Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-10-24 / 84. szám

2 BÉKÉSMMYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. okt. 24. fáradhatatlanul megindult ezután a följelentések lavinája. A pénzügyigazgatóság tisztviselői Kiss ellen, Kiss István számvevőuógi főnök pedig a fogalmazó tisztviselők ellen írogattak vádaskodó beadványokat, amelyek most azt eredményezték, hogy ennek az ominózus ügynek megvizsgálására a miniszter Mayer Károly pénzügyi tanácsost megbízza s a vizsgálat megejtésére neki utasítást adjon. Anélkül, hogy a napokban befejezendő vizsgálat eredményeire következtetnénk, megelégedésünknek és örömünknek adunk kifejezést e régen remélt fordulat bekövetkezése miatt, mert egy olyan intenzív és közvetlenül a közönség érdekeivel kapcsolatos munkát teljesítő karban, mint a pénzügyigazgatóság tisztviselőinek kara is, tűrhetetlen az egyenetlenkedés és a hatalmi kérdések fitogtatása, amely csak megbénitója lehet az egészséges munkának. Restaurállak a vármegyét. Kik mennek nyugalomba ? Tervezgetnek a kis Napoleonok; Hetek óta lázas, ideges, sértő rikoltozással adják tovább a hirt a vármegye kis papagályai és világverő tervektől duzzadó Napoieonjai, akik a hivatalnoki ranglétrának oldalrudjaiba ma csak a legalacsonyabb fokon kapaszkodhatnak még, hogy decemberben tisztújítás lesz. Ez a periodikus egyformasággal vissza-visszatérő időpont ezernyi titkos reményt és vágyat fakaszt a szerény dotációjuk mellett is örökvidám hivatalnok-apróságokban, akik legalább is egy biztos alispánság, vagy ide s tova egy valamicskével jobban dotált föszolgabiróság boldogító székét szeretnék megtalálni a gyermeklépéssel taposni kezdett hivatalnoki pályának apró állása helyett. Ám az idei tisztújítás iránt tanúsított idegeskedésnek reményeit aligha váltják be a következmények, mert az előre törő kis Napoleonok legnagyobb elszomoritására azt kell hirül adnunk, hogy bizony-bizony nem esik változás vármegyei tisztviselőinknek mai névsorában. Pedig nemcsak tisztviselői, de a rendszerint többé-kevésbbé jól értesült megyebizottsági tagok körében is positiv formában tartotta magát eleddig a hir, hogy a járási főszolgabirák közül hárman nyugdíjba mennek s a pályázók névlistáját egyáltalán nem kívánják gazdagítani. Most aztán minden reménykedést gorombán oldalba bök az a tény, hogy a főszolgabirák egyike sem fog nyugalomba vonulni s igy bedugult az a forrás, amely éltető nedűt csörgedeztetett a kis Napoleonok száraz ajkaira. Mindazonáltal kész dolognak vélünk egy lemondást mégis. Hogy ez a lemondás nem érinti éles szögben a napoleoni tervek szellem tárait, ezért ne a sajtót érje gáncs, mely csupán b tények csoportosulásának képét viszi a nagyközönség elé. Ebben a lemondásban az árvaszék emberei érdekeltek s ott történik az előléptetés is, nem a közigazgatásnak szorosan vett bürójában. A nyugalomba készülő hivatalnok Jantsovits Péter árvaszéki elnök, aki több évtizedes szolgálatai után valóban jogot is tarthat ahhoz, hogy a közvélemény osztatlan elismerése mellett vonuljon félre a mindennapi küzdelemnek teréről. Az árvaszéki elnöki állásra többen reflektálnak, de a választás eredményét illetőleg jóslatokba bocsájtkozni nem kívánunk. A Sárrétről azt a hirt vesszük, hogy ott erős agitáció folyik C s á n k y Jenő főszolgabíró kibuktatására. Hogy a lokális viszonyok szem előtt tartása mellett helyes, vagy helytelen e ez a törekvés, nem kutatjuk azt, csupán a közérdek szempontjából jelentjük ki azt, hogy Osánky Jenőnek a tisztviselői karban való megmaradása azért is kívánatos, mert Osánkynál öntudatosabb, önállóbb és képzettebb tisztviselőt alig ismerünk. Az erzsébethelyi magyar istentisztelet kérdésének befejezése. Végre egy évi huza-vona után befejezést nyert az a kényes természetű kérdés, mely a csabai egyház kebelében sok izgalomnak és a józan gondolkodású közönség körében nem csekély nyugtalanságnak volt okozója. A