Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám

1905-12-21 / 117. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1905. novemb. 12 A tervezett gyógyszertár helyének állapítása tekintetében különben a cs nem egyezik meg a közegészség­bizottsággal, mely a patikát az uj­-kigyósi-utcák vidékére tervezi. Ez­szemben a tanács álláspontja az f y az uj patika csak az Orosházi ut íp tengely ében állitható fel. E rész­idősnek az eldöntése a mai kép lőtestületi közgyűlés elé tartozik­ír után a belügyminiszter hozza meg engedélyezés ügyében a végleges rozatot. JJDONSÁGOK. Orosháza fö'dvétele. A magyar embernek lelke, mindene ld, amelynek istenáldott rögéhez a itikus rajongó szeretetével ragasz­ik. Ez magyarázza meg az utóbbi íben minden vonalon megindult par­izásokat, amelyek terén nem maradt ésmegye se,. söt talán mondhatni, itett. Legutóbb rövid hir keretében meg­ékeztünk arról a nagyobbszabású vételről, amelynek ügyében Oros­i elöljárósága tárgyal. Ez akcióról it a következőket jelentik Oroshá­>1: Mint ismeretes, Orosháza képviselő­ülete községi birája, Jankó Ferenc iklete alatt bizottságot küldött ki, y előbb puhatolózzék az irányban, y megvolna-e gazdák körében a ivótel iránt a kellő hajlandóság, majd y, hogy lépjenek érintkezésbe a gyu­ezői és kisszénási földek megvétele it gróf Károlyi Istvánnal. A kiküldött bizottság mindkét meg­itásnak megfelelt. A gróffal folytatott ryalásokból eddig csak annyi került Ivánosságra, hogy nevezett birtokok zesen mintegy 10 ezer hold szántó­állanak s az 1100 négyzetöles pár­ák átlagos árát a gróf 700 koronában pitotta meg. Enyit vélnek tudni az orosházi gaz­;, akik körében nagy az elégületlen­amiatt, hogy a bizottság nem hozza Ivánosságra ' a tárgyalások eredmé­it. Attól tartanak ugyanis, hogy a iekré nincs elég jelentkező s az elől­5ság mégis belemenne az aránylag .ga vásárlásba. Hir szerint a képviselőtestület leg­:elebbi közgyűlésén az érdekelt gaz­c interpellációt terjesztenek a föld eli tárgyalások ügyében az előljáró­; elé. — Időjárás. Az Tországos központi időjelző más mára hideg időt jelez, semmi, vagy kevés jadékkal. — Szmrecsányi püspök állapoota. Hirt unk már arról, hogy Szmrecsányi l, nagyvárad egyházmegyei püspök íszségének helyreállítása céljából San­móba utazott. A nagybeteg püspököt, t udvari papja, Brém Lőrinc kisér, ;?yon megviselték az út fáradalmai s írt betegségében némi visszaesés rau kőzik. Orvosai remélik, hogy a tavasz *ón elfogja hagyhatni a fürdőhelyet visszatérhet ép- egészséggel nagyvá­li rezidenciájába. — Főúri nász. Egy békésmegyei fiatal sztokrata házasságáról érkezik hir ndonból. Gróf Wenckheim Ferenc marás, főrendiházi örökös tag, bé­smegyei nagybirtokos, néhai gróf enckheim Antal legidősebb fia a na­kban kelt egybe a londoni Corpus iristi templomban Miss B a r t o n addennel, Mr. és Mrs. Barton Tamás inyával. A fényes főúri esküvőn Ma­arországból is többen vettek részt a óf rokonai és ismerősei közül. — Gyászrovat. Megrendítő csapás te a héten Belencóresi József azőberényi nyug. jegyzőt' és családját, elencóresi Brúnó községi tiszt­elő hunyt el 16-án 23 éves korában, igyon keményen látogatja a sors a >lencóresi portát. Már a harmadik le­nyember fiát ragadja ki a serető ka­k közül a