Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-05-12 / 40. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 40-ik szám. Vasárnap, május 12. H BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElcOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet cvnegvedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hir^jtési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A közművelődés feladata. Irta : Molnár Viktor, államtitkár. Általánosan elterjedt nézet, hogy a huszadik században a szociális kérdés lesz az emberiség kérdése, mert a munkásosztály mozgalma ma már nemcsak a nyugati közművelődés körét, Európát és Amerikát, hanem a többi világrészeket is, különösen a keresztény műveltség határain túleső ázsiai kul­turnépeket bevonta érdekeinek körébe. Tagadhatatlan történeti tény, hogy a fönnálló jogrendszerekben mindig hatalmi érdekek érvényesülnek és hogy polgárosodásunk eddigi fejlődésében a kevés hatalmasok érdekeinek bizto­sítása széles néprétegek kárával járt. A szociális kérdés megoldása azon­ban aligha kivánja azt a változást, hogy most viszont a nagy sokaság éreztesse erejét az eddigi uralkodó osztályokkal, hanem inkább azt, hogy a mult állapotok ferdesége helyett, mely szerint műveltség és vagyon egyaránt kevés ember kezében össz­pontosult, ezentúl a nemzeti élet egy­ségének és közérdeknek szempontjából épp a művelődéshez mindenkinek egyenlő joga legyen és a műveltség megszerzésével minden egyes ember gazdasági és hatalmi érvényesülésének föltételeit is megszerezhesse. A nagy történelmi átalakulások — mindenike külön is tanúskodik erről — sohasem történtek, még ha anyagt érdekek állottak is előtérben, egyedül a tömegek utján; a sarkalló ösztön, az összetartó kapocs, a kitűzött cél min­dig eszményi volt s ezzel nyerték meg a vezető elmék a népesség nagy réte­gének segítségét. Osztályérdekek harca, az emberi visszavonás örök alapja, az elégedetlenség mindenkor szétrobbant­hatott volna minden fennálló intéz­ményt, ha azon szétrobbantó izgalmak mögött nem rejlenének magasabb ideá­lok, melyek az intézményeknek nem rombolására, hanem átalakítására sar­kallanak s igy a fejlődés folytonossá­gának megőrzésére utalnak. A mult idők és a jelen kor közt abban van a főkülönbség, hogy az ideálok, me­lyek az emberi törekvést az önzés szűk korlátai fölé emelik, ma már nem egyes különvált körök, rendek és osz­tályok, felekezetek és pártok lelkének szólanak, hanem általánosabban min­den emberi sziv és elme húrjain vissza­hangoznak és inkább egységre, mint szétválásra, inkább összetartásra, mint visszavonásra buzdítanak. A modern állam feladatai közt ezért lépett elő­térbe az a törekvés, hogy még a tan­kötelezettség erőszakolásával is vala­mennyi és valamennyi polgárnak gon­dolkozásban és érzésben oly alapne­velést biztositson, mely őket szellemi­leg és erkölcsileg egymáshoz közelíti és a nemzeti lelkület egységében össze­forrasztja. Kétségtelen ugyan, hogy azt a kü­lönbséget, mely a művelt embert a műveletlentől elválasztja s. ebből a tekintetből is a társadalmat is erősen széttagolja, egykönnyen nem lehet ki­küszöbölni és a jövőben is csak las­san-lassan lehet apasztani, de épp oly kétségtelen, hogy a műveltség közös­sége, ha nem is teljes egyenlősége, jóval könnyebben és igazabban meg­közelíthető, mint amit a szocialista és kommunista tanok a gazdagság ki­egyenlítése és a vagyon megosztása és közössége körül elérni óhajtanak. A széles néprétegeket a maguk érdeke is meggzőzi s józan része látja is, hogy az anyagi javak birtokát és élvezését nem lehet egyenlővé tenni a gazdasági gyarapodás és fejlődés kára nélkül. Viszont azonban annak semmi sem állja útját, hogy a szellemi és er­kölcsi élet terén megszűnjék a külömb­ség gazdag és szegény között, hogy az emberi elmének felhalmozódott nagy tőkéje, tényleg valamennyiünk közös öröksége legyen, melyből valakit ki­zárni jogfosztás; s ezért kötelessége az államnak és társadalomnak, hogy a