Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-03-17 / 21. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 19u7. március 10. dolt s — utakat épített. Elérte ezzel azt, hogy a hozzá szomszédos községeket magához szívta s kereskedelmi szempontból magához láncolta. Igen sok község már csupán csak névleg tartozik Biharmegyéhez, mert másképpen Békésvármegyéhez gravitál minden tekintetben. Hogy többet ne említsünk, ott van Sarkad és Okány. Két nagy magyar község, az egyik 10,000, a másik 4000 lakossal. Sarkad-bihari utja kritikán aluli, ellenben Okány utja kitűnő azok részére, akik biharmegyei közúton akarják a nyakukat kitörni. Ma a sarkadi, vagy okányi polgár Békésvármegye felé veszi útját, igaz, hogy a megye határszéléig kínlódni kénytelen, de onnan azután padló sima kitűnő karban tartott ut fogadja. Ritkán is jön Biharmegye szive felé a Békésvármegyéhez a özei eső falu lakossága. Jön, ha éppen muszáj! Saját jószántából azonban nem. Tessék megnézni a telekkönyvnél, a déli községek öszszes kölcsöneit békésmegyei pénzintézetek bonyolítják le s ezáltal pedig nem Bihaimegyét, a korrupciók vármegyéjét, hanem bennünket: szalontaiakat károsítanak meg. Békésmegye utakat épit az útalapból, — Biharmegye pedig vicinális harangjelzők felállításán töri a fejét — szintén az útalapból. Békésvármegye közgyülésa uj közlekedési utak felállításán tanácskozik. — Biharvármegye közgyűlése pedig azon tanácskozik, hogy milyen bűntény az, amikor egy küldöttség — hivás nélkül be megy a vármegyei nagy terembe ? Igazán nem csodáljuk, ha Sarkad és vidéke Békésvármegyéhez akar csatlakozni, de ez a tény, reánk bihariakra né.zve, nagyon szomorú." A tótkomlósi népgyűlés és az alispán. Dorgatorium az egybehivóknak. Nem lehet elszakadni Békésvármegyétől. Tótkomlós község adófizető polgárai nagy népgyűlést tartottak mult hó folyamán s ezen a népgyűlésen kimondták, hogy akciót indítanak a községnek Csanádvármegyéhez való átcsatolása érdekében. A tótkomlósiak energikus fellépése élénk feltűnést okozott vármegyeszéltében s a járási főszolgabíró jelentése folytán megemlékezett arról a közigazgatási bizottságban az alispán is, de a jelentésének idevonatkozó részéhez semmi megjegyzést nem fűzött. Veres József nyomban felszólalt e jelentés ismertetése után s hibáztatta azt, hogy Ambrus alispánnak semmi észrevétele nincs a tótkomlósi népgyűlés határozatához. E felszólalásnak tulajdonitható most az, hogy'az alispán megkereste Totkomlós község képviselőtestületét s megkeresésében erélyes hangon kelt ki azok ellen, kik az- elszakadás érdekében indított mozgalomnak vezetői voltak. Ambrus Sándor megkeresését ezekben ismertetjük a közönséggel : „A népgyűlésnek ezen határozata folytán indíttatva érzem magamat arra, hogy az elöljáróságnak és általa a képviselőtestületnek tudomására hozzam, miszerint e határozat megvalósithatására törvényes alap nincs. A népgyűlés által foglalt kérelem teljesíthetőségének lehetősége csakis a vármegyék kikerekitésének törvényhozási uton leendő rendezése idején állhat elő ; erről azonban jelenleg szó sincs s teljesen bizonytalan az az idő, midőn a megyék kikerekitésének kérdése törvényhatóságilas megoldandó feladatok közé felvétetik. Ily körülmények között a tervbe vett átcsatolás iránt megindított mozgalomnak célja nincs és igen rossz szolgálatot tesznek azok Tótkomlós községének, akik akár népszerüség-hajhászatból, akár más mellékkörülmények befolyása alatt, tudva azt, hogy az átcsatolásnak törvényes lehetősége ki van zárva, mégis nemcsak ébren tartják, de lelkiismeretlenül tovább is szítják az elszakadási törekvéseket. Ezáltal egyrészt fölösleges és káros izgalomban tartják a lakosságot, felzavarják a közbókét és igy a köz és társadalmi élet minden vonalán és viszonylata ban csak visszaesést ós visszafejlődést eredményeznek, másrészt pedig eléggé meg nem bélyegezhető halátlanságot