Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-04-15 / 31. szám

Békéscsaba? 1906. április 5. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 bált tehetségű és közgazdasági kérdésekben elismert kapacitás, a gazdák ügyes-bajos dolgainak alapos ismerője állott a földmivelési ügyek élére. Akik az ő működését minisztersége alatt figyelemmel kisérték, akik az általa eredményeket elfogulatlan szemmel bírálták, akik az ő alkotásait elődjei ós utódjaiéval összehasonlitták, jóleső érzéssel konstatálhatjuk, hogy Magyarország mezőgazdasága érdekében senki sem tett és használt annyit, mint ő, neki köszönhetjük, hogy velünk, gazdákkal is végre valahára elkezdtek a törvényhozásban is foglalkozni, belátván azt, hogy mi vagyunk leginkább az ország fentártó elem, nekünk is lehet egyébb szavunk ügyeink elintézéséhez, nem csak az, hogy adót fizessünk, katonát szolgáltassunk stb. stb., egyszóval divatba hozta a közgazdasági kérdéseket. Egy ilyen közgazdasági kérdéssel óhajtok most foglalkozni, a melyet a tulipán-jegyében épp a jelen pillanatban legalkalmasabbnak találok; s a mely nem egyéb, mint vármegyénk mezőgazdasági iparának megteremtése ós pártolása. Igen sok vár e tekintetben termelő és fogyasztó közönségünkre, tehát vállvetve kell az eszme megvalósítására törekednünk, első sorban azonban mi gazdák kell, hogy a célt magunk elé tűzzük, hogy a kijelölt irányban ernyedetlen kitartással, lankadatlan erővel biztos lépésekkel közeledjünk s ekkor az eredmény nem maradhat el, az eszme diadalmaskodni fog. Miért pang ez ideig mezőgazdaságunk és mezőgazdasági iparunk ; egynéhányat (mint pl. malom- és cukorgyár ipar) kivéve, miért nincs virágzó mezőgazdasági iparunk ? miért áldozzuk millióinkat a külföldnek ? mind, megannyi fontos kérdés, a melylyel érdemes egy kissé bővebben foglalkoznunk! Nem csak a sokat hangoztatott tőkehiány, nem csak az üzleti szellem, nemcsak az erős nemzeti öntudat hiánya, de valljuk meg őszintén, hisz hibáink öntudatára ébredni nem szógyen, de szerencse — nagyban hozzájárult mindezekhez a gazdai öntudat hiánya ! Mit láttunk, a legutóbbi 8—10 éves korszakot leszámítva, a képviselőház tárgyalásain kivévén az obstrukcióban egyesek részéről kifejezésre jutott közgazdasági állapotaink felett való elégedetlenséget ? Azt, hogy parlamenti tárgyalásaink csak közjogi vitatkozásokban" merültek ki, mert nem volt ott a gazdáknak az a része képviselve, a mely amellett, hogy a szó hatalmával bír, közgazdasági érzékből is tudott volna tanúságot tenni, a vám- és kereskedelmi szerződésekhez alapos tudással csak egy-kettő birt hozzászólani, a képviselők többségét ez a tárgy untatta, mert nem értettek, nem is érthettek hozzá, hisz a szereplők legtöbbje, mondjuk ki nyíltan ós őszintén, jogászból, tekintélyes részük papból állott ki, akik csak a közjogi és egyházpolitikai kérdések iránt birtak érzékkel. Ez okozta azután azt, hogy a mi legfőbb érdekeink háttérbe szorultak. Hitem szerint korszakot alkotó pillanathoz jutottunk a legutóbb lefolyt napokban ; látom derengeni mezőgazdaságunk jobb jövőjét, az uj és a tisztult politikai helyzetek által megihletett lelkes Magyarország jobb jövőjében, mert egytől egyig olyan férfiak intézik jelenleg hazánk sorsát, a kiknek van érzéke mezőgazdaságunk kérdései és bajai megítélése, gyógyítása