Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-07-01 / 56. szám

Békéscsaba, 1906. julius 15. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 7 kintésére, vezetés az egész utazás alatt, valamint az összes borravalók, ugy hogy az italokon kivül semmiféle mellékkiadás nem terheli a kirándulókat. Ezen felette mérsékelt árú kirándulást legalább is 20 személy részvételéhez kell kötnünk, ha pedig többen leszünk, akkor valamivel kevesebbe kerül az. Julius 15-ig jelentkezéseket a mai naptól fogva elfogad az elnökség s ugyancsak julius 15-én 50 korona előleg beküldését kérjük. Ha nem lesz 20 jelentkező, a pénzt visszaadják. A vármegye pénztárak visszaállítása. Egv volt megyei számvevő véleménye. Midőn a „Békésmegyei Közlöny"ben a megyei pénzkezelés visszaállítása tárgyában közölt intervjú olvasása folytán támadt gondolataimat papirra ve tettem, korántsem gondoltam, hogy egy közérdekű dologban, amint mindenkinek, ugy nem is jogomban álló véleményemet nyilvánítván, ellentéteket provokáljak s logkevésbbé som volt célom kiforszirozni azt a szerencsét, hogy éppen saját közvetlen hivatali főnököm, vármegyénk közéletében általánosan tisztelt és nagyrabecsült Kiss István számtanácsos úr válaszára magamat érdemessé tegyem. Annál kevésbbé, mert a közhivatali felfogás szerint feljebbvalókkal polémiába bocsátkozni, habár az nem is ütközik a szolgálati szabályokba, nem tartatik ildomosnak. S ha mégis, most az eszmecserét — mert polémiának azt a magam résziről el nem fogadom — folytatom, s a magam résziről befejezem, mentsen ez a körülmény, hogy azt csak a köz érdekében való törekvés szándékában teszem, csak mintegy tőlem nem függő következménye cikkemnek, álláspontom megvédése körüli kötelesség, mely elől ki nem térhetek. 'Adminisztratív szempontból nem is annyira az államosítást, mint a megyei számvitelnek a pénzügyivel való összekapcsolást tartom helytelennek s érthetetlennek. Nem tudom megérteni, miért kellett pénzügyi számvevőséget adni a megyének, mikor a törvényhatóság fölötti adminisztratív tutela a belügyminisztert illeti? Miért ópen a-megyének nincs külön számvevősége, hanem a pénzügygyei közös, a'<kor, amikor minden igazgatóságnak külön számvevősége van, épen azért, mert minden igazgatóság számvevőségi segédszolgálatának ellátása külön speciális ismereteket igényel. Van az erdészetnek, jószágigazgaságoknak, pósta- és távirdának, katonai territonális hatóságoknak, sőt lesz a kir. tábláknak is, pedig ezek működése az államcéloknak csak egy-egy ágára szorítkozik. Mégis szükségesnek tartják és tartották a közszolgálat érdekében ezek mellé külön számvevőséget szervezni, csak épen a megyének nem adnak kü lön számvevőséget. Miért? Mert a megye közigazgatási hatóság, a közigazgatás pedig felöleli az államcélok összességét s igy annak számvitele a legtöbboldalú törvényismeretet igényli. S ezért kell a megyei számvitelt közössé tenni, a közigazgatási jogszabályok nagy labyrinthusához a pénzügyi adminisztráció, az egyenes és közvetített, adók, az illetékek, dijak, jövedékekbe vonatkozó jogtömeget is kapcsolni, amelynek ismeretére a közigazgatásban semmi szükség nincs. — Hol érvényesül itt a nemzetgazdaságnak elvei szerint való munkamegosztás elve, mely a termelés minőségének legjelentétlenebb előmozdítója ? Ha pedig a számvitelt csakugyan olyan alacsonyrendü köztevékenységnek fogjuk fel, amely mint tisztán csak egyszerű kezelési teendő munkaegyesités útján végezhető legsikeresebben, akkor mire valók a számvevőségek a többi igazgatási ágoknál is ? Valójában szerintem úgy áll a dolog, hogy csak a számviteli rend egyszerű. A számvitel alakja, a könyvelés, napló- | szigorlat stb. Egyformák s láthatók el ! sikeresen ej,y számvevőség által két j igazgatási ágban, de a számvitel anyaga : az ügyek intézésében való segédszolgá- , lat terén nem várható sikeres eredmény ; attól a számvevőségtől, mely