Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-01-20 / 6. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Vármegyénk befolyásos tényezői ugyanis közbenjártak a kormánynál, hogy a gyár részére kölcsönt eszközöljön ki. Ez a kölcsön eleintén 300.000 koronában lett volna folyósitandó, de kitűnt, hogy a gyár talpraállitására mintegy 500.000 korona szükséges. Wekerle Sándor miniszterelnök közbenjárásának köszönhető, hogy a kereskedelmi bank M a h u n k a János fővárosi nagyiparos társaságában le­küldte egyik tisztviselőjét, aki a gyár­telep, az üzem és a kalkulacio megszem­lélése után véleményt mondjon, vájjon folyósithatják-e a kölcsönt a Magyar Mübutorgyár Részvénytársaságnak ? Nem sokkal erre közgyűlést tartott a részvénytársaság. Ekkor tudtuk meg, hogy a kereskedelmi bank megbízottai kilátásba helyezték a kölcsön megsza­vazását. Ez a hir megnyugtatólag hatott, az aggódó igazgatóságra, a hitelezőkre és a részvényesekre s boldogan várták a pozitív értesítést. E kölcsönügyben most aztán ujabb fordulat állott be. De ez a fordulat csöppé sem hatott örvendetesen a re­ménykedő várakozókra. A bank ugyanis kilátásba helyezte a kölcsön folyósítását, de csak a következő feltételek mellett: 1. Az alaptőke teljesen leírandó s a részvényesek élvezeti kuponokat nyernének. Vagyis akkor kapnának osztalékot, amikor ezt he­lyénvalónaktartja a kereskedelmi bank; 2. a B) sorozatú részvények, melye­ket a Reisz és Porjesz cég bírt, meg­semmisítendők. A gyár követaléseit^a Kereskedelmi Bank dubiosnak tekinti, az áru­raktárt, az anyagkészletet pedig nem tekinti nagy értéknek s azt az ügylet megkötésénél ráadásnak veszi, a hitele­zőktől pedig 40 százalék engedményt kór. Látni való, hogy a Kereskedelmi Bank feltótelei egy jelentőségűek a kölcsön udvarias visszautasításával. Mi legalább kizártnak tartjuk azt, hogy a gyár igazgatósága teljesíthetőnek vélje ezt az ajánlatot, amely sem részvénye­seknek, sem a gyárnak, egyedül csak a kölcsönt nyújtó pénzintézetnek érde­keit tartja szem előtt. Az ilyen jóindu­latot köszönjük, de nem kérünk belől^, Se ma, sem holnap. Az ilyen mentő­akció csak a pénzintézet aranybányája lenne, ellenben megfosztaná a tulajdon­jogtól teljesen a részvénytársaságot. Hogy a dolgok most már hová fejlőd­nek, alig tudnók megmondani. Egygyel tisztában vagyunk. S ez az, hogy a Kereskedelmi Bank félté­lei elfogadhatatlanok.Ezek a feltótelek nem szolgálják azt a célt, hogy a válság megoldása lehetőleg ká­rosodás nélkül történjen. A társaság azonban teljesen meg lenne fosztva jo­gaitól. A kilátásba helyezett előnyök is olyanok, amelyeknek beváltása a Bank szeszélyétől tétetik függővé. Bizonyos tehát, hogy a kölcsönből semmi sem 1 eszs éppen azért a legteljesebb aggodatommal nézünk a Mübutorgyár jövendő sorsa elé, melyet a kezdet felü­letes vezetése okozott. Tény az is, hogy most már gyors cselekvésre van szükség. E kórdós meg­oldása sok jóindulatot igényel a rész­vényesek s nagy körültekintést az igaz­gatóság részéről. Módot kell találni a sima megoldás bármilyen formájára. Ez a legjobb, amit még tehetünk. A meghurcolt törvényhatóság. Berényi Ármin volt a cikkíró. Ambrus és az „Egyetértés". Vármegyeszéltében mély felháboro­dást keltett az a valótlanságoktól hem­zsegő cikk, mely az a Egyetértés" hasáb­jain otromba gyanúsításokkal támadt vármegyénk töi ^ényhatósági bizottsá­gára. Az első pillanatban senki 'sem tudta a cikkíró nevét és személyét. Leg­kevésbbé tudta és gondolta volna va­laki azt, hogy békés megyei ember lépett föl abban a saját törvényhatósága ellen. De íme, a cikk sötét hátterét mind job­ban bevilágítják a fölszinre kerülő té­nyek s ma már az is nyilvánvaló, hogy nemcsak békésmegyei ember, de éppen egy békésmegyei törvényhatósági tag volt az, aki vármegyénk illusztris tes­tületét a közmegvetés és közmegbotrán­kozás prédájául dobta