Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám
1906-05-10 / 41. szám
BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba. 1906. május 254. üléséből üdvözlő iratot küldött a nemzeti kormányhoz. Ez üdvözlő iratra a kormány nevében kedden válaszolt W ekerle Sándor miniszterelnök, aki köszönetét fejezte ki a közigazgatási-bizottságnak, ismételten kérve annak támogatását. A miniszterelnök köszönetét különben a bizottság májusi ülésén előterjesztik. — Apponyi Albertné a csabai Tulipánkertben. Május végén, vagy junius első napjaiban magasrangu vendége lesz Csabának. Gróf Apponyi Albertné, a kultuszminiszter fenkölt lelkű neje, aki mint az országos Tulipán-kert egyik vezérasszonya, ugyanis értesítette a csabai Tulipán-kert elnökségét,hogy amenynyiben a május 17-re tervezett nagygyűlést elhalasztják május végére, vagy junius első napjaira, leérkezik Csabára és a felajánlottt védnökséget elfogadja. E levelet a csabai Tulipánkert elnöksége tegnap délután," a felsőbb leányiskolában megtartott gyűlésen mutatta be a szűkebb hölgybizottságnak, amely örömmel vette tudomásul a választ és elhatározta, hogy köszönő levélben adja tudtára gróf Apponyi Albertnének, hogy a nagygyűlést készséges örömmel elhalasztja a grófnénak legalkalmasabb időpontra. — A csabai választás. Békésvármegyében a lezajlott választási kampányban az utolsó alkotmányos küzdelem' Csabán hétfőn folyt le s mint ismeretes, Áchim L. András parasztszocialista győzelmével végződött. A csabai választásról kedden" hajnalban terjedelmes rendkivüii kiadásban adtunk számot s ezt csabai előfizetőinknek korán reggel szétküldöttük. Vidéki előfizetőink e rendkivüii kiadást mai lapszámunkhoz csatolva kapják meg. — Alispánválasztás előtt. Lapunk vasárnapi számában ily cimü cikkünkre vonatkozólag kiegészítéséül adjuk az alábbi sorokat : Eddige é a vármegye főispánjához egyetlen pályázat sem érkezett be s a határidő előtt, 18-ig, valószínűleg egyetlen pályázó sem adja be kérvényét. A pályázó tisztviselők ugyanis megvárják, amig a közönség véleménye kialakul a választási hangulatra nézve s csak azután, amennyiben az egyhangú, vagy legalább szavazatöbbséggel való megválasztásra van reményük, adják be pályázatukat. Fentartjuk azonban jelzett cikkünknek ama részét, amelyben Daimel Sándor dr. alispánhelyettes és többi, megnevezett tiszttársainak való megválasztását jeleztük. Az eddigi hangulat ugyanis olyan, amely a győzelem sikerével kecsegteti őket, bár az alispánságra, mint várományost emlegetik Ambrus Sándor főszolgabirót is, akit az orosházi járás törvényhatósági tagjai már jelöltek. Az alispánválasztást mindenesetre Csaba fogja eldönteni, amelynek törvényhatósági tagjai legközelebb szintén állástfoglalnak a kandidálás ügyében. — A közigazgatási bizottság ülése. Békésvármegye közigazgatási bizottsága május havi rendes közgyűlését e hó 14-én, délelőtt tartja meg. Ez ülésnek egyik mindenesetre kellemes érdekessége az lesz, hogy ez alkalommal fog az uj főispán, Fábry Sándor dr. a bizottságban, mint elnök, először funkcionálni. Az ülésen különben az alispáni jelentést, és a rendes szakjelentóseket fogják tárgyalni. — A csabai kórház segédorvosi állása. Emiitettük egyik közelmúlt lapszámunkban, hogy a nyilvános jellegűvé kifejlesztett csabai kórházhoz a belügyminiszter rendeletére segédorvosi, illetve bentlakó orvosi állásra kellett kiírnia a községnek a pályázatot. E pályázat határideje letelvén, az alispáni hivatalhoz egy pályázat érkezett be. Az eredmény tehát éppenséggel nem kielégítő, különösen még ha figyelembe vesszük, hogy az egyetlen pályázó sem orvos, hanem csak szigorló orvosnövendék, B a d i c s József. Mivel pedig az alispán szigorló orvost nem nevezhet ki, D a i m e 1 Sándor dr. alispánhelyettes a pályázatot véleményezés végett áttette Csaba község közegészségügyi bizottságához. És csak ezen vélemény beérkezése után fog dönteni a tekintben, hogy kinevezi-e Badicsot, avagy pedig uj pályázatot hirdet a szóban forgó segédorvosi ál1 isra. — Fábry Károly