magát tisztán egy igazgatási ág jogszabályai j ismeretének nem szentelheti. Teljesen elismerem a számtanácsos urnák azon állítását, hogy vármegyénkben a községek pénz- és vagyonkezelésének megbízhatósága elsősorban volt alispánunk páratlan adminisztráló és vezető képességének tudható be, de azt hiszem, ezen érdemeknek nem szolgál kisebbítésére, ha mellette a volt vármegyei számvevőség működését is elsmeréssel honoráljuk, mert elvégre is iz alispán éppen magasabb közigazgatási 1 hivatása következtében nem végrehajtója, megtestesitője a számvevőségi szolgálatnak, hanem csak irányitója. Azt sem tagadom, hogy a gyulavárosi pénztári rendetlenségek feltárása körül az állami számvevőségnek nagy érdemei vannak, de elvégre is rendetlenséget csak akkor lehet észrevenni, ha van. Gyulaváros pénzkezelésében pedig olyan nagyfokú rendetlenségek, minőket az állami számvevőség az 1904 évi zárószámadás felülvizsgálata során konstatált, mindaddig nem voltak. Amik voltak, azokat a számvevőség mindig észrevételezte, azokról a törvényhatóságnak mindig jelentést tett, mire nézve a megyei pénztár minden árdeklődőnek bizonyítékot nyújthat. Ha lettek volna az 1904. évben hasonló rendetlenségek, azokat bizonyára az állami számvevőség is észrevette volna, mert az 1902. és 1903. évi zárszámadásokat már az vizsgálta. Arról a sajtóhibáról is meg kell emlékeznem, mely számtanácsos ur figyelmét sem kerülte ki, tudniillik, hogy a közigazgatásnak a pénzügyi szolgálattól való eltérítését a „közadók kiilönfé- • lesége"-vel felismertem. Hát engedelmet kérek, ilyen bolondot én nem irtam. Ez ellentétben állt volna cikkem azon részével, melyben a pénzügyigazgatás cél ját épen az állambevételek biztosításában körvonalaztam s a közdolgokban ! való legelemibb ismereteim hiányára vallana, ha nem tudnám, hogy épen a pénzügyigazgatásnál fordul eíő e „közadók" sokfélesége, amely azonban célját illetőleg, — amennyiben az államcélok megvalósítására szolgáló anyagi eszközöket szolgáltatja — teljesen egyirányú működés. Ezzel szembe állítottam a közcélok (és nem a közadók, ahogy szedték) sokféleségét, mely a közigazgatásnál jelentkezik. S épen ezen közcélok sokfélesége miatt való jártasság megszerzésére a megyei előkészítő szakbizottságok való részvétel kitűnő iskolája volt a számvevőnek — tartottam előnyösnek a régi rendszert a mostani helyett, mert igaz ugyan, hogy az egyes ügyek tanulmányozására törő ügybuzgalom képesít elsősorban az ügyek ellátására, de azt az emiitett régi rendszer jelentékenyen megkönnyíti. S igy az ügyek számvevőségi elintézése, melynek köréhez nemcsak a kezelési jellegű feljegyzés, számfejtés, hanem a véleményezés, elintézési tervezet és határozati javaslat szerkesztése is tartoznak, gyorsabban, körülményesebben, szóval megfelelőbben látható el, ha a számvevőnek nem „ob on" actából kell tanulmányoznia ez ügyet, hanem azt már e bizottsági tárgyalásokból ismeri. Elismerem végül, hogy bekövetkezhető abszolutizmus esetén a megyei pénztárt is lefoglalhatná az erőszak, hiszen alkotmányunk legerősebb bástyáját, jogalkotásunk legelőkelőbb forrását, a magyar országgyűlést is fegyveres erővel, katonai erőszakkal némította el a hatalom a közelmúlt időkben, de ebből korántsem merném azt a konklúziót levonni, hogy ennélfogva a parlament sem képez kellő alkotmányos garanciát. Az erőszaknak is vannak fokozatai s annak nyilvánulása nem e szuperlativusnál kezdődik. S az esetleges erőszakos kormány, amelynek egy egyszerű, az állami számvevőséghez a megyei pénzek számfejtésének megtagadására vonatkozó rendelet kiadásával módjában áll a jelen viszonyok mellett a megyék ellenállását letörni, sokkal inkább meggondolná az erőszakos lépést ha ugyanezt a cé'tcsak karhatalmi intézkedéssel, forradalmat provokáló fegyveres erő alkalmazásával tudná elérni. Dubányi Imre, kir. számellenőr, volt megyei alszámvevő. Sorok egy érdekes