Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-07-11 / 54. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 54-ikszám. Csütörtök, július 11. ¥ BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik, hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. előfizetni bármikor lehet évnegyedcnbelűl is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILEB VILMOS Felelős szerkesztő : SZÉKELT BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Csabacsüdön sztrájkolnak! Békéscsaba, julius 10. Az elfojtott indulat kitört már. A méltóságos arató kijelentette a földesúr előtt, hogy most nagy erőnek képzeli magát. Tehát — nem dolgozik. Miért is dolgozna? A földesúr tenyere sem kérges ármunkától. Mégis neki terem a föld. Ésszerű hát az, jogos-e az, igazságos-e az, hogy a munkásnép feketére égettesse magát a nap hevével, ha kenyeret akar süttetni a learatott gabonából ? Olyan kenyeret, amelynek feketesége a kemény, de becsületes munkára emlékeztet ? ! Ugy-e nem ? Nos, ilyen okosak a csabacsüdi aratók is. Békéscsaba arató-munkásai sem voltak különbek a csabacsüdieknél. Nem csoda. Itt fészkel az agy, amely gondolkozik, irányit s azzal a sok, kenyérért működő husgéppel csak akaratának és gondolatainak reflexmozgásait végezteti. Egynehányszáz munkásember nem érte föl a dirigáló gondviselés céljait s ezért leszerződött jóidején, Egy-két száz bölcs atyafi azonban itthon maradt s maiglan is ott pedzi a tudományt a csabai csirkepiactéren, pipázgatás s ezernyi kétség között, hogy lesz-e már holnap kenyér, amelynek morzsáival elhallgattassa a korgó gyermek-gyomrot ?! Ez az a néhai törhetetlen csapat, amely életrehalálra készült a világot megváltó arató-sztrájk kimondásáért. S most — én Istenem ! — mióta várják ezek az elszánt, szegény emberek, hogy a csabacsüdi aratók, sztrájkot mondván, négyszáz kenyér nélküli csabai embert munkához juttassanak ?! De beszéljünk komolyan. Ugy értesitik szerkesztőségünket, hogy a csabacsüdi zugolódóknak semmi okuk nem volt a munka abbanhagyására. Megkötötték annak idején a szerződést s ennek a szerződésnek feltételeit becsülettel állotta a munkaadó._ Nem akart abból semmit elvenni. Ám azt sem akarta, hogy hozzá tegyenek valamit. Akadt az aratók között egy-két izgága ember, aki okult a békésmegyei kamatot hajtó példákon s Messiásnak csapott föl. A nép pedig jámbor és tu' datlan. Nekiszaladt a falnak, hogy a börtönben térjen észhez. Miért is sztrájkol ő voltaképpen ? Ha a gazda nem tartaná be a feltételeket: (de betartja !) ott a hatóság. Ha többet kivánna az aratótól, mint amennyire az kötelezte magát: akkor is ott a hatóság. A becsületes munkának becsületes védelmét mindenütt megtalálja a munkás. Miért sztrájkolnak hát a csabacsüdiek ? Mert azt akarják, hogy ők se arassanak, épp mint az a sok kockázattal dolgozó földesgazda s a kenyér mégis szájaikba hulljon. Nem vetnek számot azzal, hogy az anyagi kockázat különb tőke, mint az a fizikai erő, amelynek gyümölcsöztetése után szerződésben biztosított előnyökhöz jut a munkás-nép. De mit kap a gazda ? Öt és hat mázsás termést, rossz időjárást s mindezeknek hegyébe egy-két csabacsüdi aratót, akik egyetlen csapással imperativusban akarják megrögzíteni a szentírás szavait: „Utolsók legyenek az elsőkből!" . . . Hát ezt semmiképpen sem szabad eltűrni. A kioktatás, jóakaratú, szelid figyelmeztetés talán nem téveszti el a célt. Fel kell világosítani a tévelygőket, hogy mennyit követelhetnek s hogy miért nem lehet az adott viszonyok között többet követelniök. Ha pedig nem hajlanak a szép és okos szóra, ha szerződésszegéssel, árulással, csalafintasággal veszélyeztetik a lábon álló termést s ezzel a gazda egzisztentiáját, közvetve pedig az ország mezőgazdasági érdekeit, akkor — nos akkor: tömlöcbe velük, hadd javuljanak s hadd tanuljanak. Nem tulajdonítunk különös fontosságot a csabacsüdi esetnek. De jellemző az mégis munkásügyi viszonyainkra. A munkáskövetelést sok oldalról támogatja a törvény. Mi lenne abból, szerelmes Jézusom ! ha a gazda nem fizetné ki aratóinak azt a részt, amire szerződésileg kötelezte magát? A törvény nem kérdené, vájjon termett-e annyit a