Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám
1907-04-14 / 29. szám
Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 29-ik szám. Vasárnap, április 14. ii EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElíOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyedenbeiül is. Egyes szám ára 12 fillét. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A szabolcsi átirat. Békéscsaba, április 11. Lapunk más helyén teljes egészében közöljük azt az átiratot, amelyet pártolás és elfogadás céljából Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottsága küldött Békésmegyéhez. Ez az átirat minden egyes pontjában hű tükre a nemzeti akaratnak s hű tükre azoknak az aspirátióknak, melyeket a Habsburguralom óta hiába űz hiába sürget ez az ezeréves nemzet. Ami ebben az iratban áll, egytől-egyig egy-egy erőssége nemzeti létünknek. A nagy Ausztria hóbortos ábrándjait szövögető Habsburg-eszély pompásan értette a módját, hogy miképpen gyöngítse ezt a nemzetet s miképpen tegye érzéketlenné, enerválttá. A szabolcsi átiratban kifejtett jogaink elsikkasztásával megakasztotta évtizedeken keresztül ennek az országnak egészséges fejlődését, amelyet most törvényhatóságaink óhajtanak biztosíttatni olyképpen, hogy az ország képviselőházát az elkobzott jogok visszaszerzésére serkentik. E jogok elöljárója az önálló vámterület, amelyben 1917. éven tul nem szabad megtűrnünk semmi idegen befolyást. Követelnünk kell az önálló gazdasági berendezés jogának visszaadását, hogy 1917-en tul önállólag kötött vámszerződések alapján jobban, kedvezőbb árak mellett helyezhessük el gazdasági terményeinket. A önálló vámterület megvalósitásával az Ausztriából behozott iparcikkek fejében exportált milliók hazánkban maradnak s ezt a pénzt a magyar ipar fejlesztésére fordithatnók. Ezzel egyidejűleg meg kell valósitanunk a magyar nemzeti bankot is. Ma az egész ország az osztrák pénzpiac korlátlan befolyása alatt áll s ezt i a lidércnyomást csak a nemzeti bank ' megteremtésével tudjuk megszüntetni, j A nemzeti bankhoz jogunk van szin- 1 tén s ezt a jogot törvények biztosítják, amely törvényeknek alapjain állva, e bankot fel is állithatjuk a szabolcsi átiratban kitüntetett időre. Helyénvaló az átiratnak azon pontja is, mely a kvóta fölemelése ellen emel tiltó szót. Évtizedek óta egyébben sem részesülünk, mint „arányos" kvótaemelésben és arányos jogelkobzásban. A nemrég lezajlott alkotmányvédő küzdelemben a példák ezrei igazolták azt, hogy azok a szervek, melyek a közös kiadásokat fedező kvótából tartatnak fenn, nemcsak nem védik nemzeti aspirátióinkat, de a legfelsőbb akaratra szuronyt is szegeznek törekvéseink elé. Egyenesen megfojtásunkra is igénybe veheti ezeket a „közös" intézményeket az önkény s önmagunk adjuk meg az árát e vitézi cselekedetnek csengő obulusokban. Bizonyos katonai követeléseinknek teljesítéséért nem szabad gazdasági téren % engedékenyeknek lennünk, mert azt a látszatot szolgálnók ezzel, hogy a törvényben is biztosított magyar hadsereg iránt való jogunkról lemondtunk s bizonyos „engedményeknek" tekintjük azt, ha jogos követeléseinket meghallgatják. Hogy a hármasszövetség érdeke mit követel, ehhez semmi köze nincs az ország érdekeinek. Annál kevésbbé mondhatunk le jogainkról a hármasszövetség érdekében. A magyar hadsereget törvény biztosítja, amely erősebb a hármasszövetség katonai szuronyainál is. Látnivaló tehát, hogy a szabolcsi átirat minden kis részében hozzásimul az ország érdek eihez . Békésvárm egye törvényhatósági bizottságának ősi erényében bizunk, amikor abbeli reményünknek adunk kifejezést, hogy Szabolcsvármegye átiratát egyhangú lelkesedéssel magáévá teszi. Békésvármegye új főispánt kap. Fábry Sándor távozik. — Hegedűs László nyilatkozata. — Ki lesz az új főispán ? Az Aradon megjelenő „Függetlenség" cimü laptársunknek tegnapelőtti száma azt adja hiriil, hogy