részesedést benne elérhetővé tegye mindenki számára. Azt hiszem, hogy az alsóbb néprétegek elégetlensége épp müveletlenségén alapul s a tudatlan­ságból táplálkozik és nő olyan nagyra azoknak a befolyása, akik a gazda­sági egyenlőtlenség igazságtalanságát hangoztatva, forrongást szítanak és az osztályharcot újjáélesztik. Hazánkban még nagyobb szükség van a műveltségnek, mint kiegyenlítő és egységesítő társadalmi tényezőnek emelésére és terjesztésére, mint bármely más nyugati államban, mert nálunk a társadalmi széttagoltság jóval nagyobb, mint bárhol, nemcsak szellemi, hanem gazdasági téren is. A jó tanügyi és gazdasági politi­kának ebből a tényleges helyzetből kell kiindulnia, tehát magyarnak kell lennie. A nyugati kultura vívmányai csak annyiban és olyképpen érvényesíthetők nálunk, amennyiben, ameddig az álta­lános nemzetközi műveltségen kivül a magyar nemzet egységes törekvéseit szolgálni képesek. A társadalmi tudományok művelői különösen két módon vélik elérhető­nek a müveit és műveletlenek között való kiegyenlítő közeledést: először azzal, hogy az általános műveltség anyagából a szerintők szükségtelen vagy haszontalan alkotórészt kiküszö­bölni akarják; és másodszor azzal, hogy az ilymódon megrostált és egyszerű­sített művelődési anyag közvetítésére szolgáló intézményeket javítják és szé­lesbitik. Mi, akik a művelődés fejlődésének történeti alapján állunk, nem fogad­hatjuk el az ájánlott radikális megol­dást, hanem célravelíetőbbnek véljük, ha a modern állam követelményeihez eléggé simuló tanügyi szervezetünk meilett gondoskodunk oly intézmények létesítéséről, amelyek lehetővé teszik, hogy mindenki, aki iskolai képzettsé­gének hiányát pótolni avagy azt ki­egészíteni, vagy felfrissíteni akarja, azt felnőtt korában is megtehesse és ver­senyképessé váljék a többi műveltség kellő eszközeivel rendelkező polgár­társaival szemben. A közművelődés feladatát nem lehet egyszerűen csak az iskola körében és a fejlődő gyermek vagy ifjúkor idején megoldani, hanem számba kell venni, hogy a lelki fejlődés szüksége nem ösmer ugy, mint évzáró és tan­folyamokat befejező vizsgálatokat. A közművelődés folyton alakuló folya­mata a népélet minden tagjának egész életén át számít érdeklődő részvételére. A művelődés munkája nem szüne­telhet sem életkorok, sem társadalmi körök külömbsége szerint, hanem foly­tonos gondozást kíván az egész életén át és a nép minden rétegében. Békésmegyei Közlöny tárcája. Dal az erdőhöz. Lombsátoros erdő integet felém, Kék ibolya nyílik bársonyos ölén, Úgy száll ide hozzám zöld mezők felett, Halk, suttogó hangon egy-egy üzenet. Lombsátoros erdők ne is hívjatok, Nem csábítnak itt a virágillatok, Arra napnyugatra van az én hazám, Oda vágyok vissza szívből, igazán. Fehér délibábnál nincsen ott egyéb, A fekete földre rásimúl az ég És ez az egymáshoz való szerelem Visszatükröződik minden levelen. Az árnyas, eperfás udvarok körűi, Egy-két virágbimbó ott is csak kerül. Nyílnak a kiskertben szelid ibolyák, Abból nincs több nékem - csak egy szál virág. Hullna rám a szemed minden mosolya, Azt az egy virágot nem adnám oda, Lombsátoros erdő, ez már így esett, Szeretőid száma egy gyei kevesebb. Kató József. A tolvajlámpa. Irta : Zsoldos László. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Azon gondolkoztam, türelmes olva­sóm, vájjon mire való a tudás ? Előbbre vitt-e valamivel, vagy boldogit-e vala­mennyivel inkább, mintha mindnyájan ma is abban az ősállapotban maradtunk volna, amelyikben az első emberpár volt a Paradicsomban a Tudás fájának meg­ízlelése előtt? Nem tudom, nem tudom. Amiről e tekintetben leszámolhatok önnek, csu­pán egy álom, illanó, tovaröppenő, mi­ként az elszálló szellő, vagy a lehelet, amely ha kipihen belőled, soha, de hidd meg, soha vissza nem tér. Azt álmodtam, hogy este volt s én mind afféle csöndes álmodozó, néztem a világot. Emberek, — mindenféle kor­szakbeliek, mindenféle viseletben — sü­rögtek forogtak az utcákon, amelyeket