Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám

1905-07-20 / 70. szám

XXXI1. évíolyam. Békéscsaba, 1905. Csütörtök, julius 20 szam. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kéziratok nem adatnak vissza. megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lebet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 16 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. r)yilttér-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Fenyegető veszedelmek. Békéscsaba, julius 19. Künn, a végtelen rónaságon ittott hallszik már csak kaszapengés. Levágva a rend, keresztekbe, asztagokba rakva, amelyeket nyomtatnak, vagy csépelnek, aszerint, hogy milyen természetű alkalmatosságra telik a gazdának. Mind a két eljárásnak, egy az eredménye: kihull, kipereg a mag, a gazdának egy évi jutalma. Hát sovány ez a jutalom, vékonyan hull a szem, olyan soványan, hogy szinte jobban elkeseredik a gazda azon, mint aratás előtt. Pedig akkor sem reménykedett sokat. De mindegy, ami megvan, az megvan, s az embernek, kiváltképpen pedig a földből élő embernek, a kinek hite a föld, nem lehet perbeszállni istenével. Reménykedik tovább, majd kipótolja a többi vetemény. Sajna, késő reménység s inkább önmaga ámítására mondja a gazda, aki összeszorult szívvel látja, hogy a forróság leperzsel mindent. Itt-ott, ha permetezik is az eső, az már nem használ semmit, vagy nagyon keveset. Még a szőlőknek igen, de a legszükségesebb kapásnövényeknek nem. Múlásával az aratásnak tehát megállapítható, hogy az idei terméshozam nem igen, vagy csak nagyon csekély mértékben nagyobbodott és illetőleg sok helyen csökkent. A szűk esztendő termése mindenkor érzékeny csapás ugy a gazdákra, mint az egész országra és kétszeresen érzékeny most, amikor nemcsak gazdasági, de politikai válsággal is küzködünk. Hogy hová vezet a küzdelem, győzelemhez, avagy bukáshoz, az a jövő titka. A ma bizonysága csak az, ha minden súlyos körölményt figyelembe veszünk is, a vonatot, mely közel a célhoz, megállítani, vagy éppen visszafordítani nem lehet Nem lehet, mert akkor sohasem jutunk el nem a célig, de még addig sem, ahová eddig jutottunk. Pedig most még csak a feleúton vagyunk. De betudjuk-e futni az ut második részét? Nem-e gördítenek elénk elhárithatlan akadályokat ? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Hogy ez akadályok azonban erősek nem lesznek, az bizonyos. Aféle spanyolfalak, amelyeket fel lehet lökni és keresztül lehet rajtuk tapodni, anélkül, hogy rombadölnék a terem, a szalon, amelyben elhelyezve vannak. Kormánykörökből különben általában mindig olyan nyilatkozatok tétetnek, hogy szigorúan a törvények alapjára helyezkedve, semminemű alkotmányszegésre nem ragadtatja magát a kormány. A Fejérváry rendeletet is másként kezdik értelmezni: Nem mint megtorló eszközt, de mint olyant, amely alkalmas a megfélemlítésre. Beavatott helyről határozottan annak az álláspontnak az elfogadása hallatszik, hogy őszre meg lesz a kibontakozás, még pedig ugy, hogy a korona is enged a koalíciónak, s a koalíció is a koronának. Ez a kompromisszum azonban aligha ki nincs zárva, legalább ugy mutatják a mai viszonyok. Akkor pedig nem lesz megoldás. Ha pedig ez még ősznél is tovább húzódik, nem kell az ördögöt a falra festeni, úgyis meg fog jelenni és csinál zűrzavart, amely lehet, hogy évek múlva is éreztetni fogja ezzel a szerencsétlen országgal káros következményeit. — A pótadók és a kormány. A Fejérváry-kormány adóügyben tegnap küldötte el az első körrendeletét a megyékhez. Kristóffy József belügyminiszter körrendeletet intézett a megyei törvényhatóságokhoz, hogy az idei évre kivetett pótadókról szóló kimutatást julius végéig terjessék fel. A kimutatást az alispán és és a pénzügyigazgatóság mellé kirendelt számvevőség főnöke irja alá. Amennyiben a pótadók jóváhagyása a kormányt illeti, eddigelé a kimutatások fölterjesztése nem ütközött akadályba. A mostani körülmények közt még az is kérdés, hogy vájjon a kormány nem akarja-e a törvényhatóságok autónom jogait érinteni, mihelyt valami fölterjesztés foly! tán részére rendelkezési jog gyakorlására alkalmat adnak. - s. Válasz a kormánynak. A politikai