Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám
1906-05-13 / 42. szám
Békéscsaba, 1906 május 13. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY megkezdődik a parlament munkája, ami folytonos utazást jelent a honatyák vidéki tagjainak. Szó ami szó, de nem valami kényelmes dolog ez, de nagyon is fáradtságos. Éppen ezért az ugynevezett megállapodott, biztos kerülettel rendelkező honatyák akként segítenek magukon és az ország sorsán, hogy vagy állandó lakást tartanak aljfővárosban, vagy pediggnem ritkán fővárosi háziurakká növik ki magukat. Ezt az utóbbi kellemes dolgot választja magának a gyomai kerület közkedvelt képviselője, Fábry Károly is, aki, mint halljuk, követve Barabás Béla példáját, villát vásáról a főváros környékén és odaköltozik a családjával, csabai ügyvédi irodáját pedig át- vagy eladja. — Plebánosi vizsga. Kozics Gusztáv csabai r. kath. segédlelkész, a Rudolf-főgimnázium hitoktatója, a héten Nagyváradon kitüntetéssel letette a vizsv gálóbizottság előtt a plebánosi vizsgát — Politika a templomban. Uton-utfólén hirdetjük az uj korszakot, s mialatt a boldogság mámorában rózsaszínben látjuk az egész világot, addig itt is, ott is felüti fejét az áldatlan testvérviszony' amely — nálunk magyaroknál — soha nem tud elaludni. A most lezajlott képviselő választások nem egy szomorú példáját igazolják ennek a rút torzsalkodásnak. De olyan szomorú példa sehol, mint Békésen, ahol a politika szenvedélyes hullámai már az Isten házának fölszentelt oltárait csapkodják. A lezajlott békési választás óta ugyanis a kissebbségben maradt párt egy frakciójának a részéről határtalan ellenszenv nyilvánult meg Kecskeméti Ferenc a győztes jelölt iránt ós egyáltatán a napokban is, amint tudósítónk jelenti, mikor N y á r á d y László s lelkész, Kecskeméti egyik hive a templomban föllépett a szószékre, a hivek közül 35 polgár fölkelt és tüntetőleg eltávozot a templomból. Egyesek állítólag azt is híresztelik, hogy íveket köröznek, s arra az esetre, ha Kecskeméti istentiszteletet tart, eltávoznak s 400 polgár bejelenti az egyházból való kilépését és uj egyház alapítását tervezik. — Ez utóbbi tervet nem hajthatják végre, mert a zsinat a különegyház alapítását nem engedélyezi, de meg azt négyszáz hivő el sem tudná tartani ? Mindenesatre sajnálatos állapot és különösen elszomorító, hogy a politikát beviszik a vallásba. Az intéző köröknek bölcs mérséklettel oda kell hatniok, hogy ez a sajnálatos affér békés úton elintéztessék. — A szolnoki és aradi installáció. Szolnok vármegye törvényhatósága tegnap instaltálta impozáns fénynyel uj főispánját, gróf A1 m á s s y" Imrét, gróf Álmássy Dénes testvérét. Az ünne pélyes beiktatáson atyafiságos szeretettel képviseltette magát vármegyénk törvényhatósága is. A tisztelgő küldöttséget Fábry Sándor dr. főispán vezette, aki egyben a tőle megszokott lendületes szép szónoki beszédben üdvözölte a szolnoki főispánt Kedden Atadvármegye installálja gróf Károlyi Sándort. Erre a főispáni beiktatásra ugyancsak Fábry főispán vezeti a békósmegyei küldöttséget, amelynek tagjai : B ö h m Miklós, Csép reghy György, Márk y János dr. és folyfalvi Zöldy János dr. — Esküvő. V i d a István, a lugosi honvédgyalagezred főhadnagya tegnap tartotta Csabán