Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-11-07 / 88. szám

^Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 88-ik sz. Csütörtök, november 7. BÉKÉSMEGYEI KOZLÖHY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön ElíOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. EI3rizetni bármikor lehet éunegvedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER. VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Zoltánoskodás. Békéscsaba, november 6. A magyar parlament másfél esztendő óta, pártokra való tekintet nélkül, egy körvonalozott keretben mozog. Ennek az országgyűlésnek csupán az alkotmányos élet helyreállítása volt a feladata és az, hogy a megbomlott jogrend és a törvények tisztelete továbbra is biztosittassék. De még egy feladata van: előkészíteni a talajt a gazdasági önállóságra, a politikai függetlenségre az adott és kötött helyzet lejárta után. Az a képviselő, aki ezen az adott kereten belül szociális politikai pártprogramját hangoztatja, semmi egyebet nem tesz, mint meghamisítja az adott és a választáskor elfogadott kényszerhelyzetet, saját egyéni érdekeinek biztosítása céljából. Visszaél választóinak politikai tudatlanságával és hamis keretet fest a kényszerhelyzetnek, hogy ebbe a keretbe, mint sdyemhernyó a gubójába, önmaga heiyezkedhessék kitelhető kényelemmel. Békésvármegyében az aktív képviselők között csupán egy akadt, aki pzt az irányt követi. S ez az egy is Békéscsaba országgyűlési képviselője. Olyan „politikus" azonban, akit évtizedek óta az a remény duzzaszt, hogy va'amikor bekerül az országgyűlés képviselőházába, s ott majd lábatlankodik. Annyi pártpolitikai érzékük sincs, mint az eszkimóknak, de azért hangadók és szónokok. Szóval Zoltánoskodók. Nem az óriási erkölcsi és történelmi felelősség súlya alatt működő vezérek becsületes, tényekkel számolni tudó politikája az irányadó előttük, hanem kicsinyes egyéni érdekek nyomása alatt nyögve, szembehelyezkedni képesek az általános közérdekkel. És annál szomorúbb ez a tünet, mert az országos jelentőségű szereplésre hivatott képviselők között is találunk olyanokat, akik akárhogy is meg vannak győződve arról, hogy az adott helyzetben támogatni kell a kormányt, mégis — legalább látszat szerint — különbek akarnak lenni a többinél s ezeknek rovására azt a lehetőséget keresik, hogy ne legyenek kénytelenek megszavazni azt a kiegyezést, amelyet vezéreik Ausztriával kötöttek. Pedig hát a pártvezérek által megalkotott, jónak tartott, elfogadásra ajánlott törvényjavaslatokat csak elfogadni, vagy elvetni lehet. Komoly, becsületes politikus vagy mellette, vagy ellene szavaz az ilyen törvényjavaslatnak. Hiszen hogyha nem az adott kényszerhelyzetből kialakult, megváltoztathatatlan politikai helyzetet fogadjuk el — most utólag — kiindulási pontul, hanem ráhelyezkedünk a paktumban el nem zálogosított függetlenségi alapelvekre, ugy, hogy szegényebbek vagyunk a nemzeti ellenálláskor szerzett tapasztalatokkal: akkor egyáltalában nem szabadna a függetlenségi pártnak egyetlenegy olyan törvényjavaslathoz sem hozzájárulni, mint aminőket ezalatt a másfél év alatt megalkotott. Nem szabadna a méglevő kormányt mostani összetételébe í egy napig sem tűrnie, sem a törvénytelen külföldi kereskedelmi szerződéseket annak idején nem lett volna szabad törvényesítenie, sem a közös kiadásokra egy fillért megszavaznia, vagy a közös hadsereg létszámához egy újonccal vagy egy remonda csikóval hozzájárulnia. De ha a kormány állal létrehozott kiegyezési szerződésnek összes feltételeit létrehozni engedte, ugy, ahogy arra a választásokkor az ismert adott helyzetből kifolyóan