Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-06-27 / 50. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 50-ik szám. Csütörtök, június 27. BEKESMEOYEI KÖZLÖNY Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak uissza. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElrOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. EISfizetni bármikor lehet cunegycdenbclül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Ellenzék a vármegyében. Békéscsaba, junius 26. Ha a furfangok és fondorlatok üdvezitő hitének, a békésmegyei szent közéleti szereplésnek evangelioma lenne, megvolna irva abban is, hogy elsők lesznek az utolsókból. E reménységgel biztató ige nélkül csak a bolondok űznének politikát. Az okos embernek az kell, hogy utolsóból első legyen. Mint ahogy most akar történni. Meg is látszik, hogy az ige — ime ! — beteljesülést nyer. Bizonyos rétegekben mindenki a jókedvtől ragyog. A jóllakott emberek a szájukat törlik. Akik még éhesek, azok a koncot szorongatják. Mert van igazság a földön. Akik utolsók valának, most az elsőség felé csörtetnek. És milyen tömör, milyen egységes, milyen áttörhetetlennek látszó ez a falanksz. Akiktől összealkotódott: egy azoknak az érzése, meg a gondolkozása. Egyformán nemesek ők a ravaszságban, rosszindulatban és a mások megtámadásában. Ám ezért mégis hirdetve hirdetik, hogy nem személyeskednek s hogy főerejük az — önzetlenség! A szent, a magasztos, az eszményi önzetlenség. Boldog vármegye, amelynek ügyeit ilyen önzetlenül szónokló egyéniségek akarják intézni. Boldog vármegye, amelynek annyi hű fia van, hogy kiválogatván belőlük a legjavát, csupa elsőnek akkor is három darab ember jut. Három darab abszolút becsű közharcos ! Akármelyiket támasztom pillérnek a közügyek templomában, hát a helyén lesz. Igy még nem volt megvédve a megyei érdek soha! Ugyebár? Igaz, hogy szóáradataikból nem olvashatunk ki közügyet, de ez nem baj. Ha ugyan nem baj . . . Kötekedő természetű emberek azt mondják, hogy baj bizony ez is. Mert olyan jót nem teremtett még a Mindenható, hogy azt az emberek — különbség nélkül — jónak ismerjék el. Csak a fáradt, közömbös és gonosz emberek nem keresnek különbséget az elvekben. Ezek bizony nem keresik, hogy ez az elv mennyiben különbözik a másiktól. Nem keresik, hogy vájjon olyan-é ez a különbség, mint egy finom hajszálvonal, vagy olyan, mint az országút. A gondolatok és eszméknek nüanszok szerint való megkülönböztetése a jó emberek dolga. És azoké, akik nem félőrültek, hanem szeretnek is, tudnak is gondolkozni. Nos, a megyei politikának mostani alakulása azért aggasztó, mert az érvényesülni akaró párt körül szokatlan egységesítési törekvéseket látunk. Parasztpárti, demokrata és kapuciner-szinü párti egy cél felé tör: az uralom pártja felé. Nem rekriminálunk. Minek fölhánytorgatni az érvényesülni akaró pártoknak, hogy az ő szemükben mindig diszkvalifikáló tény volt az, ha valaki az uralmon lévő párthoz tartozott. Nem az uralomhoz tartozó politikai elv miatt, hanem mert a hatalom embereit támogatni egyértelmű volt szerintük a gerinctelenséggel, a szervilizmussal, a koncleséssel. Hiába való fáradtság lenne a dús szókincsből kiválogatni most a legkifejezőbb jelzőket és uj érdekességül ráaggatni erre a fölfelé csörtető pártra. A megye érdekeit nézzük és nem | a létező és már nem létező, a kiala, kult és még ki nem alakult pártok érdekeit. Ebből a szei ipontból elszomorító jelenségnek tartjuk a szemünk előtt kavargó tüneteket. Mi lesz akkor, ha ezek a jóravaló utolsók valóban elsők lesznek egykoron? Ha lesznek, ha lennének!? ... A példa is szemeink előtt áll. Qyula város sorsára ! jutnánk. Ez a derék sors jelezné az ő | igazán önzetlen, kiváló közszereplésüket. De, hála Istennek, még nem vagyunk azon a ponton, hogy a denevéreket sárkányoknak lássuk. Nem ám!... Aratás előtt. Távirati jelentés a kormányhoz. Békésmegyében minden csendes. A földmivelésügyi miniszter rendeletet intézett vármegyénk alispánjához, hogy az aratómunkások legcsekélyebb mozgalmáról is