esküvőjét F r n d a Emília úrnővel — Aranylakadalom Ritka családi ünnepély volt vasárnap Tótkomlóson. Újhelyi Ferenc birtokos apósa E i s 1 i t zer Albert és neje ugyanis ekkor ülték meg aranylakodalmukat, a vőlegény egyben TQ-il évi születési napja évfordulóját. A nevezetes évforduló alkalmából az ünneplőket igen sokan keresték fel jókivánataikkal. — Elöljáróválasztás Dobozon. P u sk á s Sándor dobozi községi gazda lemondása folytán a képviselőtestület M ölel o v á n y i János szolgabíró elnöklete alatt hétfőn Szilágyi M. István személyében uj gazdát választott. A csabai szinház tervei. Tudvalevő, hogy a szinügyi-bizottság legutóbbi ülésén elhatározla a csabai szinház kibővítését és a tervek, valamint a költségvetés elkészítésével Márkus Imrét, a budapesti Király Szinház neves építőtervezőjét bizta meg. Márkus a napokban értesítette a szinügyi-bizottságot, hogy a kérdéses terveket elkészítette, csupán a költségvetés van még hátra, amelyet a napokban szintén befejez, amely után a jövő héten Csabára érkezik és a kész terveket s a költségvetést a szinügyi-bizottságnak bemutatja. — Amennyiben a tervek megnyerik a szinügyi-bizottság tetszését, akkor a bizott• ság legközelebb előterjesztést tesz a szin; ház átalakítása iránt a képviselőtestü| letnek. — A József főherceg szanatórium egyesület, mely lankadást nem ismerő buzgalommal fárad a szegénysorsu tüdőbetegek érdekében, a jövő hó 10-én tartja évi közgyűlését. A közgyűlésre fölutazó tagok ugy az államvasutak, mint a déli vasutak igazgatóságától engedélyezett kedvezményes áru jegygyei utazhatnak föl a fővárosba. Az évi közgyűlésen nemcsak a száz beteg gyógyítására épült szanatóriumról tesznek jelentést, hanem egy uj szanatórium, illetve diszszanatorium építése érdekében fognak előterjesztést tenni. Az egyesület ezekből kitetszőleg serényen fogott feladatának végzéséhez ós ebben terinészetesj hogy a társadalomnak minél nagyobb támogatása szükséges. Nem győzzük eléggé emlegetni, hogy a tüdőbetegség nemzeti veszedelem s az oly hazafi szivünknek felemelő tulipán virágzás idején sem szabad róla megfeledkezni. Magyar úrasszonyok! A népmentós nagy munkája kéri gyöngéd szivük rokonszenvét, szeretetét! Kérjük, ajándékozzák meg gazdag, érző szivükkel ezt az emberbaráti szép akciót. — Gyászrovat. H u s z k a Ferenc vármegyei közkorházi gondnoksegéd neje, Németi Mariska a héten hosszas szenvedés után 28 éves korában meghalt. Az elhunyt fiatal uriasszonyt férjén kivül két kis gyermeke ós kiterjedt rokonsága gyászolja. Németi József, volt csabai római kath. segédlelkós testvérét vesztette el az elhunytban. — A csabai ipariskola kitüntetése. Szép kitüntetésben részesítette Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter a békéscsabai ipariskolát. Leiratot intézett ugyanis Mártonffy Márton udvari tanácsos, iparoktatási főigazgatóhoz, közölve vele, hogy a szakfelügyelők jelentéseiből örvendetes tudomást szerzett arról, hogy a Láng Gusztáv vezetése alatt álló békéscsabai ipariskola dicséretes eredménnyel végzi feladatát, és megbízta a főigazgatót, hogy ezen dicsérő elismerését Láng Gusztávval s a vezetése alatt álló tantestülettel közölje. Mártonffy a napokban érkezett leiratában úgy mond, „igaz szívvel tesz eleget a megbízatásnak, annyival