magát kötelezte is vezérei által: akkor most a következmények alól, akár szinleg is, kibújni akarni — semmi egyéb, mint farizeus és erkölcstelen politika. Nem egyéni előnyök vagy a választókerületek tájékozatlan szóvivői kell, hogy irányítsák a lelkiismeretes képviselőket politikai meggyőződésükben : hanem mindig és egyedül csak az, hogy mi áll az egész nemzet érdekében. Mert a becsületes politikának nem az egyéni érdeket, hanem a közjót kell, hogy szolgálja, minden egyéni érdek nélkül. Még egyszer a főispán-kérdés. Két héten belül kinevezik. A találgatások kakastánca. Békésvármegye közönsége ideges türelmetlenséggel tárgyalja immár a betöltésre váró főispáni állás kérdését. Ezt a türelmetlenséget jórészt azok a kombinációk eredményezték, amelyek minden napnak tudni vélték a maga főispánját s melyekről mi is kötelességszerűen beszámoltunk mindannyi alkalommal. Teljesen megbízható forrásból származott értesüléseink szerint nemrégiben megírtuk azt, hogy Békésvármegye főispánjelöltje Dőry Pál tolnamegyei alispán, akit Andrássy Gyula gróf belügyminiszter szemelt ki Fábry Sándor dr. utódjául. Nagyon természetesnek találjuk, ha a főispáni állás betöltése körül más befolyások is érvényesülni igyekeznek. E befolyásokat azonban disztingválnunk kell, mert mint egyedül illetékes befolyást csak azt ismerhetjük jogosnak, mely a vármegye közönségének részéről igyekszik a belügyminiszter álláspontját és nézetét irányítani. Nem emel-, tünk kifogást az ellen például, hogy a vármegyei függetlenségi ós 48-as párt mint az ez idő szerint Békósmegyében is uralomra és többségre jutott politikai frakció, azt követelte a belügyminisztertől, hogy 48-as pártállásu főispánt bízzon meg a kormánybizalom békésmegyei exponenséül. De a leghatározottabban tiltakozunk az ellen, ha idegen vármegyék idegen politikusai is ehhez hasonló jogokat vindikálnak maguknak. Már pedig arról értesülünk ujabban, hogy a képviselőház alelnöke és elnöke nem Dőryt, hanem a battonyai főszolgabírót óhajtanák bókésmegyei főispánul. Justh Gyuláók jelöltje Spilka Antal, akinek kinevezését legalább is annyira bizonyos dolognak veszik, mint a Dőry Pálét. Mi nem a személyek, csupán a forma ellen emelünk kifogást, melylyel a személyek elsőbbségi jogát szeretnék biztosítani politikai életünknek tényezői. És főleg azt hibáztatjuk, hogy ügyes taktikával irányítani szeretnék a közvéleményt, amely törekvés épp oly lehetetlennek bizonyul, mint a nézetek erőszakos megváltoztatására irányuló akarat. Vármegyénk közvéleménye élénk rokonszenvvel fogadta Dőry Pál ki neveztetésónek hirét s ez a rokonszenv Békésmegyei Közlöny tarcaja. Olthatatlan szomjúság. Mint alkoholra más, oly hévvel Szomjúhozom a csókra én, — S fékezhetetlen vágyat érzek, Ha szép ajak hajol felém. S niig piros ajkak serlegéből A csókokat mohón iszom, Elönt a mámor s szilaj vágyam Nem mérsékelem, nem bizony! S ha halált osztna minden csepped, Te lángitalu szerelem, Szívesen halnék százszor is meg, De kiüritném serlegem . . . Vórtesy Gyula Kórházban. — Egy vadász kalandja. ... - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta : Lampérth Géza Hát van-e nagyobb szatirikus a sorsnál? Szerénységem tiltja, de azért a dolgok megérthetése végett — röviden bár g^a szigorú igazság tükrében — be kell, ho^y mutassam magamat. VáŐ4sz-ember vagyok, uraim, nem afféle silácy lesipuskás, hanem valóságos, szenvedélyes, mondhatnám hivaJJ tásos vadász. Kezdettem a bodzafapuskával, amivel legyekre lövöldöztem, majd hamarosan áttértem a gummipuskára s a verebek ellen indítottam irtóháborút . . . no, de ez messze vezetne Elég az hozzá, hogy tavaly