Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-12-25 / 107. szám

Békéscsaba, 1906 dec. 25. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Még annyira nem blazirt, hogy ne akarna a társaságban vezető szerepet játszani. Megengedi a hölgyeknek, akikről a hátuk mögött csak frivolan nyilatkozik, hogy őt szépnek és szemrevalónak tartsák. Szemtelenül és fennhéjázóan lép fel, hogy csak a belső ürességét leplezze. Hivatalában a leghatalmasabbnak képzeli magát s már, legalább a saját véle ménye szerint, korlátlanul kezd rendelkezni, olykor csak a többes szám első személyben beszél s titokzatosan viselkedik. Igazán nem találnék alkalmasabbat, akire a jövőben ügyes bajainkat bizhatnánk. „Valóban én sem!" — mondám nagy búsan. „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A király Wallseeban. Bécsből jelentik: A király tegnap délután a schönbrunni kastélyból Wallseeba utazott, ahol tudvalevőleg Mária Valéria főhercegnő tartózkodik családjával. A király szerdán este ismét Bécsbe jön, ahol a jövő hó 7-ikéig marad, aztán pedig ismét Budapestre utazik. Az orosz forrongás. Pétervárról jelentik: Magas katonatiszti körökbe" egy legközelebb rendezendő államcsínyről tanácskoztak. A konventkulomon részletes tervezetet dolgoztak ki egy lakcióra, melynek célja, hogy a régi abszolút kormányrendszert Oroszországban újra visszaállítsák. Tüntetések Belgrádban. A tegnapi diáktüntetés alkalmával a konak előtt is véres összeütközések voltak. Az ellenzékiek a radikálisokat agyba-főbe verték, mire beavatkozott a rendőrség és kivont karddal több tüntetőt megsebesített. A tömeg erre szétszaladt. Szereimi dráma. A szigony-utca 25. szám alatt lévő burgonyagépgyár véres szerelmi dráma színhelye volt ma reggel. A gyárban dolgoznak K a n z e 1 János napszámos és a vele közös háztartásban élő J uh á s z Margit napszámosnő. Juhász Margit szombaton elhagyta kedvesét nem akart hozzá visszatérni. Kanzel ma reggel felszólította, hogy béküljön ki vele l és mikor a leány erre nem volt hajlandó, revolverrel reája lőtt. A golyó a leány arcát fúrta keresztül. Véres mulatság. A József-utcában az éjjel egyült mulattak

4Antal Lajos napszámos, Kovács Ferenc kályhás, Kovács Károly üveges és Kárkovits Mláden szabósegéd. A társaság igen hangos volt, R.ez e k Vilmos pincér többszür csendre intette őket, amikor pedig egymással összevesztek a társaságot erőszakkal távolították el a kávéházból. Ezen eltávolításban Rezek Vilmos pincér személyesen is közreműködött, de vesztére, mert kiszúrták a szemét. A csatában súlyosan megsérült Kárkovics Mláden is. Boldeg napok Rákóczy életéből. Irta : dr. Bell Kajos. Hazajött immár a bujdosó fejedelem. Pihenését nem zavarja többé „tenger mormolása, tenger habja fölött futó szél zúgása"; népének szeretete és kegyelete őrzi síri álmait. — Mikor fogadására készültünk, mikor diadalutját járta Orsovától hazánk fővárosán át Kassáig: sokat hallottunk fejedelmi kiválóságaiból, dicsőséges harcairól, amelyeknek sajnos, mégis szomorú bukás, száműzetés lett a végük. A szatmári béke, igaz, ideig-óráig tartó nyugalmat biztosított e szerencsétlen nemzetnek, de megfosztotta Rákóczitól. Legnemesebb, legönzetlenebb fiától, akinek tehetsége, műveltsége, szivjósága s mindenek fölött igaz magyarsága, uj korszakot, boldog időket nyitott volna meg a magyar számára . . . De ne bolygassuk e nagyszerű tervek százados álmát, amelyeknek rombadölését még most is keseregnie kell az igaz magyarnak. Pihenjenek azok az őket alkotó agy hamvával ... Ne is próbáljuk Rákóczi alakját a caták mezén vagy a törvényhozás termében eleveníteni : a szeretet ünnepén nem