inkább, mert a magas elismerésből dicséret és kitüntetés háramlik mindazokra, akik az iskola fenntartása, gondozása, oktatásés nevelésügyében buzgalommal fáradoznak." Mi pedig a magunk részéről örömmel nyomatjuk ide ezeket a sorokat. — A miniszter a szarvasi ipariskola tantestületének is elismerését nyilvánította. Letartóztatott szocialista agitátor. Kriszta Tódor simándi illetőségű napszámos, aki a munkának éppenségggel nem barátja, röviddel ezelőtt Kótegyházán telepedett meg. Mióta azonban ott lakik, egyebet sem csinál, mint a vagyonos osztály ellen izgatta a hiszékeny munkásnépet, mig a hatóság nyakán nem csípte s állandó felügyelet alá helyezték. De működését — dacára a rendőri felügyeletnek — ekkor sem hagyta félbe, hanem tűzzel hirdette a földosztást s a napszámosokat a munka abbahagyására akarta birni. Végre a osendőrsóg a napokban letartóztatta, bekísérte a gyulai főszolgabirósághoz, ahol öt napi elzárásra ítélték, amelynek kitöltése után illetőségi helyére toloncolják. - Csaba egészségügye. Az egészségÜgyi viszonyok az elmúlt hónapban igen kedvezőtlenek voltak: a halottak száma 32-vel volt több, a szülöttek száma 35-el kevesebb, mint előző hónapban ugy, hogy a legritkábban előforduló eset nálunk s nemcsak hogy szaporulat nincsen, de még 10-el több 'az elhaltak száma, mint a szülötteké. A legtöbben a légzőszervek bántalmaiban haltak el: 56 eset. Ragályos betegségekben, leginkább a kanyaró uralkodott, de osak 2 halálozás, azonkívül volt 1 roncsoló toroklob és 1 torokgyik halálozás. Született összesen 116; fiu 56, leány 60; ezek közt volt halva született 4, törvénytelen 1, ikrek 4 esetben. — Életunt matróna. Gyomai tudósítónk jelenti, hogy ott tegnap Józsik Sándor jómódú 48-as honvéd felesége gyógyíthatatlan betegsége miatt felakasztotta magát s tűire ráakadtak, már halott volt. Az öngyilkos asszony halálát kiterjedt rokonság gyászolja. — Öngyilkos gyógyszerész gyakornok . A fővárosi lapok ismét lőttek egy alapos bakot. A kultuszminiszter figyelmébe ajánlják ugyanis a csabai főgimnáziumot, ahol szerintük egyebet se csinálnak a diákok, mint nyakra főre öngyilkolják magukat. Van jó dolguk ! Nem ugy tisztelt alaposság ! Az elmúlt hetekben igenis öngyilkos lett a szarvasi főgimnáziumnak két tanulója, Csabán azonban egyetlen tanuló sem követte el ezidén ezt a bolondságot. Az a bizonyos K o n d a c s János sem csabai tanuló, aki a napokban eldobta magától az életet, hanem igenis egy szarvasi illetőségű és Szegeden gyakor atozott gyógyszerészgyakornok, Kondács János, Kondács István, szarvasi gazdának a fiai, aki a napokban minden bucsu nélkül ott hagyta a szegedi patikát, és Szarvason csütörtökön este az ideálja ablaka alatt agyonlőtte magát. A makacs öngyilkos, aki szerelem áldozata, kétszer lőtt magára, s csak azután halt meg. A 17 éves ifjú tragikus halála iránt általános Szarvason a részvét. — Esküdtek összeírása. Békésmegye községeiben mostanában folyik a jövő évre szóló esküdtszéki szolgálatra képesített egyének összeírása. Ezek a munkálatok a csabai községházán 10-én indultak meg, s a névlajstrom az érdekelt felek által megtekinthető F i 1 i p p i n y i Samu esküdt hivatalában. — Szarvasmarha-dijazás. A békésmegyei gazdasági egylet, az évenkint