Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-11-01 / 91. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY E; Késcsaba, 1906. okt. 11 amennyiben Pető Sándor zászlaját h a rmincnégy kathoiikus ember támogatta. Semleges maradt ötvenhat kathoiikus választópolgár. Ezeken a számadatokon kivül érdekesnek tartjuk megemlíteni azt is, hogy a semleges kathoiikus polgárokon kivül az Áchim-párt részéről még száznegyvenegyen nem kívántak 1 e s z a v a z n i. Viszont nem szavazott le Beliczey Gézára száztizénhárom olyan szavazó, akik a tavaszi választás alkalmával Bakos Mátyást támogatták. Mindezekből az következik, hogy Pető Sándor nem az Achim-párt erejének köszönheti megválasztatását, hanem azoknak a szavazóknak, akik könynyelmüen veszni hagyták a béke és munka lobogóját. Ámde azt is igazolják a fennt közölt számadatok, hogy Áchim L. András-, nak, a minden önfegyelmezettsóg nélkül munkálkodó népvezérnek népszerűsége veszendőben van. Pártja már többé nem az a régi párt, amely tüzön-vizen keresztül követni volt hajlandó a koronázatlan parasztvezért. Kezdenek gondolkozni tudni a fanatikus hivek. Kezdenek észretérni s rájönni arra, hogy az a politikai irány, amelyet részükre kijelöltek, csupán egy embernek céljait szolgálja, s nem azét a nagy, bajjal, panaszszal s éppen ezért bizalomteljes táborát, — mely évtizedek óta jogot, méltányosságot és igazságot kór a kormányoktól. És ez a tünet jelenti egyben Áchim L. András bukását is, amely rövidesen teljes és tökéletes lesz. A processzus most van folyamatban s azt többé sem Áchim L. András, sem Pető Sándor semmi áltatással feltartóztatni nem tudják, és meg sem kísérelhetik. Utazás egy polgármesteri szék körül. Város-e vagy község ? Az alispán értekezletet hívott Ö33ze. Gyula város ;tengeri kígyója újból felszínre került s élénk diskussziokra ad jogos alapot. Nyolc nap óta pedig — készséggel konstatáljuk e helyütt is — a vármegye székhelyének mértékadó köreiben megint nem beszélnek másról, mint Gyula város sok viszontagságon keresztül esett polgármesteri székéről, melyet az ágbogas judicium annyira kikezdett már, hogy az összeroskadástól csupán napok óvják meg. A köz érdekében szives-örömest üdvözölnék azt a dátumot, amely egyszer s mindenkorra pusztulását jelentené e polgármesteri széknek. Örömest üdvözölnők mindenekelőtt a város érdekében, mert a gazdaságosabb és takarékosabb nagyközségi szervezetben inkább biztosítottnak látjuk a város fejlődésének alapfeltételeit és az adófizetők érdekeit. Mióta Gyula város szakított a nagyközségi jéleggel és szervezettel, azóta évről-évre növekednek terhei s mathematikai pontossággal állithatjuk össze azt a statisztikát, amely utolsó rubrikájában a gyászos és káros kudarc bélyegét üti reá Gyula város sorsára. Nem kell ehhez jós tehetség, csak egy kicsi körültekintés és kevesebb beteges irányokban haladó loltálpátriotizmus. Egyébiránt, hogy mennyire van igazunk, bizonyságul idézzük fel azt a két óv előtti mozgalmat, amikor legilletékesebb faktoraink sürgették Gyula" város visszafejlődését a nagyközségi szervezethez. A kísérlet zátonyra jutott, mert a képviselőtestület jobbnak ós kedvesebbnek tartotta az évről-évre emelendő pótadó megfizetését, csakhogy a képviselőtestület 200 tagból álljon, mint