Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-05-17 / 43. szám

1ÍÉKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1906. május 17. „A belpolitikában szabad kéz". A nagy megegyezésnek ez a föltétele megnyugtatón háthat még azokra is,'akiknek rosszul esik az, hogy a megegyezés más nevezetes téren a kormányzat kezét megkötötte. Bármennyire átmeneti is ez a kormány, ügyet kell rája vetni, hogy a „szabadkéz" és a „kötöttkéz" politikája között olyan egyensúly legyen, amelytől az egyiken érzett megelégedés ellensúlyozhassa a másikkal való elégedetlenséget. Az uj rendszernek azzal a szabad kezével minél többet kell markolnia. Kell, hogy ez az átmeneti idő, bármily rövid is, nagy belpolitikai reformokat vagy már megvalósitson, vagy legalább megindítson. A szabad kéz csakis igy készítheti elő azt az időt, amelyben' majd a másik, a kötött kéz is föl fog szabadulni. A belpolitika útjait a minap Békésvármegye uj főispánja, Fábry Sándor dr. az ő székfoglaló beszédében szinte plasztikusan megjelölte, amikor azt mondotta, hogy e politikának részei: a népesség, a közgazdaság és a kultura. Ezt a hármas egységet kell szolgálnia az egész magyar belpolitikának, e hármas egység gondozásában érvényesítheti szabadságát az a híres „szabad kéz." Igaza van dr. F^bry Sándornak, hogy a népesség, a közgazdaság és a kultura szempontjából egyaránt a fontos a közegészségügy reformja. Bármilyen átmeneti is ez a kormány, a magyar állani fejlődésének föltételei közt ezt a legnevezetesebbet, a közegészségügyet föl kell karolnia Az a szabad kéz tegye jóvá évtizedek rettenetes mulasztását. Föl kell használni azt a lelkesedést, az alkotásnak azt a mohóságát, amely a nemzetet most elfogta, a közegészségügy reformja számára. Nekünk régi programmpontunk ez a reform, és állhatatosan kardoskodunk az egészségégy államosításáért. Jól tudjuk, hogy a mostani hangulat az államosítás eszméje számára nem kedvező, s a közvetlen mult tapasztalatain okulva, nem is próbagálnók például a közigazgatás államosítását. Hanem a közegészségügyi igazgatásnak az alkotmány védelmében lcözvetetlen szerepe ainugy sem juthatna, de rendkívül sontos szerepe jut az államot fentartó erők gondozásában. Ez erők közt a legfontosabb az ember. Az ember egésziége az államnak erőforrása, eddig mégse vetettünk rá ügyet. S mig például az állategész:sógüg'yet gazdasági érdekbjl államosítottuk', a gazdasági, népessége és kulturális szempontból egyformán fontos ember-egészségügyet fatalisztikus nembánomsággal kezeljük. E sorok irója lusztrumok sora óta fejtegeti egy közegészségügyi minisztérium szükségességét. Igaz, hogy ilyen minisztérium másutt nincs, de nekünk az állami életünket a mágunk különös sükségei szerint kell berendeznünk. Az egészségügy nálunk nem illeszkedhetik be a rendes közigazgatásba, az egészségügy gondozása nálunk rettenetes fatalizmussal, elfogultsággal, szegénységgel, tudatlansággal, etnográfiái sajátosságokkal, különleges adminisztrációs viszonyokkal való küzdelmet jelent. S az egészrégügy nálunk annyira elhanyagolt, hogy a kormányzatnak külön gondja, külön föladata volna az ember védelme. Az, hogy másutt nincs külön közegészségügyi minisztérium, azt jelenti, hogy másutt a közegészségügy java dolgát elvégzi a társadalom. Nálunk pedig nem végzi el. El