Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-07-29 / 64. szám

Békéscsaba, lQuo. julius 29. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY gel a vármegye érdeke s megfelel az eddigi mindenkori megyei ós országos gyakorlatnak is Mert most a főispánról is volt ám szó. Berényi ugyanis, aki eddig vagy négy év óta mindig és csakis az alispánnak ily irányú kiküldetése ellen agitált és a főispánnal szemben sohasem emelt egy szót sem, most kacagtató következetlenséggel a főispánt is belevonta az inkompatibilitásba, sőt megdöbbentő vakmerőséggel azt állította, hogy ő az alispán megbizatása ellen soha ezelőtt se szólott. Ez az inkonzekvencia és a volt alispánnal szemben négy évi köztudott ily tárgyú izetlenkedés letagadása nyilvánvalóvá tette, hogy vagy sajnálatosan fogyatékossá lett az utóbbi időben Berényinek az emlékező tehetsége is, vagy hogy csakis személyi motivumok döntők nála, nem tárgyak, s ezekért megtagadja több évi álláspontját, s lealacsonyítja a vármegye tanácskozási termét, midőn azt közismet személyi gyűlöletének és izgult lelkiállapotának levezető csatornájául használja fel. Különben csupa ellenmondásba keveredett Berényi. Például a tisztviselők összeférhetetlenségét állította fel kiindulási elvül, a végén odalyukadt ki, hogy az alispánt, éppen a vármegye első tisztviselőjét — most, hogy már nem Fábry Sándor az — csudálatos módon, minden megokolás nélkül, a végén kiküldhetőnek tartotta a vasúti igazgatóságba. Szánandó ós felette izióstelen, minden jó gusztusu embernól visszatetszést keltő volt Berényi ujabb lelki megkönnyebbülése, melyet sok közbeszólás, sőt még egy elnöki rendreutasitás is tarkított. Végül is, miután az elnöklő főispán nyugodt fölénnyel, hogy nem tartja szükségesnek a Berényi által felhozottakra egyáltalán reflektálni, a törvényhatóság elutasította Berényi indítványát ós a főispán és alispán megbízatásait megújította. Méla akkordul idejegyezzük még egy előkelő ügyvéd, megyebizottsági tag kritikáját, aki először volt tanuja Berényi expertorálásainak, mondván: — Valóban restellem, hogy ez az ur kollega! És ez a kijelentés legjobban jellemzi az öniinádásban tobzódó bizottsági tagot. és hitt az ő szépséges mennyasszonyában . . .) IV. Ugy határozták el, hogy az esküvöt egész csöndben tartják meg, a falu kis templomában. Amikor először hirdették ki őket, mise után nagy boldogan, karöltve jöttek ki a templomból. Utánuk jött Barotti a feleségével és a mamával. És a falusiak utánuk néztek ós bólintgattak a fejükkel: — Bizony szép két pár! Ezt még az ellenségük is elismerte. Lassankint több tisztelettel nézett Tájuk mindenki, mint eddig. Olyanok is köszöntötték a hölgyeket, akik azelőtt tudni sem akartak róluk. Mikor pedig a cukrászdában egy asztalhoz került a főbirónéval és a bemutatás elkerülhetetlenné vált, a főbixónó letegezte mind a kettőjüket. Bizony. Egy keltemes nyári délután, mikor már a nap lenyugovóra készült, ott sétálták mindnyájan a falu főutcáján, mely •a parkba vezetett. Ott volt az egész család még a kis fiu is a cifra dada karján, azonkívül több katonatisztné, meg a főbiróné és a falu intelligenciának szine-java. A mátkapár elől ment, inig a többiek tapintatosan pár lépésnyire elmaradtak tőlük. Egy szempillantás müve volt csak, hogy az országúton szembe velük, egy automobil tünt föl és szédületes gyorsasággal, zakatolva robozott közéjük. A társaság ijedten menekült jobbrabalra, a dajkának azonban a gyermekkel a karján, erre nem volt ideje. A kerekek alá kerültek. Mikor az automobil elrobogott, a kis fiu ott feküdt vérében a poros országúton . . . A másik pillanatban