föld? Ráparancsolna menten : Tessék fizetni! S ha vonakodnék — megszólalna a dob. Egy-két párna, egy-két jószág akad még a ház körül. Ámde mivel biztosítja a törvény a gazdát, ha az aratói nem adják meg a gazdának az ellenértéket ? Fogházzal ? Elzárással ? Nem jó módszer. A tömlöcben még az arató sem arathat. Mindenképpen rosszul van ez igy. S ha eszünkbe jut, hogy a modern államokban a személyes szabadság szentsége tiltja azt, hogy a szerződés aláíróját puskaszuronynyal kényszerítsék elvállalt kötelezettségeinek teljesítésére, akkor eltünődünk azon is, hogy nemcsak a jog nélküli államok ázsiaiak, hanem azok is, ahol a túltengő szabadság miatt kipottyan a paragrafusoknak lyukas zsákjából a jog. BZ. b. Vármegyei ügyek. A közigazgatási bizottság ülése. Békésvármegye közigazgatásának hétfői ülése iránt a tárgysorozat fontosságához mért érdeklődést tanúsítottak a tagok, akik, három kivételével, teljes számban jelentek meg. E három tag — Veress József, dr. Pándy István, D o m b y Lajos — kimentette elmaradását, Fontosabb momentum nem emelto ki a sablonos szürkeségből ezt a közigazgatási bizottsági ülést s talán mindössze azt említhetjük meg figyelmet érdemlő tényékül, hogy az elnöki székben nem Fábry Sándor dr. főispán, hanem Ambrus Sándor ült. Felszólalások sem voltak számfölötti mennyiségben. Wenckheim Dénes gróf, H a v i á r Dániel, Morvái Mihály és Ladics László vitattak meg csupán egy-két kérdést, amelyek inkább gyakoriságuk miatt váltottak ki vitákat. Az ülésen megjelent tagok a köBékésmegyei Közlöny tárcája. Gyermekkori percek. Nem is olyan rég volt. Egypár esztendeje. Ott szaladgáltam még kint a tágas réten. Kék virágot szedtem a kalásztengerbe' Gyermekes örömmel, bájos kedvtelésben. Csokorba kötöttem a kéklő virágot. Repesve szaladtam jó anyám elébe . . . Mikor átnyújtottam, arca fölsugárzott, S örömkönycsepp tévedt jóságos szemébe... Pillangót kergettem. Fecskefarkú pillét, Zöld gyep koszorúzta, vadvirágos réten, Kacagott a lelkem az örömtől mindég, Ha a kis csapongót egyszer utóiértem... Tarka gyíkot űztem. Lent a tanya alján. Be-besüppedt lábam a síkos mocsárba ... Majd megriadt a gyík ... 5 kacajomat haliMind beljebb fúródott a zizegő sásba... [ ván Lepihentem aztán jegenyék tövében. Milyen édes is volt ez a nyugodalom ! Gyermekes ábrándok enyelegtek vélem. Álomba ringatott az esti fuvalom. Megcsapott a szellő... Rámhajlott a virág... Kis madárka zengett a jegenye-ágon . .. Ezt dalolta folyton : Szeresd édesanyád Öt szeresd legjobban az egész világon !... Kiss Fereno. Aki az igazát keresi. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta : Bródy István. Szép szál ember volt Garas Márton, nagy, hatalmas, szélesvállú. Legénykorában az egész falunak asszonynépét bolonddá tartotta. A leányokat hitegette, menyecskéket csalogatta.. Szeretett a tilosban járni és nem egyszer betörték a fejét, a mikor egy-egy békés polgár házatája körül ólálkodott. Csak ennyi hiba volt a Garas Márton becsületén és ez a hiba is erénynek tünt fel a csopaki asszonynép előtt, nem is beszélve arról, hogy a Marci fiu nem szerette az italt, nem ült hajnalig a korcsmában, mint a többi legények, sőt a 1 malom alatt sem kapta rajta a húszonegygyesen sohasem a főtisztelendő ur, a ki az erkölcs felszentelt őre volt a faluban és nagyon elitélte azokat, akik kártyáznak, vagy isznak ; hát még azokat, akik szeretőt tartanak. Könnyű volt a tiszteletes urnák, ő utána nem leselkedett soha, senki. De még ha észrevették is, hogy csinos gazd'asszonyt tart, meg hogy a jó bornak, kártyának sem ellensége, olyankor, ha városi urak kiruccantak hozzá, nem szólhatott rá senki se! Uram Isten, a tiszteletes úrra! No csak az kellene ! A mikor az öreg Garas Ábris meghalt, a két fiu: Marci meg az öcscse Józska, aki épp akkor került haza katonáéktól, nem akarták eldarabolni a kis hagyatékot, i nem akarták megosztani azt a pár hold vetkezők: Wenckheim Dénes gróf H a v i á r Dániel, S z a 1 a y József, M o rv a y Mihály, Ambrus Sándor, dr D.aimel Sándor, dr. Sáro si Gyula, dr. M i k 1 e r Sándor, dr. Ladics László, G r i n e u s z György, dr. Z ö 1 dy János, dr. Z ö 1 d y Géza, dr. M