rögtön távirati jelentést tegyen a földmivelésügyi kormánynak Ezt' azt intézkedést megelőzőleg már bekiváuta egy izben a miniszter vármegyénk munkásmozgalmairól az alispáni jelentést. Vármegyénk alispánja nem jelenthetett egyebet annál, hogy egynehány járás kivételével a munkás viszonyok teljesen rendezetteksbékés aratás várható Örvendetes ez a jelentés, mert az egész országban ennek ellenkezőjére voltak elkészülve a gazdák. Szentetornyáé és Gádorosé volt vármegyénkben az a dicsőség, hogy aratómunkásaink fészkelődésével egy kissé megremegtette a gazdavilágot s általánoszá lett ezután az a tudás, hogy kezdetét vették az idén is a békésmegyei munkások mozgalmai. Kilátás van rá, hogy az idén nem lesz a termés valami jó, de lehetne ennél rosszabb is, amit már most senki sem jósolhat igy. Tény, hogy a szociálisták éppenséggel nem fáradoznak azon, hogy a népet békés hangulatban ringassák, sőt ennek ellenében mind erősebben szervezkednek, hogy általános társadalmi és politikai harcokra készítsék elő a magyar munkásságot. A munkálkodó nép széles rétegei manapság már a legutolsó békésmegyei faluban is szaturálva vannak szociálista szónokkal és ha az egyszerű munkás nem is érti a végcélt és a „vezérek" taktikáját, azt mindenesetre tudja, hogy a mozgalom révén jobb keresetet vivhat ki magának. Nem hányhatjuk az illetékes körök szemére, hogy összetett kezekkel néznék ezt a mozgalmat. Ami szigorúságra a törvény jogot ad, azt a hatóságok mind igénybe veszik és való, hogy ezzel a szigorúsággal sikerült a gazdák érdekeit a munkásokkal szemben megvédelmezni. A hatósági beavatkozás e ! mozgalmakkal szemben csak ugy eredményes, ha a sztrájk nem általános. De ha általánossá válnék a mozgalom, veszedelmesebb volna a jellege, mert száz ágyú, ezer szurony sem aratná le a lábon álló termést S ha már eddig jutottunk, bevallhatjuk azt is, hogy a most elfogadott cselédtörvénynek nem tulajdonítunk a gyakorlati életben nagy jelentőséget. A legnagyobb baj az, hogy némely körökben még mindig nem akarják belátni, hogy a munkáselégületlenséget nem lehet tartósan orvosolni törvénynyel. Sokkal biztosabb, sokkal tartósabb az a béke, amely különös megnyugváson és megelégedettségen alapszik. A terméskilátások gyengék. Kára volna ebből a gazdának éppen ugy, mint a részes aratónak. És amidőn ilyen meg nem változtatható szituátioval állunk szemben, egymás érdekeit kölcsönösen szem előtt tartva, kell az aratás nagy munkáján keresztülesnünk. S ha ez a vezérelv fog előttünk állani, akkor nem lesz szükség távirati jelentéstételekre. Búcsú a főispántól. Díszvacsora Vásárhelyen. Békésvármegyének és Hódmezővásárhelynek főispánjától: dr. Fábry Sándortól impozáns és érdemeinek megfelelő ünnepies keretben vett bucsut a szomszédos törvényhatóság polgársága. Ez az „Isten hozzád !

u legszebb elismerés annak a kiváló férfiúnak, akit minden cselekedetében a két törvényhatóság szeretete és tisztelete kisért és aki e két törvényhatóságért szívvel-lélekkel dolgozni is tudott. Fábry Sándornak sok nyilt és titkos, de mindenesetre apró irigye volt j Békésvármegyében. Azok a gyönge irigylendők, a kik agyarkodásukkal, Békésmegyei Közlöny tárcája. Orgona virága... Orgona virága, Fürtös, fehér ága. Ne fájdítsd a szivemet . . . Esteli harmattal, Suttogó szavaddal Ne csald ki a könnyemet. Hányszor ültem én itt, Hallgatván meséit Rámborúló ágadnak ! . . . Most az esti szélben Zizzenő levélen Kósza árnyak támadnak . . . Kergetőznek, szállnak, Holdsugárra válnak, Ködfoszlányon lejtenek — . . . Csöndes, méla gyásztól, Titkos, néma vádtól, Orgonafa megremeg. — Emlékszel-e rája, Orgona virága ? ... Itt ült ő is mellettem. Sápadt homlokára, Hideg ajakára, Lopva csókot égettem .. . Csapodár szivére, Szivének sebére, Forró könnyet hullattam. Szomorú sejtéssel Szótlan esküvéssel A lelkembe fogadtam. S fekete hajára, Simogatva, áldva, Halvány szirmod pergetted. — Ne hazudj rája, Orgona virága, Te is, te is szeretted ! ... Nil. A Mentő. Irta : Serrao Matild. A heves szenvedély pillanatai alatt, a