Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-08-01 / 60. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 60-ik szám. Vasárnap, augusztus í. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltOFIZBTÉSI 013 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. ClSfizetni bármikor lehet évnegyedcnbeiül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILEE VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Közgazdasági politikánk munkája. Békéscsaba, julius 31. Egy évvel ezelőtt még megtépett gyökerekkel állt az ingadozó közviszonyok bizonytalan talajában az egész közgazdaság pörkültetvénye s mikor az eligazítás alkotmányos napja kisütött és a művelő eszközök újra munkába vehették a parlagot: időnek kellett elmúlnia, hogy a megszakadt gyökerek megerősödő uj gyökérszálakkal belekapaszkodhassanak a bizonyosság talajába. A gyógyuló közviszonyok levegőjében bizalmat keltőleg jelentek meg egyszersmind a tetterős közgazdasági kormányzat biztató programmpontjai: az iparrendezési, iparfejlesztési és szociális térnek rég várt beépítési tervei a megfelelő javaslatok alakjában s e kettős irányban érzett hatóerő eredőjeként, régi sebeit tapasztgatva és uj reményeit ápolgatva, úszott az anyagi élet vizén ár ellen, ár iránt a nemzet. Az állapotok határozottan jobbra fordultak, aminek a jelzett közviszonybeli gyógyuláson kivül és a terméseredmények átlagos javulásán kivül nagy része volt az ország gazdasági önállóságába vetett hit teljesülési lehetőségének. Hogy ennek esélyei tiz évre eltolódtak, azt a befejezettség és megmásíthatatlanság tudatán kivül is elég megnyugvással fogadta a nemzet, különösen azért, mert egy gazdaságpolitikai rendszer megváltoztatásához s a világviszonyokba való beillesztéséhez nem sok az a 10 —12 esztendő, amit előmunkálatokra szükséges fordítani, csak most már kérlelhetetlen bizonysággal álljon előttünk az, hogy legalább ez idő elmultával feltétlenül és teljességgel bekövetkezik évtizedek általános óhajtásának, nemzeti harcának ez az eredménye. Ha ez bekövetkezik, akkor végre mély és szabad mederben indulhat meg a valóban magyar közgazdasági politika programmja s már ez a közbeeső tiz év a merész kezdeményezések és jövőnek szóló alkotások gazdag ideje lesz. Amíg így reményeinket szövögetve, himes szálakat bontogatunk ki a közelmúlt közgazdasági hangulat részéből, szomorú igazságokkal kell rámutatnunk azokra a sötét szálakra is, melyek mély aggodalommal nehezülnek reánk. A kivándorlás adatai megdöbbentőek, a nemzet sorsán gondolkodókat szinte félelemmel töltik el. Egy bizonyos : hogy minden ok végső gyökere gazdasági s ez maga elég lehet arra, hogy e minden csapásnál, háborúnál és pestisnél rohamosabban pusztító nemzetgyilkoló bajnak gyógyítására mindannyian, minden eszközzel arra a térre siessünk, ahol a baj gyökere táplálkozik: a gazdaságira. A másik fekete szál, amely hasonlóan mély gondolkodásra készteti a nemzet minden komoly fiát: a társadalmi osztályharc immár mindenütt romboló hulláma, mely teljes erejével éppen a közgazdasági nemzetszervezet leggyöngébb részét, az ipart támadja és pedig éppen akkor, amikor az önállóságra való készülődés idejében legerősebbnek kellene lenni, de szerencsétlenségünkre a leggyöngébb. Nagyipart, kisipart, régi ipar és most keletkező, még kalkuláló, egyformán belekerült e harc pusztító forgatagába. Ily harc közepette természetesen nehéz azt kivánni a tőkéktől és embereiktől, hogy ipari vállalkozásokba feküdjenek bele, pedig a magyar ipar megteremtése végre is kell a munkásnak és nemmunkásnak egyaránt. Ezen a téren is növekvők a bajok, ez a tér is azt igényli, hogy a legjobbak siessenek a bajban levők és gondozóiktámogatására, együttes munkára, mert ha szabályozott medret nem tudunk vágni a lefolyásnak, belepusztulnak a ma még ősi portán pipázó egykedvüek is. E közös munka helyett széthúzást és kelletlenkedést találunk Nagyzol a papir-bürokratizmus, mert még nem eiég nevetséges és szánalmas s mert még nem ragadta torkon a küzködő, haragos élet. Rá kell mutatnunk a nálunk most nagyban lábrakapó ipar- és kereskedelemellenes áramlatra is. Nem kívánjuk példákkal mérgesíteni fejtegetésünket, de