Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám
1907-08-08 / 62. szám
4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. aug. 8. miképpen osszák be további boldogulhatásukra. A szétosztást illetőleg azután egy szükebbkörü bizottság tárgyalt, s megállapodtak abban, hogy szótosztási arányt magukban tartják, a közgyűlésig el nem árulják, nehogy egyeseknek elkeseredésükben eszükbe jusson agitálni a megállapodás ellen, s ezzel rontani a vezetők népszerűségét s hatalmi befolyását. — Eljegyzé cek. S a 11 József, kassai kereskedő vasárnap jegyezte el T a jb e r Gusztáv szarvasi árvagyám leányát, Margitot. László József csabai kereskedő eljegyezte H o 1 c z e r Zsenit Szegedről. P o 11 á k Simon csabai terményalkusz eljegyezte Schwarcz Jankát Nagyváradról. Steinberger Salamon orosházi kereskedő leányát Katót, eljegyezte Kirschner Sándor, makói kereskedő. Szól Lajos bródi államvasuti mérnök eljegyezte özv. P o 11 á k Hermanné leányát Szarvason. — Tanítók eskütétele Békéscsabán. A tótkomlósi, gyomai, orosházai, csabai ós mezőberényi református, ágostai evangélikus és izraelita néptanítók tegnap délelőtt tették le a közhivatalnoki esküt Békéscsaba községházának nagytermében. Az eskü jelentőségét dr. Mikler Sándor kir. tanfelügyelő ecsetelte a tanítók előtt, szép szavak kíséretében. Azután felolvasta Mikler az eskümintát, melyet a tanitók utána mondtak. A római katholikus tanitók később teszik le az esküt. Tegnap mintegy száz tanitó esküdött föl az alkotmányra. — Élet egy békésmegyei fürdőben. A fürdöszezon beállta óta — irják Orosházáról - ugyancsak élénk Gyopároson az élet. Nap-nap után egyre tömegesebben keresik föl a szomszédos vármegyékből is ezt a nagy gyógyhatású fürdőt. Különösen a vasárnapi napokon özönli el Gyopárost a kirándulók serege s ilyenkor tapasztalható leginkább az a visszaélés is, melyet a bérkocsi-tulajdonosok követnek el és melylyel kizsákmányolják a közönséget. A fürdőben egyébként még mindig kevés az öltözőfülke s még kevesebb a kiszolgáló személyzet. A vasúti megállóhelynél sincsenek még padok. Ezeken az anomáliákon apránként segíteni kellene. — Lapszerkesztőből adótiszt. A pénzügyminiszter Palatínus József volt csabai hírlapírót,aki lapunkatjis szerkesztette, a csíkszeredai adóhivatalhoz adótiszttó nevezte ki 1400 korona fizetéssel és 300 korona lakpénzzel. Palatínus Józsel már el is foglalta uj hivatalát. — Iparostanonciskolai tanitók választása Békésen. Békésen az iparostanonciskolai felügyelő-bizottság a mult héten alakult meg. Ekkor választották a tanítókat is a községháza kistermében. A bizottság elnökéül Szathmáry Gábor főjegyzőt választották meg. Az iparos iskola igazgatója Bányai István, rajztanítók L é v a y István és Nagy Lajos lettek. E választás 3 uj tanerőt állítót, a tanonciskola élére, kiktől elvárja a bizottság, hogy az előlegezett bizalomnak legjobb tudásuk és tehetségük szerint fognak megfelelni s kikről hisszük s feltételezzük mi is, hogy teljes ambícióval és szeretettel fogják felkarolni az iparos tanoncoktatásnak oly nagy fontosságú s mégis meglehetős mostoha viszonyok közt sínylődő ügyét. — Rendeletözön a kivándorlás körül. A kivándorlás országszéltében egyre félelmesebben nő. A belügyminiszter pedig egyre-másra küldi meg a törvényhatóságoknak a kivándorlás megakadályozását elérni óhajtó rendeleteit, Mi,, a felszínre került példákból következtetve kötye hisszük, hogy rendeletözönnel meg lehetne akadályozni a kivándorlást. Ez a rendeletezés legfeljebb a tisztviselőket juttatja olyan labirintusba, hogy aztán ember legyen a talpán, aki el tud igazolni ebben az útvesztőben. Tegnapelőtt tismét boldogította a miniszter egy rendelettel Békésmegyét. Ebben a rendeletben utasítja az illetékes hatóságokat, hogy a távozást bejelentő lapokon mindig kitüntettessék. vájjon a