egy nem mindig alapos fővárosi újság hiszékenységének jóvoltából. A gyanúsító és rosszindulatú köz­lemény anynyira fölkorbácsolta várme­gyénk törvényhatósági bizottsági tagjai­nak szenvedélyét, hogy a legkomolyabb retorzióról beszélnek már széles körök­ben. Az otromba gyanúsítást mindenütt mély megveté&sel utasítják vissza s til­takoznak az ellen, hogy egy tekintélyes testületet éppen annak a törvényható­2 tatása célra nem fog vezetni s nem ve­zetett célra eddig sem, mert aki tanulni akar, azt csak ugy teheti, ha a maga és családja megélhetése ez idő alatt is biztosítva van. A tanulmány befejezésé­vel még nincs a cél elérve, a háziipar bizonyos irányában kitanított családapa vagy anya tovább lesz támogatandó. Ugyanis első sorban, hogy otthon saját családja megélhetésére tanultságát ér­vényesíthesse, az anyag beszerzést kell megkönnyíteni. Ez már minden egyes községnek lenne kötelességévé teendő és pedig ugy, hogy azt a kendert, cir­kot, kosárfüzet, kákát, a község nekik hitelbe adja s mikor kész áruját értéke­sítette, a községnek az anyag árát meg­fizeti. A további teendő az értékesítés megkönnyítése, a piac megteremtése. Ez a legnehezebb feladat s múlhatatla­nul szükséges az értékesítő szövetkezet felállítása. Ezekben a dolgokban külön­ben minden község mint erkölcsi testü­let egy-egy nagyfogyasztó s talán köte­lezni lehetne a községeket arra, hogy házi szükségleteiket a háziiparosoktól szerezzék be A gazdasági ismétlő iskolák kereté­ben állítandó fel a baromfi-tenyésztés és méhészet, ahonnét minden évben a növendék aprójószág és raj szétosztandó az arra érdemes szorgalmas háziiparosok között. Hasonló módon itt talál oktatásra a szegényebb néposztály a zöldség ter­melés és gyümölcsfa tenyésztésben s itt volna felállítandó az értékesitő szö­vetkezet is. Karolja fel tehát a gazdasági egye­sületünk nemes intencióit vármegyénk minden egyes községe s a nagyközön­ség, mint felkarolta a törvényhatóság s alispánunk. A községek részéről támo­gatás, a nagyközönség részéről pedig az ügy iránt egy kis érdeklődés s a cél el lesz érve. Mert hiszen nincs ház, ahol seprű, kosár, lábtörlő, fogas, fa konyhaeszközök ne volnának szüksége­sek, szerezze be szükségletét ki-ki a híziiparosoktól s télen át eddig mun­kátlanságra kónyszeritett szegény ember­társainkon segítünk, öüet munkához s kenyérhez juttatjuk. A földművelésügyi kormány támogatása — bizton hiszem el nem marad s a háziipar fejlesz­tése céljából kiküldött bizottság szívlelje meg ezen a cél érdekében lelkes öröm s reménnyel irott pár sort. A mübutorgyár válsága. A Kereskedelmi Bank felételei. Se kölcsön, se mentő-aktió. Alig egy hónapja, hogy a Magyar Mübutorgyár válságos helyzetének ör­vendetes megoldásáról adtunk hirt. napról-napra nehezítette az illető állat­kák testi gyarapodása is. A kukurica termésnek sikerült volta merész ambi­tióra ösztökélte őket, mintha eltökélték volna magukat arra, hogy az egészet lefogják a maguk javára, olyan mohó­sággal élvezték. Ez idő alatt annyira megszokták egymást, hogy mindenben egy nézeten voltak. A hol az egyik evett, ott akart a másik is élvezni; ha az egyik vizet kivánt, megkívánta a másik is. E miatt apróbb összekoccanások is történtek köztök, de az ilyen apróbb félre érté­sek hamar elsimultak s az összetartás állandósult. A nagyobbnakegyre súlyos­bodó testi állapota azt eredményezte, hogy minduntalan lehevert s kedveskedő röfögóssel kivánta, hogy valaki a tenye­réből etesse. A kicsi szintén melléfeküdt utánozva annak hizói mivoltát, megduz­zasztotta tokáját, mintha ő is kövér hizó volna s annak vastag hangján próbált röfögögetni, követelvén, hogy őt is ugy etessék és vakargasság. A két hizó összetartása megható módon nyilvánult e földi létőknek al­konyán. Felsőbb helyen elhatározták, hogy nem okvetlenkép szükséges be­várni a Pál fordulását. Ezt