Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-10-17 / 82. szám

scsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 82-ik sz. Csütörtök, október 17. BEKESMEGYEI POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElcOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EI3rizetnl bármikor lehet éunegyedcnbeiül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELT BÉLA Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Radikálisok gyűlése Csabán. Békéscsaba, október 16. Eltűnt már az uj-kor harcteréről a mérgezett nyilak és robbanó golyók pusztító rendszere. Ám sajnos, a nem­zeti élet határain belül nem a meg­szelidülésnek ezt a humánus irányát látjuk. Azok az eszközök, melyekkel az emberek egymás iránt viseltetnek, mindenfelé durvulnak, sőt még a béke­kongresszusok termeiben is ellenséges­kedő hang csapkod az ellenfelek felé. Az a patriarchális jó viszony, mely­ben a munkaadó segédmunkásaival élt, rég megszűnt. Ma már a legridegebb kíméletlenség uralkodik mindkét fél részéről s állandóan sztrájkok, bojkot­tok és munkazárlatok vannak napi­renden. Az egymással való érintkezés esz­közeinek ilyen eldurvulását aligha figyelhetjük meg pompásabban, mint éppen Békésmegyében. Eleintén csak a politikai pártok agyarkodtak egy­másra elveik különbézőségével. De az emberi szenvedély és indulat kivitte már a társadalomba is ezt a vad tó­nust s nem hirdeti többé azt a tant, hogy mert politikai ellenfelek vagyunk, jó barátságunknak és emberies érzé­sünknek zálogát a társadalmi együvé tartozandóságnak érzetébe fektessük s ezt az érzetet erősítsük, ha alkalom kínálkozik erre. Sem a társadalomnak, sem a po­litikai érdekeknek nem tettek jó szol­gálatot azok, akik hétfőn délután a békéscsabai „Népegyletben" a politikai elvek különféleségét hirdették s ezzel alkalmat találtak arra is, hogy a pol- , gári osztályokban amúgy is saj- ; nosan tapasztalható széthúzásnak és egyenetlenkedésnek tüzére olajat önt- ! senek. Hozzászoktunk már, hogy ez a 1 tünet rendszeresen legyen megfigyel- I hető. A gyűlölködés és ellenségeskedés hirdetéséből pedig csak azok a vezé­rek csinálnak tőkét, akiknek más meg­élhetési forrásuk nincs, mint a népbi­zalom által kiguritott fillérek. De azoknak, akik erkölcsi szempontok irányjelzését követik a politikai harc­ban, nem szabad az egyének és tár­sadalmi osztályok harcává tenniök az elvek körül folyó nézeteltéréseket. Következésképpen nem szabad gya­lázkodniok, hanem az érvek fegyve­rével igyekezzenek meggyőzni a hall­gatókat s igy biztosítsák azt, hogy az az erkölcsi kapocs, amely összetart egy politikai csoportot, helyes, vagy helytelen. Aki gyalázkodik, annak soha sincs igazsága. Mert aki igazait érzi, az nem látja szükségét a nyers szavak pisz­kolódó árjának, csak az argumentu­moknak, amelyek meggyőzők és im­ponálók. Aki a gyalázkodással korbá­csolja föl a népszenvedélyt, az maga is azt érzi, hogy az ő igazsága pos­ványos talajon áll, amely minden pillanatban elsüppedhet s maga alá temetheti a reá épített légvárat. Jó lett volna mindezt szem előtt tartaniok a hétfői „radikális" szóno­koknak is, akik a mai kormányt, az úri társadalmat és mindazokat, akik vitatni merészelik az ügynevezett Kristóffy-szövetség erkölcsi igazait, csak „gazembereknek" neveznek és neveztek