családtagok, mind eltávoztak-e már? — A gyomai kerület ügyeiből Megírtuk, hogy a gyomai kerület országgyűlési képviselője, Fábry Károly a kerületéhez tartozó több községnek a kereskedelmi minisztérium ügyosztályaiban elintézést váró ügyeinek gyors elintézése céljából látogatást tett Herkulesfürdőn Kossuth Ferenc miniszternél. Fábry Károly több napig vendége volt a miniszternek, aki minden kérésre kedvező Ígéretet tett. Fábry szintén Herkulesfürdőn nyaraló Kossuth Lajos Tódorral és az államtitkárral külön hajón kirándult a Vaskapura. A kirándulók megtekintették Ada Kale szigetet is. Fábry Károly kedden délután érkezett haza. — Ha a szociálisták vadásznak ..., Békés vármegyében a panem et circenses elvét gyakorlatilag is űzik a szociálisták. Sajnos, hogy csak a vezéri sorshoz tartozó példányok A vezéreknek van pénzük erre. De azt már ők is tagadják, hogy jogosultak volnának azt a pénzt, amit mulatozásra fordítanak, megosztani a „nyomorgó elvtársakkal" ...Kovalovszky András elvtárs Dobozon boldogítja a népet. Megpróbálkozott szónoki képességeinek értékesítésével Amerikában is, de ott nem sokra vitte. Hazajött tehát s kibérelt egy vadászterületet. Nyáron ugy sincs kinek szavalni. Hogy dologgal is eltölthetné az időt ? ... Mit törődik ezzel Kovalovszky elvtárs. Elég, ha a közkatonák izzadnak. Ő többre becsüli a vadászatot .... Szegény szociálizmus, szegény, hiszékeny s munkában izzadó elvtársak ... — Borzalmas halál. K r á 1 György szarvasi gazdánál hétfőn cséplés volt s a háznépe mind ott tartózkodott a tanyán. K r á 1 n é déltájban bográcsost készített harmincz munkás számára és kilenc hónapos kis gyermekével a karján vigyázott az ételre. Egy őrizetlen pillanatban azonban a gyermek beleesett a forró ételbe s teljesen szétfoszlott testét csak darabokban lehetett kiszedni a bográcsból. A borzalmas haláleset miatt a hatóság eljárást indított a gondatlan anya ellen. — Egy szerelmes asszony panasza. Szabó Zsófia dobozi asszony nagy panaszszal fordult a csendőrséghez. Azt tapasztalta ugyanis, hogy napok óta legértékesebb ruhadarabjainak s nem egyszer készpénzének is lába lesz. — A csendőrök vallatóra fogták az aszszonyt, hogy kik járnak a lakásába. Szabó Zsófia ötölt-hatolt s végre merészen jelentette ki, hogy őhozzá senki sem jár. A csendőrök nyomozni kezdtek s a nyomozás során kitűnt, hogy a derék amazonhoz nap nap után ujabb és ujabb férfiak járnak szépet tenni és hogy Szabó Zsófiának rettenetesen nagy a szive. Ez alapon folytatták tovább a nyomozást s az eltűnt ruhadarabokat hat férfiúnak a lakásán meg is találták. — Doboztól az aradi börtönig. Mucsi Istvánné viselt dolgairól nem egy izben volt már alkalmunk megemlékezni. Mucsiné dobozi asszony s a szélhámoskodásra olyan tehetséggel bir, mint kevesen a neméhez tartozó szerencsések közül. Ez a nő, akinek Dobozon háza és földje van, beleszeretett a szomszédjának 17 esztendős fiába, Köteles Istvánba. A szerelmesek eleintén a falujukban turbékoltak, de később világgá mentek, hanem csak Békéscsabáig juthattak el, mert az asszony pénze elfogyott Innen Köteles István visszatért, Mucsiné tovább folytatta az útját és sorra csalta a vármegye községeinek polgárait. Kondoroson Ziják Mártonnét fosztotta ki, majd Szentandráson és Szarvason tűnt fel. Békésmegye után Medgyesbodzáson tett látogatást a derék nő. Aztán Medgyesegyházára ment, ahol Nagy Andrásnéban talált olyan aszszoiiyra, aki hitt kuruzslásainak Több heti kóborlás után végre elfogta Mucsinét a csendőrség s átkisérte Aradra, ahol a vizsgálóbíró rögtön kihallgatta az asszonyt. Mucsiné ellen megindították most a bünfenyitő eljárást. — Gyulát zár alá vették a munkások. Ismeretes, hogy a gyulai épitő segédmunkások már évek óta sztrájkban állanak. A munkások jórésze idegen helyekre szerződött el s az otthonmaradt izgatók