emberről. Rajzok Lepény Pál életéből. Az alsóvégi temetőben egy uj sirhalom domborul. A frissen faragott fejfán egyszerű név díszlik, azaz szerénykedik. Lepény Pál a név, s aki viselte közel egy századon át, éppen olyan egyszerű ember volt. Do typusa a régi Csaba benszülött parasztnábobjainak, felruházva mindazon tulajdonokkal, amelyek csak a Csabianszki népének privilégiuma. A Lepény Pál neve nem kerül bele soha a világhistóriába, Csaba történetének lapjain azonban bizonyára akkor s ott lesz még, amikor sírhalma már régen besüppedt és elvéss mellőle a fejfa. Hogy ki volt Lepény Pál ? Röviden elmondottuk lapunk mult számában, amikor elhunytáról megemlékeztünk. A 70-es években Csabának bírája, országgyűlési képviselő csinálója és hangadója a közügyek intézésénél. A magán életében pedig egyszerű puritán jellemű parasztember, megáldva természetes józan gondolkozással, erényekkel és földi javakkal. Egynémely tulajdonairól már szólottunk mult lapunkban. Sok-sok jellemző vonást elhallgattunk azonban. Igy például csak még szerfelett kicsi számban élő kortársai, no meg fiai, unokái és ükunokái tudják a nagymama meséiből, hogy milyen rendkívül érdekes ember volt az öreg Lepény Pál. Gazdag ember volt, de csöppet sem fösvény, hanem igen okszerűen kezelte vagyonát, amely nőttön nőtt keze alatt. Valóságos Rothschild volt. Amikor még csak egy pénzintézet volt Csabán, öszszes ingatlanaira 4

1/

2%-°s kölcsönt veit fel és 8—10% mellett escompttal foglalkozott. Természetesen ez az üzlet rjmekül hajtotta malmára a vizet. Amellett adakozó volt, s néha, ha humánus célról volt szó, bőkezű is. Gavallériáját' jellemzi az alábbi eset. Biró korábxn a néhai főjegyzővel Szemiánnal deputációba járt Budapesten. Mikor dolgukat végezték, az egész csabai jogászságot meghívta vacsorára a Pannóniába. Kérdezték tőle : — Mit iszunk, biró uram ? — Sört, — volt a felelet. — Ugyan ne igyuk azt a komisz német lőrét, — mondták neki, — hanem valami jóféle karcost. Bánom is én akármit és akármennyit isztok is. Rendeljetek A fiuknak se kellett több biztatás. A Mumm-ok egymásután durrogtak és a vacsora végeztével 11 pezsgőspalack sorakozott szép hadirendben az asztalon Fizetésre került a sor. Lepény uram menüje állott egy rostélyosból, egy kenyérből és háromdeci borból. A pincér pedig pengőforintokban 133 forintos számlát terjesztett elő. A biró nagy szemeket meresztett a fizetőcédulára, kifizette s csak azután szólt oda vendégeinek: — No ilyen t s jogászokkal sem ülők le többet vacsorázni! Még jobb eset volt az alábbi. Komócsy József, a nagy költő egy képviselőválasztáson Csabán járt. Találkozik Lepénynyel, akiben talán a világ legjobb kortese veszett el. Mondja neki : — Mondja csak biró ur, okos ember léttére hogy tartózhatik az ellenzékhez ? Lepény uram nem jött zavarba., hanem imigyen vágta ki magát: — Tudja uram, én egyszerű parasztbiró vagyok. Rajtam tehát nem lehet csodálkozni. De nem értem, hogy poéta uram, aki olyan nagy tudós, hogyan beszélhet ilyen szamárságokat ós hogyan választhatta meg alelnökének a PetőfiTársaság. Erre a tromfra meg Komócsy nem tudott válaszolni. Az öreg Lepényről tudva volt, hogy hűséges zászló tartója a 48-as eszméknek. Egyszer aztán mégis megtagadta az elvhüséget. Nem állt ugyan a kormánypárt táborába, de községi politikát fogadta kedvencévé. (Itt közbevetve meg kell jegyeznünk, hogy Lepény uram tarkója ekkor már javában deresedett.) E Pálfordulás alkalmával követte el az ellenzék azt a remekül sikerült tréfát, hogy kipublikáltatta a városháza erkélyéről, miszerint elveszett egy szürke kutya; aki visszahozza, illő jutalomban részesül. Mikor megtudta az öreg Lepény, hogy róla van szó, iszonyú dühbe gurult, de később maga is jót mulatott a sikerült ötleten. Jó is lett volna az öreget visszacsalni, mert ahova ő állt voksával, ott biztosítva volt a diadal. Amikor Lepény uram a birói pálcát tisztes szolgálat után letette, visszavonult a közszerepléstől. Csak családjának és gazdaságának élt. Jól fiatalos életkedvvel és energiával mind a kettőnek. Aminek legkétségtelenebb bizonyítéka, hogy 70 éves korában még saját fiának a keresztelőjét ülte, a vagyon ped szemlátomást növekedett a kezébe Fiatalos életkedvét, lelkének ruganyc ságát meg is őrizte élete legutolsó na jáig. Utolsó mókái között legérdekesel: volt az, amelylyel Áchim L. András