megállapíthatja mindenki, aki közviszonyainkat elfogulatlanul birálja, hogy e kijelentés határozott tényeken alapszik. Ily áramlat, legyen bár jóhiszemű tudatlanság, vagy rosszhiszemű érzés annak alapja, az ország közérdekeire veszélyes, a közgazdasági életnek megtámadott két nagy tényezőjét, az ipari és kereskedelmi munkával foglalkozókat pedig jobb és méltányos érdekeikben sérti. Az ipar és kereskedelem fejlődésének másik megnehezítő oka: az ipari és a kereskedelmi jogrendszerek elavultsága és a mai viszonyokhoz mérten tapasztalható hiányossága. Sem a jogszolgáltatási szervek, sem a közigazgatás, e mindent felölelő omnibusz, nem állanak feladatuk magaslatán a gazdasági, ipari és munkásügyek intézésében és ez sok esetben nem az emberek, hanem a megifjulatlan rendszerek hibája. Megérintve az általános és megszívlelendő tüneteket, teljes elismeréssel kell nyugtáznunk azokat a fáradozásokat, melyeket a közgazdasági kormányzat az ipar támogatása, a háziipar fejlesztése, a szakoktatás emelése terén kifejt. De bizalom és türelem, — vezérek ezt hirdessék, közemberek ebben nyugodjanak meg. És tegye mindenki a kötelességét . . . Munkásházak Békésmegyében. Ülésezett a munkásház-bizottság. Hónapokkal ezelőtt nagyszabású akció indult meg Békésvármegyében. Az akciót Ambrus Sándor alispán kezdeményezte s vármegyénk törvényhatósági bizottságának közgyűlése készségesen szolgálatába állott annak. Ez a szociális szempontból kiválóan nagyjelentőségű mozgalom munkásházak építését tűzte ki céljául s nem látván kielégítve az arra vonatkozó törvényjavaslatban mindazokat az érdekeket és kívánalmakat, amelyek lépten nyomon magukra hivják a közfigyelmet, különösen helyi vonatkozásban akarja a teljesülés és megvalósítás révébe segíteni az ideálisabb követelményekkel kajöltve haladó teendőket. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága ugyanis kimondotta elvben azt, hogy mintegy 500 munkásház fölépítésének látja szükségét. Ezzel a házépítéssel egy régi terhet vennénk le munkásaink váláról. Megkönnyitenők terheiknek viselését s a közegészségügy helyzetét is nagyban javitanók. Békésmagyében elijesztően tekintélyes az az arány, melyet a halálozási statisztikának okai között a tüdővészesek rovatában találunk, ha ezt a rovatot összehasonlítjuk a többi halálok rovatával. Bebizonyosodott az is, hogy hogy a rossz táplálkozásra, de még inkább az egész ségtelen lakásviszonyokra vezethető vissza az az ok, amely ezt az aránytalanul nagy halálozási számot eredményezi. Ambrus Sándor propoziciója nem óhajt mást, minthogy elviselhetőbbé tegyük a munkások helyzetét s részben gátat vessünk a tüdővészt siettető okok terjedésének. Ezeket az üdvös tulajdonokat ismerte föl vármegyénk törvényhatósága is Ambrus Sándor alispánnak javaslatában s a nagyfontosságú kérdés intenzív megbeszélésére Ambrus elnöklése mellett bizottságot küldött ki a következő tagokkal : B e 1 i c z e y Géza, dr. Z ö 1 d y János, dr. Hajnal Albert, P e r s z i n a Alfréd, Áchim Gusztáv, Veres József, K. S c h r i f f e r t József, Horváth Békésmegyei Közlöny tárcája. As Adrián. A nagy Alföldnek vagyok a fia, Ahol a föld, az ember színmagyar S megcsodállak, kékszemű. Adria ! Fehér kőszirles padjaid ölén Csendülnek vidám, sugaras dalok Miknek a lelke merő tiszta fény. Nekem ez a forró ég meglepő, Mifelénk csak szomorú dal terem, Mert a magyar szív mind csak temető. Kacagnak rám a sistergő habok, Mintha hozzám beszélne mindenik S én innen is csak hazagondolok. Tekintetem megáll a szirteken, Te szomorú, fekete magyar föld Neked küldöm leghőbb üdvözletem. Kató József. A portepé. Kardom markolatát a hónom alá kaptam, sapkámat kissé oldalvást jobb szememre húztam, fejemet a rendesnél valamivel dacosabban vetettem fel és ugy lépkedtem kimért, mondhatnám előkelő léptekkel a kavicsos uton. Körülöttem lassú hullámzással hömpölygött a sétálók sokasága ; fiatal, mosolygó arcú lányok, előkelő modorú, kivasalt urak és éberszemű, gyanakvó tekintetű anyák. Valamivel távolabb, tul a rügyező fákkal szegélyezett uton, az üdezöld pázsiton hangos zsivajjal kergette egymást egy sereg gyerek. Csupa jó kedv, csupa derű, amerre a szem csak elkalandozott, mintha