Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-05-06 / 39. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba. 1906. április 6 Emiitettük, hogy a beiktató közgyűlés után mintegy harminc küldöttség tisztelgett a főispánnál. Az egyes küldöttségeket Konkoly Tihamér dr. aljegyző jelentette be. A csabai Tulipánkert hölgybizottsága és a tisztikar üdvözlése után Braun Mórné vezetésével a gyulai izr. nőegylet küldöttsége járult a főispán elé. Braum Mórné keresetlen kedves szavakkal üdvözölte uj méltóságában a főispánt, aki köszönő válaszában a humanizmus terén való együttműködést hangsúlyozta. Az uj főispán elé ezután még a következő küldöttségek járultak. A gyulai róm. kath. esperesség küldöttségét 'K n y Antal esperes vezette ; gyulai róm. kath. egyházét G r ó]h Ferenc ; békésbánáti ev. ref. egyházmegye és gyulai ev. ref. egyházét Dombi Lajos. 'A békési ágh. ev. egyházmegye, mezőberényi II. k. ág. h ev egyházét Jeszenszky Károly; gyulai gör. k. román egyházét B e z s á n József ; gyulai izr. hitközségét Weisz Mór. a honvéd tisztisztikart Schnörch Gyula ezredes; Ipar és kereskedelmi kamara, gyulai ker. kir. iparfelügyelőség: Reic'h e n b e r g Zsigmond; Gyulaváros küldöttségét B u c s k ó Corjolán dr.; pénzügyigazgatóságét Csák György kir. p. ü. i.; gyulai róm. kat. főgimnáziumét Szabad Endre igazgató. Az országos polgári iskolai egyesület békésvármegyei köre küldöttségét Nagy Lajos; Békésvármegyei általános tanitó egyesületét Láng Gusztáv; kir. folyammérnöki hivatal: Szarvassy Arzén kir. főmérnök Gyula ; Alsó fehér-körösi árm. társulat: Erkel János főmérnök ; kir. póstahivatal: C z o b e 1 Károly : M. kir. államvasutak; br. D r e c h s e 1 Géza áll. főnök; Békésvármegyei közjegyzői egyesület :Petneházy Ferenc főjegyző ; Orsz. közegészségügyi egyesület békésvármegyei szakosztálya : H a jn a 1 Albert dr. vm. tb. főorvos ; gyulai állami gyermekmenhely : Széli Imre dr. főorvos; Békésvármegyei gazdasági egyesület: Beliczey Géza alelnök; Gyula-simonyfalvi vasút r. t.: Szekér Gyula j. felügyelő; Gyulai kötött szö vött iparáru gyár r. t.: Weisz Mór ; Gyulai tejszövetkezet: Hjpitő iparosok hitel szövetkezete: S a 1 József; Békéscsabai mübutorgyár: P o r j e s z Miksa. Magáról a bankettről is szólottunk már lapszámunkban. A sok sikerűit felköszöntő közül különösképpen ki kell emelnünk Y a r s á g h Béláét, amely a főispán bájos feleségének egészségére hangzott el. A zajos éljenzésektől kisért pohárköszöntő igy hangzott: Irodalmunk egyik nagyszerű jelessége nemrégiben a szomszéd vármegyében mint násznagy szerepeli egy előkelő fiatal pár esküvőjén. A fiatalokra mondott, igen, bizonyára önök közül is többek által lelki élvezettel olvasott pohárköszö'ntőjében, a vőlegényt arra intette, szeresse a közügyeket, szolgálja azokban az igazságot, de szívlelje meg azt, hogy bármilyen éljenzugás és tömjénezés vegye körül, a végén mindezekből csak az az igazság fog leszürődni, hogy az embernek csak az egy igaz barátja van, ez a felesége. A menyasszonyt arra tanította, hogy egy nagy erőssége van, az otthon. Igaz hogy ennek a birodalma csak az a kis terület, a melyet a házi lámpa szelid fénye bevilágít, de