a legkülönfélébb utcalámpák világítot­tak, kezdve az üvegtartóba szúrt vastag gyertyaszálon ; s az acetelynlámpán vé­gezve. Sőt olyan lámpások is feltűntek olykor, amelyeket maga az éjszakai járó­kelő vitt, maga előtt lóbázva a ke­zében, amint lassú léptekkel botorkált az uton Gazdagok, szegények, hatalma­sok, alárendeltek, bénák, nyomorultak; lányok, férfiak, asszonyok, ifjak, öregek ; jók és gonoszak, valamennyien sürögve­forogva nyüzsögtek e különös utcában ; egymás mellett jobbra-balra elsurranva, egymást utóiérve, elhagyva, megelőzve, s újra utóiérve, vagy szemközt talál­kozva s szótlanul tovább sietve, mind­mind, miként ha valami fontos és ha­laszthatatlanul sürgős ügyben jöttek volna ki az esetben, amelynek sötétsé­get — ismétlem — a legkülönfélébb lámpákkal és világító eszközökkel ipar­kodtak, hogy eloszlassák. Nagy volt a sokadalom s én,]aki idegenként andalogtam az utcán, ámulva tekintgettem körül: — Ej, micsoda sokadalom lehet ez ? Ezt a néhány szót, amely szinte ön­kéntelenül szaladt ki az ajkamon, éppen egy nagyon ócska, vén ház előtt mon­dottam, amelynek kapujában, hosszú, fehérszakállú öreg ült. Ugylátszik, meg­hallotta a kérdésemet, mert vizenyős, zöldes szemével rám tekintett és meg­szólalt. — Ifju ember, hát te nem tudott hol jársz ? — Nem — feleltem bátortalanul s megálltam. — Micsoda hely ez? — Ez, ifju ember, az emberiség története, — világosított fel különös hangon az öreg. És a nélkül, hogy félbeszakíthattam volna, magyarázni kez­dett, kezével mindenfelé — a miről éppen beszélt — nagy mozdulatokkal mutogatva. — A történet, már mint az emberiség története, most sincs rendben és a mint látod, a különféle korszakok, áradatok, nemzetek és világnézetek emberei csak ugy össze-vissza, a legnagyobb rend­szertelenség szerint és rendetlenségben nyüzsögnek ide-oda; ugy, ahogy az idő ide, a lomtárba bevette őket. — Látod, ugv-e bár, ezt a sokféle lámpást, fáklyát (igen, épp most vonult el ott a házsor alatt egy fáklyás-csapat) ós gyertyát ? Látod, ifju ember, ezek az emberi tudásnak minden időből való világító eszközei! Nózdd! Amikor az első éjszaka leszállt a földre, az első emberek nem akarták belátni, hogy ők is le kell, hogy nyugodjanak a Nappal s mesterséges világosságot gyújtottak. Nem volt nekik elég az a világítás, a melyben nappal a Nap révén bőséges részük volt. Nekik olyan fény kellett, amelyet ők gyújtottak. Kíváncsiságuk nem érte be a nappal szűzies világos­ságával, ők tudni akarták, mit rejt mé­hében az éj. Világot gyújtottak. Körül­néztek a lobogó tűz fénykörében s a meddig a világosság terjedt, láttak. Azon tul azonban minden a vak sötét­ségben maradt, mintha fekete lepel ta­kart volna el mindent. Ez az első éjjeli világosság volt az első emberi tudás. A világosságon tul pedig köröskörül minden az emberi tudatlanság. Ha meg­maradnak természetes állapotukban és nappal nyitva tartják a szemüket, min­dent, oh higyjed meg, ifju ember, min­dent tisztán, a maga eredeti helyes valóságában, láthattak volna s tanulhat­ták volna megismerni; de nem, ők mást akartak kutatni az éjben, a sötét­ben. Képzelheted, hogy ez mennyi vi­lágosságot terjeszthetett az emberi el­mék sötétségében, amikor, látod, ma itt, ebben az embersokaságtól nyüzsgő utcában, együtt van már valamennyi idők világító szerszáma, mécse, fák­lyája, olajlámpája, gázlángja, villamos­vagy acetel.yn világítása, szóval az em­beri tudás összes eddigi nagy vívmá­nyai és mégis, ha jól körülnézesz, be kell, hogy ösmerjed: -— Uram, még mindig sötét van! Igen, még mindig sötét van s az emberek azért még mindig nem akar­az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot, éjjeli izadási. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár­köhögés, skrofulozis, influenza jfijl ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva, Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolást. F. Hoffmann La Roche & Cie. Basel (Svájc.)

Next

/
Thumbnails
Contents