szokásos állat-díjazást az idén Köröstarcsán rendezi. Az egylet igazgató-választmánya a határidőt legközelebb tartandó ülésén állapítja meg. D a rányi Ignác földmivelésügyi miniszter a díjazásokra 800 koronát utalványozott az egyletnek Tűzrendészetünk marad a mucsai. Csütört ökön d. u. volt már, amikor a köz gyűlésen altüzoltóság újjászervezésének kérdésére került a sor. A tanácsnak errevonatkozó javaslatát, amely szerint tűzrendészetünk reformja mintegy 15 ezer kor. szükségletet igényelne, már részletesen ismertettük lapunkban. Azt is megjósoltuk, hogy a szűkkeblűség és a rövidlátás útját állotta annak, hogy keresztül vigyék ezt a nagyjelentőségű reformot. Röviden leszavazták. Nincs pénz. Majd a hirdetési szabályrendelet módosítására került a sor. Itt Korosy főjegyző propozicióját fogadták el, amely szerint vidékiek 1 koronát, a helybéliek pedig 40 fillér helyett 20 fillér hirdetési dijat fizetnek, politikai természetű hirdetéseket pedig nem vesznek fel soha. — Óvodai ünnepélyek. A szarvasi községi ovodákban e hó végefelé tartják meg a szokásos ovodai tavaszi ünnepélyeket az iskolaszéknek, mint ovodai fellügyelő bizottságnak azon intézkedésével, hogy ezentúl az ovodások ünnepélyével kapcsolatban az ovodánál felnőttek részére táncmulatságot tartani nem szabad. — Ismétlő-iskolai vizsgák. A szarvasi községi ismétlő iskolák vizsgája mult vasárnapon lett megtartva megfelelő szép eredménnyel. A vizsga elnökök javaslata alapján az iskolaszék L a u k ó Mátyás és Brózik Lajos tanítóknak kiváló buzgalmukért s tapintatos vezetésökérj jegyzőkönyvileg is elismerését fejezte ki. — Halál a kórházban. A napokban Gyomáról egy nyomorékká gázolt embert szállítottak be a csabai kórházba. Oláh György 48 éves gyomai napszámos volt ez, aki meghibbant elmével nekiszaladt az állomásra berobogó vonatnak, mely elütötte. Oláh tegnap belehalt sérüléseibe. — Koszorúmegváltás. Az oly fiatalon elhunyt Csillag Bözsi ke ravatalára szánt koszorumegváltás fejében C s i 11 a g Béni dr. fővárosi ügyvéd a csabai izr. nőegylet szegényeinek 25 korona, ugyancsak ezen cimen özv. L e i p n i k Ábrahámné Tótkomlósról 10 koronát, K o h n Sámuel pusztaföldvári kereskedő a nőegylet szegényeinek 10 kor., a szegény iskolás gyermekeket segélyző egylet szintén 10 kor. adományozott, melyért őszinte köszönetet mond F u c h s Jakábné, elnök. — Mit kell minden hölgynek tudnia ? Elsősorban azt, hogy lebilincselő szépségét hogy tarthatja meg a legmagasabb korig, hogy védheti meg arcát a nap és szól befogása ellen, hogy távolithatja el az arcát elosufitó szeplőt, májfoltot, pattanást, mit tessert és egyébb arctisztátlanságot. Mindezek legbiztosabb segítőszere a törvényesen védett, sem higanyt, sem ólmot nem tartalmazó hírneves Földe s-féle Margitcréme, mely pár nap alatt a ráncokat kisimítja és az arcnak finom, fiatal, rózsás szint ad. Nagy tégely 2, kicsi 1 kor. Kapható a készítőnél: Földes Kelemen gyógyszerésznél Aradon ós minden gyógyszertárban. — Csöd. Gyulavárosának egyik legrégibb és legnagyobb cége, előbb 01 ajosy Dezső, utóbb Schütz Gusztáv vaskereskedő ellen a gyulai kir. törvényszék, mint kereskedelmi bíróság a csődöt elrendelte. A törvényszék csődtömeggondnoknak Follmann János dr. gyulai ügyvédet nevezte ki. — Ki