Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-09-06 / 75. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIIl-ik évfolyam.ffi-ik szám. ^Csütörtök, szeptember 6. BEEÉSMEGTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtf-kön ElrŐFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éonegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF Laptulajdonos: SZIHELSZK7 JÓZSEF adó van szabadságon. És igy tovább. S mikor e kálváriát tízszer végig jár­tuk, akkor kell legtöbbször megtudni, hogy: barátom, sajnálom X. gróf, Z. főherceg, kormányférfi óhajára máskép kellett tennem, fontos közszolgálati ér­dekből nem tehettem eleget óhajod­nak, majd máskor, stb . . 1 300 ügynek a felvétele és előzetes elválaszolása tehát két heti munka. Az elintézése átlag 1500 ut Budapesten, 3000 kihallgatás és értekezés, 2000 le­vél stb. összesen egy embernek teljes esztendőre való elfoglaltság. Dehát hogy tudjak ennek eleget tenni, ha minden két hétben küldenek fel egy egész évre való munkát? De nem is lehet, nem is kell, nem is szokás. Ha külön irodát tartunk rá, akkor se lehet, Ha szivvel-lélekkel rajta csüggünk: akkor se kell. És egyálta­lán nem is szokás. Nem lehet: mert ha a 300-at el­intéztem, ennek olyan hire fut, hogy ennek alapján 10,000 uj ügy jön föl . . . S tegyük fel, hogy ezeknek is ele­get tettem, erre már egy millió lenne az évi számom. Igen de akkor már panamista-gazembernek vagyok kiki­áltva : mert nem hinné el rólam senki, hogy boldognak-boldogtalannak ingyen lótok futok. És igy igaza is volna. Mert nem is lehet megtenni ingyen. Nem pedig : az eljárási költségek miatt sem. 100000 ügynek csak szaladgálási, leve­lezési stb. költsége legalább egy kerek millió forint. 6000 darabé 60,000 fo­rint. Hát megkereshet-e az illető eny­nyit máshonnan ? Ingyen tehát nem lehet, pénzért pedig csinálni: gaz­emberség. De nem is kell eljárni. Nem köte­lesség. A saját kerületén kivüli dolgo­kért nem is szokás. Ha az emberek annyira megbolondultak, hogy egy ügy­ben 30 —40 ismerős és ismeretlen kép­viselőnek irnak, azok is annyira utá­nuk bolonduljanak, hogy mind a 30-40 i futkosson az egy ügyben ? Elég, ha a kerületi képviselője fut. Mert itt a bibi. Akár ismerem, akár nem, beállít hozzám az ember, Járjak el a dolgában, adjak ajánló levelet. Miért? Mert neki ugy tetszik. És 201 m'llió ember nem tudom hány millió ügyben ezt mondja 5 — 10 — 30 képviselőnek! Tessék kiszámítani: hány­szorosa ez az összes állami ügyeknek ? Egy kinevezés — egy ügy a ható­ságoknak : átlag 300 pályázat az állást keresőknek. Hatezer protekciós ügy­szám — a képviselőknek. Mert az egy állásért pályázó 300 ember mindenike átlag 20 képviselőhöz folyamodik. Kinek tegyen eleget a képviselő ? Melyik képviselőnek kívánságát telje­sítse a kormány? Mindenkinek nem tehet eleget — nem teszi meg hát senkiét sem. Kinevezik, akit tetszik, aki soron van, akit a hatóságok ajánlottak. Azonban — és itt meg kell állani - az eredmény mégis megvan. Mert a miniszter feljegyezvén a közben­járókat, minden kinevezés után, hű­ségesen értesiti mind a 20 képviselőt, hogy kívánságának megfelelt. A 20 képviselő