a hétfői gyűlésen is. Mi azt tartjuk, hogy sokkal na­gyobb hatás rejlik az okszerű érvelés­ben, mint a szenvedélyek felkorbácso­lását célozó beszédben. Az érvelést megdönteni lehet, de önmagától nem dől meg soha. A szenvedély ellenben mindig a viszonyok hatása alatt áll s minden külső behatás nélkül is meg­szünhetik. És ha ez a fordulat egyszer beáll, akkor hiába fordulunk többé az argumentumok fegyveréhez. Hétfőn csúnya dolgok, rút felszó­lalásoktörténtek a csabai Népegyletben. S mert ilyen az úgynevezett „radiká­lisok" küzdőfegyvere, bizvást valljuk, hogy ártalmatlanok és önmaguktól fognak megsemmisülni. Törvényhatósági közgyűlés. Jelenségek, amelyek megfigyelésre méltók. Nincs többé személyeskedés. Békésvármegye törvényhatóságának közgyűlési termében rég nem hallottunk már olyan nyugodt hangú tanácskozást, mint a keddi napon. A komolyság pá­rosult ebben a tanácskozásban azzal a meggyőződéssel, mely a közügyek in­tézésében vezeti a vármegye érdekeiért küzdőket s igaz örömükre szolgál an­nak megállapítása, hogy még az intran­sigenseknek ismert közgyűlési tagok is oly méltóságteljesen viselkedtek, mint még soha a meggyőző érvek iránt. Nem volt itt semmi személyeskedés, de an­nál több tudás és meggyőződés a fel­szólalásokban s leszámítva egynehány olyan elszólást, amelyet normális körül­mények között sem lehet komolyan venni, az egész közgyűlés tanácskozási mtfiiete nivón álló volt. A felszólalók között határozott si­kere volt dr.Simonka György gyulai ügyvédnek, kinek lelkes, hazafias tűztől égő szónoklatát, melylyel az állandó vá­lasztmány javaslata ellen beszélt, csak azért, hogy mégelfogadhatóbbá, bővebbé tegye azt, nagy lelkesedéssel honorálta a közgyűlés. Berényi Ármin dr sikere sem volt külömb. Ha Berényi Ármin ezelőtt is ebben a mederben maradt volna fel­szólalásaival, soha sem talált volna ben­nünket azok között, akik személyeske­déseivel szembeszállottak. Ha Berényi Ármin a közgyűlés eddigi vezetőjében nem a személyes ellenfet látta volna, ugy nem talált volna alkalmat soha arra sem, hogy a sajtót is azok közzé sorozza, akiket gyűlöletével és ellenségeskedésé­vel kitüntet és akik éppen ezért szigo­rúbb elbírálásban részesítik az ő köz­szereplését is. Még egyszer konstatáljuk — és pe­dig örömmel — hogy közgyűlési ter­münkbe visszatért a komoly hang, mely nélkül közügyeket intézni nem lehet. A közgyűlés lefolyásáról ezeket jelentjük : Ambrus Sándor alispán negyedéves jelentésének tudomásul vételét követő­leg K i s s László aljegyző tette meg azt a bejelentést, hogy a költségvetés 15 napig közszemlére volt kitéve s észre­vételt az ellen senki sem tett. Ennek alapján az állandó-választmány is elfo­gadta a 336.242 korona szükségletet. Megállapította a választmány az 1%-os pótadót is, amelynek jóváhagyását kéri a közgyűléstől. Berényi Ármin dr.: Á költség­vetésből kitűnik, hogy uj állásokat kél­lene szervezni. Ezzel tetemes költség­többlet hárulna a vármegyére. Indoko­lást kér, miért kell rendszeresíteni az ötödik, árvaszéki ülnöki és a levéltár­segédi állást ? Lehet, hogy az árvaszék­nek nagyobb lett a forgalom, de ez nincs számadatokkal indokolva. Nem tartja helyesnek a nép terheit szaporítani. Azért is perhorreskálja ezt, mert nincs tájékozva, vájjon szükséges-e ez az ül­nöki