annyira a hős, a fejedelem érdekel bennünket tán, hanem az ember, aki minden hányattatása, üldöztetése, majd később gondja, elfoglaltsága mellet is ép ugy birta élvezni az élet örömeit, mint más, aki a lelki romlatlanság és nemesség ilyenekre képesit. Rákóczi számára gazdag örömök forrásává vált a családi érzelem. Jó, szerető, engedelmes gyermek volt kicsiny korától; édesanyja büszkén irta róla s énjéről: Isten soha ne adjon jobb gyermekeket, mint ezek még eddig az ideig voltak ; mert soha nem tapasztaltam egyebet bennök az igaz szeretetnél és engedelmességnél hozzám. Egymáshoz is igaz atyafi szeretettel voltanak." Nem hiába, érezte Rákóczi: mit bir édesanyjában, Munkács hősnőjében. — Gyermekkorából erre igen megható jelenet mi Mikor Caprasa osztrák április 28-án szégyenszem Munkács sikertelen ostromá aágok estek a fölszabadult \ a legszebb ünnep volt mégis n, a fejedelemasszony nevenapja M napon Zrínyi Ilona megjelent az a. ciás házban, a kis Ferkó bátran fogott az üdvözlő vers elmondásán • „Áldott ez mai nap és szerencsés óra ! _ Áldott, boldogsággal teljes szent Ilona, Hogy lelkünk áltata viradott oly jóra" — — Majd : „Két pelikán-fiát szárnyaival fedezte, Szempillantás nem volt: szemeivel nézte, Hogy vagy egyikének ne legyen eleste . . . Kéréssel távozván, azonnal kereste — - — Rabság bilincseit kerülő magyarság, Egy Munkács várába szőrűit a szabadság. Kit egy Zrinyi nevü tartott meg asszonyság. Hol vagy s hálát nem adsz az egész magyarság. Igy üdvözölte bátran, elfogódás nélkül hősanyját a daliás gyermek, s hogy igaza volt, bizonyították a csaták viharában megőszült kemény vitézek könynyei . . . Hogy jó testvér volt, nemcsak a fent idézett szavak, hanem tettei is igazolják. Szivjóságát természetesen szeretettel viszonozták nénje és sógora is s Rákóczi nekik igen sokat köszönhetett, mert nem egy ballépéstől visszatartották a tapasztalatlan ifjút s féltékenyen őrködtek a nagyfényü ház utolsó sarja fölött Azonkívül ők vezették be az előkelőjkörökbe s ők adták meg neki a nagyvilági nevelést, amelyet a rideg jezsuita kolostorból természetesen nem hozhatott magával. S érdekes, hogy aszerelem is az ő körükben kezdett először nyiladozni az ifjú fejedelem szivében. Egy fényes asszony volt tárgya első szerelmének, mely azonban nem vált szenvedélylyé benne soha. Olyan ábrándos érzelem volt az; biztaságát sem szó, sem vágy le nem mocskolta. El is simult szépen s csak még egyszer-kétszer lobbant föl emléke. Ez első szerelmen kivül még háromszor érzett hasunió érzelmet. Sógora tanácsára elég ifjan kez'dett gondolni a házasságra s a jó sógor csakhamar megfelelő hercegnőt szemelt ki számára. E hölgy Demstadti Magdolna volt, akivel az ifjú Rákóczi csakhamar el is jegyezte magát. A komoly érzelem azonban nem várt akadályra talált Rákóczi gyámjánál, Lipót császárnál, illetőleg a császárnénál, kinek cselszövényei rövid időn belül elszakították egymástól a jegyeseket. A fejedelmet egyelőre Olaszországba küldték utazni s mid ő odajárt, holt hirét költötték kedvesének, sőt a halálról formálisan is értesítették. Hasonlóképen cselekedtek a darmstadti udvarban: ott meg Rákóczit költöztette el a más világra — papíron a bécsi 16 tá rat nek tettü. Rhein ifjú Rí ves sze iránt s szerel I sietett I szári 1 Ráké j tettéi áldotta szári ik nyeg . Európa h val: a ] rokonság u is hozott a h A házasa legboldogabb e boldogságát t.