Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-11-08 / 93. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY gyásával fog működéshez, akkor öröm- | lyezkedünk s érdem szerint bíráljuk a mel üdvözöljük azt. Egyelőre azonban | tulajdonokat később. Akár pártoké lecsak a megfigyelés álláspontjára, he- | gyen az, akár személyeké. Főispáni beiktatás Vásárhelyen. 2 újból helyes irányba, szeretettel a mi okos, értelmes magyar népünket. S ha majd érzi a mi népünk a vele való foglalkozást, törődést: ha feljebbvalóiban nem csupán a hatalmat látja, mely neki parancsol, őt sújtja, bünteti, hanem a gondos atyát érzi, ki őt védi ha tapasztalja a jó szándékot, a gondoskodást: akkor szive bizalommal megnyílik; s az uri emberben nem ellenségét s a tisztviselőben nemcsak elöljárót, a hivatalnokot tekinti, hanem védő felebarátját is megtalálja. Sok szociális bajnak vehetjük elejét, ha nemcsak az aktákban intézzük el a a népnek már meglevő bajait, hanem velük foglalkozva, szeretetöket megnyerve, a nemzeti eszmékhez csatolhatjuk őket és kiirthatjuk a megtévesztettek szivéből a csak rosszat termelő gyűlöletet. Jó példával akarok előljárni e réren, nemcsak az által, hogy tőlem lelhetőleg támogatom a gyengét, hogy ajtóm nyitva áll szegény, árva, elhagyatott és gyámolitást kereső embertársaim előtt, épp ugy, mint az előkelők és vagyonosok előtt, — hanem az által is, hogy részt kérek a népnek gondjaiból, gyámolitom, bátorítom, biztatom a jóra. Ellenzéki párt a vármegyén. Mi készül a háttérben ? Békésvármegye a furcsaságok országa. Közéletéről szó se essék, csak akkor, ha furcsaságait akarjuk megfigyelni. Úgy vagyunk ezzel a közélettel, mint némely gyorsan felnőtt, de meghasonlott ifjú a saját szivével : szerelme nincs, de vannak szerelmei. Hiányzik az igazi, mely átmelegíthetné s megtermékenyíthetné egész lényét; s e hiányt múlékony, tarka szórakozással pótolja, ami elég vidáman töltheti be ugyan a futó ó-ákat, de minden tartósabb hatás níIliül. Eléggé fejlett mar közéletünk arra nézve, hogy mindig legyenek esemé- I nyei, melyek egyik-másik közt élénken érdekeljenek; hanem alig van oly eseményünk, melyben a sokféle nézetek egyöntetű megállapodásra jutnának. S ezt nemcsak az osztályok, de a nyelv, gondolkozás és műveltség nagyon elütő különbségei is okozzák. Ha például e sorok akkor jelennek meg, midőn a vármegye az abszolutizmus ellen vívott küzdelmével Békésmegyében is megalapitá az újjászületés korát, amely hatá sában ós szellemében oly igazán magyar volt, aminő csak akkor lehetett : • a tanácskozó termet kétségkívül tömve lát juk lelkes emberekkel, ügyvédekkel, orvosokkal, módosabb gazdákkal, öreg urakkal s a karzatot fiatal hölgyekkel, de kétségtelenül akadni fognak közöttük olyanok, akik hallgatagon bár, mégis dühvel a lelkükben kárhoztatják a többségi akaratot. Hiába! nincs még olyan pont, ami összeforrasztana bennünket. Ha meg is értjük egymás nyelvét, sokszor nem értjük meg azt, amiről beszélünk és amiért hevülünk s ez összeforrasztó pontok hiánya az, mely miatt nem lehet közélet, de amely buján termi a közéleti furcsaságokat, a beteg agyvelő és beteg nézetek szellemi tornájának kielégítésére. Ismerünk az arab történelemben két jeles törzsvezért. Az egyik Kathan volt, a másik Adnan. Sokkal szűkebb látókörrel rendelkeztek s más népekkel sokkal ritkábban jutottak érintkezésbe, semhogy idegen származású fajokkal szemben fölléptek volna. Egymást gúnyolták s egymás ellen cselekedtek. Ezek a Kathanok és Adnanok támadtak föl most Békésvármegyében ós azokban az urakban, akik (hála Istennek !) számbeli sokaságukat tekintve, elég kevesen vannak ahhoz, hogy egy „egészséges" vármegyei törvényhatósági ellenzéket szervezzenek. Mert ezt akarják megcselekedni. Nem respektálják kiváltképpen a megyei függetlenségi és 48-as