állás, vagy nem ? Arra a meggyő­ződésre jutott különben is, hogy a gyám­ügyekben közvetlen felügyelet eszköz­lendő. Bizik abban, hogy nemsokára lé­tesíteni is fogják a gyámhatósági szolga­bírói intézményt. Nem tartja tehát idő­szerűnek ezt az ülnöki állást most rend­szeresíteni Indítványozza inkább, irjon föl a vármegye a kormányhoz s kérje föl, hogy a szolgabirókat gyámügyi jogkör­rel ruházza föl. A költségvetésnek egy másik tétele alatt S á r o s s .y Gyula elnökhelyettes részére 300 korona ju­talom vétetet; föl a gyámoltak ingatla­nainak biztosítása körül teljesített te­endőkért. Ellensége volt mindig az ilyen külön díjazásoknak. Most pedig ellenzi ezt annyival is inkább, mert Sárossy Békésmegyei Közlöny tárcája. Búcsúzóul. Ha vége lesz a rózsafakadásnak És hullni kezd a sárguló levél, S mint kis galamb szokott párjáho'' szállni, Lelkem lelkedhez újra visszatér: Mosolygsz-e még, ha majd szemem világát Örömtől égve szegezem reád? Örülsz-e még a hófehér virágnak ? S fölveszed még a kis piros ruhád? Fecskecsicsergés. Fecske csicseregett napsugaras nyáron, Mikor ezt suttogtad: Te leszel a párom ... . . . Csicsereg a fecske Napsugaras Mit suttogsz most vájjon [nyár van. Másnak a karjában ? Kiss Ferenc. Szépség — könnyelműség. Kegyetlenül süvit a szél s fergeteg­ként sepri, fújja a havat, lehetetlenné téve a közlekedést Newyork utcáin. Itt a blizard, a legrettenetesebb amerikai vihar. Százával megy most tönkre a partvidéken emberélet s egész farmokat sepert el a száguldó orkán, míg vala­honnan a távolból ideért. Tegnap este még Chikagóban tombolt s ma már a newyorki égbenyúló palotákat rázza fé­lelmetesen. Gyorsabban járt a gyors­I vonatnál, pedig de sok állomást tartott, mindenütt rombolva, pusztítva. Az utcák természetesen néptelenek, csak itt-ott viaskodik valaki gyalogszerrel a széllel, hóviharral, akinek otthona még van, de öt centje már nincsen arra, hogy a vil­lamos kocsira felkapaszkodjék.* Egyes sarkokon, leginkább valamelyik sörmé­rés, csapszék ajtajában ott gubbaszt a rendőr, de ő is be-betér melegedni és egy kortyot inni, különben megvenné az Isten hidege. Éjjel tizenegy óra van és még a szinház-negyedben, ott a felső Broadwayn, ahol máskor ilyenkor em­ber ember hátán tolong és a kocsik csak lépésben haladhatnak egymástól, még ott sincs élet. A színházak is üre­j sek voltak ma este, a kényes közönség még hintóban sem kockáztatta meg az utat ebben a pokoli időben. A Star Theaterben pedig nem kö­zönséges előadás volt ma este. A kö­zönség csak félig töltötte meg az elő­kelő, drága kis színházat, a legelőkelőbb mulató, Newyork kedvelt csarnokát, noha az ünnepelt csillag, a legújabb csillag játszott, akinek minden fellépte telt pénztárt, telt házat jelent. A rossz idő még a szépséges szí­nésznő vonzóerejénél is nagyobbnak bizonyult. Afféle amerikai darabot adtak aznap este is, amelyben a minden utca­sarkon öles betűkkel hirdetett prima­donna szépsége, öltözékei, tánca és a rendező meg világitómester ügyessége minden. A darab meséje, ha ugyan van, mellékes, pedig rablótámadás, fegyház­ból való szökés, bünbarlang, játékterem, gyilkosság ós öngyilkosság annyi for­dul benne, amennyiből egy európai költő tiz színdarabot is írna. A páholyokat elég jól megtöltötték a szép Lilian