Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-04-15 / 31. szám

4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY elügyelőé. Csaba egykori közvetének, báró ^rónay Dezsőnek a testvére ez, aki már így ízben volt a parlamentnek tagja és Dedig 1881-től 1884 ig. A konferencia pénteki véghatározata így szól, hogy előbb báró Prónay Gábornak ajánlják fel a jelöltséget, illetőleg adakozódnak nála, s csak amennyiben ő lem volna elfogadni a jelöltséget, fordulnak a koalíció választástintéző központi jizottságához, attól kérvén oly jelöltet, kiyel a győzelem reményével indulhatnak harcba. E megbízatásra négytagú bizottságot küldöttek ki, és pedig H a a n Bélát, S e i 1 e r Vilmos drt., Rell Lajos drt. és Pá n d y István drt., akik még péntek éjjel felutaztak a fővárosba. Amint a küldöttség hazaérkezik, remélhetőleg még holnap délután, azonnal beszámol az út eredményéről és megtartják a közös jelölő gyűlést. Oroshá,za. Az orosházi kerületben sem lesz egyhangú a választás. Mielőtt azonban tovább adnánk vett értesüléseink részleteit, lapunk múlt számában közölt tudósításunkra adjuk. Bikády Antal drnak hozzánk intézett alábbi nyilatkozatát: A Békésmegyei Közlöny legutóbbi számában, „Választások előtt" című rovatában megemlékezik az orosházi választókerületben levő mozgalmakról is, s annak során rólam, és nem mint értesülést, hanem mint tényt közli azt, hogy a függetlenségi pártban meglevő szakadást én idéztem elő azzal, hogy a Veres-féle pártból kiléptem és uj pártot alakítottam. Tényként arról van szerencsém Ont értesíteni, hogy a dolog egészen megfordítva áll: A függetlenségi és 48-as párt a mult választás alkalmával nem jelölte Veres Józsefet, hanem Haviár Dánielt, majd engem és Veres József ekkor a függetlenségi és 48-as pártból kiszakadt és alakított egy másik pártot „függetlenségi és 48-as Kossuthpár" elnevezés alatt. Mi függetlenségi és 48-asok sohasem változtattuk sem nevünket, sem elvünket. Veres személye nekünk nem tetszett, helyette mást jelöltünk. Ez nem kettészakitása a pártnak, — legfőlebb Veresnek nem tetsző dolog, aki ezt a mellőzést nem birta el és önként jelöltette magát. Még egyet jelzek csak, hogy én nem vagyok jelöltje semmiféle pártnak. Bikády Antal drnak ezen kijelentéseit azzal vesszük tudomásul, hogy mindenben elismerjük igazságát, csak abban nem, hogy nem jelölt, mert mint orosházi tudósítónk jelenti, B i k á d y t már jelölte pártja, ő a jelölést elfogadta s már vasárnap délután programbeszédét is elmondja. Az orosházi kerületben minden vonalon és minden községben megindult a korteshadjárat, A gyomai kerületből. A gyomai kerület választó polgársága, mint jeleztük már, a kerület volt népszerű követének, Fábry Károlynak a zászlóját bontotta ki újból és azt diadalra is viszi. Fábry Károly kerületében hétfőn kezdi meg programkörutját és pedig délelőtt 10 órakor Oyomán, c'C'luíár pedig 3 órakor pedig endrődi polgárainak mondja el programbeszédét. Kedden délelőtt Körösladányba, délután pedig Szeghalomra látogat el hasonló célból. Mint községekből halljuk, fogadására az egész kerületben impozánsan készülnek, úgyszintén a többi községekben is, ahová a legközelebbi napokban indui el Fábry Károlv, akitprogramkörutjában elkísérnek majd B o z ó k y Aladár, Somogyi Aladár [és M a r j a y Péter volt képviselők, valamint többen Csabáról. Gyula. Gyulán sem minden csendes, s a választás győzelmi lobogója talán újból S c h r i ff e r t Józsefé, akivel szemben a szociáldemokrata párt állit