iránt, rajtunk gaznákon áll most már, hogy a kedvező pillanatot a munkára felhasználjuk. A húsvét szent ünnepén reá érve politikai kérdésekkel is foglalkozni, foglalkozzunk ezen kérdések keretében első sorban gazdasági politikai kérdésekkel, ne azt keressük a mi bennünket szétválaszt a külömböző elvek alapján, hanem keressük vármegyénk minden választó kerületében azt az egyént,-a kinek zászlaja alá tömörülve, mindnyájan egyesülhetünk a nyugodt öntudatban, hogy olyan férfiút küldtünk fel az országházába gazda érdekeink megvédésére és hangoztatására, akiknek alapos tudása, szakképzettsége és jóakaratához kétség nem fér. Jelöljünk érdekeink képviseletére első sorban gazdát, csak ha ilyen nem akadna, a mi teljes lehetetlenség, hogy egy egy választó kerületben nem volna egy olyan gazda, aki mindnyájunk bizalmára érdemes. Csak a végső esetben szavazzunk papra, vagy jogász emberre, de erre is csak úgy, ha eleve meggyőződtünk róla, hogy a mi érdekeink iránt érzékkel bir, ha a mi ügyeinket, bajunkat megérteni; kívánságainkat a magáévá tenni tudja, szóval ha velünk érezni tud! Ha ilyen értelemben gazdai öntudatra ébredtünk, ha tanúságot tudunk róla tenni az ország házában is, hogy magunk tudjuk ós akarjuk intézni sorsunkat: bizhatunk a jövőben! A külföld spekulánsai érzékeny szimatuak, a tőke elhelyezést keres miudenütt, a hol jövőt lát. Erős a hitem, hogy gyáriparunk 1917-ig fellendül, mihelyt az önnállóságra való komoly törekvést Intéző köreinkben valóra vá tani látja. Vármegyénkben is égető szükség volna ilyen gyárakra, különösen mezőgazdasági, ipari termékek feldolgozására ós ezek között legelső sorban egy cukorgyárra. Nem uj az eszme, régóta hangoztatott szükség, de talán soha sem vált időszerűvé, soha sem volt megvalósíthatóbb, mint a mostani időkben. Gazdasági egyesületünk sokat fáradt annak létrehozásán, de egymagában nem volt elég erős, hogy az eszmét testét öltetni elősegíthette volna, megtört az a meglevő szomszédgyárak féltékenykedése és gazdáinknak spekulatív szelleme, gazdai öntudata hiján. Pedig hogy mennyi áldást hozna a gazdáknak, hova tudná a növénytermelést, az állattenyésztést egy csapással terelni, arról árkusokat írhatnék, ha nem volnék róla meggyőződve, hogy azt ugy is tudja mindenki. Rajtunk gazdákon' múlik, ha akár a külföldi tökepénzesek, tőkéit biztos vállalatokba fektető hajlandóságát akkor, a midőn az alkalom kínálkozik, elszalasztjuk, vagy ha a saját erőinkből akár részvénytársasági uton a gyárat, mielőtt más vidék — mert félhetünk Szolnok és Arad versenyétől — elhalászná előttünk, megalapítjuk. Én az eszmét felszínre hoztam, illetve csak felújítottam, mert átérzem, hogy gazdaság és szociális politikai tekintetben milyen nagy hasznára lenne gazdáinknak, nem is szünök meg azt mindenütt, ahol arra idő ós alkalom kínálkozik szóval, ugy mint tollal propagálni, hogy mezőgazdaságunknak a a boldoguláshoz vezető útjait egyengessem. Kérem a gazdatársakat, a kik soraimat az elolvasásra méltatják, hogy szívleljék meg e cikkben elmondottakat, s ha megfogadják jóindulatu tanácsaimat, akkor mezőgazdaságunk egy jobb jövőre virradt az uj korszakban. Bachát Dániel. • •B I A bányakerületi püspök halála. Húsvét örömünnepén mélységes gyász vegyül a bányakerülethez tartozó egyházak híveinek szivébe. Meghalt Bachát Dániel, a kerület