a tavaszi napsugarak, melyek a természet újjáébredését hirdették, elsimították volna az emberek arcáról az élet küzdelmének barázdáit. E hullámzó tömegben talán csak egy ember volt, ki a komoly elemet képviselte. És ez ón voltara. De a komolyság nálam is csak külsS máz volt, mely semmiképp sem volt kifejezője benső érzelmeimnek. Inkább csak álarc volt, mely elpalástolni igyekezett a száz és száz kíváncsi tekintet elől, amit valóságban éreztem. Mert szentül meg voltam győződve, hogy ebben az embertömegben alig van szem, mely egy pillanatig rajtam ne felejtené tekintetét. És a képzelődés tudvalevőleg emeli az ember önérzetét, különösen pedig akkor, ha abba a helyzetbe kerül, hogy csillogó arany kardbojtját először viheti közszemlére. És én, Barothy János kadét, vagy helyesebben: tenap óta hadnagy a tábori tüzéreknél, az utóbbiakhoz tartoztam. Ez magyarázza meg, hogy miért igyekaztem külsőmnek oly nagy tekintélyt adni. A könnyelmű kis kadét tudatában volt annak, hogy néhány óra leforgása alatt társadalmi tényező lett, kit hivatalból urnák szólítanak és a ki e vidéki, városban előkelő pozíciót foglal el. Örökös párbajsegéd, becsületbíró, előtáncos ós jelenlevő mindenütt, ahol valamely ünnepélyek fényét kell emelni csillogó egyenruhájával. Csoda-e, ha az életrendnek ily hirtelen átala iulása kissé fejébe száll a kadétnak ós képzelt tekintélyének tudatában rózsásabb színben látja a világot, mint amilyen valójában. Rémlátományok azonban még nem bántották nyugalmamat. Még csupán dalát hallottam az ördöngös sziréneknek, de a sziklacsapdákat nem láthattam, azok még ott rejtőztek a távoli láthatár ködében. Egyelőre néma leereszkedéssel fogadtam ismerőseim üdvözletét és mentem tovább nyugodtan, mert szemem ideges nyugtalansággal keresett valakit a tömegben. Ez a valaki Honti Elma volt. A kis Honti Elma, a városban mindenkinek kedvence, csak nekem halálos ellenségem — négy hónap óta Pedig ezelőtt szeretett, állítólag nagyon szeretett, a tizenhatóves lányok szenvedélyes szerelmével. A diákok majálisán ismerkedtünk meg, ahol ő volt minden érdeklődés központja. Hogy irigykedett akkoriban a főváros fiatalsága, amikor észrevette, hogy a bájos Elma minden alkalmat megragad, hogy Barothy kadétot kitüntesse. A futólagos majáiisi ismerkedést aztán szívélyesebb, bensőbb barátság váltotta fel, mig egy napon . . . különben erről többet tudnának regélni a Honti-park századostfái, melyek árnyókában történt, hogy Honti Elma boldog mosolylval azt válaszolta : — Szeretem magát, kadét. A Honti-park felső széle, melynek folytatását hatalmas tölgyfaerdő képezi, mintegy teremtve van szerelmes párok találkozására. A természetálkottalugasok, a mesterséges vízesés egyhangú zúgása és az erdei madarak vidám csicsergése megadják a költői keretet a légyottoknak. Csoda-e, ha mi is ezt a helyet választottuk, hogy naponta találkozhassunk. Da sok emlékezetes órát töltöttünk ott, boldog kettesben, mig egy napon szerelmünket szét nem tépte egy váratlan esemény. Ősz felé hajlott már az idő is és a faágak kezdték levelüket hullajtani, yszáraz gallyak recsegése, vagy a titokzatosan suhogó őszi szellő, vagy talán valamely belső sugallat okozta-e azt a nyugtalanságot, melylyel a szokásos találkozási helyünkhöz közeledtem, ennek magyarázatát nem tudnám megadni. Rossz sejtelmeim azonban beváltak, mert a sors nem a legkellemesebb meglepetésben részesített. Alighogy megpillantott Elma, magából kikelve könyáztatta szemekkel sietett felém. — Kadét, — szólt teljesen elváltozott hangon és piciny, ideges kezével megragadta vállamat — igaz-e az, hogy magának még nem szabad megházasodni ? — Mig az arany kardbojtot meg nem kapom, addig semmi esetre sem, — válaszoltam ós megütközve néztem a leány feldúlt arcába. — Nos hát tudja meg, hogy ez nagyon soká lesz. Ezredese azt mondta tegnap nálunk, hogy maga könnyelmű fickó, ki még nem érett meg a hadnagyi rangra, maga egy könnyelmű fickó, ki rútul visszaélt az én bizalmammal. — Hogy érti ezt, Elma? — Ne nevezzen engem Elmának, én Honti kisasszony vagyok, kinek maga házasságot igórt akkor, amikor tudta, hogy meg nem érett meg a hadnagyi rangra. — De kedves Elma, — csitítgattam