Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-06-21 / 53. szám

Békéscsaba, 1906. május 340. ;k az inté­? 1 millió .vételének sikerül-e, meg fog­jri kikül­atkezésbe , ott kije­t el akarja íyári sza oan, hogy metei föld­ugyanis az, izeiről sem *get Gyula­kor, amikor rtokát, ami­isel. Egyre­e ugyanis a remetei föl­annak terü­^rtéke nem Ilyen for­sembereket íeslelkűség •"ba. Hanem Mtó nemes­fnó parcel­f Cseko­togy tudni­kéje 4°/ 0-os ,haladó ha­át birtokát 4)0 koronás :Oz jutottak ág ügye. atkozata. íár jeleztük, alma azt a ik, hogy imai kir. tervük i Gyoma í"sága uj­kivitelét, om veze­rányára a nondotta, alt állás­iróságnak sóre bo­a község lévő Wo­,, amelyet esetén 40 íróinak a ián, hogy dumot ké­rület nép­Károly na­az igazság­ig ugyanez elállítására dásra han­Í, valamint ét. iduma el­iszter elé, sn eljárt jelentette, n kezéhez zájárulását es tárgyá­éról min­ísbiróság ilitett bi­től függ. ilni fog­úgy ő, ( között $se után : tisztel­í napok­ó, gyulai Kálmánt, keresik nyét ki­m látszik maiak és jesült is. vissza­ő véle­mult va­iev-soro­zat kiegészitéséül azt hiszem, nem cse­lekszem fölösleges dolgot, ha a várme­gyei pénztárak és számvevőségek visz­szaállitásának a legközelebbi vármegyei közgyűlés elé kerülő nagyfontosságú kérdésben tájékoztatni bátorkodom a nagyérd. közönségét arról az álláspont­ról is, amit az ország összes volt megyei pénztári és számvevőségi tisztviselők e kérdésben elfoglalnak. 1905 szeptember 8-án résztvettem abbén a kongressszusban, melyet 59 vár­megye volt pénztári számvevőségi tiszt­viselői tartottak Budapesten, s amely kongresszus állandó bizottságot küldött ki magából e kérdésben elfoglalt állás­pontjának kersztülvitele érdekében s igy az ott megjelent tisztviselők álláspontját az hiszem elég authetikusan tolmácsol­hatom a nagyközönség előtt. A vármegye közönsége bizonyára ismeri az indokokat, amelyek alapján a vármegyék az 1902. évi III. t.-c.-kel pénztáruktól ós számvevőségeiktől meg­fosztattak. A vármegye e szerveinek mes­terséges lekicsinylésével diszkreditálásá­val teremtették még e hangulatot a tör­vény keresztülhajtásához, annyira men­vén ebben a mesterséges hangulatszítás­ban, hogy a sajtóban már lépten-nyomon hangot adott az a sejtelem, az átmeneti állapot alatt, hogy a megyei pénzeknek az állampénztárakba való átszámolása­kor óriásij hiányosságok, hanyagságok, bűnök fognak napfényre kerülni. A szen­zációra éhes napi sajtó már jó eleve hegyezte pennáját a közigazgatási deli­kátok kellő feltálalására s ismerőseink búcsúzó pillantásokat vetettek ránk, mint akik az elszámolás után feltétlenül Illa­ván és Váczon fogunk szállást kapni. Egyidejűleg azzal is érveltek, hogy az alispánok óriási tehertől szabadulnak az államosítás által s teljes erejüket a ma­gasabb közigazgatási érdekeknek szen­telhetik. És megtörtónt 1902 december 31-én az átszámolás 63, megye közül 62 adta át kifogástalan rendben pénzét, értékét, naplóit az adóhivataloknak, számértékét a számvevőségeknek, pedig szigorú ál­lami közegek vettek át s egyesegyedül csak Zemplén megyében jöttek rá' visz­szaélésnek nyomára. Az az indok tehát, hogy a megyei pénzkezelés és számvitel eddig nem megbizható kezekben volt, teljesen fiasz­vallott. A másik indok, tudniillik, hogy az alispánok sok lekötött munkaereje sza­badult fel az államosítás folytán, a megyei pénzkezelést ismerők előtt már akkor sem ment komoly számba, mert tudvalevőleg az alispánoknak átlag 10 perczét vette igénybe naponta, a havi pén/.tárvizsgálatok pedig, a márciusi ki­vételével, amikor az össz-s kötvényeket revideálni kellett, havonként fél napig tartottak. Azóta az állami közegek végzik a megye pénzkezelési és számviteli teen­dőit. Nálunk véletlenül jól, másutt a legtöbb helyen döcögősen bürokrati­kusán kanapó processzusokkal tarkítva. Az állami ós a megyei pénzkezelés ugyanis csak abba egyeznek egymással, hogy mindkettő közpénzekkel bánik. Minden más tekintetben lényegesen kü­lönböznek. Csak magát a pénzzel való bánást lehet egy kalap alá venni, s e tekintetben elfogadható a pénztáraknak állami kezelésben való hagyása, ha az ellen egyéb politikai érdekek nem szó­lanak, dejjmaga a számvitel, különösen pedig a számvevőségi segédszolgálat tel­jesen más irányú elméleti és gyakorlati ismeretkört igényelnek. Az állami hivatal, speciális pénzügy, az államérdeknek tisztán csak egy ágá­val, az állami jövedelmek előteremtésé­vel foglalkozik. Ott nem találkozunk a közadóknak azzal a sokféleségével, mely a közigazgatásban jelentkezik. Az állam egy-egy hivatala egy-egy en-gros üzlet­hez hasonlítható, ellentétben a közigaz­gatási hatóságokkal, mely inkább a ve­gyes kereskedést juttatja eszünkbe, ahol minden fiókban más van. A közigazga­tást ebben a sokféle tevékenységében épen nem kicsínylendő módon támogatja a számvevőség minden oly esetben, amikor vagyoni viszonyokat érintő in­tézkedésekről van szó, természetesen te­hát ismernie kell mindazon jogszabályo­kat, törvényeket, rendeleteket, szabály­rendeleteket, amelyek ezen intézkedések alapját képezik. Ezt az ismeretkört a megyei szám­vevő természetesen nem az iskolából hozta magával. Ott tanulta meg a zöld asztal mellett az állandó választmány, a különköző választmányok ós közgyűlé­sek ülése alatt, ott ismerkedett meg már jó előre az ügyekkel, melyeket már mint ismerősöket fogadott, am ikor azok végső számvevőségi efectuálás végett hozzá érkeztek. Ott szerzett helyi isme­reteket, s ismerte meg a me gye ügyeit, mint ahogy a vegyeskereskedőnek tudnia kell, hogy mi hol áll a boltban.

Next

/
Thumbnails
Contents