párt kitűnőségeiben az öntudat és meggyőződés készségét. Kurucabbak akarnak lenni a kurucnál s szervezkedni kívánnak. Miért szervezkednek? Céljuk nemes. Csak működési terükön el ne kalandozzanak azokra a határokra, amelyek a gyűlölködés és személyes indulatok öntüzeitől lobognak. Ha egészséges, mindent ellenőrző ellenzéket kívánnak szervezni, — tegyék ezt legjobb meggyőződésük szerint. Nem idegenkedik ettől sem a tisztviselői kar, ! sem a mai többség. De az ellenzékieskedés spanyolfala mögött ne incselkedjenek a személyeskedés múzsájával. Kárhozatos volna ez közéletünknek mai állapotában s csak rombolna, de nem teremtene. Eleven, mélyreható megvitatását az egyes kérdéseknek el sem képzelhetjük eleven ós komoly utakon járó ellenzék nélkül. S ha ez az ellezéki párt, amely most van keletkezendőben a személyi tekintetek figyelmen kivül haFogadtatás. — Estebéd. A szeretet, ragaszkodás és a puritán erkölcs s tulajdonságok iránt való bizalomnak impozánsabb, lélekemelőbb megnyilatkozását soha kedvezőbb alkalmunk nem volt konstatálni, mint dr. Fábry Sándor bókósmegyei főispánnak Hódmezővásárhely város főispánjává való beiktatásakor. S az érdem és egy munkás sikerekben gazdag férfiú iránti tisztelet, amely ez alkalommal megnyilvánult, nemcsak békésmegyei vonatkozásában értékes, de sokkal értékesebb viszonylatban találjuk ezt a tiszteletet abban a vonatkozásban, amely egy idegen vármegyének tőzsgyökeres magyar lélekkel és őszinteséggel igazságot kereső és nyújtó polgárságát a hódolat és megtisztelő elismerés érzelmeinek kinyilatkoztatására késztető. Idegenben, ahol az erkölcsi tulajdonokat kettős szemüvegen keresztül bírálják, ahol az emberi érzés bizalmatlansággal fogad minden olyant, ami nem „helyi", kettős értékkel bir ott az elismerés s ha gánc3, ha kicsinyes emberi indulatok föl is merészkednek itthon kapaszkodni arra a nivóra, amelyen magasan fölöttőnk álló szellemi ós dolgos egyéniség működésének megbirálására kvalifikál, — akkor méltóztassanak figyelembe venni azt is, hogy az idegen territóriumon, tehát elfogulatlan territóriumon mozgó bírálat nem szankcionálja az alantas határok kritikasztereinek még alantosabb véleményét. Fábry Sándor dr. főispánnak hódmezővásárhelyi installátiójából sokat tanulhatunk. Ez az installátió nem a mi kathekizmusunk. Nem a mienk, akik mindig a neutrális vonal horizontján mozgunk, hanem azoké, akik, újból csak egy rossz magyar szójátékot idézünk — a kákán is csomót keresnek. Ezek figyel mébe ajánljuk elsősorban a hódmezővásárhelyi főispáni beiktatás. Szívleljék meg azt s tanuljanak belőle — erkölcsöt . . . * Megérkezés Békéscsabára. Dr. Fábry Sándor főispán a déli vonattal érkezett meg Békéscsabára, ahol K m e t y k ó József hódmezővásárhelyi tőjegyző vezetésével egy küldöttség járult dr. Fábry Sándor elé s üdvözölte őt Hódmezővásárhely város közönsége nevében. A főispán válasza után ebédhez ültek a vendégek s a hódmezővásárhelyi vonat elindulásáig az étteremben töltötték az időt. Fábry Sándort a következő megye-bizottsági tagok kisérték el Gyuláról: Weisz Mór, Cincár Aoolf, Dombi Lajos,Cobel Károly, Korponay István, Szarvasy Arzén, dr. Kun Pál. A vármegye tisztviselői közül ott láttuk : Ambrus Sándor alispánt, dr. Moldovány Jánost, dr. Konkoly Tihamért és Lukács Endre főszolgabírót. A város részéről a kísérethez csatlakoztak : dr. Bucskó Koriolán főjegyző, Molnár Albert mérnök és Hoffmann Ferenc első jegyző. Békéscsabán kiegészítették a kíséretet: Popovics Szilveszter és Morvái Mihály (Békésről), Beliczey Géza, Sailer Elek, Sailer Gyula, dr. Sailer Vilmos, Rosenthal Adolf, Haraszti Sándor, Molnár György, Szalay József, Korosy László, Áchim Gusztáv ós Petneházy Ferenc (Köröstarcsa.) Két órakor indult ki pályaudvarunkról a vonat arra az útra, amely az ünnepeltetéseknek