halál, mely először is néh. >étalelkű szerkesztőnket, Belencóresi jzsőt vitte el. Belencóresi Brúnó fe­stése hétfőn ment végbe nagy rész­it mellett. Halálát a mélyen megren­tett szülőkön kivül két kis testvére 'atja. Kherndl Györgyöt, a gyomai odianer uradalom intézőjét és család­t gyász érte. Leánya, özv. P 1 a v e t z mőné hunyt el hosszas betegség után itfőn, életé 38-ik évében Gyomán. A egboldogultban dr. Debreczeni Lajosné, a csabai járás szolgabírójá­nak' neje, testvérét siratja. Pótolhatlan veszteség érte a napok­ban T e v a n Jakab csabai szállítót is. Felesége, szül. Grünbaum Riza hunyt el vasárnap éjjel hosszas szenve­dés után 84 éves korában. Halálát fér­jén és hét gyermekén kivül nagyszámú rokonai gyászolják. — Békés Kossuth szobrot emel. Nagy Kossuth Lajos halhatatlan emlékét nem­sokára ércszobor fogja hirdetni Békésen is. A Kossuth-szobor-bizottság ugyanis legutóbbi ülésén kimondta, hogy foko­zottabb munkásságot fog kifejteni a szobor felállítása érdekében. A társada­lom körében ugyanis nagyszabású gyűj­tést fog'indítani, továbbá a képviselő­testület elé olyan indítványt tei-jeszt, hogy ajánlja fel a bérház nagytermének jövedelmét, valamint a község évi meg­takarításának 20 százalékát a szobor-alap javára és hogy ezen felül a jövő évtől kezdve vegyen be minden évben a költ­ségvetésbe is a kegyeletes célra nagyobb összeget. — Csaba közgyűlése. Csaba község képviselőtestülete, mint mult számunk­ban már jeleztük, ma tartja december havi rendes közgyűlését. A napirend legfontosabb tárgya a hatodik patika felállításának kétdése, amelyről lapunk más helyén részletesen szólunk. A tárgy­sorozat egyes pontjait különben ismer­tettük. Ezekhez még a póttárgysorozatba három kisebb jelentőségű ügy darab érkezett és pedig: Steiner ós Kun bér­elengedés, Könyves János egy hónapi szabadságolás és az Ádamik-féle ház­vétel. — A központi választmányból. S o m o­,g y i Ákos, a megyei központi választ­mány tagja és jegyzője ezen megbízatá­sáról lemondott Helye a december 28-iki közgyűlésen lesz betöltendő, a szükség hez képest lehetőleg oly egyénnel, aki a választmány előadói és jegyzői nehéz teendőinek végzését teljesíteni hajlandó — A póttartalékosok kártalanítása. A törvényhatóság által kiküldött alkot­rnányvédő bizottság a legközelebbi na­pokban nagyórdekü ülést fog tartani. Az ülés célja az, hogy a december 27-iki rendes közgyűlés elé olyan értelmű ja­vaslatot terjesszenek, hogy a 27-én be­vonuló póttartatékosok segélyre szoruló családjai a községi segélyalapokból gyá­molitassanak. Mint tudvalevő, a szövet­kezett ellenzék terve volt a póttartalé­kosok kártalanítása, mivel azonban a képviselőházat kedden ismét elnapolták, lehetetlen volt a többségnek parlamentá­ris uton gondoskodni a póttartalékosok támasz nélkül maradó családjairól. Az ilynemű határozat hozatalában tehát a törvényhatóságok közül Békésvármegye az első, amelynek póttartalékosai, ha nem is jókedvvel, de mindenesetre nagy megnyugvással vonulhatnak be a ka­szárnyákba, mert családjukról gondos­kodik a megye. Ha mint a törvényha­tóság k ; mondja ezt a határozatot, azt pártolás végett megküldik a társtörvény­hatóságoknak is. — Jegyzőválasztás Öcsödön. Öcsöd képvise'őtestülete a héten választotta meg