Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-04-18 / 30. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 30-ik szám. Csütörtök, április 18. II BEEESMEGTEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElíOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyedenbelul js. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKEL7 BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A békéscsabai selyemionoda. Békéscsaba, április 17. A békéscsabai selyemfonodának fölépítésével uj csapást kapnak békéscsabai munkásviszonyaink. A bővült keresetforrások nagyban elősegítik majd azt, hogy a panasz és zúgolódás bizonyos rétegekben elveszítse azt a kiélezett formáját, amely már-már társadalmi rendünket is veszélyeztette s az a körülmény, hogy a mozgalmak főfészkében, Békéscsabán nyílik uj alkalom a könnyű, egészséges és jól gyümölcsöző munkaszerzésre, bizonyos tekintetben biztosítékul is szolgál előttünk, hogy munkásviszonyaink nemcsak itt, de a vármegye minden részén javulni fognak. Mégis, ismervén a vezetők politikáját, amely egzisztentiális kérdést jelent a tudatlan nép ámítása tekintetében, nem vallhatjuk egész bizonyossággal, hogy ez az uj ipartelep jótékonyan és csillapitólag hatna a felkorbácsolt munkásidegekre. Nem vallhatjuk egész bizonyossággal, hogy végett érnek a bujtogatások, izgatások, ámítások, amelyek szomorú következményeikben megakaszthatják a békéscsabai selyemfonodának üzemét is. A mi munkásizgatóink erkölcsi mivolta sokkal tisztábban fekszik előttünk, semhogy teljes megnyugvással következtethetnök a selyemfonó felépítésének örvendett fényéből azt, hogy a lelketlen izgatók működései hevét mérsékelni fogják. Ezek az emberek, akik örökös szerpelni vágyásuk fényét gyéren a nép tudatlanságából és hiszikenységéből merítik, jól tudják azt, hogy mihelyt nincs alkalmuk felkorbácsolni az eléí gületlenség érzéseit, akkor ők is elérkeztek népszerűségüknek végpontjához s a mindennapos élet szükségében ők sem lesznek különbek azoknál a dolgozó, verejtékező, szürke pontoknál, akik a sors mostohaságait gyakorlatból ismerik és akik az élet nehézségeivel küzdve küzdenek. Ezeknek a néphiszékenységből, népbutaságból, néptudatlanságból élősködő üres strébereknek lelkivilágát nem fogja átformálni a munkagyüjték, ,a bővült munkakör, a javuló helyzet. Ők tovább is vesszőparipájukon nyargalnak majd s továbbra is veszélyeztetni fogják a munkás és munkaadó között egyetértést s a társadalmi rendet csak úgy, mint napjainkban. A nagy költséggel s áldozattal fölépülendő selyemfonódának üzemképessége s az üzem fentartásának biztosifása sokkal nagyobb jelentőséggel bir közgazdasági életünkben, semhogy figyelmen kivül hagyhatnók a bekövetkezhető eshetőségeket. Ezért szükséges már most azon lennünk, hogy az izgatók méregfogait kihuzzuk s elsöpörjünk minden olyan helyet, amely nekik ezelőtt is melegágyul szolgált. Különös feladatok várnak e téren közigazgatási hatóságainkra és a belügyi kormányzatra, amelyek már most is abban a helyzetben vannak, hogy egyik legveszedelmesebb és legeleve| nébben működő fészkét az izgatásoknak megsemmisítsek. A fenyegetésekre, kilátásba helyezett rendbontásokra nem szabad ügyelni. A magasabb érdekek erélyességet parancsolnak reánk s erélyt j kiván tőlünk az a sok száz munkás is, j akik alkalmazva lesznek a békéscsabai | selyemfonódában, mert ha a hatóság j nem védi meg a keryerüket azzal, hogy már most biztosítsa az üzem fentartását, akkor hiába épül a selyemfonó s hiába nyitunk négy-ötszáz munkásnak uj forrást a kenyérszerzés érdekében. Békésmegye a kamara jelentésében Négy vármegye közgazdasági tükre. A hátramaradt Alföld. Tanulságos és érdekes jelentést adott ki 1806. évről az aradi kereskedelmi és iparkamára. Ebben a jelentésben érdekes színben folynak össze a kamara területéhez tartozó vármegyék s bár a kamara tüzetes statisztikai adatokkal csak a hatáskörébe tartozó Arad-, Békés-, Csanád- és Hunyadvármegyékről szolgál, rámutat mindig és mindenütt az általános helyzetre s felderíti az okokat, melyek a viszonyok alakulására döntő befolyást gyakoroltak a múltban ós gyakorolnak a jelenben. E jelentés szerint Magyarország közgazdasági életében rendkívüli évnek mondható az elmúlt esztendő. A kamara területéhez tartozó vármegyékben 15 millió korona adó folyt be az elmúlt évben, holott az előző óv folyamán e négy vármegyéből csak öt millió korona adó gazdagította az állampénztárt. És ha eltekintünk az 1905-ki ex-lextől, e négy vármegye évenkinti átlagos adószállitása amúgy is csak 10 millió K E szerint 1906. évben 5 millió koronánál több folyt be az átlagnál s minthogy a közvetett adók is négy millió koronával emelkedtek, a kamara területéhez tartozó vármegyék teherviselő képessége egyenesen örvendetesnek mondható. Ez az arány áll az ország legtöbb vármegyéjére. Vegyük most még hozzá, hogy a nagy dérrel-durral indult tulipánmozgalom dacára a mult évben 121 millió koronával nagyobb volta behozatalunk

