Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-04-19 / 32. szám

208 Ami különben Csabának a válasz­tási mozgalomban való különleges hely­zetét illeti, azzal lapunk vezető helyén foglalkozunk. Itt még csak annyit jegyezünk meg, hogy a választási kampány megindulása jegyében teltek az ünnepek is, lóvén jelölteknek, korteseknek ós polgárok­nak egyaránt idejük az ájtatoskodáson kivül erre is. Békésvármegye választókerületeiben a legutóbbi napok alakulásairól és moz­galmairól az alábbi részletes tudósításunk számol be: Csaba. Bakos Mátyás jelölése. Egy heti tárgyalás után végre si­került egy táborba terelni Csabának függetlenségi és 67-es elven álló pol­gárait. Elismerés a bölcs intézőknek, akik ilymódon lehetővé tették, hogy egy hatalmas és túlsúlyban levő tábor vonulhasson fel a küzdőtérre a paraszt­pártivá vedlett volt szocialista stb. elvű jelölt ellen, akinek egy évig való tör­vényhozói működése még azokat is ki­ábrándította, akik az elmúlt választáson szekerét tolták. Nudis verbis, Áchim L. András többé nem persona grata, amit majd a legkétségtelenebbül fog igazolni május 7-ike. De mert nem va­gyunk próféták, ne is josoljunk ! Az idő mindent elhoz, igy Bakos Mátyás győ­zelmét is. Mert ezt a nevet irta zászlajára Csabának kompromisszumos pártja. Ta­gadhatlan, nem politikai zseni ez a férfiú, de még azok közé sem tartozik, akik ennek a mesterségnek valaha a horizontján jártak-keltek volna. Szemé­lyében, puritán becsületességében ós tiszta negyvennyolcas elvhüsógében azonban benne mindazon kellékek, ame­lyek ezidőszerint, a mai különleges viszonyok között legalkalmasabbá te szik őt Csaba választópolgárainak bi­zalmára. A bizalom pedig megvan irá­nyában, amit igazol a vasárnapi füg­getlenségi jelölő gyűlés, amelyen a nagy­számban megjelent gazdák, iparosok és vezető elemei a függetlenségi pártnak egyhangúlag Bakos Mátyást jelölték Csaba követének. Ezekután másnap, húsvét hétfőjén a volt hatvanhetes párt kiküldött tizen­négyes bizottsága is egyhangúlag hoz­zájárult Bakos jelöltetéséhez, majd az egyesült pártok bizottsága határozatüag kimondta, hogy csütörtökön, ma délután együttes nagygyűlést tartanak, amelyen ünnepélyesen felajánlják a mandátumot Bakos Mátyásnak, aki programbeszédét ezekután vasárnap tartja meg a koalíció több országos nevü tagjának a jelenlé­tében. Itt még megjegyezzük, hogy Bakos Mátyás jelölését a legnagyobb rokon szenvvel fogadta ugy a központ, — amelynek különbeni' hivatalos jelöltje Bakos, — mint a fővárosi sajtó és a vi­dék is. Jele ennek az is, hogy Bakost tisztelői és ismerősei, a jelöltétós nyil­'vánrakerülése óta egész halom üdvözlő sürgönynyel keresték fel. A csabai választás. A csabai alkotmányos küzdelem terminusa is megállapítást nyert már. És pedig kedden délelőtt, amikor a kép­viselőtestület gyűlése után nyomban összeült a központi választmány Áchim Tamás biró elnöklete alatt. A központi választmány a választás napját május 7-re, tehát az utolsó napra tűzte ki. A választás igy hétfői napra esik. A központi választmány a válasz­tásra vonatkozólag az alábbi intézkedé­seket tette: Választási elnöknek megválasztották H a a n Bélát, ennek helyetteséül pedig a küldöttségi elnökül megválasztott Sailer Vilmos drt, jegyző F á y Soma. A szavazatszedő küldöttség további tag­jai : Az első küldöttség elnöke Sailer Vilmos, • helyettese Beliczey Géza, jegyző Maros György, helyettese K o 1­paszky László, a második szavazat­szedő küldöttség elnökhelyettese U r­s z i n y János dr., helyettes-jegyző pe­dig G a 11 i Gyula. Miként történik a szavazás? A május 7-ikén megtartandó válasz­tás ugyanoly módozatok mellett fog végbemanni, mint a mult évi. Azaz az első küldöttség választási helyisége a városi ,széképületnek a kaputól balra eső földszinti termeiben lesz és ott húszas turnusokban szavazni fognak az első és második kerület választó pol­gárai, továbbá a házatlanok a tanyaiak ós a hivatalnokok. A második küldött­ség helyisége a kaputól jobbra eső rósz lesz és ott szavaznak a harmadik és ne­gyedik kerület választó polgárai, vala­mint az összes szőlőbeli és erzsébet­helyi lakosok. A választási aktus pontban reggel nyolc órakor veszi kezdetét és a pártok fél kilenc óráig jelenthetik be a törvé­nyes aláírással jelöltjeiket. Maga a szava­zás 9 órakor kezdődik, mielőtt az elnök kihirdeti a történt jelöléseket. A Bakos párt pártirodája, illetőleg kortes tanyája a Fiume szálló lesz, míg az Áchim párt hir szerint a Nópegyletből fogja föl­vezetni választóit. A" rendre a Főtéren a helyőrség két százada fog felügyelni és pedig oly módon, hogy a Fiume szálló ós az aradi bank, valamint a Gencsi-féle üzlet ós a parochia között kordont vonnak, amelyen belül csak passzpartukkal szabad a gyalogközleke­dés, illetőleg a Fiume során bárkinek, mig a választási ^helyiségekbe csak iga­zolványnyal léphetni be. Kocsi közleke­dés a Főtérnek elzárt részén el lesz tiltva. Mindenki gazember. Tudniillik Áchim L. Andrásnak. És ez jellemzi őt ós politikáját legjobban. De térjünk a dologra. Áchim L. András húsvét másnap­ján mintegy négy-ötszáz főnyi hallgató­ság előtt prográmbeszód félét tartott a Csirkepiac-téren. Szólván ott a köze­ledő választásokról, legazemberezett minden teremtett halandót, aki nem az ő testőrségónek hive. Először gazember a kormány, másodszor az urak, a nadrá­gos urak, harmadszor az ellene fellépő jelölt, negyedszer mindazok, akik nem adják le voksaikat ő reá. Hogy miért gazember a kormán}^, azt értjük.Mert We­kerie és Kossuth az eléjük járult. Áchirnot nem támogatják, miután Áchim kilépett a koalícióból. A többi legazemberezet­tek, hogy miért gazemberek, azt Áchim tudná megmondani. A nemzetközi jelölt. Ilyen is van már Csabának. A nagy­vásártérre hétfő délutánra összegyüle­kezett nemzetközi szocialisták jelöltek és pedig Gyuris János személyében. A nemzetköziek mozgalmára nem kell sok szót vesztegetni, miután jelöltük úgysem marad egyéb jelöltnél. Itt azonban meg kell emlékeznünk egy jellemző epizódról. A „jelölő" gyű­lés egyik „vezérszónoka" bizonyos S á­v o 11 János bútorgyári munkás volt, aki jobb ügyhöz érdemes buzgósággal szidta az „átkos uj kormányt", amely­nek első dolga lesz a szegény népen „bevasalni az adókat". A jelenlévő főszolgabíró megkérdi a „szónokot" : — Mondja, mennyi adót fizet maga ? Az erőlködő nemzetközi testvérbe beleszorult