sem végezheti. De meg különleges minisztériumok másutt is vannak. A francia szépművészeti minisztérium, például, olyan kormányzati ág, amelynek sok más államban nincsen mása. Dolgának egyik nevezetes részét nálunk a belügyminisztérium végzi. Ugyanaz, amely a közegészségügygyei sem bir meg. Hát a külföld egyes államainak közmunkák minisztériumai nem különleges, másutt nem létező minisztériumok-e ? Ilyen megokolással nem lehet az állami'föladatok egyik legnevezetesebbjének rendezését elodázni. Nevezetesebb az a másik kifogás, hogy az amúgy is tuiságos nagy bürokráciát nem kell az uj minisztérium szervezésével fokozni. Csakhogy ez a megokolás igazán csak kifogás. Mert éppen a közegészségügynek mostani bürokratikus ellátása ellen própagáljuk a külön közegészségügyi minisztérium szervezését. Ez a minisztérium az élet elevenségét vinné a közegészségügy adminisztrációjába, mert csakis ez az igazgatás volna a dolga, csakis a fatalismus ellen való küzdelem volna a föladata. Ma a belügyminisztérium csak az egyéb közigazgatás ágának tekinti az egészségügyet. Éppen most intézi a közegészségügyet a bürokrácia. $3 A tavalyi egészségügyi kongresszuson Fábrí Sándor, aki akkor alispán volt, érdekesen fejtegette a magyar közegészségügyi politika föladatait S az állami fejlődés legelső föltételének mondotta e politika helyes intézését. Mi e politika helyessége ál^pfÖltételénök az egészsógállamositását tartjuk, Áz államosított közegészségügy gondozását peq[ig külön minisztériumra bíznók. A magyar nercet életszükségességeit, de bajait is ismervén, bátran állítjuk, hogy minisztériumaink közt ez az uj minisztérium a legfontosabbak egyike volna, Alispánválasztás előtt. Gyula és Qsaba jelölése. Égy hét múlva megválasztotta Eíékésvármegye törvényhatósága uj alispánját. A törvényhatóságnak voksokban való meynyilatkozása lesz a legigazságosabb Ítélete annak, kit látnak szivesebben Fábry Sándor dr. utódjaként: Daimel Sándor dr. főjegyzőt-e, vagy Ambrus Sándor főszolgabírót. dérem, — súgta, és aztán mikor megcsókolt forrón, perzselőn, — én, én nem tiltakoztam — nem védekeztem ugye: sőt azt hiszem vissza is csókoltam : egyszer-kétszer, tízszer ... sokszor. Nem szégyenlem ! Ma sem! Szerettem, ugy szerettem, mintha már régen, évek óta ismertem volna! Aztán meg az akácvirágok édes, nehéz illata elkábított: május volt, ragyogó, csodásan szép május, mi fiatalok voltunk, és, no és ... a szeme . . azt hiszem elvette az eszemet. Emlékezik hogy váltunk el ? Én — pityeregtem, no Maga is, ne tagadja, elérzékenyült. ígérte, esküvel fogadta, hogy szeret, csak engem szeret, hogy eljön, eljön hozzám, hogy megkér. Aztán elváltunk. — Néhány levelét még ma is örzöm. Lehet e szerelmet hazudni, ha nem érezzük! Nem: nem igaz. Maga nem hazudott: oh nem: szerettem és szeretett ! Hogy szeretném, ha ezt az Írásomat olvashatná! Hogy látná, hogy kit dobott el! A mi Magának muió kaland ; az nekem áhítatos rajongó szerelem : az életem üdve volt . . . Magam sem képzeltem ily komolynak az egész dolgot! Csak amikor hosszú-hosszú ideig hiába vártam; re- j megő szívvel áhittarn eljövetelét; amikor levelei megritkultak, mind rövidebbek lettek, majd elmaradoztak : — akkor a csalódás vigasztalan, kegyetlen idejében : akkor éreztem, hogy nagyon, nagyon szeretem. Csaknem