í mint az előző évben, ugv valóban rendkiv üli évnek kell minősítenünk az elm ilt évet, hogy gazdasági katasztrófa nélkül zajlott le. Az volt a szerencsénk, hogy Magyarország elsősorban földmivelő állam. A mult év termése pedig oly kedvező volt, hogy a kamara, amióta rendszeresen statisztikát készit, ehhez hasonló eredményre példát nem tud. A négy vármegyében az elmúlt évben 13.5 millió métermázsa szemes termény termett, holdankint átlag 10 métermázsa, holott az előző évben csak 6.6 millió métermázsa, tehát a felénél is kevesebb termett. Ilyen volt az országos átlaga is. Ezért bírta ki a lakosság a megkétszerezett terhet. E négy vármegyében a bortermelés — sajnos — rossz évet kénytelen följegyezni. Az állattenyésztés inkább hanyatlást,mint emelkedést mutat föl. Az árak minden téren hihetetlenül felszöktek. Óriási drágaság állott be a békésmegyei termékek területén is. Az épületfa és tűzifa ára ötven, hatvan százalékkal feszökött s ennek oka a sztrájkokon kivül főleg forgalmi zavarokban keresendő. Ezek a forgalmi zavarok oly általános mérveket öltöttek, hogy a Máv. vasút berendezése reorganizálásra szorul. Sokkal több, sokkal mélyebben gyökerező baja van iparunknak, semhogy annak állapotát egy kedvező aratás teljesen megváltoztathatta volna, bár tagadhatatlan, hogy az 1906. évnek több olyan mozzanata volt, amely alkalmasnak mutatkozott ebben az irányban közrehatni. Számos iparágban növekedett a kereslet az ipari készítmények iránt, de ezzel szemben sok gátló ós nehezítő körül mény volt, amelyek ellensúlyozták az eredmények kedvezőbbre válását. Azt a nagy fellendülést, mely egész KözépEurópában észlelhető volt, mi itta magyar Alföldön nem éreztük; a nyugati iparállamok szinte mesésen megnövekedett termelésével szemben a mi iparunk tavaly is szűk keretek között mozgott s az a Békésmegyei Közlöny tárcája. Valahol . . . Valahol, valahol Vígat muzsikálnak, Hajnalfelé ablakánál Egy barna leánynak . . . Valahol, valahol Eldördül a fegyver . . . Boldogságról álmodozó Kevesebb van egygyel. Valahol, valahol Három harang kondul .... Barna leány mosolyog ki Fehér koporsóbul . . . Kiss Ferenc. A mi Heraklesünk. — A tíékésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Még olyan ember is kevés termett ebben a vén Európában, mint a Sándor bátyánk. Alakja, de meg ennek a tartalma sem olyan volt, mint a hétköznapi, szürke embereké. Terimére egy második Herakles, ki az emberi félszegségeket (bár ezeknek ő sem volt hijjával) ugy irtotta, takarította, mint annak idején altér egoja az Agiás istállóját. Igaz, hogy ő nem a testi erejével brillírozott, hanem a lelki, szellemi sziporkáival. Ha elemében volt, ha jó napja jött, tisztult előtte, körülötte minden teremtett lélek. Mikor ugy összeverődtünk hármannégyen a szakállszáritókon és Sándor bátyánk elkezdte eregetni jókedve vidám agarait, még a pipák is kialudtak.... egyszer egyszer a nagy álmélkodásban, máskor meg a határtalan hahotázásban. Hát még a névnapok, meg a disznótorok ? Azoknak a savát-borsát csak az öreg tudta igazán megadni. Nem is volt olyan fagy, hó, vagy égiháború, mely megakadályozta volna azt, hogy az öreget szép szóval, csalétekkel, vagy kocsiderékban el ne szállítsák az ünnepély színhelyére. Eleinte, mig volt puskapor, könnyű volt a Katót táncra vinni; de midőn beköszöntött a csúz, reoma és társai, az öregnek is többször eloldozódott a bocskora, mint nem. S mennél tovább haladt a korral, annál sűrűbben előfordult az, hogy ha előre megneszelt az öreg valami dürgést, nyargalt le a pincébe, vagy fel a padlásra s bizony nehezen tudták előkotorászni... hanem azért csak felhajtották. Hja! a régi jó időkben ! ? Biz' ott hat napot is egymás végibe