Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám

1905-08-24 / 81. szám

XXKit, é

vfolyam. Békéscsaba, 1905. C

sütörtök, augusztus 24. 81. szám. BEKESMEItYEI közlöny POLITIKAI LAP. elefon szám 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kéziratok nem adatnak vissza. IT)egjelenik hetenként kétszer : vasárnap és esutortokon. EliŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSflzetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 16 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő, flvilttér-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Hatvan év előtt és most. Békéscsaba, aug. 23. Három hét választ még el bennünket attól a naptól, amikor ismét összeül a haza törvényhozó testülete. Nagyjelentőségű dátum lesz ez a nap a nemzet életében, jelentősebb, mint akár november huszonhat, akár december tizenhárom. Igazság szerint, de meg ígéret szerint is, akkor kellene megfojtani a válságot és uj életre kelteni a becsületes politikai helyzetet. De a politikában ismeretlen fogalom a becsületes igéret teljesítése. A politika a minél nagyobb csűrés-csavarás művészete a s éppen azért a legbizonytalanabb szeptember 15-ikének eredménye. Egy mégis szinte bizonyos és ez a bizonyosság kétségbeejtő. A válság megoldása nem következik be, hanem' még bonyolultabb helyzetek szülőnapjává predesztinálódik a bizonytalan nap, amely nagyon sokak — és nem rövidlátó politikusok — szerint küszöbe lesz a nyilt abszolutizmusnak,, ha . . . És ez a föltétel az általános községenkint való titkos választói jog, amelynek üszkét Kristóffy belügyvezető dobta a válságba. Ha tehát a kormány ezt a törvényjavaslatot keresztül nem tudja vinni, Bécs megtaláta az alapot arra, hogy feloszlassa a parlamentet és felfüggeszsze az alkotmányt. Hogy mi ütött a Bécs által kivezényelt kormányhoz és illetőleg eredetében Bécshez, hogy minden természetesség és logika nélkül az általános választói joggal ajándékozza meg a nemzetet, éppen azzal a fegyverrel, amelyet eddig, ha kellett, hát csendőrszuronynyal, kardlappal és Mannlicherrel csavart ki a nép kezéből, — azt fejtse meg, méltassa és Ítélje meg az utókor, amelynek nagyobb prespektiváján tisztábban, világosabban magyarázhatók a képek, amelyek ma a legzavarosabbak. De bármennyire is azok, kiérezhető, hogy nem becsületes politikai meggyőződésből kínálják az általános választói jogot, hanem fogásból, lehet, szemérmetlen taktikából, boszuból. Ne keressük az okokat. A Fejérváry kormányt égig magasztaló szocialisták sem keresik ezt, hanem a tények alapján zengedezik a harci riadót az általános választói jog érdekében. És a tények pedig ezek: A kormány paktál a szocialistákkal, ígéret

0

4 nekik aziránt, hogy az álta:

1> Osztói jog törvényjavaslatát ueterjeszti'a törvényhozás elé s hogy ezt a javaslatot törvényerőre emeli. Lehetseges-e ez ? Kétséges, sőt mi több: bizonyosan nem, mert a többség a javaslat ellen foglal állást. Ennek a magyarázata pedig az, hogy a többségnek a tagjai a hazaféltés helyett jobban féltik saját mandátumukat, amelytől az általános választói jog behozatalával örökre bucsut vehetnek. Természetesen elsősorban a iavaslatot pártoló kormánypárt, amelynek a veszteségért elég kárpótlást nyújt a revanche — ha ugyan addig fejlődni engedik a helyzetet és nem szívják vissza az általános választói jogot, amelyet esetleg csalétekül, a nemzet szétrobbantására és Bécsnek az erélyesebb beavatkozásra való alkalomadásnak nem használnak. Ne vágjunk elébe a fejleményeknek, hanem tekintsük a helyzetet. A helyzet pedig a kritika szigorű szemüvegén nézve az, hogy a mai kormánypárt éppoly rothadt, mint akármelyik más párt. Alkotni egyik sem bir, nem évek, de hosszú évtizedek óta. Ha pedig eme kötelességének megfelelni nem tud, elvesztette lételének célját és megérett a kimúlásra, hogy halottaiból egy egészséges közszellem, egy országot újjáalakító, egészséges, minden tekintetben konszolidált pártalakulás jöjjön létre. Alkalmas volna ennnek a processzusnak a végrehajtására az általános választói jog törvényreemelése ? Teljesen bizonytalan; lehet, hogy igen, lehet hogy nem. Mindenesetre kétséges vállalkozás, sőt kockázatos. A nyugati államokban kedvezően ütött be a nagy átalakulás. De ki kezeskednék nálunk, hogy az arravaló értelmiség többséget alkotna a népképviseletben ? Lehet, hogy az „aki mer, az nyer" igazsága beválnék s ezt az elvet hangoztatóknak, — nem Kristóffy urék szép szeméért — igazat kell adni, mert elvégre a mai hely; zetben csak nem maradhatunk örökké, s célja talán — Bécsen kivül s az annak érdekeit támogató hazátlan bitangok közül — nem lehetnek senkinek, hogy testvérharcba, abszolutizmusba zavarja a nemzetet, vagy odadobja hitvány martalékául egy idegen hatalomnak. Ami az általános választói jogot illeti, téves az a fölfogás, mintha azzal nem szimpatizálna a nemzet zöme. Az önzetlen és becsületes hazafiak előtt csak a jövő feletti aggodalom az, ami vonakodóvá tesz ettől. Különben azt nem tagadja senki, hogy az általános választói jog ősjog, amely mindenkit természetszerűen megillet, aki akár pénzével, akár vérével adózik az államnak. Az ősjogon hát nem jogtalanul „ordítoznak a hazátlan bitangok" és nem pedig különösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy a magyarság szupremáciáját nem veszélyeztetné a nemzetiségekkel szemben a választói jognak ilyeténvaló kiterjesztése. A kisemberek igazát hát eltagadni nem lehet, legföljebb félni és tartózkodni, hogy az esetleg kezükbe adott hatalom megboszulja a nemzetet, az országot. Lehet, hogy ez a felfogásunk is benne rejlik abban az igazságban, amit a legnagyobb magyar hatvan évvel ezelőtt leirt: „Hogy alkotmányunk keresztülvihetetlenségónek — annak ósdisága, közállapotaink beteg voltának — szellemi hátramaradottságunk, gazdasági bajainknak — jogintézményeink maradisága volt mindig az oka." És halljuk csak, mit mond a legnagyobb magyar hat évtizeddel ezelőtt a választói jogról: „. . . erősen hiszem, hogy különb helyet foglalnánk el a nemzetek sorában ma, ha ősi törvényhozóink és országos embereink az értelmi suly nagyobb kifefló'dése, s a magyar nemzetiség erősebb felemelkedése és terjesztáse által ösztönöztetve, időszakonkint, nem mindig, csak felszinleg, s palliativkép reszelgettek, s foltozgattak volna törvényeinken, s nem mindig jobbára régi teóriákba merülve, vagy mindig csak idegen kéztől és másoktól várván üdvösségüket, úgyszólván, egy helyt veszteglettek voína, hanem gyökeres és célnak megfelelő reformációk által, 800 ezernyi súlyú talpkő helyett lassankint 10 milliónyi súlyú talpkőt raktak, latin teóriák helyett velünk élő és több tapasztalatú alkotmányos nemzetek prakszisával élni akartak s idegen grácia, gyámolás és koldulás helyett saját nemzetiségükben, Békésmegyei Közlöny tárcája. Szitakötök, Ezüstszárnyú kék szitakötők Mondjátok meg, merre szál latok ? Mosolyogva hol integetnek Felétek a kacér virágok ? Ezüstszárnyú kék szitakötők Mondjátok meg, hogy mi csal tovább ? Hamar hervad a virágágyban A muskátli, égő szarkaláb? Ezüstszárnyú kék szitakötők Csak szálljatok, óh csak menjetek, Hadd sírjanak majd utánatok Az elsárgult fodros levelek, Ezüstszárnyú kék szitakötők Mesebeli kertbe járjatok, Hol valóság mind, mind, egészen, Mit a lélek itt csak álmodott. Ezüstszárnyú kék szitakötők Vezessetek engem is oda, Hol nem hazug a szív szerelme, S nem hervad el a virág soha, Kató József. A magyar diák. • Részlet Bell Lajos dr. tanárnak a „Békésmegyei Egyetemi Ifjak Köré"-nek jubiláris ünnepén tartott felolvasásából, Amikor a „Békésmegyei Egyetemi Ifjak Köre" jubiláris ünnepének mélyen tisztelt rendezői engem, az obsitost, is munkájuk közé vontak, lelkemre zúdították nemcsak a szereplőnek az ünnep sikere iránt való