekintetében tett Ígéretére. Nem kisebb érdeklődésre tarthat számot a kiegyezés anyaga sem. Sok keserves vajúdás után az osztrák és magyar kormányok már ahhoz a ponthoz jutottak, melynél a gazdasági kiegyezés legfontosabb érdekei találkoznak. Emlékezetes, hogy ez a találkozás csakugyan hosszadalmas és fárasztó tárgyalások után következett be. E tárgyalások folyamán a kiegyezési barometer több izben vihart jelzett és a két állam között való teljes szakadás kisértett a politikai szem határon. A legfőbb pontokban végre mégis megegyeztek, minekutánna az osztrák miniszterelnök elállott attól, hogy a gazdasági kiegyezés kapcsán a jegybank és a kvóta-kérdés szintén elintézést nyerjen. Az osztrák politikusok körében azonban ennek a junktimnak elejtésébe nem igen akarnak belenyugodni és a magyarfaló bécsi sajtó még mindig nem tud napirendre térni a már elföldelt junktim felett. Nehezükre esik osztrák szomszédainknak, hogy a kiegyezési üzlet megkötése alkalmával néhány millióval több kvótát be nem vasalhatnak rajtunk és ki nem zsarolhatják tőlünk végtelen időkig a jegybank közösségét, mely Magyarországnak az osztrák tőkétől való további függését garantálja. És mert a zsákmányról lemondani nagyon fájdalmas, a bank- és kvótajunktim rémregénye még mindig izgatja a kapzsi osztrák koponyákat. Tiszta sor, hogy a magyar kormány ebben a dologban semmiképp nem engedhet mereven elutasító álláspontjából. mely Beck osztrák miniszterelnököt már kapitulációra kényszeritette. ' A junktim elejtése olyan res judicata, melyet ismét felvetni semmiféle perújítással nem lehet. A kiegyezési alku során kicsikart összes engedmények és ellenengedmények mérlegébe sem a bankkérdés, sem a kvóta ügye többé be nem folyhat, mert sem az önálló nemzeti bankhoz való jogunkat, sem pedig a közös kiadásokhoz való hozzájárulási aránynak a nemzet teherviselési képessége szerint való megállapítását, bármiféle rekompenzáció fejében fel nem adhatjuk. Persze az osztrák sajtó gúnyolódik e merev álláspont fölött s reánkkeni, hogy közjogi skrupulozitásból gazdasági érdekeinket áldozzuk föl. Bármiképp nyelveljen is azonban, ezúttal igenis ragaszkodnunk kell a közjogi állásponthoz, amely gazdasági érdekeinkkel teljesen egybeesik, Bármely előnyöket is biztositana az uj kiegyezés Magyarországnak, az előnyökért olyan nagy árat, mint a jegybank és a magasabb kvóta állandósítása nem fizethetünk. És azt a kormányt, amely csak ilyen ár mellett tudná biztosítani az Ausztriaval való gazdasági együttműködést, menthetetlenül elsöpörné a magyar politikai közvélemény. Ezért hát ne is próbáljuk tovább a junktimot feszegetni. Épp ezért, ha a parlamentnek őszi munkaidejében sok teendője lesz, ne felejtsük el, hogy ugyanekkor kettős kötelesség hárul e tekintetben a kormányra, amelytől megkívánjuk és elvárjuk, hogy a legkiterjedőbb gondoskodással és a nemzeti érdekek megvédelmezésével kösse meg a kiegyezést. A magyar képviselőház túlnyomó többsége: a függetlenségi-párt egy junktimmal terhelt kiegyezéshez soha kapható nem lesz, mert egyenes harakiri volna részéről, ha lemondana a magyar nemzeti jegybank megalkotásának lehetőségéről és elfogadna hoszszabb időre egy lényegesen felemelt kvótakulcsot. Éppen ezért nem vesszszük komolyan, ha az osztrák sajtó még mindig kérődzik a junktim kiszáradt gályáin. . A kiegyezés létrejöttét tehát erről az oldalról komoly veszély aligha fenyegeti és ha a jelek nem csalnak, a pálya a törvényhozási tárgyalás számára szabaddá van téve. Hogy azonban a magyar parlamentben mi sors vár a kiegyezésre, azt igazán bajos volna előre megjósolni, mivel ez tisz tára a megállapodások érdemleges tartalmától függ. Kétségtelen azonban, hogy a kiegyezés anyagán kivül haladéktalanul be kell terjeszteni a választói reformra vonatkozó törvényjavaslatot is. Olyan haladéktalanul