a gazdaságosabb községi szervezet gyakorlását. Ilyen állapotok mellett semmi csodálatos nincs abban, hogy nap-nap után esetek adódnak elő, amelyek kizökkentik kerékvágásából a gyulai közigazgrtási életnek lassan döcögő szekerét. Legutóbb — amint ezt cikkünk elejón is irjuk — a polgármesteri szók kérdése juttatta krízis elé Gyula város érdekeit. D u 11 k a y Béla, felfüggesztett polgármester helyettese, B u c s k ó Koriolán dr. főjegyző ugyanis lemondott polgármester-helyettesi állásáról. Lemondását azzal indokolta meg, hogy főjegyzői tisztével járó teendőinek e kettős munkakörben nem tud eleget tenni. A főjegyző-polgármester-helyettes indokolása mindenben fedi most azt a véleményt, amelyet megválasztásakor hangoztattak az aggodalmaskodók. Polgármester-helyettesre azonban mégis csak szüksége van Gyula városnak s hogy a megválasztandó egyén személyére nézve megállapodás jöhessen létre, e célból Ambrus Sándor alispán november 7-ére Gyula város képviselőtestületének negyven tagját értekezletre hívta. Ez az értekezlet abban a kérdésben is dönteni fog, hogy aktiv hivatalnokkal töltsék-e be a helyettesi állást, vagy pedig olyan valakivel, aki kizárólag csak a polgármesteri teendőket végezze. A polgármesteri szók vég. leges betöltése Dutkay Béla nyugdíjügyének elintézése után fog megtörténni' s alkalmasint az lesz az utód, akit most a gyulai képviselőtestület helyettesül megválaszt. A remetei földvétel. A kormány támogatást ígér. irat a főispánhoz. LeGyulaváros, mint azt annak idején megírtuk, megvette özvegy A 1 m á s s y Kálmánnó grófnőnek a város határában fekvő 1600 holdas birtokát. A birtokot két-három holdas parcellákkan osztja szét szegényebb sorsú földmivelők között. A parcellázás már készülő félben van s a vevők a vételár husz százalékát most fizetik le, a többit pedig a kölcsönt adó gyulai takarékpénztárnak fizetik 5-80 százalékos, ötven éves ammortizációs kölcsön feltételeinek már megállapított módozataiban. Ez ügyben az elmúlt hó folyamán dr. F á b r y Sándor főispán vezetése mellett egy küldöttsóg járt D arányi Ignác földmivelésügyi miniszternél, akit arra kértek, hogy a parcellázás keresztülvitelére állami mérnököket küldjön Gyulára s hogy a megvásárolt birtokon építendő munkásházak céljaikra állami segélyt folyósítson. A gyulai küldöttség eme s még több a birtokvételt illető kéréseikre Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter folyó hó 26-án ezzel a főispánhoz küldött leirattal válaszolt az érdekelteknek : „A Gyula határában fekvő gróf A1 m á s s y Kálmánné féle birtok parcellázása ügyében {Méltóságod által elém vezetett küldöttsóg kórelmére a parcellázás műszaki munkálatainak ingyenes elvégzését a gazdasági műszaki hivatalnak egyik mórnökót, jogi munkálatainak elvégzésére pedig a kincstári jogügyi igazgatóság egyik közegét a helyszínére már kiküldtem. Az ezen ügyben előterjesztett többi kérelmekre a következőkről értesitem Móltóságodat: 1. A munkásházak létesítésére vonatkozó helyes törekvését támogatni óhajtván, abban az esetben, ha a vármegye, vagy a város közönsége e célra megfelelő kölcsönt vesz fel azon indokból, hogy a munkások kedvezőbb feltótelek mellett törleszthessók a házipénztárból eredő tartozást, hajlandó lennék a vármegyének, illetőleg a városnak már most 20 000 korona államsegélyt utalványozni, mi által a tervezett munkásházak lótesitósóre szükséges körülbelül 100000 korona kölcsönnek 6