á r k y János, dr. L i s z y Viktor ésTreszina Alfréd. Az ülés lefolyását ez a tudósítás ismerteti: Alispáni ügydarabok. Ambrus Sándor az ülést megnyitván, előadja, hogy dr. Fábry Sándor füispán más oldalú elfoglaltsága miatt az ülésen nem elnökölhet s ezért ő látja el az elnök teendőit. Utána Daimel Sándor dr. ismerteti az alispáni jelentést, amelyet lapunk más helyén közlünk. Ezután L o ó s Lipót gyulaeperjesi tanító fegyelmi ügyére vonatkozólag azt közli az üléssel Daimel Sándor, hogy egy beadvány érkezett a közigazgatási bizottsághoz, amelyet harminc gyula eperjessi polgár irt alá s L o ó s Lipótot derék, tisztességes embernek jelentvén ki, azt állítják, hogy az ellene emelt panaszok alaptalanok. Kérik, hogy ezt a körülményt vegye figyelembe a bizottsá. Megjegyzi ugyanekkor Daimel Sándor, hogy a'Loós ellen elrendelt fegyelmi vizsgálatot Gyula város polgármestere befejezte már s ezért indítványtétel céljából kiadták az iratokat a tiszti főügyésznek. Utazás egy uradalom körül. BlankensteinPál gróf|köröstarcsai birtokán nemrég gazdatiszt-csere történt. A gróf elbocsájtotta szolgálatából F a t a Sándor gazdatisztet s helyét egy olyan egyénnel töltette be, aki nem rendelkezik a megkívánt elméleti képesítéssel. Erről a körülményről jelentést tett a község a közigazgatási bizottságnak, mely elé azt a javaslatot tette Daimel Sándor előadó, hivja föl a grófot, hogy 600 korona pénzbírság terhe mellett három hónapon belül okleveles gazdatisztet alkalmazzon birtokán s erről jelentést tegyen a közigazgatási bizottságnak. H a v i á r Dániel furcsának tartja ezt az eljárást. Azt hinné az ember, hogy a birtokosnak előre kell tenni ilyen bejelentést. A törvény intenciója az ennél a rendelkezésnél, hogy a birtokot szakszerűen kezeljék állandóan s nem tudja helyesni, hogy káros határidőknek kiföldet, ami maradt, hanem ugy határoztak, hogy egy fedél alatt maradnak továbbra is együtt, közös erővel folytatják a gazdálkodást. Csakhogy baj volt ám asszony nélkül, üres volt a ház, elkallódott a majorság, ezt megérezték mind a ketten. — Asszony kellene a házhoz, — mondta Jóska, a fiatalabbik ; — igen ám, csakhogy melyikünk hozza. Te vagy az idősebb, Marci bátya, neked kell elkezdeni ! Igy is történt, három hét múlva a szomszéd község legszebb leányát hozta haza Marci. Aratás volt, bőséges aratás, a falu öregjei sem emlékeztek még ilyen termésre. A Garasék földjén embernyi magas rozs hullámzott, kora hajnalban állt neki a két testvér ós késő estére csak a feléig jutottak. Nem mintha kevés lett volna a munkáskéz, hanem mert egy holdon három annyi termett, mint máskor. Már régen csillagos este volt, a mikor javában kötötték a kévét, rakták a kereszteket. A lágy, nyári éjszakában oda hallatszott az urasági aratók vidám nótázása, akik ott vetettek maguknak ágyat a kazal tövében. Jó meleg levest hozott a Marci felesége. A két testvér mohón fogyasztotta el, azután ők is leheveredtek ott kint a tarlón, hogy a rövid nyári éjszakát keresztül pihenjék. Az asszonyt hazaküldték, Marci féltette a feleségét, hogy az éjjeli harmat tán megárt neki. — Eredj lelkem haza, nyoszolyában van a te helyed! Az asszony maradni akart. — De csak eredj haza, galambom! A kis porontyunkat ne bizd idegen kézre! Még megtalálják rontani. Az asszony elindult, nem ellenkezett. Éjfél után két óra tájt lehetett, a mikor Marci nagy kutyavonyitásra ébredt fel, talpra ugrott, a kaszáját a vállára kapta, körülnézett a keresztek között, hogy nem-e jár ottvalami dézsma népség. Minden csendes volt. Csak a kutyák ugattak, vonyítottak a falu alatt." A cselédek még javában horkoltak. Marci is visszament a fekvő helyére, de az álom sehogy sem akart már a szemére jönni. Nem tudott elaludni. — Jóska te, alszol? Az öcscse nem felelt. Marci újra kiáltott, most már erősebben. — Héj, Jóska! Tán már pitymallik is! Nem felelt senki sem a szavára. — Hol le

uet ez a fiu ? — tűnődött Marci s elindult keresni a keresztek között; sehol sem találta. — Tán csak nincs valami baj odahaza ? Ez jutott az eszébe, hogy az öccse eltűntén gondolkozott. — A porontyom ! ? A fiam ! ? Talán beteg lett! Talán az asszonya is.