^n. gy ei-meKeioudk születése tetézte. Apasága sok örömének vált kútforrásává,- bár a közbejött szabadságharc, aztán pedig száműzetése megfosztották őt a szülei örömök legnagyobb részétől. Gyermekeivel csak kis korukban - ugy, ahogy - lehetett együtt, azután elszakították őket tőle s csak a száműzetésben láthatta viszont újból idősebb fiát. Sajnos, hogy a bécsi nevelés ekkor már nem sok' örömöt okozott az apának . . . Rákóczi^azonban nemcsak öt hódította meg nemes szivével, hanem mindenkit, akit a sors hozzávezetett a vele érintkezőkre, hogy aki egyszer beszélt vele, örökre híve maradt. Nem lehet tehát csokálkoznunk azon, hogy annyi jó barátja volt. Sógorát, Aspré montot, nemcsak a rokoni kötelék vonta hozzá, hanem az igaz barátság is. Baráti viszonyai közül mégis nem ez a legnevezetesebb, hrnem az, amelyet Bercsényi gróffal, ezzel a tüze3 lelkű, hajthatatlan, vitéz magyar főúrral kötött. Ez a férfiú volt az, aki leghamarább kiismerte Rákóczi szivét ós gondolkozását ; aki a maga lángoló hazaszeretetével napról-napra jobban és jobban élesztgette a Rákócziét s aki többszöri érintkezésük alkalmával egyre hatalmasabb alakban domborította ki azt a hivatást, amelyet a fejedelemnek nevénél,származásánál s tehetségénél fogva be kell töltenie. tak! ? . . . Na, az ember igazán sok bolondot beszél, amikor sok pálinkát szik . . . Hazajövet ők tartottak szóvali . . . Eleintén sokat bosszankodtam;miattuk, mert bosszantót beszéltek . . ,

uRólad beszéltek s rólam is beszéltek! A leány, nagy, égető szemeivel ránázett a legényre, s kérdezni akart valamit. De a legény eléje vágott a szónak: — Hogy mit beszéltek? Hát sok mindent beszéltek arról is, erről is. Azt is beszélték, hogy abban a várban, ni, egy gazdag ember lakik, aki éjszakánként kijön a várból. Akik látták, azt mondják felőle, hogy térdig érő vékony szakála van és lólába, mint az ördögnek. Eljárogat a falukba s végigsétál a házak előtt; de ha a kakas elsőt kukorékol: kénlánggá válik s eltűnik . . . Marjuca hangosan felkacagott. A legény tovább szólt: — És azt is beszélték, hogy téged láttak már a vár környékén. Igen, azt beszélték, hogy tegnapelőtt éjjel is, amikor elváltunk, arra vetted utadat. Szó szót hozott s én fejen ütöttem egyiket a botommal . . . A leány még mindig nem felelt, de hirtelen felállott s kezét nyújtotta a csobánnak: — Isten veled, Mitru! . . . A legény gyöngéden vissza akarta húzni a leányt. — Na, na Marjuca. Ne menj még. Maradj velem egy kicsit. — Nem lehet. Menni kell! — Maradj Marjuca, szólt a legény s átölelte a leány nyakát. Marjuca szilajon kitépte magát a legény karjaiból: — Engedj! . . . Kiáltott reá durva hangon. — Marjuca, mi bajod ? . . . szólt kérőleg a legény. Egy pillanatig némán nézett a távozó leány után. Lelkében mint a villámcikkázás támadt föl egy ismeretlen fájdalom érzése. Kacagni kezdett, majd hangos sirásra fakadt és érces, csengő hangon kiáltott a lány felé: — Hallod-e, azt is beszélték ám azok a legények, hogy te csak hitegetsz már, hogy én nem kellek többé . . . Hallod-e Marjuca, verjen meg az Isten... J | A kiálltást elkapta a levegő s odaodavágta a sziklák oldalához, amelyek bömbölve visszazugták: „Verjen meg az Isten! . Mitru fütyörészni kezdett, de csak nem tudott nótába kapni. Se szomorúba, se vigba. Megpróbálta tízszer is s mind a tízszer abbahagyta a fütyülést, mert olyan őrületes, zűrzavaros dallamot csalt ajkaira a lelke, — igen a lelke — hogy se kezdete nem volt, se vége nem volt annak a dallamnak. Aztán leült arra a sziklatömbre, melyen az előbb ültek s bűnös gondolatok kovályogtak az agyában. Bűnös gondolatok, amelyektől ő is megborzadt. Forró, lázas homlokán verejték gyöngyözött. S amint odaszorította homlokát a tenyeréhez,azon vette észre magát hogy verejtékével versenyt futnak a könycseppek A forró könycseppek, amelyeI ket ő soha nem ismert