ugyan jelöltet, G a r b a i Sándor fővárosi szocialista személyében — éppen ma délután — de a diadal minden reménye nélkül. A gyulai 67-es alapon állók s a függetlenségiek azon frakciója, mely Schrifferttel nem rokonszenvez, egy„ttesen, mint Csabán, szintén jelöltet állítanak. Itt már különben a választás napját is kitűzte a központi választmány és pedig április utolsó napjára, 30-ikára. E kérdésben a központi választmány Bucsko Korjolán dr. h. polgármester elnöklete alatt pénteken megtartott ülésén döntött. Szarvas. A legutóbbi napokban Szarvason is alakultak a viszonyok, amennyiben a kerület volt képviselője, Haviár Dániel ellenjelöltet kap. A volt szabadelvüpárt ugyanis feloszolván, oly akciókép határozott, hogy alkotmánypárti jelöltet állit Haviárral szemben. A kilátások eddig olyanok, hogy a küzdelemből Haviár kerül ki győztesen. Az alkolmánypárt különben jelölő ülését az ünnepek alatt tartja meg. Békés. Egyetlen kerület a megyének Békés, ahol a volt képviselőjének, Kecske m ét hy Ferencnek eddig nem akadt ellenjelöltje. Beszélgettek ugyan Török Gábor drnak függetlenségi és M orv a y Mihálynak parasztpárti programmal való jelöléséről, ezúttal azonban mindkettő visszalép a jelöléstől és igy Kecskeméthy egyhangú megvá| lasztása előrelátható. A központi választmány különben a választás napjának kitűzése ügyében e hó 18-án megtartandó ülésén fog dönteni. Pálffy Albert. A Békésmegyei Közlöny számára irta : Dr. Nemes Béla. Most, hogy megyénkben Pálffy-irodalmi kör van alakulóban, nem lesz érdektelen ennek a becsületes irónak munkásságára visszapillantani. Azokhoz tartozik, kiknek a magyar olvasó közönség az elfeledés meg nem érdemelt sorsát juttatta. Ma már kevesen tudják, hogy mint lapszerkesztő, valamikor éles tollával a közviszonyok és szereplők tekintélyes bírálója volt s mint beszély- és regényíró kedves vendég miveltebb köreink olvasó-asztalán. Hogy a gyulai sótiszt fiát Szatmárról, honnan a pappá szentelés előtt távozott s Nagyváradról, hol a jogot tanulta, írói vágyak űzték-e a fővárosba, nem bizonyos. De a kör, melyben mozgott, s az események, miknek sodrába került, iróvá avatták. 1842-ben Pesten találják őt; a rákövetkező évben már beszélyeket irogat. Igy csöppen a Tizek társaságába, kik közt ott látják a Petőfi és Jókai nevét is. Ez a társaság elhatározta, hogy külön lapot indít s csak abban közli Írásait; eseményök a francia romantika volt, a maga fantasztikus és sejtelmes irányával. Tervük dugába dőlt: a lap nem indult meg s egyebekben is szétváltak utaik. Egyéniségre, hajlamra annyira különböző irók nem maradhattak egy táborban. Pálffyt, mint embert és írót mindenkor a szertelenségtől való tartózkodás jellemezte ; a romantika nem néki való volt; szólta-szapulta a franciások „mondva csinált regényességét" és a sallangos előadást. Beletéved ugyan a kitűzött irányba, de ízlése okosan mérsékelte a túlzásokat. Jellemző »Egy kastély az erdőben« c. beszélyt, melyben a mult század gőgös, kapzsi magyar grófját festi, ki sértett nagyravágyásában önmagát és fia családját elemészti; az indulatok és tettek bőszült kitörésében Pálffy Ízléssel takargatja a szertelenséget s inkább a kellemes színezésére ügyel. 