mindenütt kicsöppentek a munkából. Kenyérre azonban mindenkinek szüksége van s a gyulai izgatók is békéltető tárgyalások megtartását proponálták. Ezeken a tárgyalásokon arra akarták bírni a mestereket, hogy elfogadják a munkások követeléseit. Ez nem sikerült s most az ópitő-munkások országos szakcsoportja boykott alá vette a gyulai építő-iparosokat. — A csabai szerzetest körözik. Hónapokkal ezelőtt egy magát Gujno Ernőnek nevező papi ruhás ember járt Békéscsabán, Szarvason és Békésen. Gujno azt hitette el a parochiákon, hogy ő üldözött szerzetes, aki Franciaországbői inndult világ körüli útra. Erről az emberről tegnap az ország összes rendőrhatóságaihoz ez a hír érkezett a bécsi rendőrigazgatóságtól: Fél év óta Magyarországon ós Ausztriában egy Gujnó Ernő nevü fiatalember kóborol, aki szerzetesnek adja ki magát. Kiderült, hogy ily nevü szerzetes Franciaországban sohasem vo t s Gujno család sem létezik sehol. Ez alapon most körözik a szerzetes urat, aki valószínűleg egész Magyarországot végigcsalta. — A csabai uj pénzügyőri biztos. Szentmiklóssy György, a békéscsabai uj pénzügyőri biztos elfoglalta már állását. Szentmiklóssy gárdatiszt volt s rokonszenves egyéniségéből következtetőleg, hamar közkedvelt tagja lesz a békéscsabai elit-társadalomnak. Az uj biztos nem tartotta meg a régi hivatalos helyiségeket s a pénzügyi biztosság uj irodáját az ótemető-utcai Sailer-házba tette át. — Verekedés Dobozon. Gergely Lajos dobozi lakos ellenséges lábon él az apósával, K o m 1 ó s i Mihálylyal és sógornőjével. A rabiatus vő mindig kereste az alkalmat, hogy apósával összeszólalkozzon, de a békés természetű öregnek sokszor elkerülnie sikerült a szóharcot. A napokban aztán kifogyott a türelméből s visszafeleselgetett Gergelynek. A vő csak erre várt. Nekiugrott apósának és sógornőjének, akiket ugy elvert, hogy gyógyulásuk több napot vesz igénybe. Gergely ellen megindították az eljárást. — Veszett eb Szarvason. Szarvason s általában Békésmegye egész területén régóta nem garázdálkodott annyi veszett eb, mint az idén. A vármegye községeiben állandóan ebzárlat van a sok szerencsétlenség miatt. Szarvasi tudósítónk jelenti, hogy vasárnap H a n ó János községi tanitó kutyáján tört ki a veszettség. A kutya nekiugrott gazdájának s a kézfejét megharapta. Hanót a budapesti Pasztör-intézetbe vitték. — Vasárnapi verekedések. Vasárnap feltüzesedett az aluszókony tót-vér s nagy verekedéseknek lőn Békéscsabán az okozója. A Zöldfa-vendéglőben L i pt á k F. András garázdálkodott s a rendőrök be akarták kisérni. S u c h Mihály 18 éves gyerekember azonban ki akarta szabadítani barátját s Dobroczky Mihály rendőrt hátulról fejbe vágta. A rendőrök ezután Suchot is hűvösre tették. — A Széchenyi-ligetben Szombati Pál és Huszár Mátyás verekedtek össze egy szomszéd asztalnál mulató legénycsapattal. Szombatit a legények összeszurkálták s most betegen fekszik a lakásán. Az ismeretlen nevü tettesek elmenekültek. Nagy tüz egy gyártelepen. A csaba-erzsóbethelyi nagy téglagyár pusztulása. A békésmegyei tüzesetek statisztikája hétfőről keddre virradó éjjel megint gazdagodott egy adattal. A csaba-erzsébethelyi nagy téglagyárban tett pusztítást a tüz s az okozott kár oly nagy, amilyenhez hasonlót keveset jegyzet föl a békésmegyei tüzekről szóló adathalmaz. Hogy ezt a rettenetes pusztítást közvetve mi okozta, ezidőszerint még nem állapitható meg, mert a tüz keletkezésének okát még csak nem is sejtik. A gyárban mindig és mindenütt a legnagyobb óvatossággal bántak a gyuj tó-eszközökkel s igy valószínű, hogy a vétkes gondatlanság esete sem forog fenn. A tüz már kora este keletkezhetett s lappanva terjedt tovább és tovább a gépház padlásán. Esti 9 órakor, mikor a telepen lakó egyik társtulaldonos, S u k Kálmán, pihenőre ment, még nem vettek észre semmi gyanús