Blanka őrjöngő sikoltással vetette magát a gyermek holttestére : — Gyermekem! Én édes gyermekem ! . . . Meggyilkolták a fiamat! . . . És amint kibomlott vörös hajával a földet seperte és sirt, jajgatott, most már igazán olyan volt, mint a bánó Magdolna. A vármegyei vasutak igazgatósági tagsági helyeinek betöltését egyébként a törvényhatóság a következőképpen eszközölte, — miután napirendre tért Berényinek azon felszólalása mellett, hogy a vármegyei vasutak képviselete inkompatibilis a tisztviselői állással: A békés—csanádi vasutak igazgatóságába beválasztotta Fábry Sándor dr. főispánt ós A m b r u s Sándor alispánt, a gyulavidéki vasút igazgatóságába Ambrus Sándor alispánt, felügyelőbizottságába D a i m e 1 Sándor dr. főjegyzőt, a mátra-körösvidóki vicinális igazgatóságába ugyancsak a főispánt és az alispánt. A választásnál kimondotta a törvényhatóság, hogy H a v i á r Gyula indítványa értelmében a megválasztottak mandátuma 1907, év végén lejár. A Dutkay-ügy epilógusa. A miniszter szigort alkalmazott. — Dutkay Béla nyugalomba vonul. — Kombinációk az uj polgármesterre nézva. Alkonyul a Dutkay-ügynek is, Dutkay Béla polgármesternek. Amint már lapunk mult számában jeleztük, a belügyminiszter ítélkezett a közel egy év óta húzódó és országos port fölvert ügyben. Sokkal súlyosabb ez az ítélet, amilyennek hittük, de egyben megadja a vétkes könnyelműségért meghurcolt és sokat szenvedett polgármesternek, hogy nem fosztja meg őt hivatalától. Erre különben szükség sem volt, mert Dutkay, aki időközben súlyos idegbetegségbe esett, önként válik meg hivatalától. Ilyformán tehát a gyulai pénzkezelési botránynak végleg elsimulnak a hullámai, hogy átadják a teret az uj polgármester-választás izgalmainak. A Dutkay-ügynek végső aktáiról az alábbi soraink számolnak be: A gyulai panama részletei eléggé ismeretesek e lap olvasói előtt. A mult év őszén nagyobbszabásu pénzkezelési szabálytalanságot fedeztek fel Gyulavárosánál. A panamából kifolyólag megindult vizsgálat Dutkay Béla polgármestert, D i ó s y József számvevőt, Frankó Döme pénztárnokot és A1 c s e r Antal ellenőrt vonta felelősségre, akik fölött ugy a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya, mint elsőfokon az alispán, egyformán Ítélkezett Ez az ítélet Dutkayt, mint az egész panamális eset főhősét állásától való felfüggesztésre, 500 korona pénzbírságra és 5571 kor. 49 fillér okozott kár megtérítésére. Diósit 50 korona pénzbirsággal, Frankót és Alcsert pedig hivatalos dorgálással sújtotta. . Az elitéltek, Dutkay kivételével megnyugodtak a fegyelmi választmány eme határozatában, Dutkay azonban felebbezést adott be a miniszterhez. Meg kell emlékeznünk azonban, hogy időközben ujabb visszaélések derültek ki a polgármesterre, akinek ügye ilyformán természetszerűleg szigorúbb elbírálás alá jutott a belügyminiszternél. A legfelsőbb fokon hozott Ítélet az 500 korona pénzbirságot 1000 koronára emelte, a kártérítés összegét pedig 6171 korona 49 fillérben állapította meg. A hivatalba való visszahelyezést a belügyminiszter jóváhagyta, a súlyoí sabb ítéletet pedig imigyen indokolja: „így kellett határoznom, mert habár j az iratokból részemről sem találtam ala! pot arra a feltevésre, hogy Dutkay Béla az általa felvett összegeket saját céljaira fordította s így a hűtlen kezelésbe részes volna, mégis maga az a körülmény, hogy a polgármester a fenálló szabályok teljes figyelmen kivül hagyásával hivatalos pénzeket kezelt, hogy azokat el nem számolta, hogy a kezéhez befolyt összegeket a városi pénztárba be nem szállította, sőt törvényszerű felhatalmazás nélkül, ha jóhiszeműleg