pedig, mielőtt a hivatalos lapban megjelent volna, örömmel ér­tesiti mind — a boldog kinevezettet, aki élete fogytiglan dicséri az ő nagy­nevű — pártfogóit. Igy megy ma már igen sok ügy­ben, sőt tovább is. Van olyan élelmes miniszterünk is, hivatalvezetőnk is, aki Protekció-diih. A „Békésmegyei Közlöny" számára irta; Lengyel Zoltán. Tudjátok-e, hogy mi az a pro­tekció-düh ? Ugy tapasztaltam: vala­mikor egy egészen ostoba politikai kecske eldicsekedett azzal, hogy ő ott fenn micsoda nagy ember. Kinevez, áthelyez, előlépteti, koncessiókat kiesz­közöl. Kinek mi tetszik, megszerzi. Közvetítő szent ő a kormányzat min­denhatóihoz. Áldást osztó bőségszaru az elhagyatott vidékiek számára. És a vidékiek ezt elhitték. Es szállt a hir tovább. És ahogyan szállt, mind több és több embert ragadott magá­val és mind többet fogott el a pro­tekció-láz, mig végre fákat, sziklákat tördelve, elborította az egész országot és maga alá temetett minden köz­ügyet és minden embert, aki azzal foglalkozott. Nem minden protekciós ügy keletkezett ekként. Akárhogyan is jöttek azonban rá: hatásban mégis egyforma. Veszedelem a nemzetre, pusztító a közerkölcsökre. Mert hát mi a protekció ? Nem a közügyek elintézése. Ez kötelessége annak, ki felvállalta. Nem is kerülete és vidéke jogos igényeinek kivitele a kormánynál. A pártfogás és vélemé­nyezés is helyén való. Minden vidék dolgát a maga választottja ismerje meg és csinálja is. Nem is bizonyos fontos állások betöltésére nézve (államtitkár, főispán stb.) adott vélemény. Bizalmi állásokat a hivatottak bizalma szerzi és tartja meg. A protekció: jogosulatlan előnyök kieszközlése a többi jogosult rovására. Tehát tisztességtelen verseny. Előhala­Bekesmegyel Közlöny tarcaja Késő. Ha még egyszer találkoznám veled, El sem engedném többé a kezed. Át, meg átfogna két gyönge karom, S mig ránk hajolna a sziklarom, Selyemfűből vetnék ágyat neked S megcsókolnám a két okos szemed. Csókolnám reggel, csókolnám este, Örök szerelemmel! Mégis, de sokszor elfog a kétség! Ha megkisé/tne a hír, — dicsőség És elcsalna harcba, háborúba, Győzelmet ígérve, osztogatva. Otthagynád-e csöndes kis otthonod, Csakhogy babér borítsa homlokod, Hideg borostyán és sok-sok virág, Egy szál virág helyett ? Vagy asszony volnék, én is hiú asszony ! — Kire bár a menny üdve ragyogjon — Párom csak annál jobban imádnám, Ha veszély közt legbátrabbnak látnám. S ha ezer asszony remegne érted És te mégis csak hozzám térnél meg, Hogy felcsókolhassam sebedről a vért — Én édes harcosom ! Mányíné Prigl Olga. Katóka könyvéből. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Talán már éjfélen is túl az idő. Sö­tét, mély csönd borul az egész tájra, mélységes álomban a világ. Csak magam vagyok ébren. Itt ülök az ablakomnál. Tekintetem beléfurakodik a misztikus éjszakába, amelyben az ég csillagnyelven beszél a néma földdel, a lágyan zizegő lombokkal. dás a pályán nem az érdem, hanem az atyafiság, a politikai befolyás, leg­többször a közérdek ellenére tett po­litikai szolgálatok fejében. Mert senki se gondolja, hogy az ilyen törvény­telenség árát meg nem kérik a kor­mányok. Ha igazán protekció a