eddig.. . Aztán ; dacosan fölemelkedett helyéről s arra nézett, amerre Marjucája elhaladt. Sehol senki ... De egyszer csak ha! . . lépések közelednek s a csetátye dórii másik oldala alatt Marjuca megy egy férfivel . . . Mitru megkerüli a hegyet s szembejön velük . . . Botját ütésre emeli és sújtani akar, de a leány nekiszaladt a hegynek . . . Mitru üldözőbe fogja s a hegycsúcson már már utóiéri .. . Marjuca még egyszer körülnéz s a másik pillanatban már a mélységbe ugrik . . . Ebben a pillanatban ért föl az idegen is ... A csobán átnyalábolta. Bűzös, fojtó kénszagot érezett maga körül s ugy tetszett neki, mintha lólába lenne idegennek . . . A két férfi őrületes harcot vivott hegycsúcson. Harapták, marcangolták, fojtogatták egymást. Mitru egyszerre csak'megcsuszik s magával rántja ellen- j felét is arra a kiálló sziklatömbre, amelyet i most kereszt jelöl ... A közeli falukban elsőt kukorékolt a kakas s az éjféli párbaj véget ért — Azóta mindig visszajár a szerelmes csobán lelke. Hallani is lehet minden éjfélkor, amint egy kiálló sziklacsúcson fájdalmasan, panaszosan, sírdogál . . . Ezért hívják azt a szirtet a „fájdalom hegyének". A vár reggelre elsülyedt s helyét egy mély tó foglalta el . . . Nem fürdik benne soha senki, mert tele van kígyókkal, bókákkal . . . Néha pedig ugy forr benne a viz, mintha ezer elkárhozott lélek vivna méhében ádáz tusát . . . Van egy dalom. Van egy dalom, mit nem tudok leirni, Fáj dal am, melyet nem tudak elsirni, Vágyam, mely talán soha ki nem fárad, Mely éjjel-nappal visz, ragad utánad. Pedig ez a dal de gyönyörű volna ! Könnyeimtől nyílna a legszebbik rózsa, Vágyam világa hogyha testet öltne: Lobogva égne tán a föld örökre. Kiss Ferenc. S t e r i ó. - A tíékésmegyei Közlöny eredeti tárcája. Irta : Béressy Géza. A végtelennek látszó, hullámzó tó partján, ringó nádtenger között, alacsony sár kunyhó áll. Oldala nád, teteje nád, vakolata sár. Ablak nincsen rajta, de annál nagyobb az ajtó, mert a kunyhó egyik oldala nyitva van. Két részből áll, — az egyik szoba, a másik — mint látszik, a konyha rendeltetését tölti be. A külső rósz közepén sárból összerótt emelkedés van, rajta üszök, — hamu, felette kampós fahorog, — valami bogrács helye. A szegényes kunyhó „belső szobájában" még szegényesebb fekhely van, amelyen a kunyhó fölepjére meredő szemekkel egy gót ifjú fekszik, — mellette egy fejedelmi női alak ül; az ifjú neje. Nemes metszésű arcán kiállott fáradalmak nyomai láthatók. Az ifjú halkan beszél": — Édes szerelmem Sterióm, — érzem, hogy meghalok. Nem tudom megszokni a Hunok jármát. Szabad hazának voltam szabad gyermeke, — de te a nagy harcok idején beteg valál s én, — én nem vihettetek magammal arra messze . . . nap nyugat fele, amerre csapataink menekültek, — itt maradtam oldalad mellett, s a győzelmes Hunok elfogtak, rabszolgájukká tettek. De a te gyönyörű két szemed megigézte a büsze fiatal hunvezért s azért nem tartott ott a földvárában mint a többi szolgát, hanem ide tetepitett a nádas szélre, hogy udvarát hallal lássam el. — Ne erőltesd magad Artemiusz, ki fáradsz még a sok beszédbe. — De azért ne félj, meggyógyulsz. — Hisz' igyekezni fogok. Én teérted mindent, még a szolgaságot is eltűröm. Ha te nem lennél, már rég meghaltam volna, vagy magam végeztem volna magammal, hogy ne legyek a győztes ellen nyomorult rabszolgája ..." Erős köhögés roham lepte meg a ifjút s szerelmese fehér fátyolával törlé le az ifjú homlokán gyöngyöző hideg verejtéket. — Meghalok Sterió, — meghalok .. . - Ne félj szerelmem, — vigasztalta a nő, — de ae beszólj annyit, mert meg fog ártani. — Legalább szolgaságban ne lennék,