körülményt. Tiz óra tájban rendesen nyugalomra térnek a gyárban lakó összes alkalmazottak s ezután az éjjeli őrök veszik át szerepüket. A telep sohasincs felügyelet nélkül s éjszakák idején két őr teljesített ellenőrző szolgálatot. Hétfőn este az egyik körkemencének tüzelője is fenn volt még s együtt teljesített felügyeleti szolgálatot a második éjjeli őrrel. A két alkalmazott már 11 óra tájban észrevette, hogy valamerről gyenge füst száll a gyárra, de mert nem láttak sehol szikrát, sem lángott, nem is következtettek semmi rosszra. Egy-két negyedóra elteltével azonban észrevették a gépház padlásáról több helyen ki-kitörő lángnyelveket. A két alkalmazott erre tüzilármába tört ki s fej veszetten szaldatak S u k Kálmánhoz, aki fellármázta a telepen lakó összes alkalmazottakat s kevéssel ezután nekiláttak a7 oltáshoz. Mindenekelőtt a gépház padlásán égő tüzet akarták helyhez kötni. A gyártelep kis tüzifecskendője azonban hasznavehetetlen tárgynak bizonyult a hatalmas lángnyelnek elfojtására. Közben megkondult a vészharang is. Erzsébethely tótjai egy szempillantás alatt talpon voltak s elállották a telep előtti terülelet, anélkül, hogy csak egyetlen kanta vizet is ráöntöttek volna a tűzre. A telep alkalmazottjai többen kérték a parasztokat, hogy segédkezzenek az oltásban, de az állati módon bámészhodók kijelentették, hogy »csak tisztességes napszám mellett vesznek részt az oltási munkában /« . . . Ez a buta egykedvűség ki tudja milyen következményekkel "járt ha időközben az éjszakát hatalmasan bevilágító tűzre nem lesznek figyelmesek a békéscsabai tűzoltók, akik Vilim István főparancsnok vezetésével egy szempillantás alatt kivonultak Erzsébethelyre s igazán emberfölötti erővel sikerült élérniök azt, hogy az erzsébethelyi, rendkívül „vallásos erkölcsökben" nevelt tót fölmivesek házsorai is el ne hamvadjanak. A tűzoltókat derekasan segítették a katonák és a Békéscsabáról kijött uri emberek, akik kávéházból s lakásukból rohantak Erzsébethelyre, csakhogy segíteni tudjanak az arra szorultakon. Sajnos, a tüz minden erőfeszítés dacára is nagykárokat okozott. Hajnali 5 órakor még javában égtek a fából készült száraz tégla- ós cserép modellek, melyekből küzel 250.000 darab égett el. Elpusztult három száritószin a nagy gőzgép is megrongálódott. Reggel táján végrejsikerült a tüzet eloltani s ezzel megmentették a gyárat a teljes megsemmisüléstől. A kész a'nyag és a nyersanyagnak mintegy 30.000 koronát érő része elpusztult. Teljesen elhamvadtak a száritó-deszkák és állványok. Az elpusztult tárgyak ártóke — kivévén a nyersanyagót — mintegy 100-150.000 koronára tehető. Ez az öszszeg azonban biztosítás révén megtérül. A nyersanyag és a gőzgép nem volt biztosítva. A telepen ma újból megkezdték az üzemet. Egyelőre csak mérsékelt mennyiségben állithatják elő az anyagot. A cserépkészités azonban mintegy 3—4 hétig szünetelni fog. Ezidő alatt teljesen rendbehozzák a tüz pusztítását s az üzem megint zavartalanul fog tovább folyni. Uj népkönyvtárak A DMKE. akciójának sikere. Terjed a felvilágosodás. Nemrég megemlékeztünk már arról a megkeresésről, melyet a Dólmagyarországi Közművelődési Egyesület indított. Ez a mozgalom a nép felvilágosodásának érdekeit akarja szolgálni és azt célozza, hogy a délvidék minden községében egy népkönyvtár állittassék föl, amely könyvtárból ingyen kölcsönözhessenek ki könyveket a kisgazdák és munkások egyaránt. i Ez a nemes aktió annál örvendete! sebb visszhangra talált a délvidék vármegyéiben, mert a nép felvilágosodására megadni a lehetőséget, sehol sem indokoltabb, mint ezekben a vármegyékben, ahol a műveletlen léleknek szenvedélyeit minden lelketlen izgató felkorbácsolhatja s könnyű szerrel élesztheti azt a tüzet, mely a lét nehézségei miatt támad az egyesekben. Rég tudott dolog, hogy a speciálisan alföldi szo-