köröket a Lajthán innen és túl az a nyilatkozat foglalkoztatja, amelyet a koalíció vezérlőbizottsága tett közzé válaszként a Fejérváry kormány által a törvényhatósághoz intézett köriratra. A nevezetes ülés, melyen a nemzet felelt Bécsnek, kedden délután volt s néhány órával később már álmélkodva olvashatták az intő szózat nagymesterei. A válasz hangja csendes, minden páthosz nélküli, de merőben közjogi alapon álló, ellentétbe a frázisoktól és közjogi valótlanságoktól hemzsegő kormányrendelettől. A válasz olyan egyszerű, amilyen igazságos és nem ad utasitást a törvényhatóságoknak és tisztviselőknek, valamint a képviselőház legutolsó ülésének határozata sem volt utasítás, mert az alkotmányos alapelvek és törvények alkalmazási módjára nézve, a mint a történtek igazolják, nem is volt szükség utasításra. A válasz ösmerteti a helyzetet, a kormány törvénytelenségét, buzdít a nemzeti ellentállás mellett a törvények fegyvereivel, ma>d azt fejtegeti, hogy mire vonatkozik az ellentállás. Arra, hogy közjavadalmakat illetéktelenek fel ne használhassanak. Már pedig a kormány illetéktelen, mert nem felelős kormány, joga nincs semminemű közjavadalmakat kezelni. Kifejezetten törvényt sért tehát az, aki aki ilyen kormánynak az esetleg begyült adókat átszolgáltatja, avagy felszólításra újoncokat állit. A kötelesség pedig a törvényhatóságokra háramlik, hogy a törvények szerint cselekedve megakadályozzák, hogy az alkotmányellenes és törvénytelen kormány hozzájuthasson amaz eszközökhöz, melyek lételét továbbra is biztosithatnák. A paszsziv ellentállás kifejtése marad a törvényhatóságok kötelessége továbbra is. Ha ezért a kormány a megrendszabályozások eszközeihez nyul, ám lássa következményét. Ez a nyilt abszolutizmus lenne. De a törvényhatóságok akkor is nyugodtan állanak helyt és bátran védelmezik a törvényeket. A tisztviselők nem tántorodnak el. Tudják, hogy a szenvedésekért kárpótlást kapnak, de már a legelső alkalommal is gondoskodni fog a nemzet, hogy a hazafias és törvényes cselekvésekért ne járhasson büntetés, hanem épen inkább jutalom. A szövetkezett ellenzék vezérlő-bizottságának válasza természetesen nem kerülhet hivatalosan a törvényhatóságok elé határozathozatal céljából. A válasz azonban eljut mindazokhoz, akik illetékesek a nemzeti ellentállás folytatására. Hatást várnak a felhívás azon részétől is, amely figyelmezteti az adóköteleseket, hogy az adóösszeget helyes lesz megtakarítani, mert az alkotmányos rend helyreálltával az adófizetéseknek kötelezőleg meg kell történniök. Fontos kérdés, hogy miképpen gondoskodjanak majd a tisztviselők fizetéséről abban az esetben, ha a kormány megvonná a fizetést ama tisztviselőktől, akik a kormány kibocsátandó rendelete után is megtagadnák az adópénzek beszolgáltafását. Egyes törvényhatóságok már találtak módot a tisztviselők kártalanítására s a vezérlő-bizottság az ilyeneket mintának vette, amikor a kérdésről tanácskozott. De fölmerült több más terv is, köztük a megyei alapok igénybevétele, a pótadó stb. Ez idő szerint teljesen bizonyos, hogy a tisztviselők kártalanításáról minden nagyobb

1 nehézség Békésmegyei Közlöny tárcája. Levél. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta : Zalay Hasa. . . . Reménytelenül, — két hosszú évig imádkoztam ezért a találkozásért, két hosszú éven át álmodoztam erről a viszontlátásról, s most, mikor az előszoba vülamos csengője jöveteledet jelezte, — csaknem támolyogva mentem eléd, hogy ajtót nyissak. A társaság mosolygó arccal állt meg a háttérben, — kíváncsian lesve a hatást, amit az én váratlan megpillantásom tesz reád és viszont! Istenem! hisz olyan mulatságos szereplő az a Júlia, aki maga is érez, — olyan mulatságos, — és olyan szánandó! Megláttalak a függönyön keresztül, amint gyanutlanul, a közellétem sejtelme nélkül vártál a bebocsájtásra, és bár tudtam, hogy a lelked idevezérel, mégis megpillantásodkor elállt a szívverésem, mint hirtelen fájdalom, hirtelen öröm érzeténél és olyan káprázatos szint játszott előttem az egész környezett, hogy csaknem belévakultam. S aztán egyszerre csapott le reám észak fagya, dóí forrósága, — megdermedtem valami hidegláztól, de