erre a szó ós rákvörösre válva vallotta meg : — Hát bizony kérem, ón ecldig nem fizettem semmi adót . . . — Hát akkor mit beszél ? Erre a kérdésre meg éppen nem tudott szólani Sávolt, a nagy szónok. Gyula. Jelöltek. A hivatalos jelölt K. Schriffert Jó­zsef, Gyulának az elmúlt csonka ciklus­ban volt képviselője, aki előrelátható­lag nagy szótöbbséggel fog győzelmet aratni. Schriffert hétfőn délután tartotta meg programbeszédét a Magyar Király szálló előtti téren. Né very Albert pártelnök nyitotta meg a népes gyűlést, amelyen beszédet akart intézni a pol­gársághoz B a r t h a István csanád­apácai plébános is, aki ugyancsak negy­vennyolcas programmal föllépett Schrif­fert ellen. A pártelnök Barthának nem adta meg a szólás jogot, aminek kava­rodás lett a vége, majd Bartha kijelen­tette, hogy programját nyomtatott ive­ken fejti ki híveinek. A nemzetköziek itt sem akarnak lemaradni a küzdőtérről. Jelöltjük Gar­bay Sándor, aki húsvét első nap­ján mondotta el követjelölti beszédét csekély számú hallgatóság előtt. Garbayra különben ugyanazon a sors vár, mint Csabán Gyuris kollegájára. A gyomai kerületb A gyomai kerületben mindi annyi történt az ünnepek alatt, 1 a kerület népszerű jelöltje és mam mának letéteményese, Fábry Ki négy községben fejtette ki progra Hétfőn délelőtt Gyoma vála polgársága fogadta Fábryt, akit a v nál választói nevében Pikó Béla vözölt. Fábry programbeszédét, ar ben hangoztatta, hogy törhetetlen cosa marad a 48-as eszméknek s denben azonosítja magát az alkotmá kormány programjával, délelőtt 10 kor a nagypiactóren tartotta meg, előtt Biró Benedek megnyitott; impozáns gyűlést. A jelöltön kivül hatással szólottak még a néphez P Béla és R e 11 Lajos dr., majd a gyűlést Biró Benedek zárta be. Dó Éndrőd polgárságának mondta el gramját Fábry, akit egynehány sze nekibuzdult nemzetközi szocialista denképpen megakart akadályozn szódében. A zajongókat előbb Pikó akarta lecsillapítani, de mivel váll zása sikertelen volt, Székely Béla kesztő lépett a pódiumra. O sem rósz kedvezőbb fogadtatásban, noha „í kástestvéreim"-nek szólította a zajc kat. De ezek ilyenképpén válaszolt! — Rajtad is nadrág van, egyen a fene! A túlzásig jutott kedélyeskedő a csendőrség vetett véget, mely volitotta a zajongókat. Kedden délelőtt Körösladán] délután pedig Szeghalmon mondol programját Fábry Károly, akit k ben mindegyik helyen n-.gyrokons vei és lelkesedéssel fogadtak párti Fábrynak a megválasztása kótsógt noha mint önjelölteket emlegetik 1 konyi Istvánt ésChrisztó M volt árvaszéki ülnököt is. Ezek, ha leg fel is lépnek, a siker minden bi reménye nélkül indulnak a harcba Oroshá Amig a vármegye öt kerüle előre meg lehet állapítani a váte esélyeit, addig Orosházán nap-nap bizonytalanabbá válik a helyzet. . pártra oszlott függetlenségi tábor h ugyanis mind elkeseredettebbé ví küzdelem, amelynek inditó oka más, mint a két párt vezérének, \ < Józsefnek és Bikády Antal d: egymás iránt való személyes ellensz Veres József, mint a kerületnek cikluson át volt képviselője s mi koalíciónak hivatalos jelöltje, raga dik a mandátumához, mig Bikády rest népszerűtlennek tartó pártjái maszkodva, ugyancsak nem akar