Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-05-01 / 34. szám

1 Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre S kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éuncgyedenbeiiil is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A természet forradalma. i Békéscsaba, április 30. A természet világában is váltakoznak az erők. A mulandóság sülyesztőjén enyészetbe hull az egyik s a kidőlt kereket nyomban másik kerék váltja föl, hogy ne zavartassék az örök körforgás végtelen harmóniája. Mintha ilyenkor tavaszszal leggyakoribb volna ez a helycsere, amelynek mozgató rugóit szüntelen fáradtsággal fürkészi a tudomány. Hangtalan forrongásssal szakad föl a föld, a fa, a folyó, mindenütt ragyogó orcával búvik elő az élet és a kacagó verőfényben mintha fegyvereket kovácsolna a természet a küzködő ember számára, aki ott vergődik az ölén bajjal és reménynyel, isteni küldetésének naiv hitében. Az embernek vágya támadt, hogy beleártja magát ebbe a forradalomba. Nem az erejével, a vérével, amik úgyis beleesnek a nagy természet rendelkezési körébe, hanem a lelkével. Már számosan vannak, akik ünnepet szentelnek annak a napnak, amelyet a megujult természet avatójául hirdet a poézis. Fénynyel, jókedvvel, a rajongó lélek melegségének egész sugárözönével övezik május elsejét. S hogy ez az ünnep dicsőségben túlszárnyaljon mindeneket, halomra döntik az eddigi bálványokat, amelyek elkülönözték az emberi lelkeket s a természet avatóján a testvéri érzés tüzével gyújtanak fáklyafényt az örök mindenség dicséretére. És ma már sok milliónyi rajongó követi ezt a hitvallást. Az európai kontinensen nem ülnek napot, amelynek ájtatosságaiban egyazon napon több hivő venne részt s amelynek magasztosságához nagyobb fanatizmussal emelkednék föl az emberi lélek. Nincs hitvallás, amelynek mélyebb gyökere volna a néplélek talajában, mert ez „földi malasztott" hirdet s tanításait nem a túlvilági boldogság kiérdemlésére , alapítja. Érdekes megismernünk a szocialisták világfölfogását, amely az égi eredetű vallásokat elvetve, egyszerűen természeti alapon épült föl. Azok a milliók azt hirdetik, hogy a boldogság itt székel a földön, csirája ott lappang az ember fizikai és szellemi erejében s mihelyt e csirából éledő fa gyümölcsét maga az ember szedheti le, aki a fát termelte, egyszeriben ott leszünk a „földi paradicsom" kellős közepében. Azok a milliók ugyanis azt vallják, hogy ezen a földön az Ember a parancsoló ur. Azt is vallják továbbá azok a milliók, hogy az ember csak addig ember, mig a földön él, itt akar tehát jól élni, örülni, boldogulni, virágozni, mert ha megszállja erőit az enyészet hatalma, befejezte emberi rendeltetését. Ezért ünnepelnek állítólag azok a milliók a természet templomában, ahonnan száműzve van az önámitás, ahol az ember igazán átérezheti a saját mulandó és parányi voltát, de ahol fölismerheti hatalmát az ereiben lakozó erőnek s megértheti, hogy ez csak az övé, ez kincse, aranya, mindene, ezzel megközelítheti a földi lét paradicsomát. S ha ezt a büszke öntudatát sáfárkezekre bizza, egyszeriben koldussá sülyed, aki kincsét áldozza, mig neki magának alamizsnafillérekből kell tengetnie nyomorú életét. Vájjon igy érzik ezt a szociálista j vezérek is, akik a pártadókat ke- j zelik? . . . Igy értelmezik az ünnepet, akik a 1 természet ölén becsületesen látják el a ! munka követelményeit. Imájuk egy van s ez a himnusz a munka fönségét dicséri. Az emberszeretetet nem hirdetik, hanem átérzik. Biztatást, megnyugvást, a küzdelemre serkentő erőt a tudományban keresnek. A kulturából merítenek anyagot a lelki épüléshez s ezt az anyagot folytonosan gyúrják, kovácsolják, hogy minél hajlékonyabb s tökéletesebb legyen. Igaznak csak azt fogadják el, ami érzékelhető s ami igazságnak bizonyult, annak jogát követelik. Ahol a hamisság lakozik, nem ásóval, kaszával, bombával, ágyúval törnek az intézményekre, nem rombolnak, vért nem ontanak, nem gyalázkodnak, hanem bíznak a természetes fejlődés hatalmában s bizton hiszik, hogy a jövő nagy küzdelmeit a gazdasági erők