Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-05-23 / 43. szám

XXXIV-ik évfolyam. 43-ik szám. Csütörtök, május 23. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éuncgyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő : SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Politikai okvetetlenkedés. Békéscsaba, május 22. A magyar politikai élet minden jelenségéből azt látjuk, hogy ez a parlament nagyon nehezen szokik végtelen nehéz helyzetébe. Mert nem tagadhatjuk azt, hogy a parlament mostani helyzete olyan politikai feladatok elé állítja a magyar államférfiakat, vezéreket és közlegényeket, melyek nem egykönnyen oldhatók meg. De viszont az is világosan alakult már ki eddig a politikai eseményekből, hogy ebben a parlamentben nincs meg az a képesség, mely a helyzet feladataihoz idomíthatná a magyar politika megszokott életrendjét. A társadalom sem különb. Szervezete alig birja a legutóbbi négy évtized alatt fölmerült politikai bűnök terhét elviselni s most kezdi megbőszülni magát az az indolencia, melyet a társadalom által oly soká dédelgetett politikai okvetetlenkedők és szédelgő államférfiak, a bécsi Machiavelli-iskola kiképzett bérenceei oly szépen, simán és hangzatos maszlagok jelszavaival beléoltottak. Ámde legboszantóbb mégis az, hogy a mindenkori stréberek és hivatásos paraziták az ő számtalan bűneiknek következményeiért a magát áldozatul odadobott koalíciós kormányt akarják felelőssé tenni, Nem elég nekünk Bécs, a gazdasági önállóság nagy problémája, az Ausztriából irányított horvát kérdés Meduza-feje ? Még tetézik a bajt a vasutasok, a cselédtörvény és alkotmánybiztositékok ügye elmérgesitésésével is. Itt, ennél az utóbbinál álljunk jmeg kissé. Az alkotmánybiztositékok dolgát ugy tüntetik fel a volt haladók lapjai, mintha ezek Andrássynak valami magándolga és magán mulatsága volnának. Tegyük fel (csak a bizonyítás kedvéért), hogy valóban valami olyan fennakadás történnék ezekben, aminőt szándékos rémlátással tippelgetnek. Vájjon ebben az esetben, ha, ami bizonyos, Andrássy leköszönne : ez volna a megoldás és ez aztán megoldás volna? Maradhatna vájjon ma' gyar miniszter bárki is a helyén ? Sértheti valaki ezzel a föltevéssel akár Wekerlét, akár Kossuthot, akár Apponyit, vagy bárkit a mai kormány tagjai közül ? Sőt a nemzeti pártokat s az egész koalíciót? S nem kell-e valóban teljes összeomlásnak következni, az egész nemzeti ellentállásnak a múltnál is hevesebb kiujulásának ? . . . Megdöbbenéssel tölti be a szemlélőt az a mozgolódás is, melyet a parlamentben érezünk. Ellenzék mindenütt van. A magyar parlamentnek pedig — hála Isten — mindig volt ellenzéke. A baj éppen csak az, hogy a mostani kormánypárt számos tagja nem tudja az ellenzéki megszokást a kormányzást irányításában résztvevő többségi politika kötelezettségeivel összhangba hozni. Mi a betegsége a mostani helyzetnek ? Az-e, hogy akad ellenvélemény a kormány szándékaival, javaslataival szemben ? Nem ez. Az igazi parlamentárizmus nem kiván egy véleményt. A kormányzás lehetőségéhez szükséges pártfegyelem nem zárja ki azt, hogy többségi párt a kormány előterjesztéseit szigorral bírálja. De az semmiképp sem egyeztethető össze a többségi kötelezettséggel, hogy egyes miniszterek javaslataiban semmi elfogadhatót ne találjanak s mindig akadnak szép számmal, akik olcsó népszerűséget hajhászván, a kormány feladatait incidensekkel nehezítik meg. Igaz, a kormány helyzete egymagában még akkor sem lehet döntő szempont a politikában. De nem lehet ; az előtt szemet hunyni, hogy a lefolyt válság tapasztalatai nem azt tanitják, hogy olyan könnyen szabad mostanában kormányokat cserélgetni. Pedig csak ez lehetne az eredménye annak, ha a komoly cél nélkül, külső ugatásoknak és belső személyes törekvéseknek engedelmeskedő okvetetlenkedés nem marad olyan keretek közt, ahol nem akasztja meg a munkát. Tessék önérzetesen, nyíltan előállni minden ellenvetéssel. A kormány kötelessége, hogy azokkal számoljon, mert ez e kormány igazi parlamenti kormány, mely nem maga formált a képére többséget, hanem a többség bizta meg a politikája vitelével. Ezek a politikai okvetlenkedők különösképpen sokat lármáztak a cselédtörvényjavaslat ellen, amelyet sohasem tudunk