2/3 évi 3%-os kamatja biztosithatnék. Abban az esetben pedig, ha azon törvényjavaslat, melyet a munkásházak építésének támogatása tárgyában legközelebb előterjeszteni szándékozom, törvényerőre emelkedik, hajlandó leszek arra, hogy a vármegye, illetőleg a város által a munkásházak létesítésének támogatására felveendő kölcsön törlesztéses kamatának bizonyos részét a törlesztési idő egész tartamára tárcám terhére elvállaljam. 2. A parcellázásból fenmaradó mintegy 40 hold területet az államkincstár részébe megszerezni nem kívánom s e terület hasznosításának módozataival csak az esetben foglalkozom, ha ezt a területet Gyula város a maga részére tulajdonul megszerzi. 3. A baromfi-telep berendezését nem támogadhatom, mert ily telepek felállítása ott nem lenne célravezető. Hajlandó vagyok azonban a parcella vevőket nemes baromfinak csere utján való kiosztásával támogatni. 4. Végül azt a kérelmét, hogy a parcellázott birtokra üzemtervet készíttessek, ezidőszerint korainak tartom. Kijelentem azonban, hogy ha a vevők gazdasági helyzete kenőképpen megerősödik, készséggel fogok megfelelő gazdasági terv kidolgozására segítőkezet nyújtani. Halottak napján A mai nap a halottaké. Az élet nagy, hullámzó, lüktető szenvedélyei ilyenkor elülnek, elsimulnak és valami fenséges, nyugodt apathiának adnak helyet. Tomj boló harag ós hívságos öröm, izzó gyü, lölet ós sorvasztó vágy, ma mind elrejtőzködnek, mólyen a szivek sötét zugába , és helyükbe enyhet adó, nyugodalmas, | békességes csönd lép. És nem zavarja ' az élet robogó zaja a hallottak csöndes I nyugodalmát . . . Gyönyörű, fenséges | jelkép az a milliónyi mécses, mely ilyenkor kigyúl odakinn a sírkertek pázsitos dombjain, hófedte kriptáin. Eszünkbe juttatja az elmúlás gondolatát, azt a gondolatot, melyről oly szívesen megfeledkezünk, mely pedig az egyetlen vigasztaló mozzanat e sivár kietlen keserves földi gyötrelemben. És a mikor e gondolat, a mulandóság gondolata szürke ködszárnyakon leereszkedik a küzkődő emberiségre, elsimul minden ellentét, eltűnik minden korlát ember ós ember között, mert kicsinynyó válik a nagy abban a tudatban, hogy ő is csak pór és hamu és nagygyá lesz a kicsiny is, ! tudván, hogy örök béke, nyugalom ós | boldogság várakozik reá, ha előbb nem hát majd valamikor... a másvilágban... Az általános kiengesztelődés ezen jóságos érzete teszt a mai ünnepet, nem a kereszténység, hánein az egész emberiség legnagyobb ünnepévé. ig felt olják a vulkánikus erők a földláncok és szigetek egész csoportjait. Ki tudja, vájjon nem következik-é be még egy szörnyű vulkánikus katasztrófa, vagy az erőknek más olyan nyilvánulása, mely kisodorhatja medreiből a tengerek vizét, mely aztán mint pusztító özönvíz fog elseperni a föld színéről mindent, amit rajta emberi kéz alkotott? . . . És mégis mily gyarló ez a röghöz kötött ember! — Kicsinyes szenvedély hajtja benne a lét gyönge óraművót, hamis bálványt imádnak ajkai, tünő délibábok utáii futnak lábai, irigy, kérkedő, önző; oltárt emel a csillogó aranynak és csak akkor döbben meg, mikor' fülébe dörög az enyészet mementója, de a halál