csataterén fogják megvívni. A győztes a munka lesz s a termelő emberen élősködő henyeség el fog pusztulni a csatatéren. És triumfálni fog az Ember, aki önmagáért él a földön s aki itt akarja a boldogságot, mert a természet minden lénynek kijelölte a maga helyét s minden lénynek a maga helyén kell érvényesülnie. De nem ugy, hogy május elsején kerüljük a munkát . . . Ilyen eszmék rajzanak a nem internationális szociálista emberi társadalomban, amely ma a térmészet forradalmát ünnepli, de azért dolgozik s nem henyél . . . Az uj cselédtörvényről. E törvény előkészítő bizottságában csak ketten voltunk, kik e törvényjavaslatot általánosságban sem fogadtuk el. Mezőfi Vilmos — a szervezett szocialisták vezére — és szerény jó magam, senkiknek sem vezére. A hírlapi rövid közlésből úgy tűnik és tünt fel többeknek, mintha mi ketten egy követ fújnánk, pedig éppen ellenkezőleg. Mezőfinek nem kell e törvényjavaslat azért, mert, szerinte, a cselédeknek semmit, vagy keveset ad, — nekem meg azért, mert a gazdákra, helyesebben mondva a kis- és középgazdákra túl sokat rak; szerinte e törvényjavaslat a cselédeket rabszolgává siilyeszti, — szerintem a gazdákat a cselédek szolgájává teszi'; Ugy azután összejöttünk egymással szépen azon a ponton, hogy háít egyikünknek sem kell e törvényjavaslat. Pedig ebben a lekritizáló véleményben nemcsak mi ketten vagynnk, hanem — úgy tudom — az egész gazdatársadalom és érdekeltség, sőt — amint Mezőfi mondja — az egész munkásosztály is igy vélekedik. inkább semmi, mint rossz törvény és ebből folyó ujabb teher mind a két félre. Mert biz az a gazdákra és nagyon sok, a cselédre — sok tekintetben — valóságos csapás lesz. Van ugyan benne jó is, de alapelveiben olyan hibás, hogy legjobb volna az egészet félretenni is a már eddig okultakon egészen ujat alkotni és pedig olyat, amely az érdekelteket egyenlően kielégítené, vagy legalább megnyugtatná. De necsak általánosságban kritizáljunk, hanem lássunk példákat is. A törvényjavaslat — a földmivelésügyi bizottság által módosított — 28. §-a azt mondja, hogy ha a cseléd vagy felesége, vagy 12 éven alóli gyermeke a szolgálatba lépés 15-ik napja után megbetegszik, az orvosi gyógykezelés és orvosszerek költségét legfeljebb 45 napig Békésmegyei Közlöny tarcája. Szombat este. Estharangszó száll át a mezőn, Szárnyán a csöndes alkonyainak S piros felhő gyúl a hegytetőn. Mesgyeszélen, fáradtan jönnek, Egyenesen, toronyiránya, Fiai a fekete rögnek. Faluszéli nádas kis házak Ilyenkor a legboldogabbak, Mikor valakit hazavárnak Madárlátta száraz kenyérre Az apróság régóta vágyik, Nincs, amivel az fel nem érne .. . Csak a Balogék házatája, Az a szomorú, az a csöndes, Mintha minden csak gyászra válna. A kapuba ott is kiállnak, De az asszony könybe füröszti Szöszke fejét a kis fiának. Százszor kérdi, de meg nem érti, Hogy mint a másik kis fiúnak Miért nem jön az apja néki ? És a szemekbe könycsepp tódul, Mikor fájó, új mese csendül Száz ablakos szörnyű hajórul. Acél szügyével hasítja szét Tajtékozó, gyűrűs habokra Hamburg mellett a tenger vizét. Az a hajó... Az vitte messze, Azok sorából, akik jönnek Hazafelé, igy szombat este Kató József. A Pantheon klub. Irta : Zöldi Márton. Egy budai korcsma éttermében alapítottuk meg a Pantheon-klubot. A korcsma az alagúton innen és tul hires volt kocsonyájáról, a kocsonya pedig a benne előforduló disznókörmök sokaságától. Mindvégig rejtély maradt előttünk, hogy honnan veszi a derék sváb korcsmáros azt a temérdek disznókörmöt Matematikailag ez a probléma megoldhatatlannak mutatkozott. Egy disznónak, számitásunk szerint, a legjobb esetben is csak négy körme van, a korcsmáros pedig két disznót ölt hetenkint. Kétszer négy az nyolc. Ezzel szemben mi esténkint harminc-negyven disznókörmöt szo pogattunk tisztára. Hogyan ? Miből ? Az ilyesmibe az ángliusok bele szoktak bolondulni, mi azonban praktikusabbnak találtuk a disznókörmöket a rejtélyes körülményeikkel együtt borba fullasztani. A fullasztási célokra használt bor savanyu volt és karcolt, de azért megfelelt hivatásának. Be