Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám
1906-09-27 / 81. szám
4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1906 sz ept. 174. a legközelebbi napokban oda várják. Wekerle jelentkezni fog ő felségénél s a magyar képviselőház őszi munkarendjét fogja előterjeszteni. Turchányi Olga és Feld Mátyás életveszélyben. A Budapesti főherceg Sándor-utca 30. sz. alatti ház második emeletének egy lakását birja Turchányi Olga a városligeti aréna hires primadonnája. Ott lakik édes anyjával és gyönyörű kis leánykájával. A lakás egyik szobájából hajnalfeló kinos hörgés hallatszott, amit a kis leány vett legelőször észre. A leányka be akart rohanni a szobába, de a szoba ajtaja be volt csukva. Zörgetett, de senki ajtót nem nyitott. Erre a művésznő édesanyja lerohant a házmesterhez, aki lakatossal záratta fej az ajtót. Turchányi Olga eltorzult arccal feküdt a pamlagon. Melléből mély hörgések törtek elő és halálos tusát látszott vivni az öldöklő gázzal. Anyja, kis leánya ráborultak, ébresztették vízzel, sirtak mellette, de a művésznő nem tudott egyetlen szót sem kiejteni. Egy másik helyen pedig Feld Mátyás szin igazgató feküdt, akiből még gyöngébben törtek elő a hörgések. A körülállók azt hitték, hogy közel van halálához. A házbeliek a mentőkért telefonálták, akik nyomban a veszedelem színhelyén termettek. Élesztési kísérletük eredményes volt, mert Turchányi Olga háromnegyed órai élesztgetés után jobban lett és szóhoz tudott jutni. Ellenben Feld Mátyás csak nehezen birt egyegy szót kiejteni. Állapota fokról-fokra javult. Délig nem nyerte vissza eszméletéi, de remélhetőleg az életveszélyesen már tul van. Havazás mindenfelé. Késmárkról, Sopronból, Jászberényből jelentik sürgönyök, hogy hóförgeteg volt. A vetéseket a zord hideg elfagyasztotta.. Gyilkos fiu Hajdúnánáson Szilágyi Benedek birtokos együtt lakott édesanyjával, ki a birtok felerészét birta. Az anyós sehogy sem egyezett menyével s ez okon a reá eső birtokrészt bérbe adta. Mikor erről Szilágyi tudomást szerzett, dühében revolvert ragadt s anyját két lövéssel agyonlőtte. Aztán magát lőtte agyon A nagyváradi tábla uj elnöke. Szentkereszthy Zsigmond báró. A nagyváradi királyi tábla, amelynek kerületébe Békésvármegye is tartozik, megüresedett székének betöltése iránt megtörtént az intézkedés. A közvélemény nagy érdeklődéssel találgatta már eleve, hogy vájjon kivel fogja a kormány ezt a nagy, jelentőségteljes hivatalt betölteni, s most, hogy a személyre nézve a döntés megtörtént, tetszéssel és megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy méltó férfi jutott a diszes pozícióra. A legutóbbi minisztertanácson nyert az ügy végleges elintézést. A kormány ekkor abban állapodott meg, hogy a nagyváradi kir. Ítélőtábla elnöke zágoni Szentkereszthy Zsigmond báró kúriai biró lesz. A kinevezést a hivatalos lap egyik legközelebbi számában teszik közzé. Szentkereszthy Erdély egyik legelőkelőbb régi nemes székely családjából származik. A család őst Apafi Mihály fejedelemsége alatt költözött Kolozsvárra s a református vallásra áttérve, fokonkint magas hivatalra emelkedett. 1726ban nyerte el a bárói rangot s a következő évben megkapta a Törökországba kibujdosott Mikes Kelemen zágoni birtokait maga és törvényes utódai számára. Ezóta a báró Szentkereszthy család nagy szerepet játszott Erdély történetében ós közéletében. Tagjai főleg a katonai ós jogi pályán tűntek ki. Enrek a családnak a sarja Szentkereszthy Zsigmond, aki 1850-ben született, tehát ma ötvenhat éves. Miután jogi tanulmányait kL'ínő eredmónynyel a kolozsvári egyetemen elvégezte, először Marosvásárhelyre királyi táblabírónak, majd Kolozsvárra törvényszéki elnöknek nevezték ki. Neve itt különösen az 1894 évi hires memorandum-pör alkalmával lett ismertté "országszerte. A