hangoztatta a Balog mészáros is, kinek jelenléte kissé nyugtalanította a delinkvenseket, de az­után, hogy eltávozott, szabadabban föl­lélegzett mind a kettő. — Felesleges aggodalom, mondja a kisebbik. — No-no! — röfög a nagyobb, — jobb félni, mint megijedni! Még azon a napon a községi mázsá­hoz terelték őket Vigan mentek. Hátha ütött már a szabadulás órójaj? A mázsára csakis együtt akartak lépni, alig lehetett elkülöníteni őket. Itt azután kitudódott, hogy mit használt a kukurica ? Gyanús lehetett, hogy az utolsó i délután senki sem törődik velők. Az etetés elmaradt; úgyszintén a vakargatás is. No majd reggel, gondolták magukban. A kegyetlen mester előbb a nagyob­bat vezette elő. Nem szabadkozott soká. Jöjjön, a minek jönnie kell! Ez a visel­kedés bátorítólag hatott a kisebbre. Elő jött önként az ólnak odújából. Pillanatra megdöbbent, hogy a társa már csendes és nyugodt. Szemrehányólag tekintett a mészáros mesterre; ez pedig gyanús jóakarattal rá vissza. — No gyere kis „csirkés", mindjárt meg lesz . .'. Az pedig ment, hogy hátha etetés lesz ... A mészáros gyorsan és ügye­sen végzett vele s azt állitja, hogy köny­nyeket látott a kis malac szemében. Ki disputálna egy szakértővel ? — Derék, becsületes . . . — Nem ugy értem, hanem a szal­májára ! — Gyönyörű mély hangja van s ugy beszél . . . — Ej, ej, tanitó ur — szólt közbe a vót esküdt — azt célozza a komám, hogy van-e olyan terimés embör az uj káplán, mint a Kovács tiszteletös ur volt? — Nincs, nincs . . . Persze, persze ... a tanitó a ma­got csépelte, holott világos kérdés : a szalmájára voltak kíváncsiak a magya­rok, mivelhogy a magot majd csak ma­gok bírálják meg annakidején. Békéscsaba, 1907. január 20. sági bizottsági tagnak részéről érjen tá­madás, akinek közéleti szereplése és működése nemcsak zavart ide-oda kap­kodásból, hanem az érthetetlenségnek és személyeskedésnek mixtum composi­tumából áll. Ez a tag pedig Berényi Ármin dr. gyulai ügyvéd, az elvtelen függetlenségi és a radikális demokrata, vagy ha jobban tetszik, szocialista — közharcos. Berényi Ármin közéleti szereplésé­nek csak akkor tudtunk tömjénezni, amikor nem ismervén még felszólalásá­nak és működésének indító rugóit uem ismertük s ugy véltük, hogy küzdelme igazán nem Don Kizsó-féle szélmalom­harc. Később azonban mind nyilvánva­lóbbá lett mindenki előtt az, hogy ez a küzdelem nem egyéb a személyes gyű­lölködés dühöngésénél, vagy a'képvise­lőség felé va'ó csörtetésnél. Nos hát lehetnek Berényi Árminnak is ambiciói. De azórt ezek a vágyak és törekvések nem jogosítják fel ínég őt arra, hogy a megye tisztviselői után most a törvényhatósági bizottságnak ruccanjon s legkevésobé jogosítják föl arra, hogy ezt a törvényhatósági bi­zottságot megrágalmazza s gyanúsításai­val kipellengérezze az egész ország előtt. Berényi Árminnak, mint minden önimádásban szenvedő szegény ember­társunknak, lehetnek hibái. De a mos­taninál nagyobb bünt és nagyobb hibát nem követett még el, mert ez a hiba egyet jelent a törvényhatóság elárulásá­val, és ennek büntetlenül, megbélyege­zetlenül nem szabad maradnia. S hogy véleményünk helyes nyo­mon jár, példa erre a megkeresett kép­viselők állásfoglalása is. Berényi Ármin sorba házalta az országgyűlési képvise­lőket. K. Schriffert Józsefnél kora estétől késő éjszakáig kapacitált ama híres, nevezetes népgyűlési határozattal á markában. Lengyel Zoltánt ott pu­hította, ahol csak találta. Pető Sán­dor parasztpárii képviselőnek beszámo­lóján teletorokkal szidta ő is a koalíciót, csakhogy hízeleghessen ezzel a békés­csabai követnek. Kecskeméthy Fe­renc békési képviselőnek a nevét is ki­nyomatta az „Egyetértésibe. Ez sem használt, az sem használt. A képviselők nem voltak hajlandók B e r é n y i Ár­min dr. alant járó játékaira segédkezet nyújtani s Berényi Ármin dr. most is magában maradt nagyszerű ter­veivel ós