ha ezt a területet rendben, derűsnek, vonzónak tudja fentartani, ez a szelid fény mindég visszahozza az elfáradt, gyakran a küzdelemben el is keseredett férfit, hogy otthonában enyhülést, pihenést találjon és erőt merítsen. A közélet homlokterébe helyezett olyan vezérférfiu, a milyennek mi ma közlelkesedéssel beigtatott főispánunkat ismerjük és a miről már székfoglalója ujabban meggyőzött bennünket — a ki ugy fogja fel hivatását, hogy az igazi, az alkotó munkásság csak a kötelességteljesítés határain tul kezdődik, az ilyen férfiúnak bizonyára életszükség egy ilyen menhely, ilyen édes otthon. Az égi kegyelem meg is ajándékozta vele. Adott mellé egy igaz jó barátot, kedves feleségét, mindnyájunk legmélyebb tiszteletével övedzett főispánná uraszszonyunk ő méltóságát és megáldotta kedves gyermekekkel, egy szerető családi kör édes otthonával. A kik szerencsések lehettünk ezen otthon lámpájától bevilágított kis birodalom területére befogadtatni, szivünk szerint tanúságot teszünk róla, hogy ott derű, fény, melegség és boldogság van. A lámpa csak bevilágítja a kis területet, de a derűt, a fényt, a bájt, a szeretet melegét a gyöngéd hitves, a szerető családanya, a nemes érzésű, fenkölí lelkű honleány varázsolja reá, ő teszi vonzóvá, enyhet, örömet adó menedékké. Ennek a kis birodalomnak koronázatlan uralkodójára, a főispánné úrasszony őméltóságára emelem poharamat azon mindnyájunk szivéből fakadó kívánságunkkal, éltesse őt a jó Isten kedves hozzátartozóival együtt, zavartalan boldogságban, friss egészségben sokáig! Szólnunk kell még itten Fábry Sándor főispánnak a banketten elmondott harmadik felköszöntőjéről, amelyben Garzó Gyula toasztjára, annak a demokratizmus arisztokráciájáról mondott szavaira reflektálva, Békésmegye főurait éltette, kik mindenkor tevékeny részt vesznek a vármegye közgazdasági és kultúrális munkájában, kiknek emberbaráti ösmert jótékonysága humánus intézményeinek alapvetője s kiknek hazafias, áldozatkész vezérszerepe tette lehetővé legközelebb is a vármegye alkotmányvédelmének biztosságát. A csütörtöki nap különben kedves estével végződött. Az ünneplő közönség ritka műélvezetben részesült. A vármegyeház dísztermében ugyanis Fráter Lóránt, az istenáldott tehetségű énekeszenész bűbájos magyar dalokkal gyönyörködtette a nagyszámú és diszes közönséget, amely mindvégig zajos tapssal honorálta szép énekét és művészi játékát. Ugyanitt újra meg kell még emlékeznünk a rendkívül sikert aratott installációs nótáról, amelyet Major Simon dr., a poétalelkü gyulai ügyvéd énekelt és hegedűn kisérte a banketten. A kedves dallamu alkalmi rigmusokat most itt adjuk teljes szövegében. Méltóságod hallott prózát eleget, Mondok, hogyha szabad, regös éneket. A multat parentálom, Kegyelmedet instállom, hogy Dalomat hallja szívesen. Híre-hamva sincs a gyászmagyaroknak, Valamennyien a sírban nyugosznak. Nem volt kapa, sem ásó, Mégis ügyes sírásó — lett A hites koalíció. Felvirradott végre szegény magyarnak, Oyászkocsival többé már nem iktatnak. Jól seper ám Andrássy Miniszterünk uj seprűje, — Eltűnt a darabont főispán Büszke lehet doktor Fábry Sándor úr Hogy a mi megyénkben mostan ő lett úr, Mert a