hosszú sorozata volt. A főispán ós kísérete három I. osztályú külön-kocsiban utazott. A közbeeső kisebb állomásokon mindenütt sokan várakoztak a vonatra s lelkesen éljenezték a főispánt. Orosházán ujabb tagokat kapott a küldöttség. Mikor a vonat berobogott az állomásra, Torkos Kálmán főjegyző lelkes szavakban tolmácsolta a község polgárságának afölötti örömét, hogy Hódmezővásárhelyen is tere nyílik már a főispánnak, a Munka emberének áldásos tevékenységet kifejteni. Torkos Kájmán főjegyzőn kivül B e rt h ó t y István főszolgabíró, László Elek dr., Kovács Andor, P á 1 Ernő, Jankó Ferenc biró, L e i t n e r ZsigBckéscsaba, 1906. nov. 8. - Installáció. — Bankett. mond, S t e i n e r Zsigmond, Nagy Lajos, Küllei Pál dr, Freuder Mór dr. és Sulyok Ede csatlakoztak még a kísérethez. A fogadtatás. Hódmezővásárhely város derék polgársága a magyaros vendégszeretet érzéseitől áthatott lelkesedéssel és megtiszteléssel fogadta újonnan kinevezett főispánját és kíséretét. Az állomás-épületen hatalmas trikolor lobogott. Az épület előtt negyven díszruhás rendőr ós negyven díszbe öltözött vármegyei és városi hajdú állott sorfalat. Mögöttük tengernyi nép ajakán hangzott föl a viharos „éljen!", amikor dr. Fábry Sándor kiszállott a vasúti kocsiból. A frenetikus éljenzés lecsillapultával J u h á s z Mihály polgármester a következő szavakkal üdvözölte a főispánt : Méltóságos főispán ur! Hódmezővásárhely város közönsége ós tisztikara nevében tisztelettel, bizalommal és szeretettel fogadom Méltóságodat városunk falai között. Szeretettel üdvözlöm, mert azért jött közónk, hogy a mi közügyeinkben is folytassa azt a nemes érdemes munkálkodást, amelyet hosszú közpályáján a haza s a magyar társadalom javára, a közügyi szolgálat terén oly sikeresen kifejtett. Meg vagyok győződve s őszintén óhajtom, hogy ez az ünnepélyes pillanat kezdete lesz annak a benső vonzalomnak, amely Móltóságodnak szivét a mi lelkünk érzésével összekapcsolta, hogy összetett erőnkkel s egymás iránti kölcsönös bizalommal munkáljuk szeretett városunknak ügyeit, adja Isten, hogy kedves emlékezetű legyen ez a nap, amikor Móltóságod kezébe veszi közügyeinknek vezetését. Isten hozta Méltóságodat s a kíséretében megjelent kedves barátainkat és atyánkfiait. Üdvözlöm mindnyájukat, miiit városunknak szeretettel várt kedves vendégeit. Fábry Sándor válasza. Hosszas, lelkes éljenzés követte Juhász üdvözlő szavait, melyekre a főispán ezekben válaszolt: Igen tisztelt Uraim ! Hálásan köszönöm ezt a szives fogadtatást és jóleső bizalmat, mel.ylyel engem ez ősi sál, városba érkeztemkor megtisztelni kegyeskedtek. Erős akaratom ós törek sem, hogy ezen előlegezett bizalmat kiérdemeljem. Eddig is tisztelni és nagyrabecsülni tanultam e város közgazdasági ós kulturális fejlődését, — erős törekvésem most, mint e törvényhatóság kinevezett főispánja, hogy e város kormányzatának élén önökkel, vállvetve működjem e szép város javaiért. Hoztam magammal igaz magyar szivet, hazánk és uj hatásköröm iránt lelkesedést és a munka tiszteletét. Itt, az Isten szabad ege alatt igérem és szent fogadalmat teszek, hogy e város érdekeit mindenkor meg fogom védeni. Isten áldása legyen városunkon ós annak lakosain ! Bevonul a menet. Impozánsabb, lélekemelőbb s méreteiben nagyszerűbb bevonulást még nem látottHódmezővásárhely polgársága, mint a főispánt és küldötteit bekísérő diszmenetet. A vendégeknek és résztvevőknek a kocsikra való elhelyezése a legnagyobb rendben ós a legnagyobb körültekintéssel történt. Minden vendégnek külön kocsija és két kísérője volt, akik lekötelező készséggel kalauzolták később az idegent a nagy alföldi metropolisban. A házsorok, kezdve a vasútállomástól, mindenfelé lobogó és zöldgaly-diszt öltöttek. Köröskörül tízezerre menő sokaság átláthatatlan sorfala állotta el az utakat. A