esztendő telt el; milyen kinos, milyen keserves nehéz esztendő a mikor folytonos faggatásra, unszolásra, a körülmények csaknem kényszerítő hatása alatt í erős rábeszélés után szóba állottam ... az urammal, Azt sem tudom, hogy történt minden. Akaratnólküli báb lettem : mindent úgy tettem, ahogy tanácsolták ! Pedig vétkeztem ! Az uram jó ; nem olyan szerelmes ifjú, mint maga volt; ahhoz már nagyon komoly — de szeret. Ugy bánik velem, mint egy beteg gyermekkel . . . Gyöngéd gondoskodása néha néma szemrehányás. . . És én is jó akartam lenni, szeretni akartam: őt; azt a férfiút, aki immár egy emberéletre élettársul engem választott ! — Szeretni, ha nem is a leánysziv ideális szenvedélyével, rajongásával ; de azzal a szelid odaadással: azzal a becsületes érzéssel, a mi inkább barátság, mint szerelem. . . És akarom isi Hogy sokat gondoltam Magára eddig : Igaz! Vétkeztem! Nem teszem többé! Ez a mai nap amolyan leszámolás féle volt a multakkal ... Az akáezlevelek . . . úgy hatalmába kerített az ezernyi emlék! Isten áldja meg, édes rossz fiu! Nagyon drágán, nehéz, keserves órák és napokkal fizettem meg ifjú boldogságom édes, bűbájosán szép, mámoros röpke álmát! Nem tehettünk róla higyje meg Szivem; sem Maga —- sem ón ! A fiatalságunk volt az oka ; a május — no meg az akácvirágok ! . . . A hangulat 111a mindenesetre olyan, amely mindkét jelöltre nézve biztató, mert ugy Daimelnek, mint Ambrusnak nagy pártja van. Csak az a kérdés, melyik nagyobb ? Feleletet adni ere pedig nem lehet, mert ezideig még nem nyilatkozott meg az egész vármegye az alispánjelölés ügyében. Amint azonban kivehető, Ambrusnak Orosházán, Szarvason és Csabán vannak legtöbb hívei, mig Daimel mellett szívvel-lélekkel sorakozik Gyula. A közeinapokban különben Gyulaváros és Csaba hallatta szavát az alispánjelőlés ügyében, Gyula egyhangú lelkesedéssel Daimel megválasztása mellett foglalt állást és hasonló állásfoglalásra hiva fel a megye többi községeit is. Csa

v>án vasárnap délután értekeztek a bizottsági tagok, érdemleges határozathozatalban azonban a jelölésre vonatkozólag nem tudtak megállapodni. Aláob különben adjuk mindkét jelölés lefolyását. A gyulai jelölés. Gyulavárosának törvényhatósági tagjai alispánjelölő gyűlésüket Szombaton tartották meg Schiffert József képviselő elnöklete mellett. A teljes szamban megjelent tagok egyhangú lelkesedéssel a következő hározatot hozták : Békésvármegye törvényhatósági bizottsága a folyó hó 23-án tartandó közgyűlésen tölti be a vármegye alispáni áilását. Ezen nagyfontosságú tisztségnek betöltése ügyében a Gyula városi bizottsági tagok értekezletet tartván, a vármegye alispáni állásra dr. Dáiel Sándor vármegyei főjegyző, alispánhelyettes urat jelölték. Dr. Daniiéi Sándor ur 17 éves vármegyei szolgálata az önzetlen vasszorgalommal betöltött fáradhatlan munkásság legszebb példája. Páratlan munkakészsége mellett kimagasló képességei, részrehajlatlan igazságossága, közügyeink iránt való lelkes szeretete biztosították részére eddig azt az osztatlan közbizalmat, mely őt az alispánhelyettesi fontos munkakörbe jutatta. Négy évp tölti be az alispán helyettessóggél járó főjegyzői állást ós 0 vezető állásában tanúsított kitűnő erényei következtében, nemcsak hosszú szolgálata ég a fokozatos előlépés elvéből származó