tág Nem az elvek, hanem a személye! rülnek tehát késhegyig menő h Orosházán. S hogy melyik tábor az a jövő titka. A látszat azt mi hogy Veres pártja ezúttal is diadal! Veres táborába nagy lelkesedé bizalmat keltett Kossuth Ferencm a távirata, amelyben mint a függi sógi párt elnöke, Verest jelenti központ hivatalos jelöltjének és < Bikádynak pártbontását. Viszont í gát hivatalos függetlenségi és pártnak nevező Bikády tábor erre felelt, hogy Bikádyt vasárnap egyh lelkesedéssel képviselőjének jelölt* kády programbeszédét nyomban tartotta, másnap pedig már megk programkörútját a kerület községi A király levele Csabán, Rendkívüli közgyűlés. — A kort üdvözlése. Ünnepélyes hangulat ülte meg den Csaba széképületének közgi termét, abból az alkalomból, hog; gyalásra került a király levele, n a választások ügyében intézett " polgárságához. Az alkotmányos m király iránti szeretet régen tört ki impozáns lelkesedésbe, mint e; Zugó éljenzés kisérte az uralkoi veiének felolvasását és ez a lelkes gulat tartotta megszállva a váró neplőbe öltözött atyáit, amikor a zeti kormány üdvözléséről szóló vány került napirendre, amelyeken különben egyéb tárgy nem is szer A történeti igazság kedvéért is meg kell emlékeznünk, hogy az elégedetlen, — akinek a neve id< matás nélkül is ismeretes, — szoká hiven, most is beleakarta vinni e gyűlésbe a kontrasztot. Vállaik azoban háládatlannak bizonyult, kellett retirálnia, aminthogy ez sokszor is bele kell harapnia a ki keserű kenyerébe, ha még mindip ábrándul ki eddig követett politiká Azonban — mondá — mindjárt meg­tudjuk. Egy levélkét irt, bedopta a vendéglő kapuja' alatt levő postaszekrénybe és három óra leteltével megkaptuk a választ. „Szívesen látlak barátoddal együtt holnap 3 és 4 óra között." Épen a jelzett időben állott meg ko­cink a rue Dafitte 50 sz. ház előtt. Min dent ugy találtam, amint Matos elbe­szélte. Három csinosan bútorozott szo­bán keresztülmenvén, megtaláltuk az él­tes asszonyt fiatal, sápadt, ideges, so­vány leányával, ki izgalmas fényben uszó nagy fekete szemeivel idegesen nézett reánk. A szokásos bemutatások és rövid társalgás után a dejelező meg­fogta a leányka mindkét kezét; áthatóan szeme közé nézett. A leány egyszerre reszketni kezdett, még jobban elsápadt s e szavakkal: „ah, monsieur ! vous me faiter du mai!" — lehanyatlott, elaludt. A magnetizör erre elbocsátotta a nő ke­zeit s felszóllitott, hogy kérzdezzek tőle bármit. Megfogtam az alvó kezét s hirtelen eszembejutott, hogy azelőtt néhány hét­tel egy 150 frankos, akkor pelissiernek nevezett felsőkabátomat egy bérkocsi­ban feledtem s habár a járásbeli rendőr­ségnél bejelentettem s utána kutattam, elveszett; kérdem a hölgytől: ' — Hol van az elveszett pelissier-m ? Azt. felelte: — Önnek nincs elveszett pelissier-je! Ismételvén, hogy én bizony elveszí­tettem, azt felelte : — Pourtant, ce que l'on retrouve, n'est pas perdu ! (Mindazon által, amit újra megtalálnak, az nincs elvesztve !) Én erre teljes meggyőződésemben, hogy az egész hopnótikus komédia semmi egyéb, mint ámítás, és még csak nem is gondoltam töbhé sem a pslis­sierre, sem a magnetizőrre, mógkevósbbé Pitiara Amanda kisasszonyra. Ez