Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-09-08 / 76. szám

5 — Kitüntetett gazdasági cseléd. A'be­csületes munka mindenütt megtalálja megérdemelt jutalmát. Szép példa erre Pintér János gazdasági cseléd kitün­tetése. Pintér János évek hosszú sora óta szolgál a gyulamezői uradalomban. Szorgalmával és jómagaviseletével min­dig jó példával járt elő, s a munka so­rában is az első volt cselédtársai között. Hűsége nem is maradt észrevétlen. A földmivelésügyi miniszter ugyanis 100 arany koronával és arany oklevéllel ju­talmazta Pintér Jánost, akinek ez a ma­gas helyről jövő kitüntetése ujabb di­csősége a föld népének. A kormány ki­tüntetését Pintérnek az orosházi járás főszolgabirája ünnepélyes aktus kereté­ben fogja átnyújtani. — Eimaradt tanulmány-kirándulás. La­punkban több alkalommal megemlékez­tünk arról a társas tanulmányi kirándu­lásról, amelyet a Békésvármegyei Gaz dasági Egyesület elnöksége tervezett az Al-Duna és a bukaresti kiállítás meg­tekintésére. Az elnökség a kirándulást 20 résztvevő jelentkezéséhez kötött. Mi­vel azonban még ennyi gazda sem je­lentkezett, a tanulságosnak ígérkező ki­rándulás elmaradt. — Második nyár. A forró nyárnak elkésett verőfényes sugarai ömlenek végig az utcákon, melyet bizony ezek a kései sugarak is ugyancsak felmele­gítenek. A nyár bucsúzása az idén na­gyon érzékeny, szinte tüzelő a kövezet is a napsugarak heves csókjától, a hő­mérő pedig ismét magasra száll. De hiába mindez, bárhogyan ragyog a nap­fény, már őszre jár s elkésett sugarak ezek, a vénasszonyok nyara ez, melyet ugyan udvariasságból az előre haladott korú hölgyek nyarának kell neveznünk. — Ki akar egyéves önkéntes lenni ? Bizonyára van olvasóink között akár­hány fiatal ember, ki annak idején ta­nulmányait félbehagyta és igy a három éves terhes katonai szolgálatnak néz elébe. Debrecenben már évtizedek óta sikeresen működik az országszerte ki­tűnő hírnévnek örvendő LICHTBLAU ALBERT—féle állami felügyelet alatt álló katonai előkészítő tanfolyam, hol mindazon ifjak, kik a megkívánt iskolá­kat nem végezték, előkészültségükíe és foglalkozásukra való tekintet nélkül megszerezhetik az egyéves önkéntesi jogot. Születési óv okvetlen közlendő. Prospektust bárkinek készséggel küld Lichtblau Albert intézeti igazgató Debrecen, — Helyrei azitás Lapunk egyik utóbbi számában hibás tudósítás alapján azt közöltük a gyászrovatban, hogy Bálint Gézáné gyulai úriasszony meghalt. E hir téves információn alapult, mert Bálint Gézáné él és örvend az életnek, de B á­1 i n t Katalin, egy férjétől elvált iparos asszony halt meg. Kisértő milliók. Csaba a milliós mesében. A gyulai törvényszéknek hirnévre vergődött volt szolgája, Lőkösházy Ferenc milliói még mindig kisértenek. Néhai Pomucz tábornok tengerkincsei hol fel, hol meg eltünedeznek az Óceánon túl. Úgyannyira, hogy az óriási örökség históriája még mindig nem tekinthető komoly dolognak, csupán mesének. A hatvan millió koronák ugyanis nem egyszer már hatvan havannákra reduká­lódtak, máskor ismét töméntelen meny­nyiségükben már félig a túlboldog tör­vényszéki szolga zsebében csörögtek. A milliós meséről, mely időről-időre feltámad és izgalomba hozza a gyengébb idegzetüeket, ismét kerekedett ujabb hir. Eszerint ugyanis a Pomucz-féle örök­ségi ügy közeledik a végleges megoldás felé. Lőkösházy Ferenc, a milliók váro­mányosa, az utóbbi hetekben megmoz­gatott minden követ, hogy a milliók birtokába jussanak. Járt-kelt mindenfelé, ahol csak ügyének erős, kitartó, képzett támogatókat vélt nyerni. Erre pedig azért volt szükség, mert az irigyelt szolgának veszedelmesen megszaporod­tak a versenytársai. Nem is bolondság hatvan millió koronák boldog tulajdo­nosának lenni! Lőkösházy érdekeinek hathatós