uj segódjegyzőjét, aki egyben az anyakönyvi teendőket is végezi. Ez ál­lásra Újkígyós eddigi volt segódjegyző­jét, M o 1 d Bé át választották meg. — A jégpálya megnyitása. Halifax ós az egyéb elnevezésű korcsolyák hívei­nek kimondhatatlan örömére jó ke­ményre fogta az idő. Még éppen csak a hólepel hiányzik ós teljes a tél, a hi­vatalos belépőjét éppen ma tartja meg: Ha ezután is igy marad az idő, a héten már megelevenednek a jégpályák is és ke detét veszi a korcsolyázás testedző sportja. A csabai jégpálya megnyitását szombat délután 2 órára tervezik, a gyu­lai korcsolyaegyletben pedig megindul­tak a tárgyalások egy nagyszabású kor­csolyaestély rendezése iránt. Választások Orosházán. Orosháza képviselőtestülete kedden délelőtt A ra­bi' u s Sándor főszolgabíró elnöklete alatt választó közgyűlést tartott, melyen a megüresedett két esküdti és a most rendszeresített két írnoki állást töltöt­ték be. Az esküdti állásokra névszerinti szavazással 300 szavazattal Németh Jánost és Nyári Mihályt választották meg A közigazgatási jegyző mellé meg­választott irnok H a v a s s Sándor, a gyámügyi irnok pedig Y a r j? a Antal lett. A választások a legnagyobb rend­ben folytak le. — Utbiztosok javadalmazása. A keres­kedelemügyi miniszter jóváhagyta a tör­vényhatósági utbiztosok szolgálati viszo­nyairól szóló szabályrendeletet, amely az utbiztosok javadalmazását megállapító részében oda módosíttatott, hogy az ut­biztosok fizetése, lakáspénze ós a fize­tési fokozatokban való előlépése 1906. január 1-től kezdve teljesen az állam ós vármegyei altisztek részére előirt mérv­ben állápitatott meg és történik. — A csabai szocialisták a főispán ellen. Lapunk mult számában adtunk részletes tudósítást a vármegye törvényhatóság nak a főispánnal szemben elfoglalt ál láspontjáról. E határozat értelméban foglalt állást a csabai Általános Nép­egylet is, mely vasárnap délután népes közgyűlést tartott elnöke, Áchim L. András képviselő • vezetése mellett. A gyűlésen a folyó ügyek elintézése után kimondották az elnök indítványára, hogy Krcsmárik János drnak fő­ispánná történt kinevezését tudomásul nem veszik, azt törvényesnek el nem ismerik és a főispán installációját min­den rendelkezésükra álló eszközzel megakadályozzák. — Hirtelen elhunyt tanuló. A s arvasi főgimnázium egy jeles növendékének tragikus elhunytát gyászolja. Czibula János főgimnáziumi VIII. osztály tanuló ez, akit szombaton este özvegy anyjának öcsödi házánál szívszélhűdés ölt mag Czibula 20 éves volt s valósággal szeme­fénye volt özvegy édes anyjának, akit mélyen megrendített a vigasztalan csa­pás. Az elhunyt tanulót hétfőn temették el nagy részvét mellett. — A csabai muzeum gyarapodása. Csak alig egynehány napja, hogy a mezőbe­rényi Baranyai család jóvoltából egy becses éremgyüjtemónynyel gyarapodott a csabai muzeum, már hasonló örven detes hirről számolhatunk be. Most meg özv. Jantyí k Mihály né, a néhai való nagy festőművész édesanyja, fia művészi hagyatékából egy tipikus ma­gyar aluku festményét és két nagymé­retű vázlatot ajándékozott. A váz'atok az országgyűlés knpolatermének fest­ményéből ábrázolnak. Jantyiknak már töb művészi alkotása gazdagítja á csabai muzeumot, e legújabb adományok pe­dig kegyeletesebben fogják őrizni