aggodalmait, megillették bensőmben azt a bűvös lelki forrást is, melynek neve: emlékezet. Tiz esz, tendeje annak, hogy rokonlelkü, tudományos pályákra törekvő fiatal emberek megalapították ezt a kört, mely a barátságnok, egymás iránt való érdeklődésnek s néha az egymás fölött való bíráskodásnak is oly ' kedves otthona volt. És ide s tova 10 éve annak, hogy egy szeptemberi napon büszke örömmel ültem e körnek elnöki székébe ott a Sándor fhg-téri kis vendéglő külön szobájában . . . Be sok kellemes percet is töltöttünk mi abban a kis köztársaságban. A legtöbbünknek a hónap legtöbb napján valóságos halászatot kellett rendeznie azokban az átkozott természetű zsebekben egy pár garas után, de a szombat esti köri ülésekre mégis megtakarítottunk — tartogattunk vagy szereztük egy kis meleg vacsorára s egy-két pohár borra valót. Azután a volt iskolatársak, jó barátok vidám társasága oly jól hatott reánk, akik még nem szoktunk volt a fővárosi élethez s annak sajátosságaihoz, hogy ilyenkor képzeletben visszaringattuk magunkat az elhagyott kedves otthoni tájakra. Valóságos diákéletet éltünk ott, oly perceket, amilyenek valaha megalkották a diák-élet poézisit. Mert nemcsak a szerelemnek van poézisa, hanem a diák életnek is . . . Ne vegyék hát rossz néven, mélyen tisztelt Hallgatóim, ha ennek a kedves diák-körnek ünnepen, midőn a régi emlékek felén szórják hervadt szirmaikat, a magyar diákról akarok szólani. Ez a tárgy, remélem érdekelni fogja az öszszes Hallgatóimat, hiszen a feslő fiatal lányok első ideáljukat, a deli asszonyok egykori fáradhatatlan jó táncosukat hallják megénekelni s kedves inatrónáink imakönyveiben is tán megmozdul egykét hervadt virágszáll, mely egy régi diákkori ismerősük emlékéhez fűződik, a férfiak most is szeretnek beszélgetni diákkori csinyjeikről, az én kedves működő társaimat is érdekelni fogja egy elődeikről szóló összefoglaló kép és legeslegvégül én is hitelt nyerhetek, hiszen nem fogok idegen területen kalandozni. De vájjon a „diák" név „honnan ragadt" a diákra? Tudósaink kimutatták, hogy a latin diaconus-ból származik s a szláv nyelv közvetítésével akkor jött át nyelvünkbe, amikor a kereszt, keresztyén, pap, oltár stb. szavakat átvettük e hazába való költözésünk után. Érdekes, hogy a diák szónak egyik legrégibb alkalmazása a 955-iki szerencsétlen augsburgi ütközet menekültjeinek, a levágott fülű hét magyarral van kapcsolatban. Ezt mondja az egyik igen régi krónika róluk: „Ezeket azon botrány miatt hét magyarnak és diáknak nevezték." Azt ne higyje azonban valaki, hogy ez a hét szegény magyar valami kicsapott diák volt. De hát mért nevezi akkor őket diákoknak? Megmondja a krónika további szövege: „a hét elitélt magáról éneket szerezvén . . . hirük — nevük terjedéseért a nép közt énekeltek." Itt tehát a „diák" szóval „énekszerzőt" akar jelezni s a hét magyarral a krónikairó azon elzüllött diákokat azonosítja, akik az ő korában a nép között járva, dalokat énekeltek s akikről később lesz szó. A diák tehát énekszerzőt, még pedig tudós énekszerzőt, azután írástudót, titkárfélét is jelentett, mint az iródiák mutatja. Ez utóbbi fogalom fönnmaradt egészen napjainkig, hiszen még Kossuthról is igy énekel a nép: Kossuth Lajos iródiák, Nem kell neki gyertyavilág stb. Mi azonban jelenleg a felső iskolákon, egyetemeken tanuló diákkal akarunk foglalkozni, és pedig abból a szempontból, milyen helyet foglalt el a magyar közéletbeu, társadalomban. Mert a diák a magyar nép „alakjainak" egyike, aki benyomult a népköltészet világába is, akárcsak a hős katona, a huszár. Csak egy példát hozok fel, egy székely népmesét. Útra kelt a diák s amint a mezőn ment, kipattogozott borszemekre talált. Felszedte a borsót s a zsebébe rakta. Estére egy királyi városba ért; bejelentette magát a királynál s az éjjelre szállást kért. Mivel „jó forma legén vót, hejjesen beszélt s ügyesen viselte magát, a kirájnénak e figyelmiire esett; s minthogy eladó leánya vót, ugy véllekedett, hogy hát ha ő kirájfiu s leánnézőbe jött s csak azét őtözött deáknak, hogy ne esmerjék meg." .Ott marasztalták hát „vaj két napra." „Első éccakára nem igen pompás ágyat vetettek neki, azért, hogy ha aval megelégszik, ugy csak deák, de ha nem, akkor kirájfiu ; s egy „bizodalmas emberit" állította a király az ablakára, hogy [lesse meg, mit csinál. — Mivel a vetkőzés közben magával hozott borsószemek kihullottak az ágyra s a diák keresgélni kezdte őket, hajnal lett, mire elaludt. — Másnap pompáslágyat kapott s ugy aludt, mint a bunda mert most már nem szórta el a borsószemeket. A „bizodalmas ember" mindezt meg elöntette a királynak; ez most már valósággal királyfiunak hitte a diákot s neki adta a leányát ... Ha tudnám, hogy ijen szerencsésen járok, én is a mai szentséges nap beállanék deáknak" — fejezi be mondókáját a mesemondó. íme, igy jut a diák a népköltészetbe. A magyar diáknak azonban érdemei vamjak a tudomány s az európai szellemi áramlatoknak hazánkba való átvitele körül. Már a középkorban is megindult a szellemi összeköttetés hazánk s a kiil-