1847-ben a Csengery Antal Pesti Hírlapjához került s ezzel megkezdődött munkásságának egyik legérdekesebb fejezete. Pálffy az első, ki az üres, szóvirágos előadás helyett a könnyen csevegő, ötletes és ironikus stilust használja és ebben a jövendő journalistainak mintát adott. A kor gyorsan érlelte az eredményeket; iránya mind határozottabbá vált; haladók harca a maradiak ellen mindjobban kiélesedett. E harcban a legélesebb tollak egyikét Pálffy forgatta. Négy napnal a nagy és emlékezetes idus után megindítja saját lapját, a Március Tizenötödikét. A negyedrét alakú, négy oldalas újság kis idő multán valóságos nagyhatalom lett, melylyel Kossuthnak is számolnia kellett Jelszavában : nem kell táblabiró-politika! — benne volt a küzdelem minden ósdi, eluvult ellen ; yiszont az is bizonyos, hogy a forradalmat Pálffy nem kívánta. Munkatársai közt ott volt Petőfi, Qaray, Egressy Gábor. A kis lapot az utcai árusítóktól mohón kapkodta minden barátja és ellensége ; akkoriban a szikár, aránylag kisfejü, hajlott orrú, gúnyos mosolyú Pálffyt ördögnek nevezgették. A főváros elfoglalása után ő is a kormánynyal menekült; résztvett a temesvári csatában; Világos után egyik írótársátiak, Dobsának aradmegyei, szintyei házában négy évig rejtőzködött. 1854-ben újra Pesten van, ahol a gyászos emlékű újépületbe zárják, majd Budweisba viszik, Csehországba. Ő az egyetlen, kinek börtönébe mosolyogva kandit be' a napsugár: itt ismeri és szereti meg azt a leányt, ki Békéscsaba. 1906. április 15. később neje lett: Neweklovszky Fánit. Kiszabadulása után rövid időre űzött ugyan még lapszerkesztői és publicisztíkus munkásságot, de már határozatlan a beszédje és regényi tolla és tehetsége. Szintyei magányában egy elbeszélést irt, még !850-ben kiadta a forradalom előtt szerzetteket. Valamennyit ügyes meseszövés, a viszonyok és alakok eleven rajza, humor és finom irónia jellemzi; egyszerű és világos a szerkesztésben ; ment minden erőszakolt szövevénytől és beteges hatás vadászattól. Meséihez mindenütt szívesen kölcsönöz' keretet a magyar közélet átalakulásának korából. Ezt a kort festette sok szeretettel és ügyességgel. Mintha uj, meg uj alakban öntötte volna örömét ósdi pusztulásán. Neki az írás vigasza volt. Két szép fiát és nejét korán elvesztette ; a veszteség súlyát irói foglalkozása tette tűrhetővé, amire egyik jó barátja, Gyulai Pál buzdítgatta, ki a realisabb irányú Pálffit Jókainál is többre becsülte. A Kisfaludy-társaság 1864-ben, az Akadémiai 1884-ben választotta, tagjai sorába. Szerényen visszavonulva éldegélt fővárosi házában ; egyideig a pesti hazai takarékpénztárnál vállalt ellenőri állást. Szerepelni, feltűnni nem vágyott, >rói körökben nem forgott, az Akadémiába való beválasztását is úgy tekintette, mint mikor valaki korhadt ván fát ültet kertjébe, mely csak helyet foglal el, de gyümölcsöt nem terem. Hosszabb elbeszélő munkái közül kiemeljük Esztike kisasszony profeszora c. regényét (1882), mely egyszerű, természetes rajzával, egészséges hangjával egyik legjobb müve. Főszemélye gazdag, nemzeti család egyetlen leánya, kit vagyonáért akar feleségül venni egy tönkrement, léha arisztokrata ; de a leány kezét annak a tiszta jellemű, müveit erdélyi bárónak nyújtja, ki azután a való élet tisztább érzéseiben és gondolkozásában professzora lesz. 1894ben irta A régi Magyarország utolsó éveiben c. regényét, mely az Akadémia ezer aranyforintos Péczely-diját juttatta neki. Az akadémia ezzel egyszersmind e jeles írónknak egész, több mint 50 évre terjedő irodalmi, első sorban regényírói, egyszersmind publicisztikai munkássága iránti méltánylásának adott kifejezést. Áz 50-es évek átalakuló magyar társadalmát itt rajzolta legtöbb elevenséggel és ízléssel. A maradi Klobuchevich báró és a haladó Zsadányi Pál sorsa két világ harcában dől el egy történeti korszak határvonalán. Pállfy az utolsó 8 év alatt 5 regényt ajándékozott irodalmunknak. Verset, drámát, értekezést sohasem irt. Hü maradt tárgyához és keretéhez. Úgyis mint iró, mint ember és hazafi a legjobbak közül való, akinek zászlajával bátran és büszkén indulhat minden magyar irodalmi kör. Mezőgazdaságunk jövője az uj korszakban, Irta; Pfeiffer István Altalános az öröm gazdáink között a felett, hogy Darányi I<íiiác, a kiprójoguk volt hozzá, fiatal volt az életük, a szivük. És mégis tragédia volt már a kezdet is. Már tudniillik a mai modern értelemben. Amikor csak a lelkiekben koidusoknak és egyebekben pedig dúsgazdagoknak szabad egymást szeretni. Akinek pedig nincs csengő aranya, az némítsa el a szivét és ölje ki belőle a szerelmet. De félre a szerelem filozófiájával. Ma nincsenek lovagjai a szerelemnek, csak utazó ügynökei, akik tőzsdei spekuláció szerint értékelik a boldogságot. Akik pedik a szivükkel gondolkoznak, azoknak szentimentális szamár a neve. Tehát hadd folytassam ott, ahol elhagytam. Szeretett az ifjú, s a leány. Mindketten fiatalos szivük egész melegével. És rózsaszínűnek látták maguk fölött az eget, virágosnak az egész világot, mely minden gyönyörűségét fölfárt i előttük. Boldogságukhoz még csak az édas otthon hiányzott. De hittek bizó reménységgel. Amikor pedig egyedül voltak, gyönyörködve építgették eljövendő boldogságuk puha fészkét. Árnyas, zöld luggas lesz majd a kicsi kert közepén, kéklő borostyánnal, futó folyondárral. És köröskörül virágok lesznek, édes, bóditó illatú piros szegfűk, a leány kedvenc virágai. Meg a selymes gyepágyak közepén gyöngyvirágok, ibolyák. Csendes nyári estéken ott sétálnak majd kartkarba öltve ós tündérszép regéket mesélnek egymásnak örök szerelemről, örök boldogságról. És ha majd elfáradnak, betérnek a lugasba és egymás vállára borulva álmodoznak, mialatt az édes illatot leheliő nyáréji szellő bűbájos muzsika akkordjait susogja nékik. Csodás, ábrándos ifjú kor, mily gaz- i dag is vagy te szines szép álmokban ! Amiket később megrabol a sivár élet, megölnek a küzdelemmel teli, gondterhes napok. Mily boldogok is azok, akiknek örökké ifjú marad a szivük! Akiknek akkor sem szállanak el álmaik, amikor az ősz ezüst dere ragyog fejükön. Ilyesmiről is esett közöttük szó. És szent esküvést tettek, hogy örökifjú marad a szivük. Egy őszi délután volt. Lehullot, elsárgult faleveleket söpört maga előtt a szél az ut porában. Minden, minden olyan hangulatot ébresztő volt, amikor még a szerelmes sziveket is megszállja az elmúlás felett érzett fájó gondolat. Az ifjú tagadni próbálta ezt. — A mi szivünkben tavasz van még. És engem nem bánt a hervadás, — mondta a leánynak. És kell-e kétségeskednem aziránt, hogy ez a mi tavaszunk sohasem fog elmúlni ? Ugy-e bár nem? Soha semmi körülmények közt sem! A leány feleletképpen szerelmesen simult az ifjúhoz, aki minden átmenet nélkül egy történet elbeszélésébe fogott. Valami dúsgazdag leányról meg egy nagyon szegény ifjúról szólott, akik szerették egymást. Ha jól emlékszem, kálvinista pap volt a férfi, aki tanítója volt a leánynak. Bár szerették egymást, ezt sohasem vallották, meg. A papot visszatartotta a szegénysége, a leányt meg a nőies büszkesége. Végre elkövetkezett a búcsúzás órája. Tanitó és tanítvány elváltak. Kínos percek voltak ezek, de mert a férfiúnak ekkor sem volt meg a kellő bátorsága, a reményében csalódott leány a legkeserűbb lemondással köszönt el titkos ideáljától. Később ez