volt neve a médiumnak. Ez juniusban történt. Ősszel elkészülődtem Párisból, el­mentem a prefekturára, útlevelemet ki­veendő. Az illető hivatalnok a bemuta­tott szám nyomán, miután útlevelemet elővétetta, kérdi tőlem: — 'Ön egy pelissiert felejtett egy bérkocsiban ? — Igen. — Megkapta ? — Nem felelém, mert bár a bér­kocsit, a lovak szinét, a kocsis öltözetét pontosan letudtam irni, valamint azt is, hol szálLam be és hol ki, hol jártam és a többi, a bérkocsi számát nem tudtam s azért úgy értesítettek, hogy a pelissier felkutatható nem volt. — Miiven forma volt az' ön pelis­sier je ? kórdé tovább. Miféle külső jeleit tudná ön előszámlálni? • Elmagyaráztam aztán ismertető je­leit, többek közt azt is, hogy Párducz & Comp. cégnél készülvén, a gombok fülei körül, a cég neve domború betűk­kel ki volt tüntetve. Erre a hivatalnok csenget s az elő­állott hivatalszolgának odakiált: — P.iquet, numero 10036! A szolga csakhamar csomaggal tért vissza s a hivatalnok e szavakkal nyujtá azt át nekem : — Irie uram, pelissierje ! Nekem pedig rögtön eszembe ju­tott: „Ce que l'on retronve, n'est pas perdu." De kíváncsi voltam, mikópen került az meg, holott a rendőrség egyszer már arról értesített engem, hogy a felöltő megtalálható nem volt. Kértem a nyo­mozó iratok másolatát, melyekből ki­tűnt, hogy leirásom után a bérkocsit mégis felfedezték a 8932. számú kocsi­ban. A kocsis visszaemlékezett, hogy utánam egy nő szállott be, kit a rue Faydeau 26. szám alá szállított. Ott ház­kutatást tartottak és megtalálták a fel­öltőmet. A ragadós kezű hölgyet 10 frankig meg is büntették. Nekem pedig kiadták e. bérkocsi tulajdonos cimét és számát, — -melyet már beszálláskor kö­teles lett volna a kocsis nekem átadni, — ideadták pedig azért, hogy ha ezen mulasztás miatt kárt szenvedtem, tud­jam, kin kereshetem. Persze, sohasem kerestem. Ahelyett a számjelző cédulát eltettem emlékül. A legutóbbi napok alatt Gyulán is uj alakulások történtek. Amennyiben Schriffert Józsefnek, a központ hi­vatalos jelöltjének is akadtak már ellen­lábasai. Igaz, hogy ezek a siker minden reménye nélkül indulnak a harcba, az igazság kedvéért róluk is meg kell em­lékeznünk. A választás. Arról már megemlékeztünk, hogy a központi választmány a választás nap­jául április 30-ikát tűzte ki. A szavazás a városházán fog történni, s a válasz­tást, mint elnök Zöldy Géza dr..tiszti főügyész vezeti. Ugyancsak Zöldy Géza dr. egyszersmind a második szavazat­szedő küldöttsége elnöke, tiszttársai pedig a választási aktusban: Ber­t h ó t h y István dr. választási jegyző, egyszersmind az első szavazatszedő kül­döttség elnöke, szavazatszedő küldött­ségi jegyző K ó h n Dávid, helyettese P a p p Gyula, helyettes elnökök H o f f­m a n n Ferenc és Szikes György, helyettes küldöttségi jegyzők : H e i 1 i n­g e r Károly és Nádházi Gyula. Az első szavazatszedő küldöttség a városi adóhivatalban fog működni és előtte szavaznak a belvárosi, újvárosi, oláh­nagyvárosi ós tanyai választók, mig a második szavazatszedő küldöttség helyi­sége a kapitányi hivatal lesz, ahoi a nagy magyar városi és nómetvárosrészi választópolgárok adják le voksaikat.

Next

/
Thumbnails
Contents