szövétneke, bármi nagyot lobbanjon is utoljára, nem vet fónyt sivár élete útjaira! Pedig mi vagy te ember a mindenség végtelenségéhez képest, érzed-e gyarlóságodat, midőn feltekintesz a csillagos ég ragyogó milliárdjaira s szédülve állsz szemben a világok mérhetetlen sokaságával ? Tudod-e, hogy a nagy világegyetemben a Föld, melyen élsz, csak parányi porszem és hogy ezredéveid kézimunkája csak nyomorult kártyavár, mely az időnek egyetlen lehelletére romba dől? Mi a te életed a világok életéhez képest ? . . A mulandóság órájának egyetlen kettyenése csupán! Országok, birodalmak szerint osztod fel a kicsiny földet, de az idő egykor nyom nélkül eltörli a barázdákat, mert a mulandóság előtt nincs kivétel sehol és semmiben! Halottak estéje van . . . Zizegő nádszálak! Lágyan suttogó szellő! Itt az éj csendjében ragyogó csillagok sátora alatt oh mondjátok meg, mi az élet ós mi az életnek a célja ? Ki teremtó és minő célból az embert, a Földet, a világokat? ... Mi a küzdés jutalma, mi az erény dija, mi a bűn büntetése, mi a világok sorsa! Változnak ós megsemmisülnek-e ezek a ragyogó égitestek, mint az ember s minden, mi az embert környékezi ? . . . Semmi felelet . . . tovább zizegnek a nádszálak, tovább suttog a szellő. . . Ki adhatna e kérdésekre feleletet, ki tudhatja, vájjon e millió kilométerekre lévő égitesteken vannak-e szintén emberek, élő lények, ós van-e az ő életöknek célja, küzdelmeiknek, fáradozásaiknak gyümölcse, jutalma? ... Ki tudja, vájjon azokon a más világokon, ha élők népesítik be felületüket s vannak gondolkodó emberek, koronázza-e siker a munkásságot, a szorgalmat, vagy ott is megbénítja a kutató elmót a mulandóságnak, a közös megsemmisülésnek reá nehezedő rettentő tudata? . . . Vájjon küzdelemre van-e ott is teremtve az ember, folytonos, egészen a sirig tartó küzdelemre, anélkül, hogy vigaszt, megnyugvást találhatna valamiben ? . . . Vagy talán maguk azok a világok is éppenugy megsemmisülnek a végtelen idők folyama alptt, mint a Földön lakó ember s mint minden, ami ezt a parányi kis embert környékezi? Miért léteznek hát akkor ezek a világok, ha egykor, mikor a rajtok nyüzsgő embeberek milliárdjai talán már befejezték az előrehaladás nagy művét, romhalmazzá omlanak össze, eltemetve mindent, mi rajtuk élő volt s amit az élők keze emelt? Ki adhatna feleletet e titokzatos kérdésekre, ki bocsáthatna egyetlen fónysugárt a kutató elmére, mely belemélyedni merészkedik a teremtés céljának titkaiba ? . . . És ha az élet céltalan s mulandó, mi lehet az, ami e rövid ittlét perceit képes volna besugározni, a mi betöltve az ember egész lelkét, kárpótolhatja a küzdelem minden szenvedóseért s megnvugvással, vigaszszal bátorítja a megsemmisülés nehéz órájában? Utóljára is ránk emberekre nézve alig lehet fontosabb kérdés annál, hogy voltaképen miért élünk? És minő eredmény lesz elérve a mi küzdelmeink által ? A bölcselet azt mondja, hogy az életfeladat helyes betöltése képezi az élet célját s ez lehet a küzdelemnek jutalma. De volt-e már valaha valakinek része ebben az ideális boldogságban, mely gyönyöreivel ós kéjeivel kárpótolhatta volna az élet minden szenvedósét, fájdalmát, a halálfélelem gyötrelmeit, kínjait? Volt-e már valaha valaki, aki ismerte az ittlétnek ezt az édes