fontos kérdés ez, amelyet várva-vár az ország sok millió népe. S ha a kormány nem akarja eljátszani népszerűségét, be kell hogy váltsa erre tett igéretét is. Jegyzőválasztás Gyulán. Megindult a korteskedés. A tragikus halált halt H o f f ra a n Ferencnek sirhantján még meg sem száradtak a göröngyök s máris meginduU a korteskedés zaja a gyulai első jegyzői állás elnyeréséért. A kenyérharc sablonos jelszavaiban hiába keresünk könyörületet a halott emléke iránt. Materiális, anyagi gondolkozása az emberiségnek oldalba böki a kegyeletet s ha nem a vallási szertartás profanizálását jelentené, bizony-bizony még a koporsók körül is lármát csapna a kenyérharc. Esztelenek volnánk, ha ezt a rövid expozíciót csupán a gyulai eset kaptafájának tekintenők. Az emberi nem mindenütt egyenlő. S valamint a vadállatok a nőstényhez való just s az ezért folyó harcot tekintik az élet végcéljául, azonképpen az emberiség is a mindennapi falat megszerzésében véli azt az utolsó állomást, amelynek eléréséért küldettünk és sokasodunk. Gyulán is erősen folyik már a korteskedés. Hogy ilyen hamar megkezdődött, — ezen nem lehet csodálkozni. Hoffman Ferenc öröke olyan állás, amely busás jövedelmet hajtván, az anyagi gondok javarészétől megszabadítja azt, aki elnyeri majd. De ezzel az állással nemcsak kötelezettség, hanem tudás is jár. A képzettség nem elegendő ahhoz, hogy valaki a diplomájára üssön s megdönthetetlenül hangoztassa jelszavát: «Az iskola jogot adott nekem ahhoz, h»gy több legyek, mint amennyi vagyok /» A közelmúltnak szomorú tapasztalataiból okulást szerezhetnek azok, akiket illet. Akár városi képviselőtestületi tagoknak, akár tisztviselőknek is hivják őket. Volt idő, amikor Gyula ügyének vezetését olyan emberekre bizták, akik csak részben rendelkeztek a megkívánt kvalifikációval. Akkor az volt a baj, hogy ilyen emberek töltik be a pozíciókat. Később változtak ők is. A kvalifikációt igazoló okmányok teljes egészükben rendelkezésükre állottak. De baj volt ekkor ia. Senkinek sem jutott eszébe, hogy valami olyant kívánjon, ami nélkül nem tisztviselő a tisztviselő Békésmegyei Közlöny tarcájaSzeptember, Verset ne irj ma őszi hervadásról, Virág-halálról irni ma nem divat, Ma már kacagnak a naiv poétán, Hulló virágot hogyha elsirat. Nevessenek, én mégis elsiratlak, Búcsúzó illat, hervadó virág, Hadd lássák csak az elhaló virágon Az én szívemnek gyöngyös harmatát Nevessenek, én mégis arra járok, Hol lehullt virág von sárga szőnyeget, És itt a csöndes, pusztuló világban A természettel én is temetek. Édes reménység, lelkem szép virága Mi lett belőled, rád nem ismerek ! Ez a te őszöd, hullnak, hullnak rólad Az elvirult, a'sárga levelek. Te látod ezt, és félve futsz előlem, Tavasz az ősztől mindig rettegett, Ne fuss előlem, lelkem kis leánya, Nem bánthat az, ki tisztán szeretett. Ne fuss előlem, százszor megbocsátom Kacagó lelked színes vágyait, Miért hiszed, hogy meg tudnám zavarni Egy szűzi lélek édes álmait? Vagy inkább fuss, mert hátha hervadást A csók, mit ajkam ajkadra lehel, /hoz Te csak virulj s az elhaló virággal Csak egymagamban, árván veszszem el. Bévész Tivadar. Hurcolkodás. Irta : Halmy Gyula. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Szüleim hurcolkodnak a régi kedves házból. Negyven hosszú évet töltöttek el ott; búban és örömben váltakozó negyven évet és most a csöndes Avast, a kedves emlékű helyet elhagyva, rideg, idegen lesz majd hosszú ideig otthonuk. Rám legalább idegen hatást fog tenni. Mintha nem is szüleimhez, hanem egy ismeretlen házba mennék majd és lelkem, szivem, minden ifjúi édes emlékem csak oda húz, oda köt a szerény papszeri házba. Az Avas oldalán sorakozó vén fák, az öreg diófa-óriások komolyan bólinigattak felém, mikor még mint gondtalan gyermek, legeltettem kedvelt bárányaimat alattok. Barátságosan