ünnnplése. A gyomai kerület népszerű képviselőjét, aki csak a napokban nyerte el dicsőséges küzdelemmel újból a mandátumot, vasárnap szép ovációban részesítette a csabai polgári kör, — amelynek Fábry Károly hosszú évek óta az elnöke. A polgári kör tagjai jelentek ugyanis nagyszámban a képviselő lakásán. A tisztelgők nevében Áchim János ipartestületi jegyző, alelnök üdvözölte a követet és sok szerencsét kivánt uj képviselőségéhez. Fábry hálásásan mondott köszönetet a ragaszkodásért és magyaros vendégszeretettel vendégelte meg a tisztelgő küldöttséget. — A gyulai honvédezredes nemessége. Szép kitüntetés érte a napokban a gyulai 2. honvédgyalogezred parancsnokát, Schnörch Gyula ezredest. A király ugyanis Schnörch ezredest, valamint törvényes utódait nemesi rangra emelte. Az uj nemes a monostori előnevet kapta díjmentesen. — Békesmegye a szomszédos installációkon. Installációs ünnepségek folynak országszerte. A napokban kettő is lesz a szomszédban, amelyekre magyaros vendégszeretettel meginvitálták Békésvármegye törvényhatóságát is. Az egyik installáció május 15-én Aradon lesz, ahol e napon igtatják be hivatalába hagyományos ünnepséggel a vármegye és Aradváros uj főispánját, gróf Károlyi Gyulát, a neves ellenzéki főurat. A másik installáció május 12-én Szolnokon lesz, ahol gróf A 1 m á s s y Imrét, gróf A1 m á s sy Dénes gyulai nagybirtokos testvérét igtatják be főispáni hivatalába. Békésvármegye törvényhatósága mindkét installáción képviselteti magát. A tisztelgő küldöttségeket mindkét esetben Fábry Sándor dr. főispán vezeti. Daimel Sándor dr. alispánhelyettes a szolnoki installáción való részvételre a törvényhatóság részéről felkérte a küldöttségbe : gróf A 1 m á s s y Dénest, Beliczey Gézát, B ő h m Miklóst és folyfalvi Z ö 1 d y János drt. Az aradi installáción résztvevő döttség tagjainak névsora még nincs megállapítva. — Aranylakodalom. J a n o v i c s János és neje Jancsovics Mária csabai szülöttek és egykor csabai lakosok hétfőn ünnepelték házasságuk 50 éves évfordulóját, rokonaiknak és Pitvaros egész intelligenciájának és jobb gazdáinak részvételével. Először a templomban, hol Saguly János lelkész alkalmi beszédet intézett hozzájok s frigyöket újból megáldotta ; azután házuknál gazdag lakomával, hol számos felköszöntővel ünnepelték a jó egészségben levő 50 év óta házasokat. — Gyulaváros nem kap inségseqélyt. Az inségügyi bizottság legutóbbi üléséből azzal a kérelemmel fordult a kormányhoz, hogy az 50 ezer korona kamatmentes kölcsönt engedélyezzen Gyulaváros Ínségeseinek. Noha a bizottság a város kérelmét pártolólag terjasztette fel a kormányhoz, a belügyminiszter kedden arról értesítette az alispáni hivatalt, hogy fedezet hiányában a kórt államkölcsörit nem folyósíthatja. — Jancsovics Emil halálához. Mondják, a veszély akkor legközelebb, amikor legtávolabb sejtjük. A halál is akkor settenkedik választottja háta mögött, amikor talán nem is emlegetik. Sokszor pedig éppen a falra festett ördög jelenik meg. Igy történt ez megboldogult Jancsovics Emilnél is, akinek utolsó óráiról szomorúan érdekes epizód forog közszájon. Mi attól az előkelőségtől hallottuk, akivel Jancsovics Emil az elmúlt napokban együtt utazott Budapestre. Ennek az előkelő férfiúnak a megboldogult ügyvéd a halálról beszélt. 1 Elmondotta, hogy felesége a legszebb halállal mult ki. Éppen ebédközben egy anekdotát beszélt el, kacagott rajta, majd hirtelen a szivéhez kapott ós meghalt. A fia ezzel szemben négy órai kinos agónia után végezte be fiatal életét. Jancsovics a felesége halálát kívánta magának. És husz órával később teljesült óhaja. Csodálatos, de igy történt. A jeles férfiút különben hétfőn délután helyezték örök nyugalomra, Gyulán soha nem látott óriási részvét mellett. Végtisztességtételén ott volt Gyula egész intelligenciája s a koszorús kocsit hatalmas virágerdő borította. A család részéróről ott voltak a koporsó mellett: Jancsovics Emil dr. ügyvéd, az elhunyt fia, Jancsovics Pál testvére, B 1 a h ó Sándor sógor, Imre József