püspöki székének alig egy év óta való tulajdonosa. Bachát Dániel egyik legkiválóbb főpapja volt a magyarországi ág. ev. egyházaknak s halála annál súlyosabban érinti az ág. ev. hiveket és egyházat, mert igen sokat vártak püspöki működésétől. Bachát nemcsak mint teologus, szónok és fró volt kiváló, hanem mint szervező is, aki egyház-társadalmi, tanügyi s általában minden működése körébe eső téren nagybecsű munkát végzett. A bányakerület a legnagyobb magyarországi evangélikus egyházkerületek között. Zólyom hegyeitől lenyúlik az Alföld rónáira s a horvátországi evangélikusok is hatósága alá tartoznak. Magyar, német és tót ajkúak b nne a hivek, akiknek száma megközeliti a félmilliót. Nagy hivatás várt tehát Bachát püspökre abból a szempontból is, hogy idegen ajkú hiveit a magyar haza szeretetében tartsa össze a hit keretein belül. Erre valóban alkalmas volt, mert hazafiasságáról már akkor is tanúságot tett, amikor a budapesti evangelikus tót egyház lelkésze volt, legyőzte ebben a Kollárféle pánszláv hagyományokat. Budapestt működése alatt nemcsak egyházi, hanem társadalmi téren is előkelő helyet foglalt. Számos jótékony intézményben volt vezető szerepe. Halála váratlanul történt. Pénteken délután négy óra tájban, fiával Bachát János fővárosi hivatalnokkal kiment a városligetbe. Ott egy kissé rosszul érezte magát. Ekkor kocsiba ültek s mire a Kerepesi-uti 57. szám alatt levő lakásukba értek, kilehelte lelkét. Régóta vesebajban szenvedett s emiatt minden évben a karls badi kúrát használta. Bachát püspök halál hírét nagy részvéttel fogadták Békésmegyt ben, amelynek valamennyi egyháza képvi selteti magát az elhunyt főpap végtisztes ségén. A mult év juliusában választották me, püspökké s nagy tervekkel foglalta el szé két. E tervek megvalósítását meggátolt váratlan halála, mely országszerte nag részvétet keltett. Legelsők között volt, aki értesült halálhírről, Zsilinszky Mihály dr. vol államtitkár, ki nyomban felment az elhuny püspök lakására, hogy a temetésre vonat kozólag intézkedéseket tegyen. Zsilinszk; Mihály tegnap délelőtt 11 órakor egybe hívta az egyház vezető férfiait, akikké egyetemben megállapította a temetés rész leteit. Eddigi diszpozíciók szerint a teineté a Deák-téri ág. ev. templomból hétfői délután lesz. A nagyság átka. Csabai íróból — sikkasztó. Nem minden tehetségnek rózsává hintett az utja. Sőt ellenkezőleg. ^ kiváltságosak, a választottak, de a valód zsenik is töméntelen tövissel találkoz nak, melyek előbb véresre sebzik, hog^ azután legyen mit gyógyítani a dicsőség flasztromának. Akik pedig addig nen ruháztattak fel a gondviseléstől kellí erélylyel, azok zsenialitásuk mellett el buknak és sárba tiporják a nimbuszt amit az alkotás múzsája font homlokukra Ehhez a tragédiához valami köze van : bohémiának is, amelynek modern túlzása átka az úgynevezett bohém embereknek Ezek közé tartozott K a r a s z y Ödöi is, akit szintén utóiért az átka. Karaszj Ödön neve nem ismeretlen Békésmegyé ben. Ez a tehetséges és szép remó nyekre jogosító pennaforgató fiatal ember Csabán mint árvaszéki kiad<! működött. Eleinte rokonszenves tagjí volt a társadalomnak, s mint az irodaion, mezején tehetséggel megáldott embert szeretettel fogadták mindenütt. Ám ez a kedvező fogadtatás volt ta Ián jövőjének az átka. A pályatévesztet ember a