r a gerendási diadaltorra való meghiv visszautasította. Emléke sokáig fog élni a hálás kor szivében. Inzultált lapszerkesztő. S Botrány a gyorsvonatkn. — Áchi L. Andrást diszkvalifikálták. Áchim L. András és Boros j B r i n d u s Mihály révén ismét szomorú I szenzációja van Csabának. Olyan, amely S minden jóiflést kihiv maga ellen. Az arculcsapott fél természetesen ismét a sajtó, amely törvényben biztosított jogával élve, elég vakmerő a paraszpártnak hatalmasra növekedett vezérét és annak ténykedéseit kritika alá venni. Arról van ugyanis szó, hogy Áchim L. András és hűséges fegyvertársa, Boros Brindus Mihály előbbi szóval, utóbbi a legvakmerőbb módon tettleg inzultálták Székely Bélát, a Békésmegyei Függetlenség szerkesztőjét. Az eset annál súlyosabb elbírálás alá esik, mert a felháborító inzultus a budapest-aradi gyorsvonaton történt, tehát olyan nyilvános helyen, ahol Csabának legújabban kiállított szegénységi bizonyítvány hírét az ország legkülönbözőbb vidék utasainak is tudomásul kellett venniök. Nem első esete ez Áchim L. Andrásnak. Azt hiszi az elhatalmaskodott parasztképviselő, hogy joga van csizmájával rugdosni mindazokat, akik csak útjába kerülnek. A kinos esetnek első reakciója különben már jelentkezett. Áchim L András képviselőt ugyanis diszkvalifikálták. Hihető azonban, hogy ezzel még nincs megtorolva a brutális támadás, amelynek részleteit egy szemtanú, W. M. birtokos elbeszélése alapján, alább adjuk: Az előzmények. Áchim L. András képviselő már hónapok óta ellenséges indulattal viseltetik Székely Béla iránt, aki lapjában elitélőleg nyilatkozott Áchim politikájáról és viselkedéséről. Áchim állítólag többek előtt ki is jelentette, hogy a támadásokért inzultálni fogja Székelyt, akit lapjában, a Paraszt Újságban rendszeresen támadott. A kilátásba helyezett inzultusra a csütörtöki nap adta meg alkalmat. Áchim ugyanis az nap délután Budapestről gyorsvonattal Csabára utazott Várkonyi titkára, Boros Brindus Mihály kíséretében. Boros is várta az alkalmat, hogy Székely iránt táplált bosszúját a parasztpárt módija szerint kitölthesse. Amint a keleti pályaudvaron meglátták Székely Bélát, aki szintén hazafelé igyekezett, valószínűleg elhatározták, hogy inzultálni fogják. Mezőberényig nem történt semmi. Azaz Áchim, Brindus és még egy társa, akik valóban nem tudni, milyen címen bitorolják az államvasutak szabadjegyét, az étkező kocsiban diskuráltak a munkásmozgalmakról. Ott tartózkodott báró Szentkereszthy is, egy erdélyi mágnás, aki bele elegyedvén a disputába, odaszólt Áchimékhoz: — Önök nem a nép javát, de vesztét akarják. Önök lázítók. Megáll a gyorsvonat. Az inzultus Földvár után kezdődött, amikor is Áchim és Boros kijövet az étkező kocsiból, egyik szakasz folyosóján, ahol Székely tartózkodott, összetalálkoztak, Áchim' megfogta Székelyt kabátjánál ós Brindussal egyetemben becsületsértő kifejezésekkel illették, gyalázta, majd kijelentette a előtte Áchim, hogy mindaddig, amig folytatja ellene a támadásokat, nem a törvény előtt keres magának elégtételt, hanem addig pofozza Székelyt, amig el nem távozik Csabáról. Székely tettlegességtől tartott és hogy megvédje magát, előbb kétszer is kalauzért kiáltott, majd hirtelen meghúzta a vészféket. A gyorsvonat abban a pillanatban megállt Az utasok, akiknek nagyobbrésze óriási veszedelmet sejtett, megrémülve ugráltak le. Pár percig állt a vonat, ez alatt mindhárman igazolták magukat a