Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám
1906-06-28 / 55. szám
Békés csa ba, 1 906 . XXXIIl-ik év folyam. 55-ik szám. Csütörtök, junius 28. BÉKÉSMEBYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliŐFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éunegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Fősz rkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF A vármegyei pénztárak visszaállítása. Polémia egy interviev körül. Pestvármegyének a vármegye autonómiának teljességében való visszaállítása ügyében hozott határozatának is. mertetésével lapunk egyik közelmúlt számának vezető helyén cikket közöltünk a vármegyék autonómiájáról, a vármegyei pénztárak visszaállításáról. E cikkünk keretében a kérdésre vonatkozólag vármegyénk több vezető emberének a véleményét közreadtuk. Igy Kiss István, kir. számtanácsos, számvevőségi főnök nyilatkozatát is, amelyben a mai rendszer fentartása mellett sorakoztak egymás mellett az érvek. Az intervievre és általában cikkünkre az általunk elfoglalt álláspont követésével cikksorozatban felelt ugyancsak lapunkban Dubányi Imre, gyulai kir. pénzügyigazgatósági számellenőr. Dubányi emiitett cikkére Kiss István kir. számtanácsostól ma a következő észrevételeket kaptuk : Tisztelt szerkesztő ur! Becses lapja két legutóbbi számában terjedelmes cikket hoz Dubányi Imre m. kir. pénzügyi számellenőr úrtól a vármegyei pénztárak visszaállítása tárgyában előbb közölt interviev sorozatra. őszintén szólva, nem szívesen polémizálok e tárgyban Dubányi úrral ; az igazság kedvéért kénytelen vagyok azonban néhány megjegyzést tenni, hogy igazoljam, miszerint az intervievre adott véleményem nyilvánításában minden elfogultság nélkül, kizárólag a közérdek vezetett. Én ugyanis nyilatkozatomban a kérdést alkotmányjogi és adminisztratív vonatkozásaiban tárgyalva, oda konkludáltam, hogy az 1902. évi III. t.-c. hatályon kivül helyezése alkotmányjogi garanciát nem nyújtana, mert egy bekövetkezhető abszolutizmus esetén, a törvénytelen kormány a vármegyei pénztár lefoglalása, lecsukatásával, mit erőszakkal elérhet, a megyék pénzkezelését megszüntethetné, adminisztratív szempontból pedig, mit a vármegye nagynevű főispánja, alispánja és a kir. pénzügyigazgató nyilatkozatai is igazolnak, a 'jelenlegi állapot sokkal helyesebb, mint a régi állapot volt. Dubányi ur ezen kérdést csak adminisztratív oldalról tárgyalja s a volt vármegyei számvevőségek védelmére nem mindenben helytálló indokolással óhajtja igazolni a vármegyei számvevőségek visszaállításának szükségét. Szivesen koncendálom, hogy a vármegyei pénztárak átadása alkalmával nagyobb visszaélés csak egy vármegyénél konstatáltatott, de ebből még sém merném azon következtetést levonni, hogy a számviteli szolgálat is kifogástalan volt, mert mint tudjuk, ezen szolgálat nem csak a számfejtésre, hanem a városok és községek pénz és vagyon kezelésének ellenőrzésére, a költségvetések és évi számadások felülvizsgálatára is kiterjedvén, főképp az ellenőrzés pártatlansága és hatályossága által felel meg súlyos felelősséggel járó magasztos hivatásának. Országszerte ismert tény, hogy a legrendezettebb közigazgatási állapotok Békésvármegyében voltak és vannak s ha mégis a volt vármegyei számvevőség tudtával a gyulai panama éveken keresztül fertőztethette közállapotainkat, vagy ha többet nem is, csak azt említem meg, hogy Bereg ós Ugocsa megyében a volt számvevőségtől az állami számvevőség 8—10 évi felülvizsgálatlan községi számadásokat örökölt, a feldicsért régi állapot visszaállítása nem indokolható. Nem állítom ugyan, hogy ezen eset talán családi konexusokra vezethető vissza, de már azt bizton állitom, hogy vármegyénkben a községek pénz és vagyon kezelésének megbízhatósága elsősorban volt alispánunk páratlan adminisztráló képessége ós a kezelő közegek teljes megbízhatóságának tudható be. Megrendelt sztrájkok. Békéscsaba, junius 27. Csodálatos! A délibábos rónaságos dús aranykalászos tenger hullámait ringatja a szél. Olyan istenáldás Ígérkezik, amely a gond sötét barázdáit máris elsimítja a gazda arcáról, homlokáról. De kenyeret, egész jövő aratásig elegendő kenyeret igér a gazdasági munkásoknak is, akik az Ínséges két elmúlt esztendőben a kenyérből sem ettek eleget. És mégis sztrájkra készülnek, mozgolódnak. Bizony