bányakerületi közgyűlés, mely mult hó 18 — 20-án tartatott, végérvényesen határozott ez ügyben és határozott ugy, ahogy az egy oly magas testülettől várható volt. Tárgyilagos bírálat alá véve a benyújtott felebbezéseket, azokat mint tárgytalanokat elvetette s utasította a csabai evang. egyházat, hogy arad-békési egyházmegye határozata értelmében léptesse életbe Erzsébethelyen a magyar istentiszteleteket. Az előzmények ismeretesek. Az erasébethelyi ev. hivek egy része még a mult 1906. év elején kérelmezte a csabai ev. egyház presbitériumától, hogy havonta egyszer magyar istentiszteletek is tartassanak az erzsébethelyi templomban A presbitérium természetesnek és jogosnak tartván a kérelmet, azt egyhangúlag teljesitendőnek mondotta ki, csupán a módozatok megállapítása céljából fölkérte az akkori felügyelőt, dr. Zsilinszky Endrét, hogy lépjen érintkezésbe a kérelmezőkkel s azokat meghallgatva, tegyen részletes javaslatot. Ekkor honnan, honnan nem, megkezdődtek az izgatások a magyar istentiszteletek ellen; s mikor a felügyelő megbízatásának eleget téve, beterjesztette azt a javaslatot, hogy a magyar istentiszteletek minden hónap első' vasárnapjzn, az eddig szokásos tót istentiszteletek után, tehát a tótajku hivek minden sérelme nélkül, tartassanak, számos izgatót hangú felszólalás után a presbii terium minden tárgyilagosan gondolko1 dók nagy meglepetésére nemcsak leszaj vazta a javaslatot, hanem kimondotta, \ hogy nem .engedélyezi a magyar istentisz! teleteket. Hiábavaló volt a felügyelő i minden érvelése, hogy a magyar istentisztelet ellenzői jogtalan téren álanak, | hiába figyelmeztette őket arra, hogy ezzel rossz szolgálatot tesznek az egyháznak s végre is a felső hatóság fogja kényszeríteni az egyházat, hogy a magyar istentiszteleteket életbe léptesse - az izgatás megtermette gyümölcsét, leszavazták a felügyelőt s az kénytelen volt az ominózus határozatot, a nagy többség kívánsága szerint, kimondani. Amint azonban a felügyelő a határozatot kimondta, azonnal fölkelt s kijelentve, hogy a határozatot nemcsak sérelmesnek, hanem végzetesnek is tartja, amiért ő a felelősséget nem vállalhatja és egyházát az e miatti jogos támadások ellen megvédelmezni nem képes, lemondott felügyelői állásáról. Sajnos, az intelligencia e gyűlésen távollétével tündökölt. A határozatot aztán az erzsóbethelyi ev. hivek megfelebbeztók az aradbékési egyházmegyéhéz. Ennek aug. hóban Aradon tartott közgyűlése tár gyalta a felebbezést és habár Áchim L. Ándrás, ki a magyar istentiszteletek elleni mozgalomnak egyik fővezére s egy' úttal a megüresedett felügyelői álías i fő-föaspiransa lett, vagy 20 hivét vitte fel az esperességi gyűlésre, — az egyházmegye megsemmisítette a csabai egyház határozatát s utasította az egyházat a magyar istentiszteletek életbeléptetésére. Áchim L András táborában óriási konsternációt okozott az elnökló dr. Zsilinszky Endre egyházmegyei felügyelőnek a szavazás elrendelésekor tett az a kijelentése, hogy a csabai egyházi kiküldötteket, akik a felebbezett sérelmes határozatot hozták, mint érdekelteket, nem engedi szavazni, mig a közgyűlés egyhangúlag helyeselte az elnök eljárását s maga a határozat is egyhangúlag hozatott, miután a csabaiak nem szavaztak. Az egyházmegye határozatát aztán I Áchim L. András is és természetesen a | csabai egyház presbyteriuma is, amely í akkortájt teljesen Áchim b ^folyása alá j került, megfelebbezte a felső fórumhoz, j a bányakerülethez, mindkét felebbezö szabálytalannak állítván az egyházmegyei felügyelő eljárását és erőszakossággal vádolván őt. A bányai kerület aztán f. évi szept. hó 18—20-án tartott közgyűlésén végérvényesen döntött a sok port vert ügyben, teljesen igazolva az egyházmegyei felügyelő eljárásának helyességét és törvényességét. Az érdekes kerületi határozat a következő : „77. p. Tárgyaltatott A c h i m L. András és társainak, valamint a békéscsabai