védelmére a fiskálisok egész hadseregót mozgósította, legutóbb pedig Bakonyi Samu országgyűlési képvi­selőt kérte fel öröksége megszerzésének közbenjáróul. Bakonyi Samu intézkedett, hogy Lőkösházynak minden eszköz rö­vid időn belül rendelkezésére álljon. A szerencsés szolga pedig erősen hiszi, hogy az Unió illetékes hatósága azon­nal kiszolgáltatja a reá eső milliókat, ha hitelesen bebizonyítja, ha feleségé­nek n n gy anyja csakugyan testvére volt Pomucz Györgynek, az Amerikába szár­mazott dúsgazdag tábornoknak. Hogy Pomucz tábornok egyáltalán kivándorolt-e Amerikába s ha igen, dús­gazdag volt-e, az mind kétséges. Tény az, hogy a milliók várományosa erősen törtet az örökség után s hogy ehez való jogát bebizonyítsa, legutóbb Csabán is járt adatok gyűjtése céljából. A görög­keleti parochiát látogatta meg Csabán Lőkösházy, aki azt mondja, az itt szer­zett adatok kétségtelenül igazolják, hogy a szegény szolga rövid idő múlva a bérces haza leggazdagabb polgárai közzé sorolja magát. Egyébként Lőkösházy Ferenc Csa­báról a szerzett adatokkal egyenesen Lúgosra utazott, ahol Brezanovics Co­riolán ügyvédet bizta meg hiteles csa­ládfájának elkészítésével — Lőkösházy döntő erejűnek tartja ezen okmányt, amely néhány hét múlva elkészül, ami­kor is azt Bakonyi képviselő a szüksé­ges iratokkal egyetemben illetékes uton azonnal megindítja Amerika felé. Á dezinficiált esők. — Alapszabálytervezet. — Brüsszelben, liga alakult a mikróbák ellen való vedekezés céljából. A mikroba­ellenes liga tagjai folyton nagjy gonddal fertőtlenítik magukat és a körü'öttük levő helyeket. Minél több baktériumot ölni és minél kevósbbó terjeszteni a fertő'.ő beteg­ségeket — ez a jelszavuk. Az ifjusíg, mely ben ezt olvasom, azt is közli, hogy a liga taej-ú nem csóko'óznak, mert félnek a csók utján vándorló bacil'ustól Ez az a pont, ahol én közbelépek. Nem osókolózni — ez kissé szigorú. Csókolózzanak, de a kellő fertőtlenítéssel. Es ezennel meg is osinálom a liga alap­szabályainak a csók, csókolt és csókoló fertőtlenítésére vonatkozó fejezetét. Tehát XXIV. FEJEZET. A csókról. 1. §. Csók előtt a csókoló köteles a megcsókolandó ajkát szublimát oldatba (2 promille) mártott Bruns-féle sterizilált vat­tával megdörzsölni. 2. §. A bedörzsölés után a megcsóko­landó szájürege gyengeoldatu langyos bor­vizzel öblítendő, mely öb ifés után egy másfé|percig tartó kálium-hipermangani öblítés következik, majd az íny, bedörzsöl­tetik 60 százalékos a kohollak 3. § A csókoló köteles ugy a borviz­oldat, mint a káliumhipermaganát-oldat és az alkohol valódiságáról ós helves percen­tuációjáról vegyi uton mfggyőződést sze­rezni. s erről bizonyítványt állítani ki. 4. §. A csókoló a maga ajkát gyön­gére o d >tt lysolba mártott Bi uns-ftle ste­rilizált vattával ua;y alu 1, mint felül, sőt kivü és belül köte'es b -dörzsölni. 6. §. A mennyben a csokóló v-tgy a megcsókolandó térti (Iromo masculini ge­neri), köteles a bajuszát vörös karbolpor­ral avagy oltott mészszel a le ^laposabban dezinficiá ni, s aztán gvöngeoldatu sósav­val, (acidum 'muriaticum) av>gy kénsavval (acidum sultüricum) benedve iteni. 6. §. A nyaküártyák dezinfekciójára az orron át felszívott gyönge ezüstvegyü­letek, mint: protar^ol, argonin, argen em, nitricum, novargon avagy cuprum sulfuri­cum használandó. 7. §. Csók előtt mindkét fél köteles torkát tanninpor behívásával dezinficiálni, azután erős timsóoldattal addig garga­lázni, míg halántékén az erek ki nem da­gadnak. 8. §. A csókoló szájüregének fertőt­lenítésére nézve lásd a 2. §-t. 9. §. Maga a csók művelete az orr­lyukaknak Bruns-féle sterilizált és jodo­form avagy xereformporba mártott vattá- t val való tamponirozása után csukott száj­jal történik. 