vármegyénk főispánját, dr. F á b r y Sándort az AradCsanádi Egyesült Vasutak elnökigazgatójául fogják megválasztani. Erről a hirről, amely hetekkel ezelőtt kevésbbé határozott formában érkezett Békésmegyébe, mi is hallottuk már s hogy nem foglalkoztunk e hirrel annak idején, azért tettük ezt, mert ugyanekkor H y eronimi Károly volt kereskedelemügyi miniszter és Stettina József miniszteri tanácsos nevét is hangoztatták a betöltendő elnökigazgatói állással kapcsolatban. De nem tettük szóvá ezt a kérdést azért sem, mert Fábry Sándor csak nyugdíjigényének elveszítésével mondhatott volna le diszes állásáról s vállalhatta volna az arad-csanádi vasutak elnökigazgatói állását. Fábry csak az esetben volt hajlandó positiot vállalni a vasút kötelékében, ha a társaság biztosítani fogja alispáni és főispáni szolgálatidejének nyugdiját is. Ez a kérdés sokkal fogósabb volt, semhogy ne kellett volna tekintettel lennünk arra, de a vasúttársaság Fábry Sándor dr. kiváló erkölcsi tulajdonaira való tekintettel ezt is magára vállalta már, ami Hegedűs I Lászlónak, a társaság helyettes igazgatójának nyilatkozatából is kitűnik. Hegedüst egy újságíró kereste föl e kérdésben s az igazgató igy nyilatkozott : „A vasúttársaság igazgatósága Fábry Sándorban látja azt az embert, aki a legméltóbban fogja betölteni Vásárhelyi Béla örökét. Az ő megválasztatása valószínű, sőt bizonyosra vehető. Más jelölt nincsen kombinációban. A vasúttársaság igazgatósága és részvényesei egyöntetűen Fábry személye körül csoportosulnak." Ezekből láthatjuk, hogy Fábry j Sándor dr. megválasztatása már befejezett ténynek tekinthető. Ez'a tény pedig vármegyénk megtiszteltetését is jelenti, mert valóban a legszebb karrier egy munkát kereső és vasakaratn férfiura nézve — aki Békés megyében izmosodott hatalmas tekintélylyé szorgalma és nagy tudása segélyével — az, ha egy ilyen rendkívül magas közgazdasági állásra fogják megválasztani. Az Acsev. vasút Magyarországnak s mondhatni Európa nagy részének egyik Hazatérve. Bármi tájon vigyen átad, Bármi fájva zengd búcsúdat, Hogyha attól válni kell; Szived dobban, lelked repdes, Hogyha visszaérkezel. Közeledve a határhoz, Egyre kémled, hol a város, Mely már végre honi föld, S boldog vagy, ha túl a mesgyén, Magyar állomást jelezvén, Már a mozdony felsüvölt. És a végkanyarulatnál, Ugy vagy, mintha a vonat már Könnyen, lágyan görgene, Mintha kerék-kattogásban, Nehéz vaslánc-csattogásban Muzsikaszó zöngene. Gyönyör az a szürke út is, A nyöszörgő gémes kút is, Mely előtted'elsuhan, S ha a stációhoz érsz el, A magyar nevére nézel, Nézzél hosszan, s boldogan. S a magyar kalauz ha lép be, Csiptetővas a kezébe', Kis fülkédnek ajtaján : Rámosolyogsz ... s ha nem röstelnéd, Átölelnéd ő kigyelmét — Amiért jó napot kiván ! Radó Antal. Kórós gyerekei. - A Békésmegyei Köziöny eredeti tárcája. — Irta: Vértesy Gyula. Hajdanában, mikor még a szőlőhegyeken, ott a Mátra lankás dűlőiben illatoztak viaszsárga gohérok és muskotályok, a lilaszin izabellák, meg a fekete kadarkák, akkor még az öreg Kórós bátya is igazi csősz volt. Jó konvenciót kapott, mert az istenáldott hegyek csak ugy öntötték a felséges nedűt; hozzá ugy suttyomban lesipuskás is volt és" jó sok nyulat, meg foglyot ellőtt a vadász urak elől és ebből is pénzelt valamicskét, szüretkor pedig mindenünnen kijárt neki egy kis ajándék, azonfelül, hogy ugy élhetett, mint valami kiskirály, nap-nap után dúslakodván a legfinomabb báránytokánvban, tésztás kásákban és turóscsuszákban, nemkülönben a legjobb borokban, jó szokás lévén, hogy mikor ujat szednek, régit kell inni. Szóval, a vén kiszolgált káplárnak olyan jó dolga volt, a minő saját beismerése szerint még akkor se volt, amikor a királyt szolgálta. Hanem egyszerre csak vége szakadt az ő jó módjának is. Akkor, mikor jóformán koldusbotra juttatta a mi egész vidékünket az a nyomorult