és sohasem lehet ugy megcsinálni, hogy minden igényeknek megfeleljen. De nem nehéz észrevenni, hogy abban az állítólagos „szociális" lelkiismeretben például, amelynek számára a cselédtövényjavaslat mindenestül rossz s még akkor is rossz, ha azt irnák bele, amit ő diktál: egy kis miniszterbuktató remény is belevegyül. Ugyan hogy képzelik ezt ? Eltudjuk-e gondolni hogy egy solidáris kabinetnek valamelyik tagja lemondjon, anélkül, hogy ez ne az egész kormány lemondását eredményezné? Aki nem consedálja ezt, vagy sejtelme sincs a parlamentárizmusról, vagy azt hiszi, hogy Magyarország mégérett a — demagóg abszolutizmus számára. Mindezek a szomorú s naponta gyarapodó jelenségek nyilvánvalóvá teszik, hogy lappang valahol Magyarországon egy most foglalkozás nélküli politikus, (hogy kicsoda, azt sejtheti minden értelmes politikus) kinek fog lalkozás kell, kinek féktelen ambíciója mindenre kész, hogy övé legyen az ország, a hatalom és dicsőség. De bizunk benne, ezt a Magyarországot, melyet a bécsi kéz sem tud letörni, az a jól ismert magyar balkéz sem ingathatja meg. Búcsú a főispántól. A törvényhatóság elismerése. Ünnepies aktus a közgyűlésen. Fábry Sándor cir.-nak vasúti elnökigaz^atóvá történt megválasztatása után Békésvármegye törvényhatósági bizottságának csak kedden nyílott alkalma, hogy ettől a tevékeny, agilis és igazán európai tudásu embertől impozáns búcsút vegyen. Az a szeretet és ragaszkodás, amely Fábry Sándor munkáséletének Békésvármegyében mindig kísérője volt, talán sohsem nyilatkozott meg lelkesebb módon, mint ezúttal, amikor még az is, aki a legszélsőbb perifériákon mozgó szélsőségek hajszolóinak egyike, szintén kötelességéül érezte elismeréssel adózni a főispán nagy érdemeinek. S ez az elismerés a legszebb dicséret Fábry Sándor dr. főispáni működésére. Az ünnepies aktus lefolyásáról különben ezt a tudósítást adjuk: Elnöki megnyitó-beszédével kapcsolatosan Fábry Sándor rövidesen összegezte az egy éves főispáni működése alatt befejezést nyert közérdekű események s kiváltképpen közgazdasági mozgalmakat. Azt hiszi, minden komoly ember örömmel vesz tudomást arról, hogy többszöri sürgetésére és közbenjárására Csabán selyemfonoda létesül. Örömmel közli azt is, hogy Békésvármegye közkórházának kibővitését640.000 korona államköltséggel megengedte a miniszter, kihez e "tárgyban több kül döttséget is vezetett. Többszöri felterjesztéséra elrendelte a kereskedelmi miniszter a harmadik tansversalis ut még hátralevő szakaszának ez évben vbló kiépítését, amiről szintén örvendetesen tesz jelentést. Felterjesztésére biztosította egyben a belügyi kormány az általa indítványozott szeretetház anyagi szükségleteit. Mindezek után közli a törvényhatósági bizottsággal, hogy az Békésmegyei Közlöny tárcája. A harangozó. Irta; Erdélyi Lajos. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. A harangozásról általában az a vélekedés, hogy igen egyszerű, tudomány nélkül való munka. Azt mondják ugyanis az emberek, főképpen Pöszméte Ferenc, hogy csupán a harangkötél rángatásától függ minden, azontúl aztán illendőképpen szól az magától is. Hát nincs igaza senkinek. Pöszméte Ferencre pedig semmiképpen se adjanak a belső emberek, mert tudnivaló, dolog, hogy Samu bácsi öregségére való tekintettel már régóta feni fogát a harangozói tisztességre. A harang nem beszél magától. Sőt ugy vélem, hogy a harangnak szive is van. Ki hogy szokott véle bánni, ugy szokta visszaszolgálni. Teszem azt: Samu, az öreg, minden módon megszólaltatja azt a vasnyelü, rézdereku minemüséget. Ha félkézzel lódítja a kötelet: lágyan, barátságosan kondul, ha meg erővel húzza, szinte siró-szó röppen ki a torony ablakán. Mély búgásu és szívhez beszélő egyszerre, haragos és fenyegető, ha Samu bácsi ugy akarja. Tehát a hebehurgyán ítélkezők jobban teszik, ha hallgatnak. Hanem a dologra térve, el kell mondanom, hogy Samu bácsi báránytermészetű hírben állott. A feleségét soha egy ujjal sem bántotta. Az igaz, hogy az asszony sokkalta erősebb volt nála. Elhallgatta annak nyelveskedését. Perpatvarkodó természetéről pedig csak sugdolódzva, panaszkodó sóhajtások kíséretében ejtett szót. A falu előtt csupa jó lélek, csupa áhítatos szeretet volt ő kigyelme. — De hát az