memorandumpör végtárgyalását ugyanis ö vezette s tisztét oly nagy buzgalommal bá oly lelkiismeretes páratlansággal látta el, hogy ugy a magyarok, mint az oláhok általános elismeréssel emlegették. Ekkor már kúriai birói rangban volt. Kiváló képességeit ismerve, már két évvel ezelőtt kombinációba került a neve, akkor, amikor Ritoók Zsigmond, a nagyváradi királyi tábla néhai elnöke betegeskedni kezdett. Lányi Bertalan akkori miniszter azonban meglepetésszerűig Sável Kálmánt nevez-e kí a magas méltóságra, Szentkereszthyt pedig Kolozsvárról a fővárosba, a Kúriához léptették elő, ahol mostanáig mint az I. bíintető-tanács referense végezte hivatását. Most aztán követni fogja az elhunyt Sável Kálmánt a diszes tisztségben. ÚJDONSÁGOK. A csabai választás. Még mindig teljes szélcsönd és teljes bizonytalanság. A pártok hallgatnak, mintha legalábbis hónapok választanának el bennünket a választás napjától. Pedig három-négy héten belül megtörténik az alkotmányos mérkőzés. Kik között, az a holnap, vagy a holnapután titka. Jelöltek csak kombinációkban szerepelnek s egyetlen tény, amit niegörökithetünk, hogy a peticionáló párt, amely a 48-as vezető polgárokat számítja táborába, leszámoló gyűlésen érintvén a csabai választást, kimondotta, hogy eltekint a pártpolitikától és olyan jelöltet támogat, akinek személye garanciát nyújt Csaba bókéjének és fejlődésének biztosítására. Mindössze ennyi a bizonyosság. Valószínűleg kialakul azonban a helyzet, amint a képviselőház elnökének leirata leérkezik a központi választmányhoz ós ez megállapítja a választás napját. Az is tény, hogy Áchim, aki most audienciát remél a királytól, ha terve nem sikerül, tudniillik a királykegyelem nem adja vissza választói jogát, akkor nem lép föl, hanem helyette Garami Ernőt, a Népszava szerkesztőjét jelöli a parasztpárt. Egyébként a parasztpárttal szemben való szervezkedés szükségességét uton-utfélen hangoztatják, de sem a 48-as párt, sem az alkotmánypárt eddig tanújelét nem adta komoly föllépésének. - Időjárás. Az országos központi időjelző állomás mára váitozékony, hüvöseób időt jelez, elcsapadékkal. — A vármegye őszi közgyűlése. Jeleztük lapunkban, hogy Békésvármegye törvényhatósága rendes őszi közgyűlését október 9-én tartja meg. A közgyűlés tárgysorozata most készült el, és eddig összesen 97 ügydarabot foglal magában. Ezek jelentősebbjeit már jóformán mind ismertettük lapunkban. Megjegyezzük, hogy ez a tárgysorozat a közgyűlés napjáig több ügydarabbal fog bővülni, amelyek előkészítésén most dolgoznak a vármegyeházán. A közgyűlést megelőző napon a közigazgatási bizottság tartja rendes havi ülését és mindkét gyűlésen a főispán elnököl. — Ankét a Duna Tisza csatorna ügyében. Annak a nagyszabású akciónak, amelyet legutóbb vármegyénk főispánja terelt napirendre a Duna-Tisza csatorna kiépítése ügyében, tegnap jelentős ankét folyt le a fővárosban a központi városházán. Az ankét Csongrádmegye alispánjának, C i c a t r i c i s Lajos drnak a kedvezményezésére ült össze, hogy határozzon afölött, miszerint a csatorna Szentesnél torkoljon a Tiszába. Az értekezleten vármegyénk községei képviseltették magukat. Ott voltak többek között Ambrus Sándor alispán, B u c s k ó Koriolán dr. polgármesterhelyettes, — Hoffmann Ferencz főjegyző, továbbá a megye majdnem valamennyi községének kiküldöttei. Az ankét tagjai délben tisztelegtek Kossuth Ferencnél, délután pedig megkezdették a tárgyalásokat, amelyeknek < redményéről lapunk legközelebbi számában adunk tudósítást. — Csaba járási számvevője. Lapunk mult számában közöltük a Békésvármegy e területére kinevezett járási számvevők névsorát. Ezek közül a csabai járási számvevőjéé hiányzott, akit most nevezett ki a belügyminiszter G o 1 i á n Lajos kassai adótíszt személyében. Itt