is, egészben saját belátása szerint, ezzel a sajAt részéről sem tagadott szabálytalan eljárásával a rendes ügyvitel legelemibb követelményei ellen olyan súlyos bűnösséget követett el, amelylyel a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya által megszabott 500 korona pénzbüntetést arányban állónak nem találtam. Súlyosbitó körülménynek kellett vennem, hogy vezető állásban lévő tisztviselőről van szó, akinek egyik elsőrendű kötelessége, hogy a hivatalos ügyvitel szabályszerűsége felett őrködjék s ezért hatáskörénél fogva a neki alárendelt tisztviselők szabálytalan eljárásáért is felelős, továbbá, hogy a fő ügy befejezése után ujabb fegyelmi vétsége nyert beigazolást." A belügyminiszter a fegyelmi iratokkal kapcsolatosan leküldte a főispánnak Dutkay Bélának azon időközben beküldött beadványát, amelyben Dutkay súlyos idegbetegségére való tekintettel lemond polgármesteri tisztjéről és kéri nyugdíjaztatását. A főispán Dutkay lemondását, az alispán pedig a miniszter döntését tartalmazó iratokat átküldi Gyula város képviselőtestületének. A polgármester lemondása kétségtelen új fordulatot ad ez ominozus ügy befejezésének. A város képviselőtestülete ugyanis a legnagyobb valószínűség szerint megnyugvással veszi tudomásul a miniszter Ítéletét s Dutkaynak nyugdíjazása elé se gördít akadályokat. Mivel pedig Dutkay lemondása folytán ma már üresen áll Gyula város polgármesteri széke, a város képviselőtestülete egyik legközelebbi gyűlésének már feladata lesz megválasztani a város közigazgatásának új vezetőjót. Hogy Dutkaynak a lemondása nem találta készületlenül Gyula közönségét, arra kétségtelen bizonyság, hogy az új polgármester személyére nézve már megindultak a kombinálások is. És a kombinációk nem alapnélküliek, amenynyiben a forgalomba került személyek mindegyike rendelkezik azokkal a tehetségekkel, amelyeket Gyula polgármesteri széke megkövetel új birtokosától. Uj polgármesterként emlegetik Popov i a s Viktor szeghalmi szolgabírót, F o 11 m a n n János dr. és S c h r őd e r Kornél dr. gyulai ügyvédeket. Állítólag Schröder kijelentette volna, hogy nem vállalja a polgármesterséget és igy ha csakugyan kitérne híveinek bizalma elől, a választás Follmann ós Popovics között fog megtörténni. A korteshadjárat különben újra megindult Gyulán. Tótkomlós a miniszter előtt. A belügyminiszter érdeklődik. A vizsgálat folyik. A tótkomlósi pánszláv agitációknak leleplezése mind magasabb hullámokat ver. A sérelem, a felháborodás hangjai már a kormány fülébe is eljutottak. Megelégedéssel szögezzük le ezt a tényt, mert a tótkomlósi állapotoknak teljes valódiságukban való napfényre derítésében törekvésünk első diadalát, az ország leghivatottabb és legmagasabb fórumának, a kormánynak beavatkozását látjuk. A tótkomlósi pánszlávizmust tehát többé elsikkasztani nem lehet. Annak a rendeletnek a kapcsán, melyet gróf Andrássy Gyula belügyminiszter kiadott ez ügyben, az egész magyar közvélemény tudomást szerzett arról, hogy a nagy magyar Alföldnek legkellős közepén, Békésországban van egy földterület, amelyen Tótországról ábrándoznak a magyarság, a nemzeti állameszmék titkos ellenségei. És várja az egész magyar közvélemény a Jpánszláv agitáció hivei ellen a megtorlást, a kér. lelhetetlen drákói büntetést. Aminek késnie nem szabad, aminthogy kíméletesnek sem szabad lennie. Remény van rá, hogy nem is fog elmaradni a bűnhődés. Lapunk mult számában már megírtuk, hogy Fábry Sándor dr. főispán vizsgálatot rendelt el a magyarság ellenségeinek kikutatására és méltó jutalomban való részesítésére. A napokban pedig gróf Andrássy Gyula belügyminiszter, — aki