asszony, az asszony mindönkit kiforgat a maga mivoltából. Ezt a vélekedést Cs. Pap Vince szokta mondogatni, ha szóba került, hogy Samu bácsi harangozás tekintetében nem igen jár egy uton a pontos idővel. (Tudnivaló, hogy Pap Vincének ugyancsak kardos menyecske volt a felesége.) Az igaz, hogy magam is egyszer hallottam, mikor Samuné oda szólott a kertben kapáló urához: — Apjuk ! . .. Apjukom . .. harangozza el kend a delet! Iszön már a nap is amott szalad! Az öreg méltatlankodva szólott vissza: — Jó van nó ! Várhat a falu odáig, hogy én ezt a sort el kapáljam. Erre az öreg asszony dörmögve ment a maga dolgára. Csak félhangosan fenyegette emberét: — Majd a Pöszméte Ferenc jobban mögtöszi a dógát. A harangozó erre a fenyegetésre belevágta a porhanyó földbe kapáját s haragosan elhúzta a delet. Ha olyankor szóba hozta előtte egyik-másik órával rendelkező tekintély, hogy nem sokáig járja ez a pontatlanság, nagyot hallgatott és beballagott az anyukához, elpanaszolván neki a nagy sérelmet. Erre aztán Samuné csípőre rakta két kezét, ugy mondogatta meg az illetőnek a maga vélekedését: — Örüljenek kigyelmetök, ha ilyen harangszót hallanak . . . Igy esett aztán, hogy Samuné nyelves asszony hirébe került, mig az emberét lázári sorsánál fogva módnélkül sajnálták. Hogy, hogy nem, az erős harangozóné ágynak dőlt. Olyas nyavalya érte, amelylyel nem tudott megbirkózni még a szentmiklósi doktor sem ! Egy ideig tengett-lengett, szedte kelletlenül a sokfajta patikaszert, de egy szép májusi napon elmullott tőleg egészen a keserű pohár. Meghalt szegény lélek. Samu gyámoltalanságában olyan magára maradt, mint az ujjam. Mikor pedig Szent Mihály lovára is föltették az asszony koporsóját, az öreg ember szinte fuldoklott a sirástól. Temetés után nagy csöndesség támadt a házban. Csak egyszer-egyszer hallatszott özvegyi sorban élő Boris lányánák ne

4héz sóhajtása. Samu ott ült a kuckóbari. Öreg szivében nem volt már több elsiratni való könyü. Tétován nézett az ablakon belopódzkodó nap-csíkokra Hirtelen felugrott. Az ajtó felé szaladt. Se szólt, se beszélt, csak buzgó lépésekkel felkapaszkodott a toronyba és esze nélkül kezdett harangozni. Nem tudta miért teszi, csak rángatta nekibúsultan a kötelet. Talán szive enyhülésére kellett neki ez a hangos munka. A harang búgása pedi T egyenetlenül imbolygott ki a messzeségbe. Valami csodálatos, reszkető mélységgel hallatszott az a kongás. Ugy zokogott, sikongott, mintha emberi lélek lopódzkodott volna a rézfalak közé. Az égen járó felhők alighanem elérthették ezt a búsongó harangbeszídet, mert nagy csöppekbe siránkoztak le a zsendülő vetésekre. A falubeliek nagy ijedtséggel szaladtak ki az utcára. Keresték a harangozás időn kivüli okát. Keresgélték az ég boltozatán, hogy vájjon a tüzkakas szállott-e valamelyik házra. De meg a hulló esőben egy-egy jégmogyorócska is kerekedett, tehát kétségbeesetten értek a templom elé. Sebestyén Rab Máté, aki előléneklő tekintély volt a faluban, harsogó hangon kiálltott fel a toronyba : — Jobban rángassa kend azt a kölet! attól szökik a jég. Alig hangzott el a biztató szó, máris muladozni kezdett a jéghullás és csupán nagy kerek csöppek pacskolták az összeverődött emberek, asszonyok hátát. De hirtelen megszakadt a rémes kongás is ! Mintha ketté vágták volna azt a siralmas beszédet . . . Még csak a szokásos, tompa utórugás sem hallattszott, mely más időben végig szokott libegni a levegőn. — Alighanem baj lesz odafönn — mondogatták szájról-szájra. Babonás természetű asszonynépség táborában nagy ijedelem támadt. A görbe szájú Pöszméte Ferenc már a baj nagyságát a maga igényeivel mérte és szükségesnek tartotta önzetlenül kijelenteni, miszerint: Bus az Uram, amit töttél, Áin de azért dicsértessél. Aztán ínég kötetlen szóval iparkodott 'hamarjában hangulatot csinálni, harangozói minőségben való alkalmaztatása iránt. Mindjárt biztatta is a körülállókat. — Azért ölég szép harangszót hallanak ma este is kendtök. Magától értetődött, hogv milyen célzattal mondotta mondandóit Pöszméte uram. A gyámoltalan ácsorgó népség bámészkodott és egyik-másik Pöszméte szavait is fontolgatni kezdte. Sőt Kernyés Ábris határozott kortesi kijelentést is tett, szólván : — Ugy, ugy! Harangszó hijján