tanúsítanak a megyével szemben, — amely Tótkomlós község érdekeit mindenkor szivén viselte és amely hálátlanság érfhető módon csak azt eredményezheti, hogy a megyének Tótkomlós községgel szemben való jóindulata megcsökken". Ezt az intézkedést tegnap küldte meg az alispáni hivatal Tótkomlós község elöljáróságának és képviselőtestületének s a járási főszolgauirónak is. Még egyszer az endrődi Köröshid. A község a vármegyéhez. Endrőd község vitás fahidja körül annyi szóharc folyt már eddig is, hogy ezek a beszédek egy fecsegő palamenternekis díszére válhatott volna. Endrőd község képviselőtestületét azonban nem merítette még ki a vitatkozás erőtlankasztó bősége s ujabban egy több oldalra terjedő beadvány kíséretében küldte meg Békés vármegye törvényhatósági bizottságnak azt a közgyűlési határozatot, melylyel a község a Hármasköröshid építésére 80.000 koronát szavazott meg. E határozatot azzal a kéréssel küldi Endrőd vármegyénk törvényhatósági bizottságához, hogy azt hagyja jóvá s hogy a kérdéses híd építését az útprogramba vegye föl ós keresse meg a kereskedelemügyi minisztert, hogy a szükséges támogatást és segélyt most már megadni kegyeskedjék. A következő sorokban kifejti a község, hogy azért kellett ismételten a törvényhatósági bizottsághoz fordulniok, mert a kereskedelemügyi miniszterhez intézett hasonló irányú kérelmüket a miniszter elutasította, illetve erre a kérelemre csak bizonyos fokú támogatást helyezett kilátásba. Nyilvánvaló, hogy Endrőd község a közlekedés nagymérvű emelkedése folytán immár alig nélkülözheti ezt a régóta sürgetett Köröshidat. S nyilvánvaló, hogy e hidnak építési költségét egymaga viselni képtelen. De nincs is példa reá, hogy ily hidat egy község csak a saját anyagi forrásainak segítségével fölépített volna. A nyomos indokok sokaságával állhatunk Endrőd község kívánsága elé, amely közlekedésügyi szempontból nemcsak helyi, de megyei és országos érdekeket is szolgálni kiván. A Hármas-körös legnagyobb folyója Békósvármegyének. Ebben egyesül a Fekete-, Fehér- és a Sebeskörös. A hetvenes években az árviz állandóan fenyegette Békésmegye körösmenti községeit. Végre 1882. évben a a kormány az árvizveszedelem elhárítására Gyoma cs Endrőd községek határában a keskeny Hármaskörössel egyenes irányban egy 500 méter szóles átmetszést vágatott a felső érdekeltség vizének gyors levezetése érdekében. Ez a szabályozási munka eredményezte azt a nagy költséget igénylő hídépítését, amelyet évek <?ta szükségesnek látnak az endrődiek, de amelytől érthetetlen módon, a vármegye is, az állam is idegenkedik. Valahányszor Endrőd bekopogtatott hozzájuk s ezt az évtizedes óhaját újította meg, mindig azzal lett kifizetve, hogy ez a hid csak helyi érdekeket fog szolgálni. Hogy ennek az indokolásnak tarthatatlanságáról meggyőződjünk, elég ha figyelemmel vagyunk arra, hogy az endrőd-mezőturi vicinális ut — amelynek érdekeit az endrődi hid szolgálná — köti össze Békésvármegyét Jász-NagyKun-Szolnokkal. Ez köti össze Endrődöt Mezőtúr, Turkeve és Dévaványa községekkel s ezeket a községeket a békésmegyei hajózható Hármaskörössel. Az endrődiek és gyomaiak Mezőtúrral, a mezőtúriak pedig Endrőddel és Gyomával ezen az uton közlekednek; még pedig oly tömegesen, hogy ezt a forgalmat a komp nem tudja lebonyolítani. A mezöberény—békési ós békés-' csaba—gyulai utak együttesen sem bonyolítanak le annyi forgalmat, mint ez az ut. Közlekedési eszközök létesitésónél nem az a fontos, helybeli, szomszédos, avagy távolsági forgalmat bonyolitanak-e le, hanem hogy milyen nagy az a forgalom, amely ezeket az eszközöket igénybe veszi. Békésvármegye törvényhatósági bizottságának végre meg kéli értenie azt, hogy erre a hidra szükségünk van s közre kell hatnia, hogy a kereskedelemügyi kormány hozzájáruljon az építési terhek bizonyos mértókbeni viseléséhez és vállalásához. Ki lesz az igazgató-orvos ? Elöljáróságunk