kizárólagos igénye, de a vármegye igaz érdekei kívánják az ö alispánná való megválasztatását, amely törekvésünk támogatásit bizalommal ajánljuk a törvényhatósági bizottság tagjainak figyelmébe. Gyulán, 1906. évi május hó 12-én. K. Schrifert József, orsz. képviselő, mint az értekezlet elnöke. Nóvery Albert, jegyző, E határozatot bizonyára megtalálja maga útját, a jelölő értekezlet megküldi minden megyebizottsági tagnak, hozzájárulás végett. A csabai jelölés. A csabai törvényhatósági bizottsági tagok nagyrésze különben vasárnap délután a városi széképület közgyűlési termében jött össze, hogy az aiispánjelölés kérdésében közös ' megállapodásra jussanak. Az értekezletből az alábbi szószerinti tudósítást küldöttók be lapunknak : Az értekezlet elnöki bevezetése, s megnyitása után Ambrus Sándor személye iránt megnyilatkozott rokonszenv az egyhangú megállapodást mutatta : ez formailag még sem jöhetett létre, mert a kezdetben nyilvánult lelkesedós közé oly disszonancia vegyült, mely a jóizlósű embernek elvette kedvét a további discussziótól. Felhozatott ugyanis az a hírlapi közlemény, mely a „Békésmegyei Függetlenségiben Ambrus Sándort azzal vádolta, hogy Ambrus a Fejérváry kormánynak valami titkos, vagy bizalmas rendelettel „hazafiatlan" szolgálatokat tett. Disgustálta a jelenlevők többségét különösen az a körülmény, hogy Ambrusnak ezen hírlapi támadás ellen nem is volt ideje hirlapilag védekezni, mert az a támadás az értekezlet napján megjelent hírlapi számban látott napvilágot, — az érte kezletre mégis eljutott Ambrusnak a nyilvánosság részére szánt nyilt válasza, mely felolvastatott, s melyet alább egész terjedelmében közlünk. Ámbár ez a válasz a hiriapi támadást kellő értékére szállította le: a jelenlevők még sem kívánták állásfoglalásuk formaszerinti kinyilvánítását, de azzal a nyilvánított elhatározással oszlottak szét, hogy Daimel Sándor kiváló tehetségét a főjegyzői szóken látják szivesebben és az alispáni választásnál szavazatukat Ambrusra adják le. Mint kuriozomot emiitjük meg egy a napokban „nagygyá lett" polgártársunk azon kívánságát, „hogy jelölés előtt mindkét jelölt jelenjen meg a felséges nép szine előtt, tartson programmbeszódet, s az legyen az alispán, akit a nép akar." Ambrus Sándornak említett nyilt válasza Pándy István drhoz a következő : Örvendek, hogy végre sikerült megtudnom a Békésmegyei Függetlenség folyó évi april 10-ik számában megjelent „támadó cikk" utólag megkeresett alapját ; ugy hiszem a felhozott vádpontok miatt is megnyugvással bizhatom eljárásom felett az ítéletet Önre is, vármegyénk igazságot szerető közönségére is. Első vádpont az, hogy elöljáróimhoz bizalmas rendeletet intéztem a póttartalékosok behívására vonatkozó törvénytelen kormányrendelet végrehajtása tárgyában. Ugyanazokkal igazolható a következő tényállás: 1905. november hó 18-án 18016/905. szám alatt vármegyémtől érkezett hivatalomhoz „tudomás, miheztartás és megfelelő eljárás végett" azon kormányhatósági értesítés, mely szerint Őfelsége a király az 1886. óvi XVIII. sz. alapján legfelsőbb parancsban megparancsolta, hogy a tartelékos közös hadseregbeli magyar honosságú legénység tényleges szükség szolgálatra behivassék s mely szerint ezen behívás hirdetményekkel, pósta utján, valamint a csendőrség igénybevételével — tehát karhatalommal — fog végrehajtatni. E szerint a póttartalékosok behívása nem kormány rendelkezésén, hanem királyi parancson alapúi ós vógrehajtatik akár ellenáll a közigazgatás, akár nem! Én a póttartalékosok súlyos helyzetét tartom szemem előtt s attól tartva, hogy ezen súlyos helyzetüket a katonai büntető törvények szigora alá eső engedetlensóggel esetleges birtatások folytán még súlyosabbá tehetik: igenis intézkedtem, — 'de nem bizabnasan, hanem nyíltan — hogy ha a behívó hirdetmény á községekhez megküldetnék, azok függesztessenek ki s egyszersmind figyelmeztessenek a póttartalékosok, hogy a behivási parancsnak saját érdekükben engedelmeskedjenek, azok pedig, akik a póttartalékosokat engedetlensógre ösztönzik, bejelentessenek. A községeknek a behívó hirdetmény nem küldetett meg, de megküldetett az államhivataloknak ós azok között a m. kir. anyakönyvi hivataloknak is, ahol azok kifüggesztettek, de pár nap, részben pár óra alatt el is tűntek. Ezen hirdetmények eltűnése miatt senki ellen sem tétetett feljelentés ós senki sem lett megbüntetve. Már most az a kérdés, melyik a hazafiság. Az-e, mely mit sem törődik azzal; ]}a a kö^reműködó. e nélkül berendelt s tényleges szolgálatra feltétlenül kötelezett póttartalékosok a legfelsőbb parancs ejleni ellenszegülésre biztattathak, holott tudja, hogy a katonának a parancscsal szemben súlyos bűnhődés nélkül nem lehet ellenszegülni, vagy az-p, mely a megváltoztathatlan parancsot maga előtt látva, gondol arra és cselekszik, nehogy azok, akik az alkotmány sérelmét an'nigy is legjobban megszenvedik, szenvedéseiket súlyos büntetést maga után vonó haszontalan engedetlensóggel tetézzék ? Nekem is könnyebb lett volna hallgatnom és mégis azt a célt követtem, hogy a póttartalékosok feje felől a nagyobb veszedelmet elhárítsam ; mert az olcsó dicsőséget sohasem kerestem s a mi becsülés közpályámon osztályrészemül jutott, aztépen annak köszönhetem, hogy a rám bízott lakosság érdekeit mindig az ő javukra és sohasem a saját érvényesülésem céljaira gondoztam. Nyugodt tehát az én lelkiismeretem a tekintetben, hogy kötelességemet helyesen teljesítettem, de a tekintetben is, hogy a nemzeti ellenállás ellen sem vétettem. Aki az igazságot ós nem a roszakaratú kinos eszközt keresi, aki a póttartalékosok amúgy is súlyos szenvedéseit nem kevesli, aki önmaga a passiv ellenállásnak nem lett vértanúja, aminthogy Békésvármegyében a póttartalékosokon kivül senki sem lett, nincs jogosítva arra, hogy megítéljen azért, mert az ártatlan póttartalékosokat a súlyos beszámítás alá eső ellenszegüléstől megóvni igyekeztem. A másik vád az, hogy Pál István tanítót hirdetmény letépésórt megbüntettem. Igenis, Pál István tanitó meg lett büntetve, még pedig — amint ez a válaszban hivatalos ítéletből is, meg az ügyiratokból is kitűnik — azért, mert az ujoncozási előmunkálatokra vonatkozó s a vármegye által 17367/»o& szám alatt kifüggesztés végett kiadott hatósági hirdetményt letépte. Az 1879. óvi XL t. c. 47 §-a szerint a ilyen cselekmény elzárással büntetendő/Vájjon az eljáró kihágási biró kellőleg mérlegetle e az enyhítő és súlyosbító körülményeket akkor, a mikor elzárás helyett pénzbüntetést alkalmazta, valamint akkor, amikor a pénzbüntetés mérvét megállapította: felebbezós folytán a felsőbb ha-