akar egyéves önkéntes lenni i Bizonyára van olvasóink között akárhány fiatal ember, ki annak idején tanulmányait félbehagyta ós igy a három éves terhes katonai szolgálatnak néz elébe. Debrecenben már évtizedek óta sikeresen működik az országszerte kitűnő hírnévnek örvendő LICHTBLAU ALBERT—féle állami felügyelet alatt álló katonai előkészítő tanfolyam, hol mindazon ifjak, kik a megkívánt iskolákat nem végezték, előkészültségükre ós foglalkozásukra való tekintet nélkül megszerezhetik az egyéves önkéntesi jogot. Születési év okvetlen közlendő. Prospektust bárkinek készséggel küld L i c h t b 1 a u Albert intézeti igazgató Debrecen, Innen-onnan Aki meghalt. Elült a zaj, hüvelybe kerültek a kardok. A márvány asztalok mellett azonban a pikkoló szürcsölése közben még szó esik a nagy hadjáratról és annak tömérdek sok epizódjáról. Nem utolsó ezek között az alábbi. A csabai egyesült pártok fiumei szállóbeli párttanyáján félóránkint jegyezték a hétfői választásnál azon polgárok neveit, akik már leadták egyik vagy másik jelöltre •/oksaikat. A Bakos párti polgárok neve mellé piros, az Áchim pártiak neve mellé kék ceruzával kereszteket pingáltak a jegyzők. A keresztek egyre szaporodtak, s ritkultak a keresztezetlen nevek, akik tulajdonosaiért egymásután robogtak a fogatok. Egyszer csak K o r m o s Emil neve következett. A néhai tornai drabant főszolgabíróé ós bukott nemzetiségi képviselőjelölté. A ceruzák megálltak és tanakodtak, hogy ide milyen jelt tegyenek. Ezalatt pedig egyik kortes odabiggyezztette a legtalálóbbat: — Meghalt. A békési asszony. Ez az epizód is a csabai választáson történt. A katonai kordonon belül álldogált egy pufók képű békési asszonyság. Alit és rendületlenül 'nyugalommal várt, folyton az Áchim tábor felé tekintgetve. A katonaság már minden oda nem tartozó személyiséget kiparancsolt a térről, csak a békési nénike ellenszegült. — Már nekem beszélhetnek a katona urak azt, amit akarnak, de én addig nem tágítok, amig meg nem látom azt a híres Áchim Andrist! — pergett a nénike nyelve. A békési asszonyság szerencséje ugy hozta, hogy Áchim épp akkor haladt el a kordon mellett. Meghallotta az asszonyt, odament hozzá és parolázva mondta neki. — No hát nénikém ehun vagyok-e, az Áchim András ! Az anyóka nézte csudálkozva a szép szál embert, aztán igy szólt: — No most már láttam, éltesse az Isten, én pedig elmöhetek hozzá! Otthun majd elmondom, hogy láttam azt a hirös Achimot. És elment. Mai gyerek. A mai gyerekekről már sok kedves ötletességet megírtak. Ezek között igen találó egy aranyos csabai bébónek a mondása. A szóban forgó babusnak a mamája a napokban délben igen rosszkedvű volt, noha az egész délelőtt a legjobb hangulatban telt el rajta. A férje érdeklődött is az asszonyka kedvetlenségének oka iránt. Mielőtt azonban a mama megadhatta volna a feleletet, a bébe megszólalt: — Mamuska olyan mint a nap. Reggel felsüt, délben beborul, délután esik, estefelé pedig újra kisüt egy kicsit, — latin — M indazok, kik Istenben boldogult felejthetetlen drága BÖSKÉNK elhunyta alkalmából irányunkban részvétüket nyilvánították és ezzel mély bánatunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton is hálás köszönetünket. Békéscsaba, 1906. május 11. Csillag Ignác és naje