Isten, nem a saját jószántukból, nem erkölcsi vagy anyagi érdekből, nem szükségből, de egyenes megrendelésre. Kristóffy zsoldosainak, a nemzetközi szocialista agitátorok egyenes megrendelésre. Hangsúlyozzuk: minden belső szükség nélkül, a lelkiismeretlen izgatók egy kiadott jelszavára, azoknak az izgatóknak, akik megboszulására az uj rendnek, zavart akarnak támasztani a politikában. Hála a gondviselésnek és a munkásaink józanságának, vármegyénkben eddig nem szünetelnek a gazdasági munkák. A szimptomái azonban mind sűrűbben mutatkoznak. Ha bérmozgalomról volna szó, megértenők. De szó sincs arról. Akárhány már megtörtént eset igazolja, hogy az előre felajánlót konvenciót visszautasították a megzavart fejű munkások. Vagy talán azért provokálnak erőszakot a munkások, hogy diadalt urassanak eszméiknek? Tévednek, ha e hitet táplálják. Az erőszakos akció csak erősebb reakciót szül, amely csak eszméiknek árt legnagyobb mértékben. A sztrájkok forradalmi eszköze hiábavaló, mert ezzel csak az ország antipathiáját provokálják maguknak a Békésmegyei Közlöny tárcája A kútnál. Julcsa megy a kútra, Miska követi, Nem birja a vödröt, — felhúzza neki. Megmerül a korsó; indulna a lány, Szól a legény : Ráérsz ! Ne menj még babám! A lány szemlesütve marad a helyén, Miska megtelepszik a kút peremén. Rövidszárú pipa ül az agyarán, Több szó nem is, csak füst száll el ajakán. S ahogy Miska szippant lassan, sebesen : Nem dobog a leány szive sem. Minek a beszéd itt! A füst hangot ád És a leány megérti a pipa szavát . . . Gyönyörűen hangzik minden szippanás ! Minden röppenő füst : kérdés vallomás ; Játszva, lengve szálons, a vállára dűl S karikába hajlik dereka körül . . . Nem enyeleg a Miska, meg se öleli, Komoly volt a kérdés, — megfelel neki! A többit elvégzi az ősz uj bora, — Igy dűl el a kútnál két szivnek sora. Bulla Miklós. Kiégett lelkek. Irta: Berkes Imre. A kis betegszobában senki sem volt, csak az asszony. Sápadt, fehér arcát piciny, reszkető rózsák ékesítették. Ezek a rózsafoltok időnként lesiklottak a márvány arcról, de újra, meg újra visszavarozsolta őket valami benső tüz, vagy Isten tudja mi. Ott ragyogtak az aszszony beteg, halottas arcán, a vérszinü rózsák. minden rétegben ellenséget szerző munkások. Áz elvakított munkások maguk legjobban . tudhatnák, hogy mindenféle mozgalom a világon csak akkor jogosult, ha erkölcsi alapon áll, s csak akkor érhet célt, ha rokonszenvet tud kelteni. Az indokolatlan bérmozgalom pedig nem kelthet senkiben rokonszenvet, legkevésbbé a gazdaközönségben, amely éppen olyan munkása a földnek, mint az arató, akinek kaszája peng a rendek között. Eszméiknek akarnak diadalt szerezni a szocialisták? Úgy ne lázítsanak a gazdák ellen, akik bizony Magyarországban nem igen képviselik a tőkét, de csak a terhet. Ne csináljanak forradalmat a gazdák ellen, de ha már agitálni akarnak, agitáljanak a kötött birtokok felszabadításáért, a választójogért. Ezt pedig végezzék el a munkán kivül, alapvető szocialista törvényalkotások kezdeményezésével és ezen a terrénumon bizonyára az egész magyar intelligens középosztály rokonszenvére rátalálhatnak, a siker biztos reményével. Mert az egészséges szociális eszmékkel minden józan gondolkodású magyar ember rokonszenvezik, s ha törekvéseik kivivására célirányos eszközöket választanak, melléjük áll az a hatalmas tábor, amelyet ma ellenségének tekint a munkásforradalmat szító szocializmus, a nemzetköziek tanától elvakított munkástömeg. Nem oktalan sztrájkokra van tehát szükség, amelyek rontanak a munkások, munkaadók és az ország helyzetén egyaránt, de alapvető törvényekre, amelyek állandóan megjavítják a kisemberek sorsát, biztosítják jövőjüket. Ez alapvető törvények elkészítésére pedig csak a béke kedvez, nem a munkásforradalom. Ezt értsék meg jól ma a munkások! P. j. Az ágyban feküdt mozdulatlanul. Az ablak nyitva volt, a szoba nehéz beteg levegője kihullámzott az udvarra. Erős virágillat osont az asszonyhoz, tán az átellenes ablak virágai ontották illatukat — ott nyilván fiatal leányok laktak — s a beteg mohó vágygyal lélekzett s I szivta magába az illatot. Fonnyadó melle tüzes hullámzása elárulta, hogy a beteg még élni akar. Kezében levelet forgatott, közel emelte bágyadt szeméhez s újra elolvasta a sorokat. Majd az