megjegyezzük, hogy a járási számvevők szeptember 30-án foglalják el hivatalukat és október elsején már megkezdik mükö désüket. — MegsemmisLett határozat. A vármegye egyik legutóbbi közgyűlésén olyan határozatot hozott, amelynél fogva S t a r k Sámuelnek, gyulai közkórház husszállitójának a húsdrágaságra való tekintettel megengedte, hogy az egységárakat 20%-kal emelje. Ez összeg mintegy 9000 korona töbletet tett volna egy évben, miért is a belügyminiszter a határozatot megsemmisítette. A megsemmisítés indoka az, hogy ilyen kedvezményre a szállító érdemeket nem szerzett, másrészt mert ilyen kedvezmények engedélyezése elveszíti a szerződések célját és komolyságát. A megsemmisített határozattal az októberi közgyűlés fog foglalkozni. — Eljegyzések.P r i b é k Mihály gyulai posta ós távirdatiszt eljegyezte Tóth Ilonkát, Tóth János vendéglős leányát. A c z é I Annuskát, A c z é 1 Sándor orosházi orvos leányát, eljegyezte S t r a s s e r Mihály kunbajai gazdatiszt. — A belügyminiszter és a csendörsógi szolgálat. Gróf Andrássy Gyula belügyminisztertől érdekes leirat érkezett a napokban Gyulavárosához. A leirat arról kér felvilágosítást, hogy mennyi a rendőrség l 'tszáma Gyulán és kérdi, hogy a rendőrfőkapitánynak a várossal szemben miképpen van szervezve hivatali és szolgálati viszonya. A leiratból arra következtetnek illetékes körökben, hogy a belügyminiszter a iendőri szolgálat helyett csendőrségi szolgálatot akar bevezetni Gyulán. E reform behozatala régi törekvése az alföldi városoknak, s ha valahol áldást hozna, ugy az első hely bizonyára Csaba volna, ahol hatóság nemtörődömsége fejtetőre állította a személybiztonságot. Melegen ajánljuk hát a csabai felőljáróság, mint a törvényhatóság figyelmébe, hozza meg az áldozatot a köznek és tekintse sürgős feladatának felírni a kormányhoz a csendőrségi szolgálat behozatala érdekében. — Cirkusz Viktor Csabán. Október hó 2-án Csabára érkezik Magyarország egyik legelőkelőbb cirkusza, amely jelenleg Temesvárott működik. A társulat elsőrendű erőkkel bir, kik mind válogatott művészek s október 2-án már meg is kezdi világvárosi müsoru előadásait. A cirkusz, mely már az elmúlt időben is szerepelt Csabán, nagy élvezetet fog nyújtani közönségünknek. — A Fiume és Széchenyi-ligeti vendéglő gazdát cserélnek. Csabának két jónevü vendéglőjé cserél gazdát ós már részben cserólt is. A Szóchenyi-ligetivendóglő bérletét ugyanis W o c z e t Adolftól K e 11 e r Ferenc volt békési vendéglős vette át, a Fiume szállót pedig K e tt e r Károly, jelenlegi bérlője december elsején B a r t o s Jánosnak, a Nádor szálloda volt jónevü bérlőjének adja át. Ketter Károly, a közbecsülésben álló szálló hitvesének betegsége miatt válik meg Csabától ós Királyhalmán fog letelepedni, ahol szőlőgazdaságot fog folytatni. — Tél szeptemberben. Csak e hét első napján köszöntött be a lombhullató ősz, az utca képe mégis decembert mutat. Hirtelen, majdnem minden átmenet nélkül búcsúzott a nyár, és igy hirtelen kikerültek a naftalinba fürdetett téli felöltők szekrényekből. Bolondját járja az idő, amely elsikkasztotta a kellemes őszi napokat ós helyettük hol jégesőt, hol még havat zudit a nyakunkba. Fázósan, dideregve húzódunk össze és vigan pattogó fahasábok mellett emlékezünk a nyárról, amely elmúlt, mint a hogyan minden elmúlik a világon . . . — A körösparti községek szabad kikötői. Békés, Mezöberény, Köröstarcsa, Kőrösladány, Gyoma, Endrőd, Békésszentandrás ós Öcsöd községek a földmivelésügyi miniszternek rendelete folytáő megjelölték a szabadkikőtőket, az ezeken szedendő dijakat és megállapították az idevonatkozó szabályrendeletet. Ezeket a vármegye jóváhagyás végett most terjesztette fel a földmivelésügyi miniszterhez. — A jóváhagyott sorozási terv. A honvédelmi miniszter értesítette