kormány bizalma Fénysugárt vet alakjára, Éljen a Wekerle-kormány. Több ilyetén verset én már nem tudok, Alig várom már, hogy a végére jutok; Addig csűröm-csavarom, Míg lelkemből kiáltom : Éljen a méltóságos úr! A mérkőzés Csabán. Az utolsó nap. Csaba polgárságát huszonnégy óra választja el a képviselőválasztástól. Holnap pedig döntő mérkőzésre kerülnek össze a pártok, amelyek mindkét részről szervezetten, a siker reményével járulnak az urna elé. Utolsó napján a választási hadjáratnak, lelkiismeretünk ellen vétenénk, ha a józanság szavával nem szólanánk Csaba népéhez. Két párt áll egymással szemben. Az egyesült függetlenségi és a 67-es alapon álló ós egy párt, amely parasztinak nevezte el magát. A jelöltük egyivásuak. Mondhatni, mindketten paraszti sorból kerültek a választási hadjárat élére. Nagy bülönbség van azonban közöttük, mert mig az egyik, névszerint: Áchim L. András az indokolatlan és osztályharc embere, addig a másik: B a k o s Mátyás éppen az ellenkező álláspontot vallja, elvhü és a közbéke embere. A csabai választás, amely különben az utolső az országban, különleges. Nem azért, mert elvek, hanem mert személyek állanak egymással szemközt. Ezt a helyzetet bővebben jellemezni, szinte fölösleges. A mult szomorúan igazolja a volt csabai követ éráját. Örökös egyenetlenség, indokolatlan harc, hatóság ós a béke emberei ellen — volt az a rövid korszak, amely alatt Áchim L. András viselte a képét a törvényhozásban Csabának. Ez a korszak, talán, szerencsére elmullott. Most Csaba népén áll, hogy változtasson sorsán. A tizenkettedik órában, aki Csaba békéjét, nyugalmát, polgárainak zavartalan munkálkodását óhajtja, az nem tehet mást, minthogy azon zászló alá áll, amelyre Csaba egyesült választó polgárai egyhangú lelkesedéssel Bakos Mátyás tisztes nevét irták. A csabai választási mozgalom eseményeiből az alábbiakat adjuk. Az utolsó gyűlések. A mai napon még mindkét párt hivei felvonulnak, hogy meghallgassák jelöltjeik szavát. A Bakos-párt népgyülése a Buzapiactéren lesz délután 3 órakor, mig az Achimisták a Csirkepiactéren gyülekeznek délután 4 órakor. A Bakos-párt népgyülésén több neves képviselő fog megjelenni, a rend fentartására pedig az egész megerősített csendőrség kivonul Eötvös főhadnagy vezetése mellett. A választás elnöke Haán Béla, ki egyúttal az első küldöttség, mig S a i 1 e r Vilmos dr. a második küldöttség elnöke. A szavazásnál a Bakos-párt bizalmi emberei: Láng Gusztáv, Hoffmann Lajos dr., Weisz Frigyes és Balázs Ádám. Azonossági tanuk: Áchim H. Pál, Lacó János, Pribojszky György, Vrbovszky András, Laurinyec György, Leszko János, Zahorán Pál, Hanó Pál. Hétfőn a választók tizedenkint gyülekeznek s zeneszó mellett vonulnak kora reggel a Fehér bárány vendéglő elé, honnan 8 órakor vonulnak fel a városháza elé. Huszárok a választáson. A holnapi nap izgalmasnak, szenvedélyesuek ígérkezik. Errevaló tekintettel D a i m e 1 Sándor dr. alispánhelyettes még pénteken táviratilag huszárság kirendelését kérte a belügyminisztériumtól. Ez intézkedésre már a mai napon városunkba érkezik két század aradi huszár, s ezenkívül ki lesz vezényelve a csabai helyőrségnek két százada, amely a városháza