ág. h. ev. egyház felebbezése az arad-békési egyházmegye közgyűlésének 84. jkvi pont alatt hozott határozata ellen az erzsébethelyi magyar istentiszteletek ügyében. A jogügyi bizottság javaslata nyomán a közgyűlés a felebbezett egyházmegyei határozatott helybenhagyja és pedig a dolog lényegére nézve azért, mert egyházunk hazafias szellemével, sőt tételes egyházi törvényünkkel (E. A. 324 §. e.) nem egyeztethető meg az az eljárás, hogy a tótistentiszteielekre nézve fennálló eddigi gyakorlat teljes épségben tartásával az erzsébethelyi magyar hivek által kért, úgyis szerény keretekben mozgó magyar istentiszteletek tartása alaptalan ürügyek alatt megtagadtatták, és pedig annál kevésbbé, minthogy a kért magyar istentiszteletek kérésének egyik célja az volt, hogy az erzsébethelyi m. kir. állami iskolába járó s ott a vallást magyarul tanuló 160—180 ág. hitv. ev. növendék magyar istentiszteletre vezettessék : ami nyilvánvaló egyházi és magyar nemzeti érdek is lévén, ezt támogatni kötelesség. Ezek folytán a fellebbezett határozatot helyben kellett volna hagyni még akkor is, ha netán a határozat meghozásakor formasértés történt volna azáltal, hogy a határozat fölött szavazástól a békéscsabai egyházmegyei kiküldöttek eltiltattak. Minthogy azonban ezek ebben a kérdésben nyilvánvalóan érdekelve voltak, az általános jogi elvek szerint pedig ily kérdésekben a küldöttek nem szavazhatnak, s igy az egyházmegyei felügyelő eljárása helyes volt, ennélfog a hozott egyházmegyei határozatot formasértés cimén sem lehetett megsem misiteni". Reméljük, hogy a csabai ev. egyház hivek azon igaz protestáns elvhez, mely szerint mindenkinek saját nyelvén szolgáltassák az istentiszteletet, nemcsak megnyugszik a kerület határozatában, hanem jóváteendő hibáját, amit előbb hozott sérelmes határozatával követett el, sietni fog eleget tenni az erzsébethelyi hivek jogos kívánságának és az egyházmegye szigorúan törvényes határozatának. Az egyházi elnökség, hiszszük, minden további discussió nélkül, amely se lévén az egyháznak joga a felső hatóságok határozatait bírálni, mielőbb életbe fogja léptetni a magyar istentiszteleteket, anyival is inkább, mert az egyház összes lelkészei felajánlották, hogy a magyar istentiszteleteketfelváltva, minden -külön díjazás nélkül, tehát az egyház legkissebb megterheltetése nélkül, szívesen fogják végezni. A régi műhely. Irta: Babos János. Az Egyesült Államok polgárait általában érzéketlen embereknek tartják, kik csak az anyagi hasznot nézik. De azért minden szabály alól van kivétel, amint az alábbi eset is bizonyítja. Néhány hónappal ezelőtt egy gazdag divatáru-kereákedo Newyorkban arra a gondolatra jött, hogy hatalmas központi áruházat állit fel. Rendkívül nagy arányokban akart építkezni és ugy tervezte, hogy égész utcasort foglal le épületének. A szükséges telkek vételével minden simán ment, csak egy egészen kicsi kétemeletes sarokház nem nolt megszerezhető. A tulajdonos, valami Weber nevü ember, ki fiatalabb éveiben órás, később kis tőkepénzes lett, nem akart semmiféle eladásról se hallani Amikor az ügynökök nem tudtak vele dűlőre jutni, az épitö maga kereste őt fel. De ő sem ért célhoz. — Sajnálom, de teljesen lehetetlen — jelentette ki a^ öreg órás. — En megvettem ezt a házat, amikor még fiatal ember voltam és azután 52 évig éltem és dolgoztam benne, hogy kívánhatja, hogy most megváljak tőle ? — De édes Weber ur — tárgyalt vele a kereskedő — mi haszna van ebből a kis házikóból ? Hiszen üzletét abba hagyta, nem lakik benne, nem is alszik benne és csak arra használja, hogy naphosszat az ablakban ül és az utcára kitekint. Ezt máshol is megteheti és ráadásul szép összeg pénzt is kapna. Gondolja meg csak, hogy mennyivel szaporodnék ezzel a tőkéje. Amit a kereskedő mondott, színtiszta igazság volt. Webernek úgynevezett műhelye, ahol néhanapján hozzátartozóinak és ösmerőseinek óráit javította, apró sarokszoba volt