a nagy festőművész emlékét. — Jogászvilág itthon. Elérkezett az esztendő első nagy vakációja is, szent karácsony hetével. A jogászság már itt­hon van Budapestről is, Kolozsvárról is, Nagyváradról is. A budapestiek egy része már régebben hazaért, mert az egyetemet, tekintettel az országgyűlés megnyitására, régebben bezárták. Az előadások már a mult hót végén véget értek és a rendszeres kollokviummal telt el a hét. A karácsonyi vakáció után pedig megkezdődnek a beiratások a jövő félévre. Addig azonban nagy köte­lességek várnak a jogászságra: végig­táncolni egy-két mulatságot, amelyek mindent ós mindenkit nélkülözhetnek, csak jogászokat nem.­— Karácsony az ovodákbau. Még négy nap választ el bennünket szent kará­csony ünnepétől, amelyet a szeretet je­gyében ünnepel meg az egész keresz­tény világ. Mégis legkedvesebb a kará­csony a kis gyermekeknek, akikről ilyen­kor nem feledkezik meg a kis Jézuska, aki csillogó karácsonyfán hozza az ő aján­dékait. K:nek,csak aranyozott diót, ki­nek pedig drága játékszereket, hol mennyit enged meg a módi. A legbájo­sabb karácsonyfaünnepélyek mégis az ovodákban folynak le. Ilyen kettő is lesz Csabán a héten. Az egyiket pénte­ken délután tartják meg a V a n d 1 i k Etel féle ovodában, a másikat pedig szombaton ugyancsak két órakor a L i­z s á k i Lászlónó féle községi ovodában. A bájos karácsonyfaünnepélyre mind­két ovodában szívesen látják a szülőket, valamint az érdeklődő nagy közönsé­get. Hasonló karácsonyfa ünnepségek pedig lesznek az összes megyei ovodák­ban. — A vármegye ínségeseinek. Megír­tuk már lapunkban, hogy a kormány a vármegyei központi insógbizottság fel­terjesztésére nagyobb segélyt és köl­csönt adott Bókósmegye Ínséges népé­nek. Az állami jótékonyságból legel­sőbben is a dobozi ínségesek részesültek, akik között a héten nagyobb mennj-isógü lisztet osztottak ki. — Újraépült gőzmalom. Az elmúlt esztendőben a tüzveszedelem Orosházá­nak két virágzó malomtelepét hamvasz­totta' el. Egyik a Gémes Ferenc féle, amely porig leégett, s amelynek a he­lyére élelmes tulajdonosa egy három emeletes hengergőzmalmot varázsolt, a modern technika minden szükséges esz­közévelfelszerelve. Az uj malom ünnepé­lyes megnyitása hétfőn történt meg, s ma már hatalmas füstokádója vigan pöfé­keli a füstöt, a gépek pedig kattognak, őrlik az acélos magyar búzát, ainely­b 1 Gémes emberei vagy 12 magyar városban készítik a hires orosházi 'ke­nyeret, amelynek nincsen párja az or­szágban, de még a földkerekségén se. Olyan hires az, mint a szegedi paprika, a csabai nyári kolbász vagy mint a püspökladányi kávé. • — Adómente benzin. A benzin piaci árának emelkedő irányzatára való tekin­tettel, a kereskedelmi miniszter, a na­gyobb hazai ásványolajfinomitó gyárak­kal, a motor hajtási célokra rendelt adó­mentes benzin piaci és mérsékelt eladási árának szabályozása iránt, három évig terjedő érvónynyel oly megállapodást létesített, hogy ezek a gyárak, a benzin motorral dolgozó hazai kisiparosok és kisgazdák részére, a náluk megrendelt adómen'es- benzint, métermázsánként 16 korona engedményes árért fogják szállítani. Az Qmke és a vasúti állomások nevei. Az országos magyar kereskedelmi egye­sülés fölterjesztésben fordult a keres­kedelemügyi miniszterhez az 1898 