előtt von kordont. Áchimék terrorizálnak. Hogy a paraszpárt izgága természetű, elvakult emberei mennyire nem Szomorú hirt közöltek a lapok : az amerikai párbaj ismét áldozat kivánt, a főúri körök egyik tagja eldobta magától életét. Somkúti jóbarátjai szomorúan beszéltek a hírről, midőn jön egy közös jóbarát. Csupa izgalom az arca, amikor szól : — Fiuk, képzeljétek, barátunk hirtelenségének áldozata lett, im itt a levél bizonyítékul. — Összerakták az eltépett levelet, melyben az ellenfél fölmenti adott szava alul s arra kéri, felejtse el ami közöttük történt. Könnyes szemmel néztek össze a férfiak, s nem is igen tudták, ki a sajnálatraméltó ? Vallomás. (Történetek egy leány-szobából.) Irta : Berkes Imre. A férfi sietve fordult be az alacsony ház kapuján. Becsöngetett, s amikor a szobalány kinyitotta az ajtót, megkérdezte tőle, hogy a kisasszony itthon van-e ? — Itthon. — Jelentsen be. Letette a kalapját és a felöltőjét, Aztán belépett a kisasszony szobájába. Ketten voltak a kis szobában. Egyszerű kis fészek volt, meleg és házias, olyan, mit a lány. Eleinte közönyösen beszélgettek, majd a férfi hirtelen, komolyan nézte végig a leányt és igy szólt: — Valamit akarok magának mondani. Most nem tréfálok. Másról akarok be, szólni, mint amiről eddig diskuráltunk. Meghallgat ? -- Meg. — Figyeljen rám. Száraz és hideg leszek. Ne ijedjen meg. Ez egyszer tréfákkal se mulattatom. Maga sok regényt olvasott. Képzelje magát valami romantikus hősnőjének, ha szive tiltakoznék az ellen, hogy én ily hangon beszélek magával. — Nem tiltakozik. — Köszönöm. Akkor kezdhetem ... Tizenkétéves voltam, kis igénytelen diák, akit senki se vett észre. A sétatéren megláttam egyszer egy lányt. Az is olyan kicsiny és igénytelen volt, mint én. Attól a naptól kezdve, amikor megláttam, csodálatos, de mindig rá gondoltam. Éjjel-nappal, az utcán, az iskolában, mindenütt. Csak hetenkint láttam, mindig a sétatéren s végtelenül boldog voltam, ha észrevett ós rám mosolygott, ha szóba állt velem. Szivembe zártam kópét s lelkem megreszketett hangjától. Mindig magam előtt láttam édes kis termetét, pajkos mosolyát. Szászor leírtam nevét, szászor futottam utána. Nem mentem a vásott diákok közé, gyűlöltem ezeket a féktelen, vad fiukat; hanem őt vártam homályos utcasarkon, a sétatér susogó fái alatt s az ő házuk előtt. Sohse jött máskor, csak egyszer, vasárnap, akkor is a sétatérre, sok fehérruhás kis lány társaságában És ón ezeket is gyűlöltem, ezeket a fehérruhás angyalkákat, mert miattuk nem beszélhettem vele zavartalanul soha. Ő tudta, hogy szeretem, tizenkétéves szivem naivitásával, melegen, félszegen, — és ez büszkévé tette, hogy neki van lovagja, ideálja, de a többinek nincs. Ostoba voltam, mint egy kis Werther, bolondságokon járt az eszem, sóhajokkal kínoztam magam. Otthon észrevették, hogy valami bajom van. Azt hitték, beteg vagyok. Doktorhoz küldtek, nyaggattak, de ez mit sem használt. Egyszer aztán vége szakadt ennek a bolond betegségnek. Magam se tudom, hogyan. Elfeledtem, nem gondoltam rá ... vége. De azóta valami ürt éreztem a lelkemben. A lány ráemelte gyönyörű szemét a beszélőre, de nem szólt semmit. — Folytatom . . . Tánciskolás