Békósvármegyét, hogy a vegyes bizottság által megállapított októberi fősorozás tervezetét, amint az azt annak idején ismertettük, jóváhagyott. Itt még jelezzük, hogy a sorozó cizottságok elnöki teendőit Orosházán Sarló Elek dr. tb. főorvos, Szeghalmon Krisztó Pál dr. főorvos, Szarvason Z 1 i n s z k y István, Csabán, Gyulán, Békésen és Gyomán pedig felváltva vármegye alispánja ós főjegyzője fogja teljesíteni. — Statisztika a dispenzációkról. Statisztika korszakot élünk. Mindent a számok halmazán át bírálunk el. Igy történik meg,*hogy a belügyminiszter arra is kíváncsi, hogy H.ymen rózsaláncait hányan veszik fel alispáni dispenzációval. Békésvármegyében az alispáni jelentós szerint a mult évben 172 esetben adtak ki házasulandóknak dispenzációt. Ez adatra különben a belügyminisztériumnak az anyakönyvi törvény módosítása alkalmából van szüksége. — Töszskönyvezés Endrödön. Endrőd község közdüllő útjainak törzskönyvezését kedden ós szerdán ejtette meg az e célra kiküldött bizottság. Az aktuson a vármegyét Kiss László elsőjegyző képviselte. — Életuntak. Szabó István dobozi gazda vasárnap éjjel pillanatnyi elmezavarában a kútba ugrott. A hül'és folytán tegnap meghalt. — G o t i r Lajos 84 éves szarvasi aggastyán életuntságból felakasztotta magát. Hozzátartozói csak holttestére akadtak. A benedeki földvétel. A leszámolás a törvényhatóság előtt. Bókósvármegye törvénykatóságának október 9-én megtartandó közgyűlése főbb tárgyait jóformán ismertettük már lapunkban. A napirendre kerülő közügyek sorában jelentősebb érdekkel bir a Gyulaváros által parcellázás céljából megvásárolt benedeki földek leszámolása. Ez ügy már szerepelt a mult közgyűlésen is, akkor azonban a törvényhatóság nem hozott benne érdemi határozatot, mert a leszámolási javaslat nem volt kellően előkészítve. E munkálat elvégzésére a vármegye alispánja a megyegyülós határozataként a pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséget kérte föl, amelynek részéről D u b á n y i Imre és S a 1 István számellenőrök tételenkint felülvizsgálták az elszámolási aktákat. A vizsgálat eredményekónt a megkötött szerződésekből a parcellázásra és annak eredményére vonatkozólag a következő statisztikát állapították meg: A benedeki földbirtokból eddig eladott a bizottság 3051711 holdat, amelylyel szemben az eladatlan rész 2446-39 holdat tesz ki. A megvásárolt földterület vételára, mint tudvalevő, 1,800-000 koronát tesz ki. Ennek fedezetéül befolyt a parcellákban eladott földekért 1,345-192 korona 35 fillér, épületek, akácfák és korlátok értékesítéséből 27 725 korona 50 fillér, összesen 1,327-917 korona 85 fillér. Ez összeget leszámítván a vételárból, Gyulavárosát mindössze 427-082 korona 15 fillér fogja terhelni. Mit ies'WBlBB&i- egészségünket megóvjuk IJJÜM • mert csakis a termeszetes szeii Savas ásványviz erre a legbiztosabb óvószer. Elsősorban az I -ső tesTéísavas natrontartalmú ásványvizet, a MOHAI Számos orvosi szaktekintély által ajánlva. Elismerő nyilatkozatok a forrás leírásának ismertető füzetében olvas ható. Háztartások számára másfélliteresuél valamivel nagyobb üveÁGNESHAgö Á C # mely ideges gyomorbaj, légcső-, tüdő-, gyoIUIt£lAO-l, mor- és bélhurut, csontlágyulás, vese- és hó lyagbántalmak eseteiben 26 év óta kitűnő eredménnyel használtatik és ragályos betegségektől, mint typhus, cholera megkíméltettek azok, akik közönséges ivóviz helyett a baoteriummentes mohai AGNES-forrás vizzel éltek. gekben minden kétes értékű, mesterségesen szénsavval telitett viznél, sőt a szódavíznél is olcsóbb, hogy az AGNES-forrás vizét klegszegényebb ember is könnyen megszerezhesse s hogy bárki által olcsón beszerezhétő legyen, már a vidéki nagyobb városokban is leraktok szerveztettek, ugyanott a forrás lerrasan t»k ismertető toete ^gyen OOPVIZ!