hivatali aktákat elhanyagolta s színdarabokat koncipiált, meg versekel irt a hivatalban. Nem siker nélkül, meri egyik remek költői elbeszélését pályadíjjal tüntette ki egyik előkelő irodaim társaságunk. Ennék és családjának köszönhette a könyelmü ember, hogy elnézték hivatala hanyagságait. Egy évvel ezelőtt azonban, amikor hetekre elmaradt hivatalától és holmi nyári szinésztruppok statisztái közé csapott fel, megsokallották viselt dolgait, fegyelmit akasztottak a nyakába. Ennek az elintézését meg sem várta, hanem elpályázott és cél nélkül kóborolta az országot. Csak akkor tért vissza, amikor áldott jóságú felesége koporsóját kisérték utolsó útjára. A jó asszonyi megölte e bánat, a sok szenvedés. Az én jó barátom már régen álmodik, —- ott, ahol már többé nem fáj semmi. De ha rá emlékezem, mindig vibrálódnak körültem ennek a siró nótának a bánatos akkordjai. Találkozás. Fölénk borult a szines alkonyat És oly szelíden, lágyan betemet, Minden szomorút, minden beteget. És én a boldog kacagó zsivajban, Az alkonyfényben álmatagon járok. S egy asszonyt látok, óh, egy asszonyt látok ! . . Szemét lehunyva, ugy megy ő tovább, Ő, a szerelmem, az én ifjúságom ! Ki mindenem még most is a világon. S bár másé már a csókja, a szive, Lányálmait velem álmodta végig, S emlékeim a sirjába kisérik. S hogy elsuhantunk egymás oldalán, Kipirult az én halotthalvány arcom, . . . Rárnragyogott az alkony. Peterdi Andor. Mi asszonyok. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta; Özv. Téchy Józsofné. Egyszer egy rég elmúlt tavaszon benyitottam Klárához. Megszoktam, hogy a kicsi asszony tüntető örömmel jöjjön elém, s gyermekes örömmel csacsogja el apró bánatát, tengersok örömét s az ő nagy boldogságát. — De íme csöndes maradt a szoba, asszonykacagás üde zenéje nem verte fel a csendet. A kis babaasszony kócosan, hanyagul kapcsolt pongyolában kuporgott egy zugban. Csendesen mellé ültem s anyáskodva simogattam a fejét. Hogy baj van, azt láttam abból, hogy elhunyagolta a reggeli toalettjét: nem sütötte ki a haját s pongyolájának hivalkodó díszét, a hatalmas csipkegallért is, mint valami értéktelen rongyot hagyta heverni a legközelebbi széken. Mindezzel —szó nélkül is — kifejezte, hogy ő most. — boldogtalan. Sejteni kezdtem, hogy váratlanul megérkezett, vagy az első migrén, vagy az első perpatvar. Jó ideig ültünk némán ; ugy iátszott, kérdésre vár s ezúttal nem nyílik meg magától a szive, óvatosan megkérdeztem : — Itthon van a kis urad? — Pál a szobájában van — hangzott komoran és sok megvetéssel. Ujabb csend. Dédelgető simogatással igyekeztem a kinyúlt és makrancoskodó fürtöket némileg rendbehozni asszonykám homlokán. Lezárta szemét s bohó titkolózással rejtette sűrű pillái alatt az előtörő könyeket. Nem sokáig bírta s halkan, elfojtott zokogással rebegte el a banális vallomást. Oh Margit . . . boldogtalan . . . olyan nagyon boldogtalan vagyok . . . — Áprilisi eső. — Nem, ne hidd . . . igazán komolyan vége . . . elmúlt, minden elmúlt örökre ... Pál már nem szeret . . . s én . . . nos, hát igen ... én sem szeretem őt többé . . . fejezte be büszke daccal. — Hm . . . és persze el fogtok válni — — El. — Most először fenyegetitek ezzel egymást ugy-e ? — Először ? Hit lehet többször is ? ... nem béke . . . béke közöttünk nem lehet . . . soha . . . soha. Te tréfát