az alispán előtt. Neves sebészt kérnek. A csabai képviselőtestületnek csütörtöki közgyűlésén szőnyegre került a közkórházi igazgatói állás kérdése is. Külön pont nem volt szánva e kérdésnek a tárgysorozatban és hogy mégis fölvetődött az, szerencsés körülménynek tartjuk, mert alkalmunk volt meggyőződni legalább, hogy a képviselőtestület I többsége mennyiben tartja acceptabilisnek azokat az érveket, melyeket az igazgatói állással kapcsolatban mi is hangoztattunk hasábjainkon. Szeberóny i Z. Lajos mindjárt a tárgysorozat első pontjánál, mely a kórházi szabályrendeletnek miniszteri jóváhagyására s az uj orvosi állások betöltésére vonatkozott, szólásra emelkedett s időszerűnek tartotta a közkórház igazgató-orvosi állásának betöltésével foglalkozni., A felszólaló különösen abból a szempontból tette kérdés tárgyivá ezt az ügyet, hogy a szegényebb néposztály egyik-másik tagjának ezidőszerint úgyszólván lehetetlen súlyosabb természetű műtét alá vetnie magát, mert Szeberényi szerint nincs olyan jeles sebészünk, aki teljes biztonsággal és hivatottsággal végezné Békéscsabán egy operateor szaktekintély teendőjét. A vagyonosabb betegek ma is vagy Gyulán, vagy Budapesten operáltatják magukat. Különös figyelemmel kell lennünk — mondta — erre a körülményre s ha már sok pénzen épített közkórházunk van, igyekezzünk olyan szaktekintélyt állítani a közegészségügyi intézménynek élére, aki országos nevével és szakképzettségével megszüntetné a mai állapotokat. Nekünk neves műtőorvosra van szükségünk, akihez bizalommal fordulhasson a beteg, ha baj éri. S hogy neves orvost szerezhessünk, nem szabad visszariadnunk még az anyagi álbathy úrral. Minket afféle gyerekeknek néztek, akiket előreeresztettek. Hanem a padra már mellém ült Szombathy. Maga a másik oldalra ült. — Aranyról beszéltem s maga áhítattal hallgatott rám ! Óh, akkor nagyon poétikus voltam. Magam is irtam verseket. — Kijelentette, hogy költőnek lenni a legszebb hivatás a földön. Mire Szombathy ur megjegyezte, hogy gazdag embernek lenni még szebb és hogy a poéták életük végéig ábrándos gyermekek, akiknek fogalmuk sincs az élet igazi gyönyörűségeiről. — Kis hijja, hogy össze nem vesztünk emiatt. — Én csititottam magát. — Most is érzem azt a meleg kézszorítását, amelylyel leszorított, hogy fel ne ugorjak a padról! Mennyi mindent képzeltem én bele ebbe a kézszoritásba ! Szerelmet, hűséget, rajongást. Pedig csak hazugság volt benne. Néhány hónap múlva a felesége lett annak az embernek. Anélkül, hogy csak egy csókkal is kiengesztelt volna. — Csacsi! Mi jogon csókoltam volna én meg magát? — A szerelem jogán. — De akkor még nem szerettem igazán. Tud is a leány igazán szaretni. Osak azután szerettem meg, mikor aszszony lettem. — És mégis elkergetett maga mellől ? Emlékszik, négy év előtt — mondta szocnoruan a férfi. — Éppen azért kergettem el, mert érezem, hogy szeretem. Én meg akartam i lelkemben őrizni ezt a szerelmet, mint /alami verőfényes tavaszi álmot. Szükségem volt rá. Sok sötét napomban volt ÍZ az egyetlen vigasztalásom, hogy rá)mlék"ztem magára, akiről hittem, íiogy j a távolból nemes, ideális szerelemmel gondol reám. Kellett nekem ez az emlék, hogy tűrni tudjam annak a férfinak a szeszélyeit, durvaságáit, akihez feleségül mentem, mert gazdag volt. Lehet, hogy később megszerettem volna, ha másforma lett volva! De durva, brutális Volt és úgyszólván napról-napra visszakergetett az ón ideálomhoz. Valójában az ő magaviselete tett engem szerelmessé magába. A leánykori ábrándokból ő csinált élő, valóságos szerelmet. Mikor tűrtem az ő durvaságait, eszembe jutott a maga gyöngéd, poétikus lelkülete, szelíd beszéde, lemondó szerelme, kedves gyávasága, félénksége s az a tisztelet, melylyel irántam viseltetett. Ugy tünt fel előttem, mint a szerelem ideális lovagja a középkorból, mikor még lovagok s trubadurok éltek, tele eszményi, nemes