a gazdag leány szülői kívánságára valami gazdag kalmárnak nyújtotta a kezét. Csak azt kötötte ki, hogy egykori tanítója eskesse meg őket. Elérkezett az esküvő napja. Csillogó, fényes násznépség töltötte meg a nas;y templom boltíves hajóját. Az oltár előtt pedig ott térdeltek a jegyesek. Kezdetét vette az esketési szertartás. Elvégezvén a pap ájtatos imáját, a jegyesekhez fordult. Szomorú volt az arca, sápadt és remegett a hangja, amikor föltette a vőlegénynek a kérdést; — Édes testvérem, szolgája az Úrnak, akinek szentelt hajlékában vagy most, életed boldogságára és lelkednek üdvösségére valld meg Isten szine előtt, igaz szivedből, lelkedből szereted-e ezt a leányt, akinek kezét most kezedben tartod ós esküszql-e az Isten szent nevére, hogy őt sem boldogságban, sem nyomorúságban holtodiglan el nem hagyod? A vőlegény esküdött. Azután a leányhoz fordult a pap, kérdezvén tőle ugyanúgy,' mini vőlegényé ől, szivéből szereti-e őt ós hajlandó-e néki örök hűséget esküdni. A leány nem felelt, hanem egész testében megremegett, hogy lehullott fejéről a mirtuskoszoru is. Hosszú, kinos csönd után szólalt csak meg és zokogás kisórte minden szavát. — Nem esküszöm, mert ezt a férfiút, aki mellettem van, soha nem szerettem ós soha nem is tudnám szeretni. Szüleim kedvóért tettem, hogy vele ide járultam, de itt az Isten szine előtt hazudni még gyermeki szeretetből sem tudok, mert nem akarom a kárhozatot. Nem és százszor nem! . . . Rémületa násznép sorában, botrány a városban, — néhány hét múlva pedig a pap vezette oltárhoz a dúsgazdag szülők kitagadott, elűzött leányát. — Ennek a kitagadott leánynak a szerelme a valódi szerelem! — fejezte be beszédét az ifju. A leány pedig, akinek a tekintete mindvégig szerelmesen csüngött szerelmesén, boldogságtól sugárzó arccal borult a férfi vállára és suttogta néki a gyönyörűséges szavakat: — Ily nagy az én irántad való szerelmem. Még nagyobb! . . . És csókba fult az utolsó szava. Egy esztendő múlva esküdött a leány. En is, hivatalos voltam a lakodalomra. Nem fogadtam el a meghívást, mert nem ismertem a vőlegónyót.. Amint irta meghívó levelében, valami gazdag kereskedő volt. Ha nem csal az emlékezetem, hízókkal kereskedett. Azt is irta a leány, hogy holdvilágfaló lovagját, akit kolduspoétának titulált (ós akinek még egy évvel előbb ezerszer hazudott hűségesküt) már régen kiábrándította. A véletlenség hozta, hogy ennek az esküvőnek a napján dolgom akadt Sz. városban. Eszembe jutott szegény megcsalt barátom Fölkerestem, hogy megr vigasztaljam. A lakásán azt felelték, hogy napok óta nem volt otthon. Mulat bánatában. Nagyon levert hangulatban távoztam ós egész éjjel róttam a uóptelen utcákat. Egyszer csak muzsika hangjai ütötték meg a fülemet. Először mind távolabbról sirt a hegedű, majd közelebb ós közelebb hozta a szél a szomorú, bánatos akkordokat, amint befordultam egyik egyik mellékutcába. Közelebbről láttam a cigányokat is. És megismertem a házat is, ahol muzsikáltak. Még az ablakot is, mely alatt mámoros tejjel is ott zokogott az én szerelmében csalódott barátom. Gyöngéden karonfogtain és elvezettem a hűtlen ablaka alól. Már hajnalodott, De még rászólt a barnaképű fiukra : — Csak reggelig húzzátok !. .. Tudjátok. melyiket ... És hullottak szamóből a könnyek. A felsíró hegedű pegig fájdalmasan panaszolta : Álom volt a mi szerelmünk, Tündérfényes álom, Elaludtam, álmodoztain Rólad gyöngyvirágom. Kinos volt a fölébredés, Szivem összetörte, De jó volna még aludni, Álmodni felőle.