titkát, melynek tudásától mintegy varázsütésre azonnal szétfoszlanék a kutató lélekre boruló sötét homály ? . . . S ha volt, miért nem hagyta örökül reánk, millió emberekre, kik sóvárgó szemekkel tekintünk az örök fény forrása felé, lesve csak egyetlen fénysugarat is, mely némi világot vethetne az élet nagy kérdésére? . . . Sápadt kópü holdsugár! mely oly sokat látsz s ugy ismersz mindenkit a Földön, oh mondd meg, minő rettenetes bűne lehet az emberiségnek, hogy igy kell egyenként aláhullania az enyészet örvényébe ? ... Te látod az egész világot, évezredek óta megtanulhattad ismerni a teremtés alkotásait, oh mondd hát meg, hogy minden olyan törékeny, mulandó-e, mint az ember élete ? Adj felvilágosítást a töprengő elme kérdéseire, nyújts parányi vigaszt a sorsa felett kétségbeesett léleknek, hogy mit kezdjen, mihez fogjon, mely érdemessé tegye a jutalomra, mely biztosítsa számára a sikert s feledtesse vele a megsemmisülés, a halál kikerülhetetlen végzetét ?! . . . Hír, dicsőség, hatalom — uiinden tünő álom itt a földön; kincs, gazdaság, fény, királyi bibor - mind mulandó káprázat csak, csillogó köd, mely nyomtalanul eltűnik az enyészet órájában! Az emberisóg évezredeket átélt anélkül, hogy csak sejtené is, mi vár reá a messze jövendőben! Hát hol található erre magyarázat, miben kell keresni a titoknak megfejtését?! . . . Holdsugár! mely épen ugy belátsz a királyi paloták ablakain, mint a földhöz tapadt koldus kunyhójának nyitott ajtaján, oh mondd meg, van-e a halál elől szabadulás ? Nem órzi-e gazdag és szegény, ur ós pór, fejedelem és rabszolga az utolsó órában ugyanazt? .. . Van-e a sírok pora között különbség? . . . Évezredek vihara nem semmisit-e meg egyformán mindent, mit a gyarló emberi kéz alkot ? . . . ' Te láttad Rómát fénykorában, Ninivét, Karthágót és Palmyrát, melyet a futóhomokkal tett egyenlővé az idő! te láttad az inkvizíció rettenetes máglyáit ós a Golgotha rémes keresztjót; te hallod a harcmezők haldoklóinak végső sóhaját, az ártatlanul lemészárolt tízezrek jajait, a nehéz beteg kinos nyögéseit — oh mondd, minő kárpótlás vár e szenvedésekért s miért történt mindez ? És ha ugy van, hogy az élet céltalan, hiábavaló küzdelem, akkor oh menj, járj te holdsugár házról-házra ... a királyi palotától a koldus kunyhójáig, zörgesd meg mindenhol az ablakokat s'könyörögj a szegény hitetlen embereknek, hogy ha már mindnyájunknak áldozatul kell esni, hát legalább szeressük egymást, mint jó testvérek ! . . . Öleljük keblünkre az egész világot, ápoljuk az egymás iránti szeretetet, mert csak az lehet boldoggá, rövid életünk alatt abban kell rejlenie a boldogság titkának! Mutasd meg nekik az utat s juttasd eszökbe, hogy imádják azt a szent alakot, azt a glóriától körülvett örökké dicső alakot, ki ezerkilencszázhat évvel ezelőtt itt járt a Földön, hogy feláldozza magát végtelen szeretetében az emberiségért, hogy azt megválthassa bűneiből! . . . Járd be te holdsugár! az egész világot, könyörögj az embereknek, hogy terjesszók a szeretet igéit és sohase legyenek hütelenek ahhoz az érzelemhez, melynek éltető melegénél a sziv másként érez, az elme másként gondolkodik, a mely megkönnyíti, majd ha eljő, az utolsó órában, mindnyájunk halálát ós a melynek neve — az emberszeretet! Mementó mori!