ablakokból virágot dobtak a főispán kocsija elé, a hölgyek kendőlobogtatással köszöntötték a vendégeket. A több mint száz kocsiból álió menet élén egy nyolcvan tagu lovas-bandérium haladt, délceg lovasokkal, akiket egy vásárhelyi gazdának fia, Rostás István vezetett. Közvetlen a bandérium mögött a főispán kocsija nyitotta meg a díszes sort. Dr. Fábry Sándor főispán Juhász Mihály kir. tanácsos, polgármester társaságában hajtatott be a városba. Végig a Kállay és Andrássy úton „éljen" ! kiáltások fogadták a vendégeket s a benti ovációk csak akkor értek véget, mikor a legutolsó kocsi is befordult a városháza födött kapufeljárója alá. nyílt harcot vív, mert az elvesztett csata ellenében is ott van mindig a biztos menedék, jogos véderő, — a férj. És ez mindig sarkal a „mersz"-re. Óh hányszor megsirattam már szelíd, jó kislányokat, akik minden átmenet nélkül dölyfös és "hivalkodó asszonyok lettek, akiknek élete addig nem volt egyóbb üres képmutatásnál! Nem, ezzel nem akartam mondani, hogy Bercsiné is hasonlított volna hozzájuk, de nem tehetek róla ő sem, hogy egy szép alkonyaton, mialatt az ablakon keresztül a rezgő nyárfa rythraikusan táncoló leveleit nézte, — mondom, az ő lelkében is megszületett valair' A csábító, avult okmány ott feküdt e

T .tte, még csak aznap reggel adta át nehi az ura, de azóta átolvasta százszor is, . kőrisfák el sem száradnak a kastélyuk előtt, ugyanazok a madarak fognak énekelni, a mik hajdan és ki fogják építeni az elejét csupa üvegre, hogy úgy fog mutatni, mint egy valóságos üvegkastóly. Az asszony szelid kék szeme felcsillant, alakja kiegyene ddett. ki ura, aki már akkor roskatag váilu volt, csodálatos hamar öregedett, talán, hogy az Írnoka helyett is ma i dolgozott, hogy azt a pár fillért is Megtakaríthassa, — mondom, az ura örült, hogy azzal a kicsi írással nagyobb öröi; ?t szerzett a feleségének, mint tavaly Karácsonkor a száz forintos arany karpereccel. Valahol a régi levelek között fedezte fel. — Úgy, úgy lelkem, ha a miénk nem lesz, hát marad az ö "ók, a kastély . . .' A babákra gon >lt, a kiket talán megád az Istenke f esztendőre, két esztendőre . .. A feleségét nézte, annak a ragyogó szemeit, dólceg alakját ós szinte maga is hinni kezdett a T lesébe. Dolgozhat annyit, fordulhat ug3 a sorsuk, hogyha ráfizetéssel is, de visszaválthatják az ősi birtokot, kijárja az irás . . . Az idő pedig telt-múlt, mint addig. Csak Bercsiné lett egy kicsit idegesebb, türelmetlenebb. Hol a berendezés nem tetszett neki, hol a lakás volt szűk és sokat sirt semmiért. Már álmodott, különös szép álmokat, ahol ő volt a királyné és reggel még türelmetlenebb volt olyankor. Esztendőre az Istenke csakugyan küldött nekik egy kis leányt. Édes arcú, szőke baba volt, nagy kék szemekkel. Bercsiné csókolta, csókolta ós szinte perzselte a lehellete, ahogy ráhajolt: — Nem soká maradsz itt ón egyetlen, elátkozott király kisasszonyom, viszszaviszünk az üvegkastélyba, — ugy tubicám, ott lesz a te helyed . . . Baba visszainteget a csipkés párnájából és mikor beszólni kezd, már gagyogja : királykisasszony . . . — Az leszel tubicám, az az . . . És bizonyára álmodik ő is fónyes üvegkastélyokról. Hogy nagyobb lesz nő, leül a szőnyegre maga ós elmotoz, elbabrál. A virágos szőnyeg, a virágos kert, — csak kastély nincs még. Odacsúszik a papa íróasztalához, kihúzza a fiókot. Óh sok kincs van abban. Fölülről kivesz valamit. Ah mi szép ! — Nagy, nagy papiros ós rajta sok betü. Odébb csúszik, leakasztja a szegről az ollót. Nyisz, nyisz, — lesz mindjárt üvegkastóly, sok ablak lesz rajta . . . — No nézd anyuka, — a baba kastélya ! — Mutasd! — kiáltja kis anya s a szive verése is elállt ijedtében. Baba a gavallér nagypapájára ütött, azzal a külömbsóggel, hogy már akkor végére járt a kastélynak, mielőtt az övék lett volna.