diák voltam már, serdülő, pelyhes állu kamasz. És ekkor feltámadt bennem újra a régi érzés. Szőke his lány volt, tán tizenötéves. Csodás ruhákat hordott, végtelenül finom kezei voltak, nagy uri házból való. Hogy festhettem én mellette, én, a rongyos, kopott, esetlen fiu, mellette, a párfümös kis tündér mellett. Kinevetett, kacagó szemével megvetően mórt végig, aranyos 'hangjával fullánkokat szúrt a szivembe. De én rajongtam érte állhatatosan, sompolyogtam utána, elébe vágtam, hogy lásson, órákig álldogáltam ablaka alatt, betolakodtam hozzájuk, én, a senki, a nagy, uri ház selymes, puha leányszobájá'ba. És nem akartam, nem tudtam megérteni, hogy rajongásom ostobaság, égő vágyam meddő, mint amikor a kóró a nyiló rózsával akar versenyre kelni . .. Meg tudtam volna ölni ezt a nyiló rózsát, kegyetlenül, cinikusan, bánkódás nélkül. Mert megalázott, semmibe se vette rajongásomat. És ekkor valami égő gyűlölet támadt fel bennem. Rajongtam érte, de gyűlöltem, imádtam és harag nélkül nem gondoltam többé* rá soha. S a gyűlölet lassan kiölte belőlem a rajongást, kerültem, fázott a lelkem, ha láttam, — aztán őt is elfeledtem. Akkor fészkelt meg bennem egy veszedelmes indulat. Ő tanított meg a gyűlöletre. A lány komoly, bus szemével mintha tovább biztatta volna a férfit. — Benn éltem a zajongó város forgatagában. — Nagysokára, megint szerettem. Törékeny lány volt, izzó szemű, csábító mosolyú ördög. Titkon találkoztunk, lopva, suttyomban, senki se ismerte szenvedélyünket. Csak neki éltem, érte fáradtam, kohó volt a lelkem. És szeretett mohón, vágyakozással, ujabb tűzzel. Éjjel a nappalért sirtam, nappal az éjszakát vártam, mindegyik uj gyönyört adott . . . Aztán egymagamban szeltem át az éjszakát, busán kóboroltam naphosszat, esőben, viharban álldogáltam az utcasarkon, verseket irtam, — de nem jött többet. Megcsalt. Hónapokig, vagy tán évekig is eltartott, amig elfeledtem. De éreztem, hogy az igaz élet egyik utján jártam vele együtt, s azóta keresem ezt az utat, de nem találom. A leány elpirult s hirtelen lehorgasztotta a fejét. — Most már tud mindent, több titkom nincs . . . Csokrot kötök három virágból és ezt a csokrot majd magának adom. Csodás virágok lesznek benn. Az egyik ibolya: az én gyermeklelkem naivitása. A másik a magas hegyeken virító tüzliliom: ifjúságom rajongása. A harmadik kinyílt rózsa: a férfi szenvedélye. Három érzés egy csodás, illatos, bóditó csokorba fonva, három nyiló, eleven, reszkető virágszál. Magának szántam. Elfogadja ? A leány bátran emelte föl a fejét, s arcán őszinteség ragyogott. — Elfogadom. — Köszönöm! A férfi felállt. — Most bucsut veszek magától. Isten vele. De visszajövök. Lehet, hogy holnap, lehet hogy csak évek mulvá. Akkor majd átadom a csokrot. Megfogta a leány reszkető kezét s a szemébe nézett. — Biztosan elhozom. Várjon ! Aztán elsietett. A leány elsápadt. Kibámult az ablakon s nézte a távozót. Sokáig ott maradt, a férfi már régen eltűnt s ő még mindig az ablaknál állt. — Ó, — sóhajtott fel titkon, — elhozza-e ? Bement egyszerű leányszobájába í dolgozni akart, de nem tudott. Mindig a férfi vallomására gondolt s arra a csodálatos, illatos, bóditó csokorra.