dr., továbbá az előkelőségek részéről Fábry Sándor dr. főispán, Daimel Sándor dr. alispánhelyettes, aki a vármegye részéről kondoleált az elhunyt fiánál, továbbá a megye és a város egész tisztikara. — A ravatalnál D ombi Lajos esperes mondott megható gyászimát mig az énekkar gyászdalokat énekelt. — - Hymen hirek. Kottán Béla máv • tisztviselő eljegyezte Kolozsvári Elek vésztői ügyvéd leányát, Flórát. Deutsch Kárpát Orosházán szombaton vezeti oltárhoz menyasszonyát, Klein Karolinát. Huny a Elek endrődi birtokos leányát Brigittát, kedden délután vezette oltárhoz Józsa Lajos kunszentmártoni fiatal gazdálkodó. — Caucig Nándor távozása, rogyik közelmúlt lapszámunkban röviden már hirt adtunk arról a személyváltozásról, amely a csabai vasúti állomás vezetőségében történt. A kereskedelemügyi miniszter ugyanis Caucig Nándort, Csabának Stáci bácsi néven közismert, rokonszenves tagját, aki főellenőri minőségben 22 éven át teljesitette az állomásfőnöki teendőket, saját kérelmére nyugdíjba helyezte, kinevezvén utódjául Szemere Atilla főellenőrt, a hódmezővásárhelyi állomás volt főnökét. Caucig Nándor, aki az oroházi állomás főnökségétől került Csabára, közel egy félszázadot töltött állami szolgálatban. E ritka hosszú idő alatt, 43 éven át, mindenkor a legszigorúbb pontossággal felelt meg felelősségteljes állásának, s éppen ezért a becsülettel végzett munka édes tudata ós felebbvalóinak elismerése kisérik most a megérdemelt nyugalomba. Caucig Nándor a napokban végleg bucsut vesz Csabától, amelynek társadalma bizonyára sajnálattal veszi tudomásul távozását. Az érdemes férfiú munkás életének nyugalmas napjait Nagybecskereken lakó leányánál fogja eltölteni. Stáci bácsi napok óta járja jóbarátait, ismerőseit, el nem mulasztván sehol megtenni a búcsú vizit tet. Mindazonáltat megkért bennünket, nyomassuk ide, hogy mindazoktól, akiktől az idő rövidsége miatt személyesen nem tudott bucsut venni, ezúton mond barátságos Istenhozzádot. — Kinevezés. A gyulai törvényszék elnöke, szentmiklósi Nóvák Kamill a szeghalmi kir. járásbíróságnál D o b o z i Dániel halálával megüresedett napidijasi állásra Breuer Mór szeghalmi lakost nevezte ki. — Virághervadás A kérlelhetlen, kőszívű halál kontrasztot csinál a viruló tavasz legszebb hónapjában, gyöngyvirágos májusban is. És nem könyörül meg azokon sem, akik életük virágos tavaszát járják. De vad kegyetlenséggel leheli rá sorvasztó csókját a legbájosabb gyermekarcokra, amelyek azután lassú hervadásnak indulnak, mig elröppent a törékeny lélek. A tavasz virágának szomorú hervadása jutott ki osztályrészérül Csillag Böskének is, akit tegnap hajnalban hosszas betegség után, életének 17-ik évében elragadottt a halál. Csillag Ignác, a csabai fogyasztási hivatal köztisztelt vezetője és neje, L e i p n i k Lenke siratják az elhunyt bájos leánygyermekben életük egyik reménységét. És ott sírdogál még a koporsó mellett az ógbeköltözött három kis leánytestvére, valamint a bánatosszivü rokonok egész serege. Az elhunyt leánykát ma délután 3 órakor temetik el a Kishidutcai gyászházból. A gyászeset által mélyen megrendített család iránt nagy a részvét. — Dalestély. A csabai Daloskör május 20-án a Széchenyi ligetben teritett asztalok mellett, teljesen uj műsorral, G a 11 i János karnagy vezetése mellett dalestólyt rendez. — Á szarvási Tulipán-kert alakuló gyűlése. A magyar iparpártolás védelmére alakult tulipánmozgalom Szarvason is táborba tömöritette már a lelkes honleányokat. A szarvasi tulipánkert Haviár Dánielné úrasszony, a kerület szeretett képviselőjének minden szépért és nemesért lelkesülő neje kezdeményezésére ma tartja megalakulását. Az alakuló gyűlést délután 5 órakor tartják meg a főgimnázium dísztermében. E hírrel kapcsolatosan adjuk az alábbi, szarvasi kézből érkezett sorokat, amelyekhez á magunk részéről nem füzünk semmi kommentárt. „Faragó Mór szarvasi orvos, a „Szarvasi Hírlap" legutóbbi számában felhívást intézett a szarvasi hölgyekhez, hogy a kik az általa alakítandó Tulipánkert-szövetség