űzöl, de én komolyan . . . Soha, soha. Mindennek vége örökre, teljesen . . . Margit . . . Kissé megdöbbentett ez a rapszodikus beszéd s most már komoly érdeklődéssel kérdeztem. — Dehát mi történt? — Semmi, de Pál már nem szeret. — Nem elég ez? — Honnan tudod J — Nem szeret — felelte makacsul Klára. Kezdtem megnyugodni. Csakugyan áprilisi eső. Tenyérnyi felleg, az első árnyék a verőfényes derűben. Igy csak egy szerelmes, szeretett és elkényeztetett aszszonyka esik kétségbe. - Nem kutattam intim részletek után, ehelyett a toalett asztalhoz mentem. Megtüzesítettem a fodorító vasat, rendbehoztam a fürtös babafejet ; enyhe rizsporozással eltüntettem a könnyek nyomát s a mellőzött csipkegallért is jogos helyére segítettem. Tűrte csendesen. S miután igy megfosztottam tragikus külsejétől s visszaadtam azt az önbizalmat, melyet oly könnyen elrabol tőlünk kócos frizuránk, rendetlen külsőnk, folytattam a bus témát a Klára tenorjából. — Hja kicsim, ez szomorú, de ha már igy van — jobb előbb, mint később — csak váljatok. Igazad van. — A férfi mind hűtlen, színtelen, állhatatlan, léha s hogy a te Palid sem kivétel, azt most már — sajnos, te magad tudod legjobban. Addig, addig feketítettem a Paliját, míg célt értem. A kis mártirbaba védeni kezdte az urát s lassanként odajutottunk, liogy bár Pali most egy kicsit hibás, dehát mégis csak kivétel Pali. S a „kivétel", mint az élő rossz lelkikiismeret, éppen akkor leselkedett be az ajtón, aggódva, szerelmesen. Bájos durcássággal fordult el tőle Klára; de ajka körül rejtőző mosoly pajzánkodott már. Előtörő napfény a tenyérnyi felhő mögül. Búcsúztam, itt tovább nincs szükség rám. Kint a tavaszi napsugár vette űzőbe az apró fellegeket s az imént hullott áprilisi ező nyomán ujoló pompával fejlett ki az örökszép tavaszt. Megtelt a lelkem is verőfénnyel, a tavasz üde lehelletével, szivemben bohó vágy kelt az ifjúság és szerelem harmóniája után. Irigyeltem Klárát. Sokáig nem találkoztunk, elsodort egymástól az élet s az ősszel — hogy végre felkereshettem Klárát uj, fővárosi otthonában mielőtt benyitottam hozzá felélénkült bennem minden bájos és bohó emléke annak az esős, derűs, áprilisi napnak, mikor a szerelmes gyerekasszonynak először hullott könnye a mézeshetek vége felé. Telve ezzel a hangulattal léptem Klára elé. — Itt vagyok, eljöttem megnézni kellek-e ? Ki van-e sütve a hajad, nincs-e köny a szempillád alatt ? Nem értett meg. De kedvesen — a modoros, társaságbeli asszonyok szívélyességével fogadott s én láttam, hogy itt nincs rendbehozni való. Enyhe hullámokkal takarta halántékát s pompásan is illett neki ez az alapjában kacér, de a szende szelídséget sikerrel affektáló hajviselet. Zsurnapja volt s kedves modorában biztosított, hogy semmi erőszaktól sem riad vissza, csakhogy ott tartson a zsurján. — Igazi szerencse, hogy most jöttél, ebben az órában és épen ma ; igy itthon találtál, megismered a társaságomat s még egy kis időnk is van, hogy a régi meghitt módo,n elcsevegjünk. Es beszélt is Klára sokat. Nem magáról, nem mint régen Pálról, hanem mulattatón, olykor csípős szellemességgel a társaságáról. Pikáns szalonpletykák kerültek sorra, apró intrikál s utóbb bizalmasan elárulta, hogy őt ünnepelt asszonynak tartják és sokan irigylik is. Szemeiben fellobbant valami idegen sugár, diadalmas fénye