10 § A csóknál az ajkak nem köz­vetlenül érintik egymást, hanem a csóko­lódzók ajkai közé egy félméter széles és ugyanoly hosszú Billroth-batiszt teendő, mely előbb 9 százalékos karbololdattal mo­sandó le ós nedvesen hagyandó, használat után pedig rögtön elégetendő. 11. §. A csókolózás folyamán mind­eme müveletek anuyiszor ismétlődnek meg, ahányszor a felek csókot váltani kívánnak. J2. §. A csókolózás bevógeztóvel mind­két fél lysolba mártott fogkefével addig köteles dörzsölni az ajkát, amíg halánté­kán az erek ki nem dagadnak. Ennyi az egész.. Hitemre — nem sok. Ezt a o s gondosságot mindenki köteles szem előtt tartani, ha csókolózik. Legalább is az, aki müveit embernek tartja magát.. 5 Z I N HÁZ. — Színészek Békésen A mai nappal a vármegye négy helyiségében működik nyári színtársulat. A' negyedik művész trupp, amely most köszöntött be Bé­késmegye földjére, Polgár Károly színtársulata. Polgárók Békésen a bér­ház dísztermében ütötték fel tanyájukat, ahol ma este kezdik meg a négyhétre terjedő szezont. Henneb erg-selvem terenként 60 krajcártól 11 írt 35 krcárig blousokro és ruhákra. Franko és már vámmentes en házhoz száll itva. Minták kívánatra bérmentve kü­detnek. Henneberg- selyemgyára Zürich, az egeres h a beteg gyermek, a gyomorbajosok régofd bevált tápláléka Megóv d hdnvásfól.bmGnéatpelhurotlól és elhárítja ezeke, AgyenÉpO ásról ismemto füzérét ingyen küld NESÍIf * Wien l.,Biber5tra558l1. » KUZGAZDASAG — A békéscsabai gazdasági munkás­közvetitönél a munkáskereslet a követ­kező: Flechmann Antal vállalkozónál Budapest, VIII., József-körut 17. az. 25 napszámos ; Kárándi uradalomban, u. p. Sárospatak, 22 cséplőmunkás ; Pressbur­ger Mór Mezőtelegd, (Bihar m.) 30 ku­bikos; Malagurszky Fülöp vállalkozó Mikanovcza, Szlavónia 50 kubikos; Ura­dalmi Intózősóg Csongrád Felgyő, 24 cséplőmunkás; Hampel Mihály vállal­kozónál Nagyenyed, 50 kubikos ; Alsó­tarnavölgvi vizszabálynzó társulat Tar­naeörs, 300 kubikos;' Fuchs Testvérek­nél Budapest, VIII., József-körut 18. sz., 20 tóglavorő munkás ; Állami vizmester­ségnól Ökörmező, (Máramaros m.) 30 kubikos munkás; Bodor József vállal­kozónál Gyergyószentmiklós, 30 kubikos. Gabona árak. Békéscsaba, szept 7. A budapesti gabonatőzsde irány­zata lanyha Ami eladás történik, csak olcsóbb árakon lehetséges. A csabai piacon az árak: I- rendű búza 13 00-13 20 IJ- „ 12-80—13 00 Árpa 10-40—1060 Csöves tengeri .... 6-00—6 20 Budapest, szept. 7. (Saját tud. táv.) Készbuza lanyha ; októberi buza 13 94, tengeri 11-70. flcacvárfiirrirí Budapesten. Nyári és tél­UadSádllUl U U gyógyhelv, a raaayar ír­galmasrend tulajdona. Elsőrangú kénes hévvizü gyógyfürdő; modern berendezésű gőzfürdő, kényelmes iszapfürdők, uszodák, török-, kő- és márványtürdők; hőlég-, szénsavas- és villamosviz-fürdők. Ivó- és belégzési kúra. 200 kényelmes lakószoba Szolid kezelés, jutányos árak. Prospektust ingyen és bérmentve küld az igazgatóság. Misits János, fogászati műterme o • Békéscsaba, Kocziszky-ház 1. eme et. £T#.Ít! ejjjes fo^ak s fog- sorok, 18S: arany fogko on;i, gyökér fogak és áthidalásokat Kzá j id ' ÍH it^l <ÜH stb. stb. Elegáns férfi-öltönyöket, felöltőket a legdivatosabb an­gol különleges kel­mékből készítenek ELLMANN T E S TVÉ R E K Békéscsabán, Fő-tér. Vidékre történő meghívást készségesen fogadnak EGYEDÜLI 8ÓSB0RSZÉS A LEGJOBB SÓSBORSZESZ MINDENÜTT KAPHATÓ FABIAN^ SZANATÓRIUM SÓSBORSZESZ B05NER EJ U DAP £ SX m cn -aJ bjO . < O N Ü) M e/5 <D C <V U m C/9 fMfe -aj U) o G O CL. a fői felöltő* riikiara Legkénye ebi izlésm't majfalalö es dúj választan kipluló\ csaXis Klein Gézánál B^k^scsab a, Vasút-utcza. Tüichnai-féle li íz o B rf O í/) oo n 0> CL (D U) . (a N £ Jü­Cfl üöi felöitök rak tara i i

Next

/
Thumbnails
Contents