a második emeleten. Berendezése nem állt egyébből, mint egy figurás kandallóból, kopott diófa-munkaasztalból és egy vörös bőrkarosszékből. Tényleg csakis arra szolgált, hogy naponkint kétszer ide sétált ós az ablakhoz ülve, érdeklődéssel kísérte az arra menő embereket. Az öreg ember nagyon sokáig gondolkozott. — Igaza van — mondotta végül — én igazán nem csinálok itt egyebet, minthogy ülök és az ablakon kinézek. De hát már hozzászoktam és, hála az Istennek, nagy kort értem el Ilyen korban nehéz elhagyni azt, amihez már hozzászokott az ember. Ez a szobácska rám nézve egy darab haza, egy darab élet. Midőn feleségemmel Németországból átjöttem ós ideköltöztem, mindketten szegények voltunk. Jó reménységgel rendezkedtünk be itt szűkös viszonyok között. E szobácskán kivül csak egy kis konyha ós egy kis hálószoba állott rendelkezésünkre. Itt laktam, itt dolgoztam, itt töltöttem estéimet, vasárnapjaimat. Abban a sarokban állott gyermekeim bölcsője. Feleségem már évek óta jobblétre szenderült, de ha kitekintek az ablakon, ugy érzem mindig, mintha most is oldalam mellett állana. Igazán képtelen vagyok szakítani ezekkei az emlékekkel. A kereskedő szótlanul hallgatta végig az öreg szavait, azután kezet fogott vele és távozott. Másnap azonban visszatért ós most már az előbbi ár ötszörösét igérte. Az öreg már habozni kezdett, de amikor a kereskedő még jobban rábeszélte, belátta, hogy csakugyan gyermekei érdekében cselekszik, ha az ajánlatot elfogadja. Végre is győzött benne az apai szeretet és a felajánlott, vagyonra rugó árt, elfogadta. Mindazonáltal keserves bucsu volt, midőn régi műhelyétől el kellett válnia. Nem is tudta magát elhatározni, hogy még egyszer arrafelé menjen és megtekintse, miként rombolják szét régi, meghitt tanyáját. Otthon maradt gyermekei mellett, akikhez azelőtt csak étkezni és aludni járt. Szomorúság emésztette őt és szemlátomást öregedett. Egy napon megjelent nála az uj áruház tulajdonosa. — Kész már az épület, Weber ur, — mondotta. — Nem jönne velem a városba, megnézni, hogy mi lett régi házacskájából ? Az aggastyán kezdetben vonakodott. Nem merte megkísérioni sem, hogy emlékei világát igy megbolygassa. Hozzátartozói azonban' oly szeretetteljesen biztatgatták, hogy végre is a kapu előtt várakozó kocsiba ült és a kereskedővel az uj áruházhoz kocsizott. Itt persze megváltozott minden. Nyoma sem volt a régi vidéknek, mivel hatalmas uj palotasor emelkedett helyébe. Fájdalmas sóhajok közepette bámult a pompás áruház homlokzatára. Fájdalma még csak emelkedett, mi^or figyelmes vezetője megmutatta neki modern berendeiésü termeket, ameyekben a padlótól föl egészen a inenyezetig fel voltak halmozva az árucikkek, amelyekre a jelenkor embereinek szüksége van, hogy egyre nagyobb igé nyeit kielégítse. Szó sem jött az egész szemle alatt az öreg órás ajakára. Most a ház főnöke innét a második emeletre vezette vendégét, itt hirtelen kinyitott egy ajtót ós szívélyes kézmozdulattal egy kis szobácska felé mutatott. A szobácska napfényben fürdött. Weber nem hitt szemeinek. Amit maga előtt látott, az ő kis szobácskája volt, ugy, ahogy elhagyta : a kicsiny, nehezen nékülözött ablakkal, a kandallóval, a régi, vörös karosszékkel. Szólni sem tudott az öreg, annyira meg volt hatva. Da gyámoltalan, kérdező tekintetet vetett kalauzára, ki mosolyogva világosította fel: — Az ön műhelye ez, Weber ur, v. ahogy elhagyta. Köröskörül épitke nk, alátámasztottuk, alája építkeztünk és hét emeletet raktunk föléje; ebből a helyiségből azonban egy követ sem mozdítottunk el. A műhely ettől a naptól kezdve megint az öné, ismét ülhet itt és gyönyörködhetik az élet változatos tarkaságában. Adja isten, hogy sokáig örvendhessen műhelyének. Az öreg órás azóta ugy, mint annak előtte, napjában kétezer megy a műhelyébe. Felcsoszog szobájába, beül karosszékébe ós nézi, nézi, mint egykor feleségével együtt, anewyorki élet változatos képét.