tagjai óhajtanak lenni, ezen szándékukat május hó 9-ig egy levelező lapon nála bejelentsék. Igen szép a szándék, csak az érthetetlen, hogy férfi avatkozik a hölgyek dolgába, és minek egy csárdában két dudás". ' — Jutalom. A szarvasi helyi tanító egyesület a „Szarvasi Takarékpénztár" millenáris 50 kor. jutalmára Szlovák Pál, Vargha János és Huba János tagjait ajánlta. — Vakmerő lókötök. Kondoroson J elen Mátyás gazdaember kárára vakmerő lólopás történt még a mult szerdán. Esteli 10 órától éjfélután l-ig terjedő időközben ellopták az istállóból' ismeretlen tettesek a gazdaember két értékes lovát. Csak nem rég 1000 kororonát kínáltak a lovakért, de nem adta el annyiért. A tolvajok arra is ráértek, hogy a faluban előbb lószerszámot szerezzenek, ezt M r a v i k György földmivestől lopták s még egy hatalmas fejszét is, azután a lovakat kocsiba fogták s ugy hajtottak el vele. Azóta a megindított nyomozásnak még semmi eredménye. — Orosházi diákok tanulmányúton. A gyakorlati ismereteket aligha bővithetni hathatósabban másuton, mint az utazással. Éppen ezért az iskolák egyik legüdvösebb intézkedése a tanulmányi kirándulások rendezése. Elismerés megyei tanintézeteink vezetőinek, elég jó érzékkel birnak'e téren. Csak legutóbb irtunk arról, hogy a csabai polg. fiúiskola növendékei pünkösdkor a fővárosba tesznek tanulmányi kirándulást a Rudolffőgimnázium növendékei Erdélybe. Most pedig orosházi tudósítónk arról értesít, hogy az'orosházi polgári iskola növendékei ugyanakkor négynapos tanulmánykirándulásra indulnak tanáraik vezetése alatt. Megtekintik pedig ezen idő alatt Arad, Temesvár, Herkules-fürdő, Orosháza, Ada-Kaleh, Buziás és Szeged nevezetességeit. A tanulmányi kirándulás költsége egy-egy tanulónak összesen 22 koronába kerül. — Sör helyett marólúg. A szarvasi Árpád-szálló udvarosa valahogy bejutott a söntésbe, s mivel nem látott-senkit, kortyantott egy sárga folyadékkal telt pohárból, abban a hitben, hogy potyasörhöz jutott. Nagy lett azonban'a csalódása, mert alig vette be a szájába, nagy lármával segítségért kiabált. Sör helyett marólúgot vett be, amit a csapos üvegek tisztításához készített magának. A pákosztos udvarost másnap a gyuiai kórházba szállították. — Terpsychore a tulipántáncban. Terps.ychore istenasszony ugyancsgkJ;urcsán mosolyoghat himes trónusáról wra a kimondhatatlan névre, amely pogányul elkeresztelve az Orosházi Közlöny c. társadalmi hetikürt legutóbbi lapszámában világot látott. Elmondja ugyanis nevezett ujságocska a szűkebb orosházi világnak, hogy bizonyos Guba Péter nevezetű tánctanitóniester, aki rendkívül leleményes ember lehet, tulipántáncot fedezett fel, vagy állított össze. De olyant ám, amelyet még kecses bokáju Terpsychore asszonyság is megcsodálhat. De hagyjuk a dicséretet az Orosházi Közlönynek, amely ilyképpen zengedez Guba Péter remekéről: A tánctanulás tanári felügyelet alatt áll s mint alkalmunk volt többször tapasztalni, a gyermekek igen szépen haladnak Thephirbora művészetében. — Fényes lakodalom. Szarvas köztiszteletben álló birájának, Valkovs-zky Mihálynak házánál szerdán nagyszabású lakodalmi ünnepély volt. Pál nevü fia lépett házasságra Janecskó Annával s ez alkalommal a nagyszámú rokonság mellett a város szine-javát hívta vendégeiül. Fesztelen jókedv tartotta egybe a vendégeket másnap reggelig. — Adomány. A szarvasi társadalomnak a népnevelés és oktatásügye iránt élénken érdeklődő tagja, dr. Reismann Adolf ügyvéd, a szorgalmas iparos tanulók jutalmazására 10 koronát adományozott. A felügyelő-bizottság e dicséretes eljárásért áz adományozónak köszönetét és elismerését fejezte ki. Közönség köréből. Nyilatkozat. A B. H. utóbbi számában a telefonközegek ellen panasz jelent meg. Ezen igazán csodálkoznunk kell, mivel a központ nemcsak a legnagyobb pontossággal kapcsol mostanában, hanem kiváló előzékenységgel van az előfizetők szolgálatára és még az épp most lezajlott választások alatt is szinte bámulatos gyorsasággal állt helyt az idegölő nehéz munkában. Több előfizető.