pro­tekció: azért vagy lenni kell valamit vagy elkeli hallgatni valamit, Minden ilyennek tehát a köz issza meg a levét. Kormány, a mely csinálja, képvi­selő, a ki közvetíti, polgár és tisztvi­selő, aki igénybe veszi: egyaránt bünt követ el. Él is mondjuk mindnyájan. Tiltakozunk is ellene mindnyájan. Fo­gadkozunk is, hogy elkerüljük. És mégis nő, dagad az ár és azzal fe­nyeget, hogy elpusztít minden közü­gyet s elborít mindenkit, ki közügy­gyei foglalkozni szokott. . . Az ellenzék kormányra jutása ide­jén tapasztaltam. Két hét alatt valami háromszáz ilyen kérést jutattak hoz­zám Háromszázat — hozzám! Hoz­zám, aki senki se vagyok, s aki in­kább kettéhasittatja magát, mintsem törvénytelen dolgot közvetítsen, s a kinek a tulajdonsága eléggé ismeretes. 300 protekciós ügy két hét alatt 1 Tudjátok-e. mit jelent egy ügynek si­keres elintézése? Meg kell hallgatnia kérést, vagy elolvasni a levelet. Elő­zetesen válaszolni rá, összegyűjteni a hasonló dolgokat. Felmenni a minisz­térium iktatóba. Kikerestetni a számát. Felkutatni a' referenset. Beszélni az osztályvezetővel. Audenciázni a minisz­tnrnél és az államtitkárnál. S mind­ezen kálváriát végig csinálni esetleg tízszer is, mert hol az ügy nincs fenn, hol kiegészítésre leküldték, hol az elő­Virrasztok, egyesegydül... a gon- | dolataimmal, amelyek vad rohanással űzik egymást lázasan lüktető agyamban. Már nem látom a ragyogó csillagtábort se, nem a néma sötétséget, csak az éle­tet, amelynek képei kaleideszkopszerü változatban rohannak el lelki szemeim előtt. - Szines szép álmok, mámorba­ringató, örök boldogságot ígérők ; ká­bító illatot lehelő végtelen rózsaligetek, bülbülszavu csalogányok édes danájától hangosak, azúrkék égboltjáról pedig a hit, remény, szeretet tündöklő hármas­napja pompázik alá. A rózsnberkek rej­tekében pajkos koboldok pengetik aeol­hárfáikat, s a zefirlágysággal zsongó melódiákra vénuszok lejtenek tündéri táncot. Alabástrom a homlokuk és kar­juk, korai az ajkuk, ébenhajuk selyem­erdöként omlik alá plasztikus terme­tükre. Minden mozdulatok liliomrengés, a tekintetük pedig izzón parázsló ós mégis elbűvölően olvadékony fénysugár. Az első képek, az álomszőtte szines ké­pek . . . Azután jön az ébredés. A valóság, amely rombadönti az álmot. Szóttépi, mint a szellő a füstfoszlányokat. A min­dennap megszokott szürke napja döcög végig az égen, amely többször borús, mint felhőtlen. Sivár, színtelen ez a vi­lág. Madarak dala csak elvétve ha csen­dül, s pajkos koboldok helyett ezer­annyi nyomorék koldus siránkozik. Illat helyett fojtó pára és füst tölti be a le­vegőt, amelynek minden atomja a robo­toló tömeg, milliók sóhajától rezg. Bün, gyom, dudva virágzik a téreken, miket kaotikus vásári zür-zavar tölt be. A kap­zsiság tülekedik a nyomorral, a gonosz­ság élet-haláltusát vív a bekötöttszemü igazsággal; lármás kufárok csengő aranyra váltják a hitet, szeretetet, s a béklyókba igázott morál ós humanizmus vonagló testén orgiáját üli az immorali­tás, a prostitúció. | És rohannak előttem a sivár élet, | | a vigasztalan valóság gyászosabbnál-gyá­szosabb képei. Alkotás, ez hát a Te nagy Müved? . . . Valami