szerelemmel, S maga egyszer csak le akarta rombolni az én ábrándképemet! Durván, leakart rántani az égből a földre. Persze, hogy elkergettem magam mellől. Mert azt akartam, hogy megőrizhessem tisztán az én szerelmemet. S azt akartam, hogy necsak az én szivemben, hanem a maga szivében is maradjon meg egy fájó és mégis édes emlékezés a mi becsületes szerelmünkre. — Igaza volt, Irma, — mondta a férfi csendes hangon, megfogva a nő kezét és áhítattal megcsókolva — igaza volt! Jól tette, hogy ugy tett, ahogy tett. Hiszen azóta jobban szeretem. Emlékeimből oltárt építettem a szivemben magának. Oda helyeztem ezt a szerelmet oltárképnek s én is, ha bánt az élet, ha szenvedek, ha fáj valami, odamenekülök ez elé oltár elé s magától kérek vii gasztalást, erőt, kitartást. Nekem is ez a szerelem az én menstváram, az ón vigasztalóm. Ez az egyetlen tiszta, nemes szerelem. Lássa, ón belenyugszom a maga akaratába. Maga parancsolja, hogy igy szeressem és én igy fogom. Szomorú, gyötrő szerelem ez valójában, de maga akarja, hogy igy legyen. — Szomorú szerelem ? Az, amelyik vigaszt ad, az, amelyik megnemesit ? Ne káromoljuk ezt a szerelmet. — A szerelem káromlása az, amit mi teszünk, — mondta szenvedélyesebben a férfi. Parancsolni akarunk magunknak holmi eszményi felfogások szerint. Holott egy pár év az egész élet s önnel majd könnyezve gondolhatunk vissza az örökre elmúlt tavaszra. Irma, édes Irina, ne akarja, hogy ez a borús szerelem ugy takarjon be mindakettőnket. mint a maga halottját. Fiatalok vagyunk, szeretjük egymást, ne hazudjunk egymásnak tovább. A szerelemnek nincs filozófiája. De van idealizm isa. És ón azt akarom megőrizni. Hiába is beszél! Csík mint jó barátok maradhatunk együtt, mint szerelmesre csak távolbol akarok magára gondolni. Nekem kell az ón szomorú életemhez a szerelemnek ez a hite, ez a lisztasága! — Nem szerelem ez ! — tört ki indulatosan a férfi, — csak beteges ábránd, amelylyel tönkre teszi magát is, engem is. Minek is találkoztunk újra ? — mondta aztán szomorú, csendes hangon. S minek is élünk tulajdonképpen az egymás gyötrésére? Holnap elutazom, s többé látni sem akarom. — Jobb is, ha elmegy. Mert én magát csak ugy akarom szeretni, ahogy szerettem. Menjen, menjen inkább, mert ha sokáig itt marad, kiábrándulok magából. Él határozta aznap este, hogy elutazik, hanem azért másnap délután megint csak ott járkáltak együtt a fenyvesek alatt s megint csak filozofáltak a szerelem fölött. (Mintha büntetlenül le! hetne filozofálni e fölött egy fiatal nőnek s egy fiatal férfinak az erdő néma csöndjében!) — Jobb is lenne nekünk meghalni! mondta egyszerre a férfi. — Ahogy a borbélylegények, meg a szobaleányok szoktak, — mondta nevetve az asszony. — Komolyan beszélek ! Nézze, gondoltam is rá. A zsebéből kivett egy kis buldogrevolvert s játszani kezdett vele. Az asszony kikapta kezéből és előrefutott az erdei uton. A férfi utána s hamarosan utói is érte és visszavette tőle. Az aszszonyka minden ellenkezés nélkül adta vissza, csak a szeme állt nagyon mosoly gósra, miközben visszaadta. De a férfi nem vette észre a szemek nevető tekintetét s adta a komor, elhatározott szerelmest : — Inkább haljunk meg együtt, — mormogta magában. Majd felemelte a fegyvert s ráfogta az asszonyi a: — De előbb meg kell csókolnod! Aztán mehetünk együtt a halálba! Az asszonyka, mintha megijedt volna, odasimult hozzá és suttogta: — Ne bántson! Szeretem! Csak tegye el azt a csúf fegyvert! Alkonyodott. A fenyőfák tetejét megingatta az esti szél ós sajátságos zümmögő hangon súrolódtak egymáshoz a szikár tülevelek. — Szeretsz? — kérdezte a férfi lángoló arccal. És a nő nem felelt semmit, csak a vállára hajtotta a fejét, ós engedte, hogy a férfi forró csókjaival elárassza haját, arcát, ajkát. — Édes egyetlenem — suttogta aztán — ugy-e megijedtél? Pedig a revolver meg sem voJt töltve. — Láttam, hogy nem volt, mikor a