féreg, mely elől nem volt menekvés. Hiába harcoltunk ellene, ő volt a győztes; alig egy-két óv alatt dudva verte fel a régi szőlők helyét. A filloxera lett az ur véges-végig a Mátra alján. — Nemcsak a hegyeket ölte meg, tekintetes uram, ez a féreg, de az embereket is. Az öreg tekintetes urat is ez vitte a sirba. Nem is csoda! Urak voltunk, oszt' egyszerre csak koldusok lettünk. Hej, nem is érdemes már ilyen világban élni, a melyikben szőlő sem terem! Nagyon el volt akkoriban keseredve a vén paraszt. Emlékszem, hogy egyszer elkísért a volt szőlőhegyekre, ahol azóta kukorica termett, meg árpa, ha termett; de jobbára gaz és dudva s tele jött a szeme könynyel a pusztulás láttára és mig az ingujj'ával törülgette a szemét, azt mormogta magában: — Rossz vagy, én Istenem, rossz vagy! Hogy tehetted ezt! Minek legyen az ember jó, minek legyen becsületes, ha te ilyen rossz vagy ' azokhoz, akik sohasem bántottak! Akkoriban nem sok ügyet vetettem az öreg beszédére, csak most jutott az eszembe, most, hogy a napokban három esztendei távollét után újra hazakerültem a pátriámba és láttam újra az öreg Kóróst, akiből azóta másféle csősz lett, mint aminő volt annak előtte. Csak most jutott az eszembe ez a mondása, mely akkor csúszott ki a száján, mikor perbe szállt a teremtővel: — Minek legyen az ember jó, ha még az égiek se jók ? Csodálatos változáson ment át az öreg! Ugy neki volt ruházkodva, hogy alig ismertem rá. Vászon ing helyett kék mándli volt rajta, nagy pitykékkel és a régi bocskor helyett csizma; mintha csak nem is afféle zsellérsorban levő ember lenne, hanem legalább is fertálytelkes gazda. Nem is igen kellett kérdezősködni afelől, hogy változott ilyen jóra a sorsa, marosan előállt vele : — A szőlőket mikor kirágta a féreg, akkor azt hittem, hogy az én életem gyökerét is elrágta. Köldusabbnak éreztem magam a koldusnál. Ebben az állapotban ért utói a szerencse. Mintha csak a megváltóm lett volna az a kis kölyök, akit a leánj^om hozott haza a városból. Hej, pedig első haragomban kis híja, hogy meg nem fojtottam mind a kettőt! Kár lett volna! A gyerek;szerencsét hozott nekem ! Mert a porontytyal együtt dajkaságba kaptunk egy másikat is. Valami gazdag asszonyságé lehetett. Tetszik tudni, olyan gyerek, akiről nem volt szabad sokat beszélni. Mert a nagyúri kisasszonyok meg aszszonyok is sokat botlanak ám. Talán még többet, mint a mifélénk! A kis gyerekért sokat fizettek. Mindnyájan megélhettünk belőle. Mikor azután két esztendős lett, elvitték. De a leányom kapott ám más gyerekeket is. Nem mind i volt ilyen drága gyerek Cselédlányok i meg varrókisasszonyok is kerültek bájba | és a leányom Isten tudja hogy, hogy | nem, de mindjárt kiszimatolta a bajukat, j Annyi gyerekünk lett egyszerre, mint a raj! Volt olvan is, a kit az anyja kéthetes korában már elválasztott' és hozzánk adott. Ugy táplálta a leányom cuclival. Mégis felcseperedett az istenadta ! — És nem halnak a gyerekek ? — Hát kirül az isten elvégezte, az bizony elpatkol, de annak nem oka senkisem. Beszélgetés közben a házához értünk. Behívott: — Instálom, tessék beljebb kerülni, hagy mutatom elő a gyerekeimet. Mint eső után a békák, ugy nyüzsögtek mindenfelé a kis jószágok. Voltak vagy tizen! Valamennyi egyformán piszkos és egyformán sápadt.' Mintha csak apró halottakat láttam volna. Végtelen szomorú kép volt! Egy csomó halálra való élet! Egy halom bimbó, amely sose fog nyilni! — Betegek ezek a gyerekek, Kórós ? — Ezek, instálom ? Ugy esznek, mint a kis malacok! Egy-egy nagy karéj kenyeret majszol el mindegyikük minden evéskor. — Hát ezeknek kenyeret adnak? — Tejbe eláztatva! A puszta tejen már tul vannak. Mind elmúlt ez egy esztendős ! — El ám, — vágott közba az öreg leánya, aki ezalatt bejött a szobába. A nagy, tagbaszakadt leány sovány, korán elhervadt arcáról csupa gonosz indulat ritt le. Apró, villogó szemei mintha