barátságos csevegés órai után, mikor a bízalmas.percek kezdődnek, Flavia saját gyermekkoráról szeretett beszélni, arról a napfénynyel, csókkal, édesemlékekkel teli boldog időről. Az emlékezések felizgatták és álmodozóan a messze távolba pillanva, a meghatottságtól remegő hangon beszélte, hogy mily gyengéd szeretettel vette körül édesanyját. Hirtelen kezdődött melankólia elriasztotta ezt a meghatottságot, hangja csendesebbé vált s ugy mormolta: — Anyám . . . anyám . . . Mintha szabadulni akart volna az emlékektől, Cézár kezei után nyúlt, szemeit rávetette ós esdő pillantással kérte : — Beszélj valamit magadról, szerelmem, beszélj valamit! Cézár mosolygott s a nyugodt kedély kényelem szeretetével szívta cigarettáját. — Nagyon erős, lármázó, vad gyermek voltam, szivem. Ez minden. — Tovább nincs? — Igen, kedvesem, nincs tovább. — Akkor beszélj valamint gyermekedről, faggatta tovább. Cézár egy piltenatra komoly lett s majdnem gyanakvóan nézett Flaviára. De oly sok alázatos- kíváncsiságot látott Flavia szemében, oly sok szeretetreméltó érdeklődést, hogy gyanúja eltűnt. Azután büszke apai mosolylyal kezdett mesélgetni fiáról, kit Pólónak hivnak, mint a nagypapáját és aki nem akarja, hogy tovább is Bébének nevezzék, mert már' nagy; — tiz éves. — S szőke haja van mint neked ? — kérdezte Flavia feszült figyelemmel. — Szőke és fürtös, megharagszik ha gúnyolják és elsápad, de nem sir. Egy sarokba megy és gondolkozik; ha beszélnek hozzá, nem felel. Melankoliája olyan mint egy felnőtt emberé. Kissé túlságosan sentimentális. Erről a túlzott érzékenységről le kell szoktatnom, különben nagyon boldogtalan lesz. Szegény fiu, ha rászokik, hogy túlságosan szeressen, túlságos sokat kívánjon és túlságos sokat szenvedjen, mindig hiányozni fog neki az, amit szeeret és óhajt Kínos csönd következett, a beszélgetés, amely ismét a szonvedélyhez ért, minden kényelmét és báját elvesztette. Cézár megkísérelte, hogy újból beszéljen a fiáról, de ez is veszélyessé vált, mert minden pillanatban feltűnt akkor előtte az anya képe, az elárvult fiatal hitvesé. S az asszony iránti szeretetből, akit már nem szeretett, gyöngédségből aziránt, akit szeretett, nem tudta felesége nevét kedvese előtt kiejteni. Hallgatott. Hirtelen felemelkedett Flavia, szorosan hozzásimult s kérdezte hízelgő asszonyi gyöngeséggel, amelylyel mindent elért: — Miért nem hozod el hozzám sohasem a gyermeket ? Mikor Flavia ezzel a kívánságával először állt elő, Cézár ellenkező mozdulatot tett s élénken felelte : — Ostobaság. De Flavia nem engedett. Mindig, mikor Cézár a leggyengédebb volt hozzá, könyörgött, koldult, hogy vinné el. a gyermeket. Hiába hallgatott Cézár, vagy hiába kísérelte meg más tárgyra terelni a beszélgetést, Flavia mindig visszatért ehhez a kérdéshez, makacsul ragaszkodott kívánságához. Mig Cézár, akit elkedvetlenített, Flavia nem érzi a beszéd gyengédtelenségét, felelte: — Az anya rendelkezik a gyermek fölött és nem akarja majd hozzád elküldeni ; ezt meg kellene értened. Viharos jelenet következett erre, amelyben Flavia önmagát vádolta bűnös szerelemmel, >-irt, kétségbeesett, kezeit tördelte, eltévesztett existentiáját elátkozta és azt a boldogtalan percet, melyben Cézárral találkozott. Vigasztalnia kellett, de nem csillapodott le és határtalan fájdalmának adott kifejezést szerencsétlen helyzete miatt, bevallotta lelkiismereti furdalásait, siratott egy családi ideált, házi békét, tisztességet, mindent, amiről Cézár kedvéért mondott le. Körül kellett ölelnie, bizonytalan, gyermekes vigasztaló szavakat kellett fülébe súgni, mert minden, amit mondott, igaz volt s haját, mint a gyermekét, simogatni kellett, fájdalmat enyhíteni s végre megígérni, hogy a gyermeket elhozza egyik nap. — Egyedül hagyod velem, szerelmem ? — Igen, csak hogy ne sirj kedvesem. — Egy egész órára egyedül hagyod velem ? — Igen, szivem. — Mily nagy öröm, milyen nagy boldogság! — mondta elragadtatva. — Paola — mondta az apa a gyer meket maga előtt tólva, — ez az a szép hölgy, aki téged látni akar ?