évi IV. törvénycikk végrehajtása, illetve a vasúti forgalomban való érvényesítése tárgyában. A fölterjesztés utal arra, hogy bár a nevezett törvénycikket azon elv­nek szemmeltartásával hajtották végre, hogy minden községnek csak egy hiva­talos neve legyen, mégis a hazai' vasúti vállalatok nem alkalmazkodnak teljesen az uj rendhez, hanem egyes vasúti ál­lomások megjelölésére még mindig azon községnek régi, de már hivatalosan meg­szűnt nevét használják, melyet az állomás érint, illetve amelyhez legközelebb fek­szik. A fölterjesztés rámutatva azon hát­rányokra, amelyek e rendszerből a ke­reskedelmi érdekekre háramlanak, kéri, hogy azon állomások, amelyek még olyan községek nevét viselik,'amelyek­nek nevét a törvény megváltoztatta, ez uj névvel láttassanak el s ezen a néven kezeltessenek a vasutak hivatalos ki­adványaiban, ügyvitelében ós forgal­mában. — Nagy lopás Kétegvházán. Özv. D á­v i d Jánosné kétegyházi jómódú föld­mives asszonynak záratlan szobájából elemeltek egy ládát, amelyben négy­százharminc korona készpénz s többféle iromány volt elhelyezve. A károsult, mihelyt észrevette a lopást, jelentést tett a csendőrséghez, mely szigorú nyo­mozás^ inditott. Napokig kutattak, még a tettesnek nyomára akadtak O v e d i k Jánosné szül. Bencze Margit személyé­ben, kinél házkutatást tartottak s tiz korona hiányával az ellopott összeget meg is találták. A tolvaj asszony ellen a bűnvádi eljárást folyamatba tették. — Ki volt a telvaj ? Egyik legutóbbi lap­számunkban emiitettük, hogy Békésen egyik rosz­erdői lakos házánál a szomszédja a kamrát akarta feltörni, de rajta veszett. A betörni akaró nem Elek Gábor volt, hanem Pap László, mit az igazság érdekében helyreigazítunk. — Megmart gyermek. Erzsébethelyről jelentették tegnap a csabai rendőrség­nek, hogy Gajdács János földmives három éves György nevű gyermekét gyauus körülményék között megmart egy macska, mely aztán elhullott. Az elhullt macskáról nem állapították meg hogy veszett volt, mindamellett a meg­mart gyermeket a leggondosabb orvosi vizsgálat alá helyezték. — Köszönetnyilvánítás. A csabai nő­egylet Szt.-Antal kenyér alapjára ada­koztak : Valaki 10 kor. A szegény is>.. > lások karácsonyára N. N. 4* kor.,' Féux Ákosné 5 kor., Ursziny JáriosmV 2 ' és 3 liter mákot. A szegért konyhájára: gróf Wenckhejj 10 kor., Beliczey Gézáné 10 kc Lajosné 20 kor., Polner Öd ifj. Vidovszky Károlyné fél mát, 5 liter zsírt, Valaki 5 klgr. kenye­ret, V.oczet Györgyné 3 liter zsirt, 2 kígr. tepertőt.— A Kegyes adományokért hálás köszönetét fejezi ki a nőegylet elnöksége. — Az anyja tolvaja. Ó l 1 á r György kétegyházL legény mulatni akart, de mert pénze nem volt, feltörte otthon a padlásajtót és onnan két zsák búzát ós tengerit emelt el. Az ellopot gabonát C z i g 1 e r Mór kereskedőnek potom áron eladta. Ollár Mitruné azonban rá­jött a turpiságra, s ugy a tolvaj fiút, mint Cziglért orgazdaságért a csendőr­őrsparancsnokságnak feljelentette. Bestiális anya. Tragédia a rendőrség előtt. A csabai rendőrség élőt: hétfőn az életnek egy szomorú tragéAája játszó­dott le. Egy megtévelyedettanya előbb alapos családi botrányt ögtönözött majd halálos nyomorékká lmozta bűn-' ben született kéthetes eseőemőjét, aki

Next

/
Thumbnails
Contents