hétköznapi fogásaival. Az „Egyetértés" is belátta már té­vedését s teljes egészében közli azt a nyilatkozatot, melylyel Ambrus Sán­dor alispán egyenesen lehazudtolja Be­rényi Ármin rögeszméinek vádjait. Ez a nviiatkozat azonban, melyet először a „Jékésmegyei Közlöny" ismertetett a vármegye közönségével, még nem nyújt elégtételt a meghurcolt, legyalázott és meggyanúsított törvényhatósági bizott­ságnak. Meg kell kérdezni ettől az úrtól már a legközelebbi közgyűlésen, hogy honnan meriti vádjait ? Honnan meríti a jogot, hogy a saját törvényhatósága ellen rágalmazó állításokat röpítsen vi­lággá ? Mert ez az ur megérett már arra, hogy közéleti szereplését túlérettnek je­lentsük ki. Megérett már arra, hogy ezt a szereplést ne tűrje tovább a törvény­hatósági bizottság. Megszűnt a Pálffy-társaság. A „Kalászok" sem jelennek meg Egy kis esemény a békésmegyei irodalomban. Lelkesebben, odaadóbban aligha pártoltak még irodalmi társaságot, mint minő odaadással mi kisértük ősz fo­lyamán a Békésmegyei Pállffy-társaság ügye ;.t és érdekeit. Pedig ez a támoga­tás voltaképp nem is volt mindenben indokolt. Nem volt indokolt, mert a megalakulás előmunkálatainak során már észrevettük azt, hogy az ifjonti lelke­sedés, amely e társaságnak megalaku­lását sürgeti, csak szalmaláng, amelynek nagy a füstje, de kevés a hevitő ereje. Már akkor láttuk azt, hogy ez a fiata­los lelkesedés még nem olyan komoly alap, melyre egy nagy kulturális érde­ket átható társaságnak falait fölépíteni lehessen. Ebbeli meggyőződésünk azonban némileg veszített szilárdságából akkor, amidőn olyan egyéneket sikerült meg nyerni az elnöki és alelnöki állásokra, akik nevűknek súlyával s kiváló képes­ségeikkel a társaság egészséges, mara­dandó működését biztosítani lettek volna képesek. Akaraterejük s tennitudásuk be is vitte a társaság életébe azt az életerőt, melynek lüktetését a tevékeny irodalmi működés első fokán már érezni i is lehetett. Nekik köszönhető az, hogy Körös mentén. Irta: Féczely József. Szalmájára Körösmenti kis falunkban történt. A vót bíró, meg a vót esküdt — mint ahogy a nép zöme nevezte őket — megszomjazván a tikkasztó nyári melegben, betekintettek a Bán bácsi hoteljének a belső emberek számára fentartott, vadszőlővel köritett, cukor­spárgával megteremtettézett szeparéjába. A kis tanitó már ott szűrte a hegy levét szólóba. — Aggyon Isten. Aggyon Isten. A kezelés után letelepszik a két magyar s ráccsapási bikavért rendel. Politika jön a szőnyegre, mint az nagyon természetes. A kis tanitó adja a szót. A magya­rok csak bólongatnak, legyingetnek. Nyilvánvaló, hogy nem tetszik nekik a sor. Nem hisznek ők ma már, még ha kézzel tapogathatják is az ügyet. Közbe ürülnek a fiaskók. Majd meg egy kis szünetet tartanak, csak úgy magukba elmélkednek a sor felett. • A csendet a vót biró töri meg, a kis tanítóhoz intézve a szót: — Mondja csak tanitó úr, milyen ember az káplán úgy szalmájára ? Jól felelt. A kérődző állatokat bizgatta, egy, a magyar nyelvet kissé térdelgető egy­házi tanfelügyelő az I-ső osztályban. Rámutat egy baglyos, szöszke nebulóra: — Mi nagyobb egy kecskénél? A fiu nézeget hol a tanítójára, hol a padlásra. Nem értette meg mindjárt a kérdést. Majd hirtelen kiderül két pi­ros orcája, a szemei ragyognak s aztán hangosan kivágja: — Két kecske. Megfelelt. Előadás után friss levegőt szivni mentek az iskola vastag atmoszférájá­ból szabadult professzorok. A szőlők előtt találkoznak a jegyző ' Jóskával, ki hóna alatt egy köteg lucer­nát szorongat. Az öreg deresfejü, de vidám, fiatal lelkű direktor rászól a buksifejűre: — Kinek viszed fiam ? — Apámnak . . . — Mond meg neki, hogy jó étvá­gyat kívánok. A fiu észhez kapott . . . két lépést hátrált s aztán dacosan mondá : — Tiszteli apám az igazgató urat,, szívesen látja vacsorára. Hanem aztán vitte is a rőföt.

Next

/
Thumbnails
Contents