tisztelői, udvarlói, barátai, a földszinten is, ami közönség akadt, a Lilian ismerőseiből tellett ki. de már az erkélyre és karzatra, ahová a gya­logos ember jár, csak kevés ember ju­tott Lilian ama gárdájából, amely talán a szájától vonja el azt a dollárt, amelyen a jegyet veszi, hogy őt láthassa a szín­padon, akiért lelkesedik, rajong és epe­kedik, noha tudja, hogy még a közelébe se juthat soha. Az az aránylag kevés közönség, amely igy összeverődött és amelyet még a tomboló hóvihar sem tudott vissza­tartani az előadástól, az utolsó felvonás végjelenetében elfojtott lélekzettel nézte és hallgatta Lilian játékát s megder­medve, mozdulatlanul ültek a helyén, amikor a szép leány a szerepe szerint való öngyilkosságot elkövette, a méreg­üvegcsét velőtrázzó sikoltással és un­dorodva elhajította, összeesett és meg­halt. Pillanatok multak el, mig egyik­másik néző a jelenet hatása alatt jéghi­deggé vált kezét tapsra ütötte össze s valaki az első sorban megjegyezte, hogy ilyen verismust még amerikai színpadon nem látott. Lilian pedig, a szép Lilian, akinek talán csak a könnnelmüsége volt na­gyobb a szépségénél, ott feküdt a szín­padon, a leeresztett függöny mögött halva. A méreg, amit a darabban meg kellett innia s ami máskor holmi édes­ség volt, ma igazi méreg volt s az a nagy, meglepő verismus a meghalási je­lenetben nem is verismus, hanem maga az igazság volt. Öngyilkos lett a szép leány, akinek a lábainál milliomosok hevertek s aki­nek talán sohasem is volt egy komoly gondolata ? Szeszélyből tette volna vagy életmódjától való pillanatnyi undor ker­gette a halálba? Talán szerelmes volt? De hisz' őt mindenki viszont szerette ! A rendőrség kocsiján megérkezett a ka­pitány, az orvos, a detektív, azok majd megállapítják, hogy mi és ki ölte meg a száp Liliant. Hátha volt olyan udvarló is, aki nem tudta elviselni, hogy Lilian mindenkié legyen és ő öntötte be az üvegcsébe az igazi mérget? A rémdrá­mák játszói, a színészek, megdöbbentve állnak a váratlanul igazra vált rettene­tes komédia hatása alatt s mig a szak­értő orvos rendkívüli fontossal állapítja meg, amit már mindenki tud egy fél órája, hogy Lilian meghalt, a kapitány jegyzőkönyvbe veszi az esetet, a detek­tív pedig kutatni kezdi, hogy ki volt a szerencsétlen igazi barátja, odakint a rendőrkocsi lovai lábaikkal nyugtalanul kaparják a havat, idegesen fújnak, hor­kolnak, mintha tudnák, hogy halottat visznek mindjárt a Belle Vue Hospitál háta mögé, a morgueba. Az orvos parancsára két rendőr rá­fekteti a már hideg, de még szép testet a hordágyra és kiviszi a kocsira. Színé­szek, táncosnők, muzsikusok kisérik ki Liliant a kocáihoz a azinházból, akit még tegnap este is az udvarlói serege kisért a színpadtól a kocsijához s boldog volt, aki kezet szoríthatott vele. Ma a gazdag udvarlók nem kisérték ki a ko­csihoz, nem várták meg az utcán. Sietett mindeuik a klubjába, elmondani a bor­zasztó ezetet s azután feledni Liliant, minél előbb. Nem jó arra még gondolni sem, hogy aki ma a morgue hideg már­ványasztalán fekszik, az még tegnap mellénk simult. A rendörkocsi már kiért az első Avenuere, közeledik a kórházhoz, be is kanyarodik a szögletén a mellékutcába, amelynek a végén, ott egészen a víz­parton van a halottas ház. A fordulónál

Next

/
Thumbnails
Contents