órára nézett, a tüzszinü rózsa újra kiragyogott az arcán, mintha türelmetlenség zaklatta volna elméjét. Hosszan csengettek odakünn. A csengő fáradtan, órezéstelenül jelentette, hogy valaki jön, idegen, rokon, avagy látogató, már amint közönségesen szokás, ha beteg van a házban. Kopogtak. — Ki az ? — kérdezte reszkető hangon az asszony. A cseléd borzas feje tolakodott be az ajtón. — Egy ur, itt a névjegye, — mondta. — Bocsássa be . . . A beteg lehunyta szemét, mintha pihenne . . . s most serkedne föl az álomból... Nem gondolt ugyan a tettetésre, de hazudni asszonyi erény, akármi származik is a hazugságból, szükség van-e rá, vagy sem . . . Az ur belépett. Megállt egy pillanatra az ajtóban, de amikor látta, hogy az asszony felnyitja a szemét, egészen odament az ágyhoz, odahajolt a fehér párnára, megfogta a beteg apró, nedves kezét s csak annyit mondott: — Jó napot . . . Hát maga beteg ? Most az asszony egészen elpirult. A rózsaszínű folt kisélezedett, gyönyörű pirossággal öntötte el az asszonyka arcát, reszkető ajkát, fülét, még a takaró alól kivillanó nyaka is piros lett. De ez csak egy másodpercig tartott. Az asszony intett a szemével, újra halott-halvány lett, a látogató pedig leült a székre. Kicsiny, szürke ember volt. Egyideig mintha zavarát akarta volna elfojtani, — szótalanul bámult maga elé, de aztán fölemelte tekintetét s nyilt őszinteséggel, majdnem tolakodóan fürkészte a beteg arcát. A régi vonásokat kereste, a szemek régi tüzét, a multakból lelkébe vésődött biztató tekintetet, mennyasszonyát akarta látni a betegben, akihez hosszú évek után most jött el először, kíváncsian, vágyakozva, szomorúan, tán uj lélekkel, vagy fiatal, tüzes, perzselő vágyakkal. Az asszony féloldalra dől, a szemét egészen kinyitotta, s nagy, beteg, szomorú lelkével rátapadt a vendégre, egészen ugy, mint évekkel ezelőtt, amikor a nagy csalódások, kudarcok, zaklatások még idegenek voltak előtte. Régen. . . A régi álmok együgyü varázsa újra elfogja bágyadt lelkét. S tán a férfi is ugyan ugy érzett, de fakó arca nem árulta el titkos érzéseit. Csak egy pillanatig tartott mindkettőjük elmélázása, aztán beszélgetni kezdtek. Almaikat közönyös dolgokkal akarták elfojtani, rideg, színtelen témákkal akartak elsiklani a szivek mélyéről felbukkanó indulatok fölött. S a két rom, — az asszony házasságának ölő betegségének romja, a férfi a nagy mámorok és könnyelműségek reszkető árnyéka — zöldelő borostyánt, illatos virágokat képzelt maga mellé, kalandos fantáziával, merész akarattal, mint kéti boldog, szerelmes gyermek, akik az első tüzes csókokat váltják egymással. Feledték a jelent, visszasiettek ' a múltba, a nagy üde ragyogásba, a fe- I Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések' és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel thelyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija. 50 fillér. hér szürkeségbe s kiégett lelkük ott tépett le lehetetlen gyönyöröket. Nagy szemekkel meredtek egymásra. — Ha meggyógyulok, — mondta az asszony — nem sokára, holnap, vagy félév múlva, de biztosan meggyógyulok, aztán elmegyek innen valahova messzire, tengerpartra, vagy a hegyek közé . : . Eljön-e velem ? A férfi meglepődött. Az asszonyka férjére gondolt . . . Hát vége a boldogságnak, a házasság tisztességének ? De nem töprengett sokáig. — El — mondta kipirultán ... És ott egyedül leszünk . . . — Egyedül . . . Oda senki se jön, csak te meg én . . . Ahogy a múltban akartuk . . . A férfi fölállt s az ágyhoz surrant. — Most ne, . . . nem, . . . majd meggyógyulok, akkor . . . S beteg lelkének izzó vágyakozása kiült ragyogó homlokára. A férfi az arcát törülgette. Most hirtelen kopogtak. Mindketten összerezzentek. Arcukról lesiklott a boldogság hazug, varázsos pirja, elsápadtak. Az asszony újra halotthalvány lett, csak a szeme ragyogott, a férfi fakó azea érzéstelen kifejezést öltött, csak a benseje reszketett az izgalomtól. A férj lépett be. Nagy, erős ember volt. Piros pufók arcáról lerítt a buta jólét. Kezet fogott a vendéggel, megcsókolta a feleségét, vidám, de ostoba dolgokról kezdett fecsegni, miközben a két egymásra bukkant lélek hirtelen fellobbanása teljesen lelohadt. Kihunyó pásztortüzekről tudtak volna beszélni, de a nász tüze gyilkos láng lett volna kiégett lelkük számára.