fagyasztó borzalom fut raj­tam keresztül. Megremegteti a lelkemet, egész valómat. De csak egy pillanatra. A dermesztő rémárnyak elsuhannak, amik ránehezedtek agyamra. Gonosz szárnyuknak libbenésétül megmozdul­nak a csipkefüggönyök, amelyek a ke­rekedő hüs fuvalommal versenyt simo­gatják, cirógatják sápadt arcomat. Jer, selymes lágy szellő, balzsamos illatod, amely már az ébredő hajnalé, olyan jótékony, olyan üditő. Elűzi a töprengő gondolatokat, megenyhíti a fájó lelket. Jer, ringass álomba s azután szállj, amig rátalálsz egy fehér kis szobára, fe­hér kis szobában hófehér csipkepárná­kon álmodó fehér lelkű lányra, az én szerelmes Madonnámra. Cirógasd meg lágyan, simogasd szelíden, hamvas szép arcára leheld rá a C3Ókom, s ugysugd a fülébe: Rája gondolok, Róla álmo­dom ... Oly szép ez az álom ! Ölelő karomba szoritlak, édes Bol­dogságom. Feledve mindent, de min­dent, ami a föld sarához nyűgöz, föl­emelkedem Hozzád azzal a pietással, amelylyel csak a fanatikus rajongó te­kinthet eszményisógónek, imádatának glóriaövezte oltárképére. Nem,több vagy nekem ennél: Mindenem vagy! Hallgass meg, hallgasd meg az én szivemnek szavát. Nem egetostromló tengerzugás az, de csöndes patak sze- | líd csobogása. Hirnek, dicsőségnek, pompának va­kító napja hiába lengeti előttem csalóka délibábját. Aranynak csengése, hatalma­soknak alázva koldult kegye ; népimádta rojtok. Kietlen öröm a hir, dicsőség utja Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, .hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. s akkor kínál hüs forrást,^amikor a szomj­éget. Mindez nekem nem kell. Boldog­ságot adj ég s benne nyugodalmat. Boldo7Ságot, mert az az életnek célja Boldogságot, mert csak az az fax Csöndes, puha kicsi fészket, ahol csak egymásnak, szerelmünknek élünk. Ahol nem sért az egyedüliség vigasztalansága, ahol a Te gyöngédséged uj erőt fakaszt bennem, s fölemeli lelkem a lenyűgöző hétköznapi gondok súlya alól. Puha kicsi fészket, hol a szi'v dalából soha ki nem apad. Csókos dalt, amelynek az örök refrénje: Szeress, szeretlek! Boldogság az élet joga, célja. Élve a joggal, ha majdan elérjük a nagy célt, visszapillantván a múltra, bánat­nak a könye nem szökik szemünkbe. Gond, idő se von majd barázdát ar­cunkra, kései megbánás nem kinozza lelkünk. Ami rózsát igér az élet, letép­jük, s ha egünkre borul az őszi alko­nyat, zörgő avar közt is rózsa nyit szá­munkra, havazó télben is napsugárban fürdünk. De a csillagoknak járása-kelése, oh nem árulkodik! Mit hoz a jövendő, vájjon ki tudná azt? Merő sejtés csu­pán mindaz, mit építünk hitnek a sziklá­ján . . . És hogyha a jövő nem váltná va­lóra, mit igér a jelen ? . . . Néha fagyos szelét érzem a halál­nak, mely sejtem, hamarabb szakítja el életem fonalát, mint a Tiéd Oh ne sirass meg akkor! Feledés legyen min­den rögön, mely takarni fogja porai­mat. Virrasszon csak fölöttem a csilla­gos éjszaka. Te pedig álmodd tovább virágos álmaidat. Ne bántson az elvá­lás gondolata se. Ne bántson, hogy nem viszlek magammal síri magányomba. Az élők éljenek. Élj Te is imádott lánykám sokáig, nagyon sokáig, s ha még virág

Next

/
Thumbnails
Contents