fölmelegített az arcom heve. Abban a lélegzetvesztő, fölizgult pülanatban nem is hittem, hogy élek, hogy ébren vagyok, talán csak tünékeny, csalfa álomkép, hogy im, e bezárt ajtó mögött áll a férfi, a kinek a szive az enyém ! egyedül az enyém ! és én — ah ! megőriztem sok keserves óra árán. Vájjon megbánta-e, hogy nekem ajándékozta? vájjon vissza kéri-e ? egy titkos könynyel, egy elfojtott sóhajjal sem panaszlok, ha méltóbb leányt talált reá nálamnál. Halkan, de türelmetlenül zörrent meg a kilincs, — tehát valóság, hogy itt vagy ?! — hogy hallani fogom újra a hangodat, megszoríthatom a kezedet! Mily gyönyör a puszta gondolata is annak, hogy látni fogom beszédes szemeidet és összepillantunk úgy, mint hajdan, a mikor belékápráztam az azúr legszebb kékjébe. Ettől a visszaemlékezéstől a szempilláim remegni kezdenek, — a látásomtól megfoszt valami nedves fátyol, — s mintha hirtelen beborult volna a nagytermészet, oly sötétség ereszkedik alá reám, hogy tapogatódznom kell a zár után. Nem! nem hiszem, hogy az érzéseknek ezt a gyötrelmes skáláját valaha valaki átszenvedte volna már előttem! Ami boldogít, ami fáj, — mind összeolvadt a szivemben, — álom és valóság kinos tréfát űzött fölzaklatott lelkemmel, — nem lehet azt leirni néma betűvel, — nem lehet elmondani hangos szóval, — csak két szerelmesen összeölelkező tekintet érti meg igazán ezt a csodás misztériumot. Végre fölnyillott az ajtó, — és egyszerre reám özönlött az egész világ fényessége, derűje, — az ajkam megvonaglott valami nevetés — sírástól ós erőtlenül hozzátámaszkodva az ajtóhoz — lezárt szemekkel, de kinyújtott kézzel álltam előtted és az a gyönge hang talán nem is volt az enyém, mely neveden szólított?! . . . Mégis! — semmi öröm, semmi bánat abban a szóban, mely magában foglalja az egész életem boldogságát, olyan szenvtelen, fáradt kiálltás, — mintha nem túláradt (szívből szakadt volna. Valaki gyöngéden megfogta reszkető kezeimet, csók forrott reájuk, mely égetett, — de nem fájt, — egy kedves, örökre feledhetlen férfi mosolygott könnyes szemem közé, „a változatlan! a régi! a hü!" — ujjongott föl a legszebb hang zenéje, és ón megbénulva, támaszt kerestem a simogató, szorongató ujjakban, mert hatalmába ejtett valami édes gyöngeség, a milyenhez hasonló csak az erős virágillat mámora lehet. Hisz mellettem állt a férfi, kiben mindazt imádom, ami e földön imádatot érdemel, — mellettem|állt, ós nézte hoszszan, sóváron az ajkamat. És beszélt, a szeme titkon föllángolt vágyról, a csók égető szomjáról, — és szomorún elfordította szép fejót a tiltó pillantásom elől. Bár ne kérdezett, bár ne törődött volna a tilalommal: Öleit volna a karjaiba, — és, ha kigyullad az arcom a gyáva ellenkezéstől, — ha szemeimből könnyek árját indítja meg a hazug harag, — zárta volna le a szemeimet csókkal, némította volna el az ajkamat csókkal, hoszszantartó, forró

( szerelmi csókkal . . . És lett volna ez a halálom! — Mert, — amit én érzek, az sokkal több a milliószor megujuló földi szerelemnél, — az égiek kiválasztottja vagyok! — és a legdrágább kincset birom isteni ajándékul: a halhatatlan örökérző szívet! — Pedig nem is olyan régen még azt hittem, hogy a szikra elhamvadt már bennem, amit valaha fölgyújtottak, — hogy közönynyel foglak viszontlátni. A tekintetem meg sem rebben a tekintetedtől, a kezem meg sem rezze a kezed érintésétől, és lám ! — oh áldott csalódás! — amint találkoztak az ujjaink, mintha minden ujjamhegyében mind-megannyi szerelmes szív dobogna, — úgy lüktetett valamennyi idegszálam a kezünk egymásbasímulásakor. A végzetem vagy, — jól tudod ? egy hívó tekintet, és én habozás nélkül követlek bárhová, — egy néma pillantás, — és én tétovázás nélkül engedelmeskedem bármely szeszélyednek, kivándd az életemet, gyötörd a lelkemet, — játszál a szivemmel kegyetlen játékot, — ez is üdvösség nékem, ha néked szórakozás, — de — ha könyörületes akarsz lenni, akkor ne óhajtsd, hogy újra találkozzunk ! S bár esküvel Ígértem meg, hogy alkalmat nyújtok néked erre, — de mondd! kivánod-e, hogy halálragyötörjön bennünket a vágyakozás? kivánod-e, hogy megint csók, ölelés nélkül lássuk viszont egymást ? kivánod-e ? . . .