lehetett rúgni tőle. Különben is nem erről van szó, hanem a Pantheon-klubról, melyet ifjonti lelkesedésünk teremtett. Komolyan foglalkoztunk egy Nemzeti Pantheon létesítésének eszméjével. Nem akartuk engedni, hogy nagyjaink hűlt teteme, földi maradványa gondozatlan sírkertek félreeső zugában elkallódjék. Minden este erről a témáról gyúlt ki a vita. Azaz nem is vita, hanem lelkes, áradozó szóvirág, patetikus kegyelet. Komolyan vettük a Pantheont, de még komolyabban a Pantheon-klubot. Ha napközben bárhol találkoztunk, tüntetőleg kérdeztük egymástól: — Eljösz estébe a Pantheonklubba ? Megjegyzem, a kérdés teljesen felesleges volt; mert soha egy tag sem hiányzott. E példás pontosság előidézésében, ha igazságosak akarunk lenni, a disznókörmök varázsának is megvolt a maga része. Csak Sulyok Gyuri maradt ki egy napon. Miután az alapvizsgán másodszor megbukott, hazament a Bánátba zülleni. Ez a züllés nála speciálisan annyit jelentett, hogy beállott gazdálkodni apjának háromezer holdas dominiumába. Vagy két hónappal távozása után levelet irt a Pantheon-klub elnökének. A vastag papirosra irt levél boritékán öt pecsét volt. Sulyok Gyuri nem ok nélkül pazarolta a spanyolviaszkot. A levélben ugyanis husz körmöci arany volt, melyet a levélíró arra kívánt fordítani, hogy pályadíjnak tüzzük ki egy Nemzeti Pantheon tervére. A többit a jó fiu egészen ránk bizta. Mondhatom, jobbra nem is bízhatta volna. Mi ugyanis azon módon elhatároztuk, hogy ki irjuk, helyesebben kimondjuk a pályázatot, de a pályázatban csak a klub tagjai vehetnek részt. Ha a pályázat meddő maradna, akkor uj pályázatot hirdetünk — ódára (A klub harmincnyolc tagja közül több mint harminchét ódairó volt.) Tisztelettel figyelmeztettem az elnököt, hogy elfelejtettük a pályázat lejáratának idejét megjelölni. — Hát, mondjuk, mához egy évre. Ez ellen senkinek sem volt kifogása, valamint az ellen sem, hogy a husz aranyat a korcsmárosnál deponáljuk. Tartoztunk neki egyenkint és összesen. A fejleményekkel egészen tisztában voltunk. A Nemzeti Pantheon tervével csak egy ember pályázhat közülünk: Heckel Aurél építészeti rajzoló. Éppen ezt az egy embert nem állhattuk ki. Mondhatnám, testületileg gyülöltük. Gúnyolódó, erőszakos fráter volt. Ezt megbocsátottuk volna neki, de szerencséje, ördögi szerencséje volt a nők körül, ezért ádáz haraggal és gyűlölséggel néztük. Megbízható adataink voltak arra nézve, hogy a korcsmáros szép leánya halálosan szerelmes belé. Minket ellenben kutyába se vett. Az ilyesmit nem lehet megbocsátani. Fentük tehát a fogunkat Heckel Aurélra, csak kerüljön az utcánkba, csak merjen pályázni. Nos, Heckel Aurél pályázott. Harmadnapra a Pantheon-klub elnöke megkapta a jeligés levélkével együtt a gondosan kidolgozott tollrajzot. Tudtuk, hogy az övé. A jeligés levélkén megismertük az irását A klub nyomban átalakult bíráló-bizottsággá. Versenyeztünk egymással, hogy ki tudja jobban leszólni. Az ember sok mübirálatot olvas az újságokban s mindenkinek eszéhez ragad egy-egy gáncsoló kifejezés. Mi ezekből bokrétát kötöttünk s jegyzőkönyvbe foglaltuk. Emlékszem az egyes kifejezésekre: Kezdetleges iskolás munka . . . elcsépelt, invenció nélkül való motívum . . . lehetetlen perspektiv ... vöröshagymamodorban tartott kupola ... a piliérek összhangja zavaros ... a homlokzat tagozata botrányosan aránytalan . . . . egy vidéki serfőző mauzóleumára emlékeztet . . . stb. stb. Gyönyörrel róttuk papirosra ezeket a megjegyzéseket. Szerettünk volna még kíméletlenebbek lenni, de nem tellett kritikai készületünkből. Előre örültünk, hogy mint fog megszégyenülni a hen cegő fráter. Most embereire akadt. A rajz ott hevert az asztalon. Nem is igen néztük. Egyáltalán nem érdekelt. Eközben egy öreg házaló lépett a terembe, kitől gyakran vásároltunk apróságokat, nyakkendőket, melltüket, pénztárcát stb. Jómodoru ember volt, nem tolakodó. Most is szerényen ajánlgatta portékáját. Az ajánlgatás közben tekintete véletlenül az asztalon kiterített rajzra esett Az öreg nagyot sóhajtott: — Hej! — mondotta — de sokszor jártam itten.