teritettem le a Fogarasi-havasokban a negyvenkilencedik medvét s az idén szándékoztam elejteni az ötvenediket — nagy ünnepélyességgel. Tehát dicsekvés néikül mondhatom, hogy majdan az utolsó szélestalpu mackó szomorú halála alkalmával a jövő század Bársony Istvánja elégikus cikkelyében méltón idézi reám szabadon Vergiliust: quorum ílle magna pars fűit . . Ezek után azt hiszem, senki sem vonja kétségbe, ha kijelentem, hogy nincs a Kárpátoknak az a rengetege, amit meg nem jártam, az a szikla, amit meg nem másztam. Zivatar, jégeső, villámlás, mennykőhullás nekem mindegy volt . . . Soha a legkisebb fáradtságot nem éreztem, soha semmi bajom nem történt És kérem, ezelőtt öt héttel, egy szép napon, amint vigan fütyürészve hazamegyek a hivatalomból, alig nézek szét a szobámban — engem, aki ordas vadakat cibáltam a fülüknél fogva, — elővesz hirtelen valami láthatatlan erő, s ugy, de ugy össze-vissza ráz, hogy a fogam vacog bele s az agyvelőm megrendül . . . Terringettét, talán az összes elpusztított medvék szellemei álltak rajtam egyesült erővel irtózatos bosszút! Másnap veszedelmes tüdőgyulladással, negyven fokos lá'ban vittek a kórházba. De még más két egyéni tulajdonságomat is kell, hogy röviden felem? litsem. Mióta ugyanis Skrobanek páter kegyetlenül elvert, amiért egyszer veróbvadászás közben a kolostor valamelyik ablakában kárt tettem: azóta megrögzött papgyülölő vagyok. A reverendánál csak egyet gyűlölök még jobban — a vizet. És kérem, a kórházban két pappal kerültem egy szobába. Mindakettő vízibetegségben szenvedett. A terem maga is fölötte érdekes, melybe engem — hogy Petőfivel szóljak — a szabadság fiát, a természet vadvirágát két kedvencemmel összecsuktak. Nyolc lépés a hossza, négy a szélessége, ablak egy van rajta, ajtó azonban kettő. Mindez a XX. század humanizmusának nagyobb dicsőségére. Hej, gyönyörű volt az első éjszaka, amire emíékszem, oly gyönyörű, hogy szinte most is vacog a fogam, ha reá gondolok. Korán alkonyodott. A „Sveszter" meggyújtotta a gázlángot. Alig hogy kiment, félónk kopogtatás hallatszott, alakok szálingóztak be egymásután vagy öten, vegyest férfiak és nők. Öltözetük és típusuk mindjárt elárulta, hogy egyszerű, de jómódú földmives emberek valamelyik alföldi faluból. — Dicsértessék az Ur Jézus — köszöntek tompán s megálltak a velem szemközt levő ágy előtt. Szép, szálas, értelmes arcú emb

er állt elől, a többiek a háta mögött szorongtak, minden talpalatnyi helyet elfoglalva a szobában. Hosszú, szénfekete haját elsimította magas, ráncokkal barázdált homlokán az első ember s remegő hangon szólította a beteget: — András vagyok, az édös testvéröcséd, ösmersz-e, Mihály bátyám ? — Én mög a hites felesége, a Juli — bátorkodott az asszony. — Mink mög a rokonyok vónánk — hangzott hátrább. A beteg felnyitotta szemét, homlokáról halálos verejték csurgott. — Igen . .. Hát.. . mit, mit akartok, itt . . . mit háborgattok engem ? . . . Kínos csönd, a látogatók egymás ruháját cibálták. Szólt végre András. — A végröndölet iránt, bátyám . . . A beteg fölakart ülni, de visszahanyatlott vánkosára. — Igen ... az meg van, — szólt töredezve — a közjegyzőnél van Szegeden. De ti ne várjatok semmit . . . nem haptok semmit ... én nem nektek gyűjtöttem, nem nektek spóroltam . . . ón szentegyházamnak, hazámnak, a társadalom szegényeinek, nyomorutjainak. Nektek adott az Isten arinyit, amennyiből szépen megélhettek/ adott erőt, egészséget . . . érjétek be vele . . . lávozzatok bókével . . . A rokonok látható bosszankodással elpárologtak, András azonban az ágynál maradt feleségével. A végrendeletről többé szó sem Belépti-tííj nincs. U