ragasztott az öreg s még a hetediken is összeverte bokáját, ha ugy hozta a sors és mellé biztatni sem igen kellett. Azt se igen nézte akkoron, hogy ki szénája, szalmája, biz' ott megrángatta, ha szerit ejthette ; a gazda borát is megitta, ha nem volt valami vastag bukója; a kompánia pénzét is elzsebelte, ha húztak a slágerek, meg a konstükkök. Már pedig azok húztak, mert rendületlenül zavartattak a zöld asztal fölött. Szó, ami szó ... az öreg Zeusz' alárendeltjeinek kiszemelt kedvence volt Sándor bátyánk; tenyerükön hordták a fontosabb mellék-istenségek, de még az öreg Zeusz is emelte néha-néha. Ebből önként következik, hogy a tekintélye akkora volt, mint egy kinai alkirálynak; hatalma, mint a magocsai követnek, kit a választói minden prímán megexaminálnak. Igen, igen . .. azért az öreget senki sem vette ám komolyan, de nem is lehetett, mert hisz ő maga is minden komoly dolognak a fonákját szerette birizgálni. Sándor bátyánk a kényelmet, a | fesztelenséget imádta; de mint zsibon1 £,ós vérű ember, sokat utazott. A tömött kupék lehangolttá, kedvetlenné ! tették. Ezek ellen különféle medicinákat használt s nem minden siker nélkül. Zárforditás, háttámasztás s ablakon általi zsörtölődés : „Ide már egy szalmaszál is csak a lapjával férne be!" És mindez nem használt, — mert hisz tanulékony a publikum — szimulálta az őrültet, ha kellett szólóba, de legtöbb eredménynyel, ha jóképű pártnere akadt. Ezt betanította arra, hogy ha ő bármi mozdulatot tesz, fogja meg a karját s mondja neki csillapitólag : „Na, na, Sándor bátyám !" S mimikával adja tudtára az érdekelteknek, hogy hiba van a kréta körül. Közbe aztán olyan szemforgatást müveit az öreg, hogy az becsületére vált volna egy háromszorosan bezupált dühöngőnek is. De szedtevette s vitte is sátorfáját a megrökönyödött publikum. Többek közt a hite is gyengéje volt az öregnek; csak a kálvinistát vette . emberszámba, a pápista nem igen nu merált az ö matematikájában. Különösen a pásztorait becsülte nagyon kevésre. A lutheránusok voltak azonban az igazi médiumai. Ha egy lutheránust vehetett a nyelve hegyére, még a keresztvizet sem hagyta rajta. Egyszer valami leleplezés volt a megye' szókhelyén. Összesereglett az ország minden részéből egy csomó tettes, nagyságos és méltóságos ur, sőt még excellenciás ur is került a tarka bokrétába. Hogy a vacsorától, melyet a főispán adott, felálltunk, Sándor bátyánk a velem megkezdett diskurzust az excellenciás urnák magyarázgatva, folytatá: — Igen, igen . . . csak jól meg kell figyelni. Én egész biztosan megmondom, ki milyenes. Tessék megvigyázni: a katholikus szótlanul kezet csókol a házi asszonynak; a lutheránus kezet is csókol, mosolyog is és áradozó szókkal meg is köszöni a kosztot; a kálvinista egészségére kívánja ; a zsidó meg oda se megy ... Aztán az excellenciás ur buzdítására, ki fokozódott jó kedvvel hallgatá az öreget, e'mondá Sándor bátyánk ezeket a közszájon forgó passzusokat a lutheránusokról: kocsin az ülés közepére ül, nyolc tarokkal nem mondja be az ultimót, a túrós csuszát megneveti. Végül kivágta a bunkót, az ultima rációt, azt a csalhatatlan jelt, melyre három ciankálit lehet bevenni: — Minden lutheránus született citerás. Ezzel a hajlammal születik, épp ugy, mint a cigány a disznópecsenye iránti határtalan rokonszenvvel. Az ujjai is ugy vannak alkotva .. . — Sohasem próbáltam, de érzem, — szólt az excellenciás, ujjait billege+ve a levegőben — hogyha a kehembe adnak .. . — Excellenciád? — Igen, igen ... én is lutheránus vagyok. Sándor bátyánk — hogy ez egyszer rajta nevettünk — meghőkölt. Do pár pillanat múlva vállait felrántotta : — Nem tehetek róla, hogy olyan szerencsétlen . . . S befordult a belső termekbe, hol már javában húztak a slágerek. Egyszer a szomszéd községből bricskázott razafeló az öreg. Feleúton találta a pópát, ki per pedes apostolorum kutyagolt az országúton. Jó kedve lehetett, mert a gyalogló polgártársat felültette a hátulsó ülésre. A pópa keresztet vetett s felült. Sándor bátyánknak már ez a mimika is majd a torkára szaladt. Nem pogány ő, se nem zsivány, hogy keresztvetéssel közelítsenek hozzá. De csak lenyelte borsos indulatát. Egy ideig a két szürke egyenletes trappba hozatalával bíbelődött. Aztán meggondolta a dolgot s mint gazda, hátrafordult és diskurálni kezdett a pópával. Igy haladtak egypár