legyezgették széles, sürü leveleiket, mikor a boldog, pajkos diákkorban magoltam a tudományokat. Részvéttel hallgatták ifjú szivem lázas kitöréseit s a diákszerelem szülte rémséges ódákat is békés türelemmel kiállták. Milyen ujongva üdvözölt engem az a ház, vidáman mosolygó ablakaival, virágos kertjével, az udvaron legelésző tyúkokkal, a hegyoldalban diszlő gyümölcsfákkal, midőn Caesari büszkeséggel vonultam be, az érettségi bizonyítványt lobogtatva! És milyen elismerőleg' bólintgattak a vén diófák felém, mikor munkáim első kötetei megjelentek s nemcsak elismerő kritikákkal, hanem jó egyetemi végzettséggel örvendeztettem meg értem annyit áldozó szüleimet. Igen! Beszélni tudtak ezek a vén fák, a kert minden bokra, virága. Én _ legalább megértettem a szavukat s megvagyok győződve róla, hogy ők is az enyémet. Enyhe nyári estéken, mikor a hold világított és az Avasról kóbor szellő suhant el leánykám sötétlő fürtéi mellett, elhaló zenehangok foszlányait rabolva el az avasi mulatóhelyekről, ilyen édes estéken kéz a kézben jártunk ott a vén fák alatt és amit a félénk, tudatlan, de mély érzésű fiu nem mert elmondani, azt elsuttogták a jó falombok, meg-megsimogatva a fehér arcú leányka sötét fürtéit. S csodálatos! ő is megértette a vén fák suttogását! Boldog mosolylyal simult hozzám és ilyenkor az öreg diófa áldástadólag terjesztette ki karjait fölénk. Sok-sok ideig nem láttam azután az én otthonomat, pedig szivem minden gondból, bajból csak oda vágyott. Emlékeimen éldegéltem esztendőkig, amikor végre uj otthont, boldog kis családi fészket alkothattam magamnak, kirepülve s elszakadva a szülei fészektől. Milyen öröm dagasztotta keblemet, amidőn feleségem és fiam társaságában közeledtem a ház felé, amelyben olyan igazán, boldogan, gond nélkül a jó szülők, kedves testvérek szeretetét birva és viszonozva, éltem. Most már más képet láttam otthon. A régi ház modernebb lett. Az utca városias, a ház előtt sorfalat álló, ősi fák kivágva, helyettük korlát és villanylámpák. Belül is sok változás fogadott. Húgaim is kirepültek az anyaszárny oltalma alól, kettő erős, férfitámasz mellett, egy a temető csendes magányában keresett nyugodalmat Atyám, anyám öregebbek lettek, az egész lakás ujabb, divatosabb, csak a kertben, a kedves, régi fák nem változtak, csak ők integették felém a régi, bizalmas üdvözletet. És most hazahívnak ! Azt kívánják, , hogy ott legyek, amikor elhagyják, idej gennek adják át azt a házat, azt a kerj tet, azokat a vén fákat, amelyekhez neí kem minden kedves emlékem, gyermekj és ifjúkori bohóságaim oda vannak fűződve az emlékezet színes pókfonalával ! Nem! Nem tudnék én onnan elbúcsúzni ! Fájna nekem látni és örökre elhagyni azt a helyet! Jobb innét a távolból, boldog, meleg családi körből inteni bucsut a vén ház, a kedves, öreg fák felé! Lelkembe erőt, szivembe vigasztalást önt itt az a tudat, hogy úgysem az én otthonom volt az már! Itt az én helyem, itt az én boldogságom! De ott a megválás fájna, nagyon fájna !. . . Kedves, régi ház . . . öreg diófák... Isten veletek !... Hazugságok. Irta: Fehér Jenő. A hunyó nap utolsó sugarait vetette a felkai völgybe. Túlnan, a Tátra orma fölött már lassan kúszott fel a hold halavány tányérja. A fürdőhely esplanadeján vidáman csevegő társaságok verődtek össze. A fiatalság kacagva rótta fel s alá a kavicsos utat, mig a sétányt koszorúzó padokat a korosabb fürdővendégek okkupálták: köhécselő aszszonyok, akik az alkonyati fuvalom elől fázósan vonták össze értékes sáljukat és többé-kevésbbé nyavalyás öreg urak, akiken meglátszott, hogy nem a fárasztó munka betegei. Itt-ott egy nyalka katonatiszt ődöngött könnyű blúzban, kard nélkül, összes fegyverzete egy vékony lovaglóostor, amelyet mindannyiszor megsuhogtat a levegőben, valahányszor valami szellemességet akar kivágni. Szin-