egy neki megküldött Békésmegyei Közlönyből, valamint a fővárosi hírlapokból értesülvén a tótkomlósi pánszláv mozgalmakról — táviratilag felhívta a vármegye főispánját, hogy tapasztalatairól tegyen részletes jelentést. A főispán a rendelkezésére álló adatokat sürgősen felterjesztette a belügyminiszterhez, jelezve egyúttal a vizsgálat megindítását is. Ezek alapján, mint fővárosi tudósítónk értesít bennünket, a belügyminiszter legközelebb megteszi a kormányintézkedéseket az általunk leleplezet „Beszeda" tót dalkör, valamint a nemzetiségi konkoly hintést végző földmives népegylet, továbbá a pánszláv mozgalmak főkolomposai, H r d 1 i c s k a tót lelkész és id. S z t i k Gyula tanító ellen. Nemcsak Békésvármegye, de az egész ország közönsége érdeklődéssel várja ennek a vizsgálatnak az eredményét. Hogy a megérdemelt büntetésben részesülnek-e majd a magyarság lelketlen ellenségei ? És ha majd betelnek az akták, kíváncsiak leszünk többek között arra is, hogy azok, akiknek módjukban állott volna a pánszlávizmust csirájában elfojtani, miért hunytak szemet a tót apostolok aknamunkája előtt? Mert ezek a szemethunyó urak is megérdemelik, hogy a körmükre koppantsanak. Várjuk az Ítéletet! * * * A tótkomlósi viszonyokkal ismerős helyről

elevelet kaptunk. írója azt mondja el hosszú sorokban, hogy a tótkomlósi pánszláv izgatások nem ötóvről datálódnak, s tagadja azt is, mintha a fiatal tótanyanyelvü tanítók részesei lennének a pánszláv eszmék terjesztésének. Hivatkozik e tekintetben Gajdács Pál „Tótkomlós története" cimű művére, amelynek 77-ik oldalán az 1843—40-es évekből igy idéz. „A mostani országos rendeletek következtében a magyar nyelv is kitűnő szorgalommal tanittatik s különösen dicséretére válik a tótkomlósi népnek az, hogy magyarul majdnem mind tud beszólni és talán egy sincs, aki a magyar szót ne értené." És hol van ma Tótkomlós? Levélíró megjegyzi, hogy az> 1900. évi népszámlálás arról számol be — sajnos — hogy Tótkomlós lakosságának 38 40%-a nem érti a magyar nyelvet. Ha nem érti, nem ismeri, ha nem ismeri, nem szeretheti ós ha még akad is, aki ellene ingerli — pedig ez a legnagyobb baj, hogy nagyon is akadnak — könynyen feltámasztható benne a gyűlölet a magyar nyelv iránt. Végül a szóbanforgó levél irója mentségére kel a felekezeti tanítóknak, akik — úgymond — kényszerülve vannak a tót nyelvet használni a társas érintkezésben, mert különben nemcsak a nép rokonszenvét, de kenyerüket is elveszthetik. Hát van ebben valami igazság. Csakhogy másképpen is mérik ám az igazságot és kell is, hogy mérjék Magyarországba. Függetlenítsék a felekezeti tanítókat, államosítsák a felekezeti iskolákat s akkor majd meglátjuk, kényszerülve lesz-e csak egyetlen egy tanító is használni a tót nyelvet. Szóval Tótkomlós sorsát el kell intézni és pedig végül becsületesen, alaposan. Tulipános korszak. Negyvennyolcas klikk-uralom. — Reflexiók a csütörtöki megyegyűlésre. Békésmegyónek szervezett negyvennyolcas pártját a legsötétebb Kristóffyfóle abszolutizmus szülte meg. A célt, araiért alakult, kivívta. Részt kórt ós vett magának a nemzet alkotmányaért vívott küznelemben, őréül állott a közszabadságokat védelmező eszméknek s hogy felvirradt a magyar firmamentumon az alkotmány győzedelmes napja, amelynek világító fénye sötétségbe kergette a fekete abszolutizmus hóhérlovagjait, részese volt a diadaloknak. Summa summarum : a megyei függetlenségi és 48-as párt hazafias kötelességekre vállalkozott, azokat teljesítette, tehát elismerés vezetőinek, elismerés minden egyes tagjának. Nem hihetjük azonban, hogy ez a 48-as párt, mely a közel letűnt szomorú